voltam futni és marha jól esett, azóta szuper dinamikus vagyok, a gyomorbántalmaim is megszűntek, meg éberebb is vagyok (és nem mellesleg betegre nyerem magam azóta pókeren).

még két alkalom és vége az edzéstervemnek, ( igen, a novemberben elkezdett 6 hetes edzéstervemnek, de ezen most ne akadjunk fenn), vagyis jövő hétfőn jöhet a szigetkör, amivel eddig még soha életemben nem próbálkoztam (sőt, rekortánon is csak egyszer futottam eddig életemben).

célom a 40 perc körüli idő (nincsenek illúzióim), de ami ennél is fontosabb: szeretném, ha nem állnék meg az 5,3 km alatt.

majd beszámolok az eredményekről, addig is lehet szurkolni (nekem is, meg a jó időnek is, hogy ne akkor szakadjon épp a hó, vagy valami)

a hétvége vidám italozással telt, főleg női társaságban, így ennek megfelelően felváltva kaptunk hisztirohamot és vihogtunk, esetleg a kettőt egyszerre.

határozottan jól éreztem magamat, pedig a hisztéria egy része belőlem származott, de ez sem rontott a hangulaton, mint ahogy a szó szerint bugyiban ácsorgó kurvák sem a rock kocsma közvetlen közelében.

az már inkább belerondított a képbe, hogy a legutolsó, egyébként elég trendi és egyáltalán nem olcsó helyen bor helyett műtrágyát szolgáltak fel, amire sajnos csak másnap ébredtem rá, de azóta is érzem áldásos alakformáló hatását.

tényleg nem értem, miért van erre szükség, főleg magyarországon, ahol azért nem arról van szó, hogy nem lehet elfogadható minőségű (természetes eredetű) fröccsnek való bort találni sehol.

most mindenesetre megyek, és megpróbálom ledolgozni a magamhoz vett horrorisztikus mennyiségű kalória egy icipici százalékát (én züllött nőszemély még chipszet is fogyasztottam az éj leple alatt, még jó, hogy nem egyenesen kólát).

na, hát a misztikus dagadó borda esete után következzen az érthető okból kifolyólag bedagadt borda (ugyanaz, ugyanott). most ugyan nem kapok pánikrohamokat, hogy biztosan perforált tüdővel szambázok a nagy világba, de igazán ki tudtam volna hagyni azt a pillanatot, amikor az asztali számítógépem éle beleállt az oldalamba teljes elánnal (inkább hagyjuk is, hogyan sikerült ezt elérnem fényes délután 4-kor színjózanul takarítás közben).

fekete nadálytő az én istenem.

na hát addig emlegettük a vállalhatatlan fordításokat, hogy ma beesett egy újabb leányregény, ezúttal egy lelkes ausztrál néni írt folytatást a Büszkeség és Balítéletnek, röpke 10 kötetben.

oh yeah.

tényleg szeretem az esőt, meg az esőszagot, de hogy megyek így futni?

már csak három alkalom van az 5 kilométerig, ami azt jelentené, hogy novemberben elkezdett 6 hetes (ehem…) edzéstervemet végre sikerülne befejezni.

mondjuk ennyi csúszás után ez már talán meg se kottyan.

vasárnap valamilyen misztikus okokból kifolyólag elmentünk, hogy megnézzük azt az étkezőasztalt, amiről már fénykép alapján is tudtuk, hogy csodaszép, és azzal is tisztában voltunk, hogy ennyi pénzt nem adunk asztalért, még ha hat székkel érkezik és  eredeti designer darab és csodaszép, AKKOR SE. de azért nézzük meg, üljünk be, hátha érzéki csalódás az egész, nincs is asztal, vagy nincs is olyan sok nulla a neve mellett.

szóval akkor most van egy új étkezőasztalunk és pár nullával több minuszunk.

a mai napomat azzal töltöttem, hogy egy 1833-ban íródott angol útinaplót bogarásztam ki, amit egy angolul nem tudó kínai gépelt be. szerintetek?

ma reggel óta nem megy a céges emailem, mint most megtudtam, a japán földrengés miatt.

nem tudom jól kifejteni, de engem azért meglehetősen sokkolt, hogy valami, ami úgy tűnik, mintha a világ másik felén lenne az én kis hétköznapi életemet is érinti.

ugyanígy sokkolt, hogy az árhullám japánból átmegy hawaiig, igaz, jelentősen gyengébb, amikor odaér, de mégis, odaér.

olyan kicsik vagyunk

két hét múlva lakógyűlés, kíváncsi vagyok, itt is őrültekkel lakunk-e együtt.

eddig nem úgy tűnt, de az ártatlannak tűnő járókeretes nénik is átbírnak változni őrjöngő fenevadakká.

azért biztos, ami biztos, jól belerúgtam az ágyba, mielőtt elindultam futni.

nem, nem babonából, hanem véletlenül. fáj, mint az isten nyila.