jelentem, kezdem egészen megkedvelni ezt a fotós projectet, meglepően sokat lehet belőle tanulni, igazán nem gondoltam volna.

elkészült az első kép, amivel már egészen elégedett is vagyok, szóval ezt most belinkelem, különben a jobb alsó sarokban megtaláljátok a megfelelő linket (meglepő módon a fényképekre kell kattintani :))

tulajdonképpen azt hiszem az van, hogy amikor az ember híres és/vagy érdekes emberek életrajzát olvassa/hallgatja, akkor mindig kiderül, hogy adott ember fiatalkorában cipőpucolásból/újságkihordásból/danielle steele regények fordításából élt, ebből fizette az albérletét, ebből vette meg első számítógépét, vagy ezzel a pénzzel élte túl az első hónapot new yorkban. aztán feltalálta a neutronbombát/a swatch órát, vagy írt egy könyvet/rendezett egy filmet, esetleg alapított egy gyorsétteremláncot/közösségi honlapot.

fiatalkori viszontagságai innentől kezdve vicces anekdotaként élnek a köztudatban, hisz mind tudjuk, hogy madonna kénytelen volt kukázni, mielőtt divatot csinált az összenőtt szemöldökből.

ezen jókat nevetünk, meg talán elgondolkodunk, hogy lám lám, miből lesz a cserebogár, gazdagnak/sikeresnek/szépnek nem kell születni, azzá is lehet válni. ez a lényege a self-made man modern mítoszának is, ami arra késztet minket, hogy elhiggyük, belőlünk is lehet még valami.

hát jó. én elhiszem. tényleg, hiszek abban, hogy belőlem még lesz egyszer valami. az még nem tiszta, hogy mi, de valami biztosan. szóval ha lehetne, szeretnék szintet lépni, szeretnék a kettes szintű nyomorgó senkiből hármas szintű esélyes senkivé avanzsálni.

és akkor majd én is vidáman röhögcsélek, amikor azt mesélem  a klubban egy pezsgős pohárral a kezemben, hogy én abból éltem, hogy éjszakánként utazós műsorokat fordítottam szakmányban éhbérért.

na drágáim, csipkepittynek hála kikupálódtam pakolásból (bár az igazság az, hogy inkább csak pipálgattam a leírása alapján a saját mentális listámat, több szem többet lát alapon nem hagyok-e ki valamit, de azért ez a rengeteg utazás megtette a hatását, leginkább csak akkor pakolok rosszul, ha indulás előtt fél perccel dobok be mindent a táskába, és nem figyelek. de ilyenkor pl simán elindulok pénztárca nélkül egyedül egy hétre olaszországba), most már csak egy kérdés van:

mit olvassak az úton? kétszer 11,5 + 2 óra (tehát összesen 27) óra repülőútról van szó és 10 (!!) óra tranzitról. előbbiben még talán elbírok aludni (nyakpárna!), utóbbiban egyáltalán nem lenne szerencsés szundikálni, viszont ott vannak duty free shopok, meg ilyen izgalmak.

eddig van kettő darab angol nyelvű krimim, de az egyiket lehet, hogy kiolvasom az indulásig…

olvasott valaki mostanában valami kellőképpen lebilincselő és könnyed, de nem túl gügye könyvet, lehetőleg ezer oldalas kiszerelésben? (támpontként elárulom, hogy amikor velencébe mentem vonattal a battle royal-t olvastam ki).

alternatív javaslatként sorozat is jó, mivel lesz nálam legalább 3 videólejátszásra alkalmas eszköz.

az éjszakai műszaknak vannak azért előnyei, például remekül elbeszélgettem buborékkal az élet nagy dolgairól.

azt hiszem a legjobban ez a mondat foglalja össze egész estés mondanivalónkat:

“ne görcsölj rá a lazaságra”.

e mellett azt is megtudtam, hogy a legtöbb egzisztenciális problémára meglepően hatékony megoldás a kérdések irányát megfordítani. így például szembesülnöm kellett azzal, hogy valójában rosszul viselem anyagi forrásaim végességét. mondhatnátok, spanyolviasz, de nekem eddig nem tűnt fel, hogy mindent ennek rendelek alá és egyfolytában nyomaszt a pénz, annak megkeresése és hiánya. ráadásul  mindezt úgy, hogy azért különösebb okom nincs is kétségbeesni, nincs devizahitelem, fiatalkorú gyermekem, vagy idős rokonom, akiről gondoskodnom kellene, szóval nem értem, miért ez határozza meg életem boldogság faktorját.

legalább lesz min gondolkodnom a pár száz óra repülőút alatt…

most pedig leszarom, hogy 700 helyett csak 450*-nél tartok, lefekszem és kialszom magam. punktum.

