Nagasakirol par hete en se tudtam sokkal tobbet, mint a legtobb ember: japan varos, amire a masodik atombombat dobtak. itt meg is alltak az ismereteim, peldaul azt se tudtam, hogy Kiosu szigeten talalhato. hala azonban Szmissz fantasztikus lexikalis tudasanak (es informativ utikonyvenek), meg az utunk elejen kiderult, hogy Nagasaki komoly europai kapcsolatokkal rendelkezett a multban, igy megtalalhatoak ott azok a “gyarmati” epuletek, amikert ugy rajongok (es amik meglatogatasa valojaban a rendezoelve kulfoldi utjaim 80%-anak). azon nyomban bevettuk az utitervbe, foleg, hogy idokozben kiderult, hogy Nagasaki partjainal talalhato Gunkanjima is.

Gunkanjima ket altalam nagyon kedvelt adottsaggal rendelkezik, mivel egyreszt egy szellemvaros, masreszt James Bond forgatasi helyszin (azokat is eloszeretettel latogatom). akik lattak a Skyfallt, azoknak bizonyara dereng az ijeszto ipari szigetecske, amin SPOILER! megolik a szep not SPOILER VEGE es megjelenik Javier Bardem. na az Gunkanjima, a Hadihajosziget.
valojaban egy 500 meter hosszu es 150 meter szeles folddarabrol van szo (eredetileg kisebb volt, de folyamatosan bovitettek az evek soran), amin egy szenbanya talalhato. a sziget a Mitsubishi gyar tulajdonaban van es egeszen 1974-ig aktiv szenkitermeles zajlott ott. ehhez a kis szigetre mar 1912-ben toronyhazat huztak fel (ez volt Japan elso
vasbeton szerkezetu epulete), majd fokozatosan korhazat, piacot, uszodat es meg tobb lakoepuletet epitettek oda a mintegy 6000 lakosnak (a nepsuruseg a vilag egyik legnagyobbja volt). 74-ben bezart a banya, a szigetet pedig elhagytak a lakosok. azota a tajfunok rendesen megtepaztak az epuleteket, amikbe epp ezert tilos bemenni. a szigetet azonban korbe lehet hajozni es egy orat el lehet rajta tolteni idegenvezetokkel, persze csak ha jok az idojarasi viszonyok es ki tud kotni a hajo.

dramaturgilailag sejtheto fordulat, hogy nekunk persze nem sikerult kikotnunk, hiaba zsufolodtunk be a popec kis hajoba nagy vidaman. az informacios video megtekintese alatt meg minden rendben volt, de mar az obol kozepen olyan hullamvasutazasba kezdett a hajo, hogy egy emberkent sikitottunk mindnyajan, bar ez ekkor meg inkabb vicces volt. a hajo orra helyenkent egy (vagy tobb?) metert zuhant, oriasi hullamok csaptak fel, a japanok egyre kevesbe visszafogottan visitottak, mi Szmisszel hangosan rohogtunk.
amikor azonban ezt a meteres fol-le zuhanast mar jobbra balra kilengessel is kombinaltuk, en reszemrol elkezdtem szeliden zoldulni, mig a japanok hatarozottan panikba eshettek, mert elraktak a fenykepezogepeiket. (Szmissz ekozben feszt vigyorgott, de Szmissz evekig vitorlazorepulozott, igy az o gyomorstabilitasa nem mervado).
kis ido utan megjelent a kapitany (feher kesztyuben es gyonyoru feher egyenruhaban), majd suru meghajlasok kozepette bejelentett valamit, amit a korulottuk ulok elhalo nyoszorgessel nyugtaztak. hamarosan egyertelmuve valt, hogy a varva vart programunkat megvetozta az idojaras es vissza kellett fordulnia a hajonak.
bar rettento csalodott voltam (ami valoszinuleg latszott is rajtam, mert kesobb a parton az egyik japan idegenvezeto csaj egyszer csak a kezembe nyomott egy kekszet), hatarozottan orultem, hogy leszallhatok vegre a hajorol.

az olvashatosag erdekeben itt most reklamszunet kovetkezik, folyt kov.

izgalmasan haladok, azt már például biztosan tudom, hogy január 24-én yangonból bangkok érintésével ho chi minh citybe repülök, illetve azt is, hogy onnan 27-én tovább megyek hanoiba, mivel azok a repjegyek már megvannak. az, hogy yangonba hogyan jutok el, meg onnan haza HK-ba, pusztán csak részletkérdés.

a mai napon japan utunk egyik ujabb, varatlan fenypontjahoz ertunk amikor felszalltunk a nagasakiba vezeto vonatunkra. egyik percben meg a peronon toporogva azon filoztunk, hogy vajon lesz-e wc a vonaton, masik percben az allunkat probaltuk osszeszedni az intarzias parkettarol. igen, nem viccelek, parketta volt a vonaton, valamint borulesek, kulon telefonalozona fa ulokekkel (a japan vonatokon tilos az utasterben telefonalni, a kocsik elejen es vegen lehet csak mobilon beszelni), egy akkora wc, mint a szobam mr.yingnel es olyan rejtett vilagitas, amit egy jobb urhajo is megirigyelne. es meg csak nem is elso osztalyon utaztunk. egyszeruen felfoghagatlan. fotok alant.

kurva hideg van. pontosabban:
kurvara fazom.
megkockaztatom, sose faztam ilyen kitartoan, pedig majdnem 4 evig eltem lengyelorszagban (csak ott nem tavaszi kabatocskaban alltam a 0 fokban…)

holnap majd vonatozunk egy sort, majd akkor irok, addig is kepek kovetkeznek, ezuttal “akarok egy japankertet az erkelyemre” jeligere. vigyazat, a kepek fele meg tokioban keszult, ott csipodtek be ezek a kertek. (ami voros, az kioto, ami gomb alaku, az tokio).

