a franc se hitte volna, hogy ilyen fárasztó menyasszonyi ruhákat próbálni. mondjuk a harmadik fűző után már úgy se kaptam levegőt, szóval szinte mindegy…

szeretem ezt a vihar utáni csendet, a tompa fejfájást, a misztikus lila foltokat. ugrálnak a gondolataim szana-szét, lassan össze kéne őket fogni egy csinos csokorba, hogy legyen valami kompozíció, valami értelem, de még egy kicsit lebegek a vasárnap reggelben, mélázok egy bögre teával a kezemben, hogy kivel is beszélgettem tegnap este és vajon miről, a helyszín adott, de minden más esetleges.

úgy látszik, teljesen mindegy, hogy hova megyek házibuliba és kihez, mindig én kötök ki a teraszon (vagy a konyhában) a láncdohányos színésznővel, és valahogy mindig a feminizmus a téma.

egy hét alatt kétszer kerestek meg, hogy töltsek ki bloggal kapcsolatos kérdőívet szakdolgozathoz. kiváncsi lennék, miért pont én és hogy akik küldték a kérdőívet, olvasnak-e blogot. meg úgy egyáltalán, mit gondolnak erről az egészről.

mindenesetre nagyon megtisztelő.

kezdem azt hinni, hogy az embernek a természetes állapota az állandó fáradtság. ködösen még rémlik, hogy talán nem mindig van ez így. de már csak ködösen.

hihetetlen! ennyi év után lecserélték a széchenyi szekrényeit!
bizonyára mindenki emlékszik, aki járt ott, hogy korábban külön
szertartás volt bezárni egy szekrényt. először el kellett foglalni egy
üreset, átöltözni, belepakolni, majd kabinos után rohangálni, hogy
zárja be neked az ajtót. ő krétával felírt egy számot az ajtó
belsejére, majd adott egy bilétát, és bezárta az ajtót. te meg álltál,
mint egy hülye, hogy most akkor mit kell megjegyezni, ezért a gyengébbek kedvéért
a szekrény számára bökött, hogy azt ott. visszafele ugyanez fordítva,
kabinos, ajtóra rábök, ajtó kinyit, ellenőrző biléta odaad, ajtó tárva-nyitva marad, kabinos felszívódik.

nem tudom, ki találta ki ezt az aberrált rendszert, de az
biztos, hogy egyrészt az ember hülyén érezte magát, hogy vagy
ugráltatja a kabinost percenként, hogy jaj, bent maradt az úszósapkám,
újságom, naptejem, papucsom (elvégre a Széchenyi strand is egyben,
nyáron ott lehet dögleni egész nap),  szegény
klumpás kabinos meg rosszallóan nyitogatta és csukogatta az ajtókat, ergó jó nagy jattot adott neki nap végén az ember, vagy ha ettől
óckódott, akkor kisebb logisztikai feladat volt stratégiailag indokolt
pillanatban kinyittatni a szekrényt ( "magammal viszem a tusfürdőt, a
sampont és a törülközőt egy szatyorban a gőzbe, akkor visszafele egyből
tudok zuhanyozni és elég utána kinyittatnom a szekrényt, persze nem tudom, mit kezdjek a pénztárcámmal, de akkor inkább nem iszom sört, az egyszerűbb" ).

de
rendben, lehet, hogy csak én vagyok szociopata, és az előző bekezdésben
felsoroltak csak nekem okoztak gondokat. de könyörgöm, hogyan
magyarázom el ezt az egész rendszert KÜLFÖLDIEKNEK?? nem elég, hogy
többségük szívszélhűdést kap attól, hogy hordányi meztelen nők
flangálnak a folyosón, és nem elég, hogy meztelenek, de még csak nem is
zavarja őket, kedélyesen beszélgetnek egy szál egzisztenciában, akárcsak egy pornófilmforgatáson, csak itt többnyire nem pornósztár alkatú nőkről van szó, hanem túlsúlyos öreg nénikről. az tuti, hogy a franciák
többnyire ezért nem frekventálják remek fürdőinket, hosszasan és rendkívül ingerülten tudják ecsetelni, hogyan mentek el EGYSZER fürdőbe és mit láttak ott, amitől egy életre elment a kedvük a fürdőzéstől. nem elég, hogy az
egész jegyrendszer tiszta aberráció, hogy az ember visszakap pénzt ha
ennyit meg annyit van benn (de ez a jegyen csak magyarul szerepel),
hogy két pénztár van, de csak az egyik ad vissza pénzt, a szekrényekhez
meg nincs kulcs, nincs kiírva semmi, ha kedves a kabinos, akkor segít,
ha nem, akkor majd valaki megsajnálja a szegény turistát, vagy
remélhetőleg a lonely planetben elmagyarázták neki a rendszert.
(kivételt képeznek az oroszok, a kabinos nénik szinte mind tudnak
oroszul, egyrészt, mert még akkor jártak iskolába, amikor kötelező
volt, másrészt mert sok orosz jár a Széchenyibe).

