mivel 5 napot a ködös albionban töltöttem, (ahol egyébként ragyogóan sütött a nap egy fél órás záport leszámítva), majd 5 napot masszív szédüléssel az ágyban heverésztem át, mondhatni kurvára le vagyok maradva a pontszerzési versenyben, de ami ennél is rosszabb: a háztartás vezetésében.

toronyban áll a vasalnivaló, pormacskák nyávognak minden helyiségben, kivéve a konyhában, aminek Hubbie tegnap hősiesen neki esett tegnap.

Londonban ugyan naphosszat sétáltunk, szóval egyesek szerint lezuhant rólam pár kiló, azért az se lenne utolsó szempont, hogy újra érdemben tudjak mozogni (most épp az úszással kokettálok).

nem utolsó sorban most már nagyon remélem, hogy egyszer csak rám szakad az a rengeteg munka, amit oly sokat emlegettem eddig (többnyire a “nem baj, hogy most nincs semmi, majd…” kezdetű mondatokban), elvégre a karácsonynál nincsen durvább DVD megjelenési szezon tudtommal, magyarul ha akkor se kapok elég melót, akkor karriert tévesztettem.

arról meg már tényleg nem is beszélve, hogy amióta hazajöttem, barátaim elenyésző százalékával találkoztam csak, nagy részével így is véletlenül, az utcán.

szóval pörgős hetek állnak előttem, lelkesen nézek elébe.

hihetetlen, de a konyha mondhatni teljesen kész lett, ez az első helyiség a lakásban, amiből nem hiányzik már semmi, minden olyan, ahogy elképzeltük. mindenhol máshol kisebb nagyobb részletek hiányoznak, dolgozószobám például egyáltalán nincs is.

holnap majd rakok fel képeket, amikor süt végre a nap. a rengeteg elképzelés közül, amit itt részletesen végigkövetettek, persze egyik sem valósult meg, de szerintem így is jól néz ki, főleg most, hogy végre a polcok is felkerültek a falra.

egyetlen gixer a hűtő, majd egyszer, ha lesz rá pénz, lesz ott egy pofásabb, nagyobb, stb hűtő, addig elleszünk ezzel is.

na, miután 3 hónap alatt a második töltőmet vásárolom, mivel az eredeti eltűnt a költözésben, a pót pedig misztikus halált halt az angol konvertálás után, mondanom se kell, hogy az eredeti (elveszettnek hitt) darab előkerült és természetesen végig itt volt az egyik hátizsák zsebében, ahova gondolom azért raktam, hogy megtaláljam. hát haha.

mondjuk a DVD lejátszónak még mindig nincs meg a távirányítója, így hónapok óta minden sorozat első részét nézzük csak meg és azon a nyelven, amin a lejátszónak épp kedve van megszólalni.

lassan már azért jó lenne szabadulni az ilyen baromságoktól.

csipkepitty! nem jön be a blogod, de egyáltalán nem, se mozilla, se safari alól. nem látom!! segítség!

többiek: hamarosan elérem a 2000. kommentet (pontosabban ti éritek el). hogy vicces legyen, ezúttal a 2013. kommentelő kap majd ingyen sört/fröccsöt/málnaszörpöt. tessék tolongani!

na, azért még van mit tanulnom a pöffeszkedésről, a pizza nem lett elég könnyed és nem is sült át tökéletesen, gyanítom, hogy tovább kellett volna kelesztenem és többet gyúrni rajta. kénytelen leszek hamarosan újra próbálkozni vele…

többszöri próbálkozás után ma végre sikerült elmenni túrázni. kicsit rendhagyó túra volt, mivel nem igazán mentünk ki a városból, sőt, kifejezetten városi túráról beszélhetünk, hisz elindultunk innen a lehel térről, át a margit-hídon, végig a margit körúton a moszkva térre, onnan villamossal el a joliot-curie királyhágó térre, onnan el gyalog a gyöngyvirág úti fogas megállóig, ahol eluntuk az istenhegyi út sivárságát, szóval teleportáltunk a fogas végállomásáig, onnan irány a normafa, ettünk egy fél lángost, ittunk egy fél teát, majd az erdőn keresztül lejöttünk, hosszas sétálás után valahol a jános kórháznál lyukadtunk ki, onnan újra margit körút és jászai. az útvonalterv szerint 17,5 kilométert mentünk, mondjuk ebből lejönnek a járműves közlekedések, mindenesetre jól elfáradtunk, csipőtől lefele mindenemet érzem, de ez egy kellemes, jól eső fáradtság, ráadásul az idő is szép volt.

és hogy megfejeljem ezt a hiperaktív napot, éppen sül az almás pite, a házi készítésű pizza tészták pedig szorgalmasan dagadnak, a paradicsom szósz pedig rotyog.

pöffeszkedő családos lettem, baszd meg.

bementem tegnap a lenti kisboltba, hogy vegyek hámozott paradicsom konzervet a házi készítésű pizzámhoz, de sajnos nem volt és míg dilemmáztam, hogy jó lesz-e nekem a sűrített paradicsom konzerv, érdeklődtek, hogy mihez lesz. amikor mondtam, hogy pizzához, döbbenten néztek rám, hogy minek arra paradicsomszósz, miért nem jó a ketchup. válasz gyanánt kedvesen mosolyogtam. amikor tovább ragozták, hogy a bolognaiba is remek a ketchup és abba se kell paradicsomszósz (vagy igazi paradicsom as a matter of fact), nagy nehezen annyit bírtam kipréselni magamból, hogy nem szeretem a ketchupot, mert túl édes.

ezek után nem csoda, hogy a rákóczi pékségben árulnak pizzás croissant-t, azzal legalább két nemzetet készítünk ki egyszerre, tiszta haszon.

na, amióta megjöttem Londonból, ma reggel ébredtem igazán dinamikusan, nem tudom, hogy ez a tegnap esti baráti vacsora mellékhatása, vagy az egész napos biciklizgetésnek, esetleg a szép időnek, vagy csak a bioritmusom van rendben, mindenesetre kifejezetten kedvem van takarítani, fordítani és testedzést végezni. szóval meglovagolom az eufória hullámait, mielőtt teljes apátiába zuhanok megint.

köszönöm mindenkinek, aki az utolsó bejegyzés után aggódott miattam, természetesen jól vagyok, aggodalomra semmi ok, de a tegnap estém nem volt egy leányálom, de mára szebb napra ébredtem, ennyi talán még belefér egy házasságba, tény, hogy picit ki voltam borulva, de ez a legjobb családokban is megesik (mindenesetre szeretném ezt hinni).

egyébként már olyannyira jól vagyok, hogy szinte el sem ájultam, amikor ma már megint elütöttek mellettem valakit az utcán. remélhetőleg ő is jól van, vér nem folyt, egyből be is pakolták a mentőbe, ami elütötte, magánál volt, csak sokkot kapott. (azért egy vadidegen biciklistával még negyedóráig cigiztünk együtt, hogy megnyugtassuk magunkat).

most nem biztos, hogy jól értem, de ha igen, akkor most komolyan nekem kell eldöntenem, hogy összedőlt-e az életem?

csak mert ha igen, akkor jól ki lett velem… babrálva.