variaciokat kaptok egy temara

ugy erzem, kicsit tobb keppel kellene elarasztanom titeket, igy egyreszt itt vannak az uttal kapcsolatos kepek, masreszt meg mostantol minden nap kaptok majd valamit (ami lehetoseg szerint mas lesz, mint az instagram). velemenyek es keresek johetnek, mire vagytok kivancsiak?

bizonyara ertelemszeru, de a biztonsag kedveert: az etterem, a lazac, a szallas, a taj.

ugyan nem szerveztük túl magunkat, de annyi eszünk azért volt Szmisszel, hogy indulás előtt vettünk egy JR Passt (Japanes Rail Pass, én konzekvensen Jail Passnak hívom), vagyis egy vonatbérletet, amivel bárhova lehet utazni két hétig Japánon belül. ezzel a remek kartonpapírkával (laminálva van és ráírtam a nevemet és az útlevélszámomat, de meglepően old school az egész, csoda, hogy nem írógéppel pötyögik rá az infókat) ma elmetróztunk/HÉV-eztünk Tokyo állomásra, ahonnan 10, azaz tíz percenként indulnak vonatok Kiotóba. mivel én szervezkedni, Szmissz pedig a helyiekkel kommunikálni szeret a két szavas japán szókincsével, őt delegáltam a helyjegy kiváltásához, míg én a liftek működését tanulmányoztam (és nem mellesleg egy rakat ismeretlen funkciójú gombot megnyomkodtam menet közben, igaz, ezúttal nem volt rajtam a pizsama, így nem ídéztem elő semmilyen egyenruhás szexi japánt ezzel).

mivel még korábban mondták, hogy az állomásokon meglepően jó a kaja, ‘gyorsan’ felderítettem az alagsorban található boltokat, ahol a világ nyolcadik csodája tárult elém, szakosodott sushipultok, egyik csak füstölt makrélát, másik csak édestofu batyút, harmadik csak vöröstonhal sashimit árult. kicsit arrébb egy kiseb benzinkút méretű bolt bentokat kínált. ez itt a helyi uzsonnás táska megfelelője, annyi különbséggel, hogy a tartalmán kívül az esztétikum is nagyon fontos, így az ételek nem csak változatosak, de elegánsan is vannak elrendezve, mindez egy rendkívül ízléses dobozkában. mivel ha jól értem, ez a konkrét bolt csak állomásokon van, volt shinkansen (ami ugye a helyi ultra hiper szuper gyors vonat) alakú dobozka is, benne rengeteg csecse nyers hal, meg jégcsapretek, meg egy-két beazonosíthatatlan, de csodás ez meg az.

a vonat maga számomra kevésbé volt meglepő, vagy újszerű, mert ezt ugyan csak halkan merem megjegyezni, de a nanjing-peking expressz pontosan így nézett ki, leszámítva, hogy itt halk pöszögés fogadja az embert, ott meg a gangnam style 8 bites csengőhangá konvertálva és hangos böfögések.

bár eddig úgy tudtam magamról, hogy a “klasszikus” tájak hidegen hagynak, az út nagyobbik részét az ablakra tapadva töltöttem, egyszerűen hihetetlen szép hegyek mellett mentünk el (igyekszem majd képet is mellékelni).

kiotóban némi tanakodás után sikerült megfejteni, hogy a szállásunkra vezető busz honnan indul, illetve hogy itt a hátsó ajtón kell felszállni és az elsőnél kell leszálláskor fizetni. szállásunk a maga nemes egyszerűségével tökéletesen megfelel igényeinknek és letesztelhetjük a futonon alvást tradicionális tatamis szobában.

esténk fénypontja a sarki kis étterem volt, ahol egy angolul egyáltalán nem beszélő bácsi ült, majd amikor látványos mutogatásokkal kiválasztottuk az ételünket és leültünk a pulthoz, ő azt a szemünk láttára elkészítette pár perc alatt (grillezett lazac és udon leves), majd elégedetten kent magának egy vajas kenyeret (!!) és leült a pult végén lógó tévé elé, amiben a helyi nóta tv szólt, benne a japán korda gyurival és playbackre tátogó kimonós nőkkel.

ma először kezdem azt érezni, hogy tényleg szabadságon vagyok, mindentől távol, a teljes lazulás útján.

holnap tömérdek kultúrális izé vár ránk, Szmissz betegesen rajong mindennemű templomért, részemről a zen kertekre kattantam rá érthetetlen mértékben, azt hiszem, a legjobb helyen vagyunk.

micsoda szerencse, hogy a sarki kisoltban (aminek egyébként van elkülönített dohányzószobája, mivel itt az utcán nem lehet dohányozni, a zárt helyeken viszont többnyire igen) a pénztárgép animált képernyőjén (??) beúszott egy időjárásjelentés, amiből a sűrű hóember piktogramok láttán arra a következtetésre jutottunk, hogy tokiótól északra tél van, így ezt az enyhe kellemetlenséget figyelembe vehettük az útvonalterv megalkotásánál és az ország déli részére koncentrálhatunk.

(az útvonal egyébként a következő: 4 éjszaka Kiotó (közben 1 napos túra Narába), 3 éjszaka Nagasaki (onnan 1 napos túra Kumamotóba (ami egy vár)), majd újabb 4 éjszaka Tókió (innen 2×1 napos túra Nikkóba és Kamakurába). indulás haza dec 22-én este, de előtte jön a fénypontja az útnak, a Miyazaki múzeum!!)

vettem egy USB-s ongyujtot.