mindezt az
egyik legnagyobb turisztikai látványosságunkban, Európa legnagyobb
szabadtéri termálvizes fürdőjében, a legendás sakkozó bácsik fényképe
bejárta a világot, stb.

szóval fantasztikus, hogy lecserélték a
szekrényeket, alig hittem a szememnek, végre egy ésszerű változtatás, próbáljuk felhasználóbarátá tenni értékeinket, ha már a nyelvi akadályok miatt alapvetően helyzeti hátrányból indulunk, oh hozsanna, végre egy egyszerű és érthető szekrényajtó, benne kulccsal.  egyszerűen be kell pakolni
és elfordítani a kulcsot és – és az nem fordul el, mert az ajtó belsején
lévő szerkezetbe bele kell helyezni a belépőkártyát is, de erről persze
sehol egy tacepao, egy nyíl, egy matrica, szóval marad újfent a kabinos
néni, akihez az ember mehet siránkozni, hogy nem záródik az ajtó, jaj.
és innentől kezdve teljesen mindegy, hogy megpróbálták modernizálni a
rendszert, mert egyszerűen nem sikerült.

hát ez a nap is jól kezdődik. körülbelül 1 órája ébredtem egy rejtélyes telefonhívásra, amit nem vettem fel, helyette inkább gyorsan befejeztem a melót, amit tegnap estére ígértem, és elküldtem, reménykedve, hogy nem ők hivogattak.

azóta őrült svéd grafikus barátommal egyezkedek a magyar helyesírás szabályairól esküvőmeghívó kapcsán. újfent kiderült, hogy a nevem egyszerűen túl komplikált. pedig nem is.

ma elmentünk túrázni, ahol meglepő tömegbe ütköztünk, 45 percet ácsorogtunk a sorban, a társaság egyik fele a kőbüfében forralt borozott, míg a többiekkel kokárda hordási szokásainkat elemeztük. nagy lelkesen elindultunk egyből a rossz irányba, az ijedtségre ettünk egy kis pogácsát, majd hangos hahotázások közepette elértünk az első ellenőrző ponthoz, és megállapítottuk, hogy nincs semmi értelme ennek a deturnak. egy idő után megérkeztünk a normafához, ahol a társaság egyik fele elrohant rétesezni, biztos ami biztos alapon, Cs erősen kokettált a hot-dog intézményével, majd végül türtőztette magát és beérte egy kis Pilóta keksz majszolással. a sok evést ellensúlyozandó állandó beszédtémánkká alakult a diétázás általánosságban és megvalósításában is, illetve hasizom erősítő gyakorlatokat cseréltünk (receptek helyett).

elég hamar elkezdett esni az eső, amit egy ideig jól tűrtünk, majd a 12-13 kilométer magasságában inkább felpattantunk a gyermekvasútra, mely mozgó szaunaként repített minket hüvösvölgybe, ahol kaptunk meleg ebédet. innen villamossal a moszkván kötöttünk ki, ahol végül a nagyi palacsintázójában fejenként egy moccacino mellett döntöttünk. itt a társaság szétszéledt, Cs-vel és fijanszéval hármasban a nagygyülésről kiözönlő tömeggel együtt villamosra szálltunk, félhangon újfent megvitattuk kokárda viselési szokásainkat, majd Cs leszállt a nyugatinál, mi hazajöttünk, fijanszé elaludt, én beültem a kádba, majd felriadtam este 7-kor és leültem dolgozni, és még van 15 perc ebből a szar részből. összeségében jó nap volt, az esőt és a munkát leszámítva.

fijanszénak lett blogja. tessék olvasni és lelkesíteni!

sejtfalás. mint valami zsé kat horrorfilm.