az elmúlt hetekben, ha azt mondtam, hogy I’m from Hungary, a legtöbb ember, legyen az amerikai, hongkongi vagy kínai többnyire felsikított, hogy “Budapest!”, “gulyás!”, “kövér pingpong játékos”, “vizilabda!”, “pápai légibázis!”, “kis ország Ausztria mellett!”.

nos, a svájci újságírónő (!!) a szombati buliban első körben érdeklődött, hogy ó, Magyarország? és milyen Kijev? majd amikor furán néztem rá, azt motyogta, hogy ja persze, Bukarest, igen igen.

ma delutan 5 korul bementem a park hotelbe, hogy megcsodaljam honfitarsunk remek art deco muvet. mivel a vegtelensegig tudom csodalni a modernista disziteseket (pedig tobbnyire geometrikus formakbol allnak), kulonosebben nem lepett meg, amikor elhagytam a hotelt es az utcan vaksotet fogadott. az mar kicsit furabb volt, hogy valamiert nem kapcsoltak fel a kozvilagitast. egyre gyanusabb lett a helyzet, amikor korulottem esernyoarusok kezdtek gyulekezni. az oramra neztem, 17:20. errefele 19:00 orakor sotetedik. ekkor mar en is elkezdtem rohanni a legkozelebbi kapualjhoz, ahol szerencsemre meg ulohelyet is kaptam. percekent belul oriasi mennydorges, villamlas, leirhatatlanul szakado eso.
ide ert hat a tajfun hongkongbol, szerdaig marad. ha megint egyutt kell vele repulnom, hisztis leszek.

ez a két néni volt a kedvencem: (fapofa, riszarisza, napszemüveg)

de ők is nagyon jók voltak, a zöld trikós szemlátomást nagyon élvezi:

miutan ma 14 oran keresztul jartam a varost gyalogszerrel es leamortizaltan beestem a szallasra, a hazigazdam sorrel kinalt, majd megkerdezte, hogy csatlakozom-e hozza egy barati osszejovetelre, amit elso korben visszautasitottam, majd egyszer csak egy atalakitott hangarban talaltam magam egy Dzsingisz nevu torok (de holland allampogarsagu) pasas maganbulijan, egy dizajner butorbolt kozepen, kezemben egy pohar sangriaval, amint a boeing egyik repulogepmernoke magyarazza nekem a feketedoboz rejtelmeit.
sok mindent meselhetnek az esterol, a dadogos oleg nevu orosztol kezdve a nemet svajci ujsagironon at, aki ragaszkodott hozza, hogy franciaul beszeljunk, mert hianyzik neki a nyelv, de ezt a beszelgetest emelnem ki mindenek felett:

en: hi, I’m Suzanna, what’s your name?
pasas: I’m Nicky, nice to meet you
en: where are you from?
pasas: from Hungary, and you?
en: sorry, what?
pasas: Hungary
en: magyar vagy?
pasas: te is?
en: igen
pasas: ez durva
en: nagyon durva

30 masodperc dobbent csend

pasas: es akkor hogy hivnak?
en: Zsuzsa, es teged?
pasas: Miklos

amikor Hong Kongban eloszor lattam az emeletes villamost, konnyek szoktek a szemembe, annyira tetszett. azon nyomban felultem ra, minden korabbi tervemet elfeledve es masfel oran keresztul akkora elvezettel villamosoztam, hogy a mellettem ulo neni kedvesen megkerdezte, hogy turista vagyok-e es most ulok-e eloszor villamoson.

az elmult egy orat egy parkban toltottem es fulig ero vigyorral (es kicsit konnyes szemmel) neztem, ahogy 60 folotti kinaiak fiatalsaguk mandopop slagereire tancolnak parban, talpig sminkben es frizuraban (szombat reggel 10-kor), majd a szunetekben kempingszekjeiken ulve legyezik magukat es vihorasznak, mig valaki ujra fel nem keri oket.

igen, videoztam. majd feltoltom, ha hazaertem. addig id egy foto az egyik tancosnorol.

tegnap egeszen fura erzes tort ram, honvagyam lett, de nem budapest hianyzott, hanem Hong Kong. ahogy az utcakon bolyongtam, idonkent az jutott eszembe, hogy mit keres itt ez a sok mainland chinese, mikor jonnek mar a jol felismerheto hongkongiak. ahogy pedig a parti kilatast neztem, azt gondoltam, jo, jo, de hova tunt a Peak? bizonyara az kavart be, hogy Shanghai is kicsit olyan, de valojaban egyaltalan nem. tudatositanom kell magamban percenkent, hogy itt meg nem jartam, itt nem ismerek minden sarkot, es ami fontosabb: ennek a varosnak nem ismerem meg a mukodeset. ennek fuggvenyeben elvarasok nelkul kellene setalgatnom, es nem osszehasonlitani percenkent HK-val. talan az sem lenne rossz, ha hordanek magamnal terkepet es megjegyeznem a metromegallok nevet, ahol at kell szallni, felteve, ha nem masfel oras kerulokkel akarom megkozeliteni a latnivalokat.

persze hova sietunk? van meg ot teljes napom varost nezni, es ha jobban belegondolok, HK-t is valahogy igy fogadtam be, hogy folyamatosan elvesztem benne, csak nem annak eltem meg, mert akinel nincs terkep, az nem tud elveszni. mindenesetre igyekszem elvonatkoztatni es el is indulok a mai adag varosnezesre.

(egyebkent meg hogy lehetne osszehasonlitani a ket varost, ha egyszer az egyik tengerparti setanyan Bruce Lee szobra all, a masiknak a folyomenti setanyan chairman Mao, hona alatt kabattal udvozli nepet).

amikor HKban egyszer meg regen juhturoval, mese kekszel, hungaria pezsgovel es muanyag flakonos, autentikus hazipalesszal unnepeltek erkezesemet, eleg magasra kerult a lec, de az, hogy a vadidegen kontakt egy uveg vilmos kortevel varjon a metrokijaratnal, amibol azon nyomban ittunk is egy slukkot erkezesem es a pentek este oromere, szoval azert az sem gyenge.

amikor tegbap felhivtam a szallasom kontaktszemelyet, szempillam sem rebbent, amikor elmondta, hogy a metrobol kijovet menjek be a 248-as sikatoron es keressem meg az uj-zelando designer boltot, a folott lesz a szoba.
megmutatom, hogy fest a sikator es a szoba. oda vagyok a gyonyortol.

kinaban ugyebar rengeteg ember el. europai szemmel teljesen elkepzelhetetlen meretu dolgok leteznek itt, lent delen peldaul nem messze a mi telepunktol van a gyar, ahol az osszes apple termeket keszitik, ott egy millio ember dolgozik.
igy tehat jogosan gondolhatna az ember, hogy agyrem itt a tomegkozlekedes.

hat pont, hogy nem. ahogy az indiai kollega mondta ez nem india, itt az emberek sorban allnak.

a wuxi shanghai tav 150 kilometer, ezt a vonat 35 perc alatt teszi meg, de ez nem tartozik a temahoz. az ember elmegy az allomasra, sorban all jegyert, kezeben utlevellel es jobb esetben a kinai soforrel (de volt, hogy egyedul kellett jegyet vennem, az is ment), majd ha ez megvan, atmegy egy metaldetektoron, amin szerintem max akkor lehet fennakadni, ha kezunkben jol beazonosithato atombombaval probalunk atmenni, es megerkezik a varoterembe. itt megnezi a kis muanyag lapocskan, ami a jegy, hogy mi a vonat szama, azt kikeresi a kijelzon es igy megvan az indulasi kapu szama. a varoterem ugyanis a sinek folott helyezkedik le, a peronra csak par perccel a vonat indulasa elott lehet lemenni. addig itt lehet ucsorogni, legkondi, wc, gyorsetterem van. amikor eljon az ido, az ember tolong egy kicsit az indulasi kapuknal, ahol a plasztikba rejtett magnescsik segitsegevel aktivizalodik a beleptetorendszer es maris irany a peronra tarto mozgolepcso. itt megint a jegyet kell megnezni, egy masik szam ugyanis a kocsi szamat jelzi, amit meg kell keresni a peronra felfestve, vagy kitablazva, esetleg egyenruhas hostess lanyok jelzik tablaval a kezukben, es ott szepen felsorakozni. amikor a vonat begordul, mar csak meg kell varni, hogy leszalljanak, felszallni, es voila. 11:00kor sorakoztam fel a beleptetorendszer elott, 11:10kor velem egyutt elindult a vonat.

azt szeretem ebben a helyben, hogy bármikor beüthet az útvonal módosítás üzemmód. szóval mit nekem, hogy 9:30 helyett 9:00-kor indulunk (és erről 8:10-kor szólnak), meg hogy a maláj kolléga, aki jött volna velem mégsem jött, mert 11-kor meetingje van.

szerencsére rekord idő alatt be tudok pakolni, negyedóra alatt megvolt minden, pedig két kemény percet azon agonizáltam, hogy vajon itt hagyjam-e a remekbeszabott cipőt, amitől leginkább ölni akartam a big eventen (tényleg, ezt el sem meséltem). végül úgy döntöttem, hogy a cipőt maradjon csak itt, kell a hely a szuveníreknek, amiket shanghaiban szándékozok venni 🙂

szóval most megiszom a kávémat, elszívok egy cigit és utána lecsoszogok a lobbiba és magam mögött hagyom a gyár kapuját, muhaha.