*a feliratok sorszámáról van szó.

nahát, ez döbbenetes, de eddig nem vettem észre, hogy valamiért van jobb oldalt legtöbb kommentet kapott szekcióm is.

ennyit a nagy geekségemről…

lassan valahogy le kéne szoknom arról, hogy akárhányszor leadok egy fordítást, rettegve várom, hogy mikor hívnak fel üvöltve, hogy mi ez a szar.

tulajdonképpen nem a saját teljesítményemben nem bízom, hanem a megbízókban.

van ennek értelme?

na jó, most már úgy érzem, nem fenyeget a babona, elárulom hát nektek, hogy lassan egy hónapja egyre intenzívebben szerveződik a kínai utam.

to make a long story short, van nekem az én Kártyás haverom, aki lassan másfél éve egy hongkongi embernek dolgozik, aki adat bedigitalizálással foglalkozik és érdeklődik kicsiny hazánk iránt, mint új központ. szokás szerint a francia nyelvtudás révén (persze a gyerekkori barátság is sokat segített) keveredtem bele a dologba és egy hónappal ezelőtt pesten én is találkoztam a főnökkel, aki nagyon gyorsan megkedvelt. leginkább azt tetszett neki, hogy gadget őrült vagyok, ismerem és kedvelem az internet virtuális világát és jól tudok kézírást kiolvasni.

ez alapján a három kritérium alapján még sose vettek fel senkit komolyabb (vagy akármilyen) munkára, de ez itt ázsia és egy őrült zseni, aki kicsit más koordináta-rendszer szerint gondolkodik.

így történt hát, hogy meghívott hong kongba és kínába, nézzem meg a céget, ismerjem a működését, nézzek körül ebben a kultúrában, érezzem jól magamat és döntsem el, akarok-e neki dolgozni. konkrét ajánlatom nincs, de nekem bőven elég az, hogy fizeti a 10 napos utam minden költségét és úgy tűnik, minden áron szeretne nekem egy ipadet adni (nem tiltakoztam).

szóval lehet örvendezni, holnap megyek vízumért, valamikor 9.-10. körül indulok és 20. körül jövök. szeretném végigblogolni az egészet és szánt szándékom rengeteg fényképet készíteni.

jó tanácsok, bevásároló bepakolási listákat szívesen fogadok.

csak az a baj a hajnali munkával, hogy ilyenkorra többnyire annyira felébredek, hogy órákig nem tudok elaludni. bezzeg holnap 10-kor mennyire fájni fog nekem az a vekker…

(egyébként lefordítottam az egyik kutyás könyvet, egész jó érzés, bár a bélférgek fejezetet kihagytam volna)

több hónapja nem jártam már a flickr tájékán, erre ott fogadott egy levél, hogy az egyik képemet bevállogatták valamilyen online kampányba, és ha beleegyezek, egy 250 dolláros ajándékutalványt tudnának adni érte cserébe. mondanom se kell, december 20-ig válaszolnom kellett volna a levélre, de a helyzet így is nagyon megható.

úgy tervezem, felélesztem a flickr életemet, épp ezért ma elkezdtem a legendás 365-öt, aminek annyi a lényege, hogy minden nap kell készíteni egy képet. mivel az új telefonom kamerája egészen rendben van, azt hiszem azzal fogok leginkább nyomulni, le is töltöttem valami szuper kamera applikációt, amivel elvileg olyan képeket tudok majd csinálni, hogy sírva fakadunk mind. az első képet fel is töltöttem, de őszintén szólva ez igazán semmi különös, majd szólok, ha valami olyat sikerül csinálni, amire én is büszke vagyok.

e mellett pedig úgy döntöttem a tükörreflexes könnyed csodával megyek majd világot látni, már ha megyek. de erről majd tényleg.

örök darab, de egyszerűen nem bírom megunni: