döntse már el a fejem, hogy mi baja van, most hol szédülök, hol migrént idéző légkalapácsok jelennek meg a halántékomban, aztán néha az egész elmúlik. (a nyakam legalább kitartóan fáj, bár az izomlazítók lassan hatnak).

a táskám egyébként tényleg meglett, útinaplóstul, fényképezőgépestül és a Boots-ban vásárolt varázslatos ragtapaszostul.

szóval nem szomorúságomban nem írtam, hanem mert sikerült annyira kimerítenem magamat ebben az 5 napban, hogy hétfő óta egy aranyhal szintjén lebegtem, konkrétan még szédültem is, mert begyulladt valamelyik izom a hátamban, ami nyomta valamelyik ideget, amitől én úgy éreztem magamat, mintha hajón ülnék. és mivel még munkát is kaptam, minden működő agysejtemet be kellett fognom, hogy értelmes mondatokat alkossak.

mára már mintha jobban lennék, szóval most már hamarosan jönnek a fényképekkel tarkított beszámolók, jövő héttől meg már személyesen is beszervezhető vagyok egy kis sörre. (bár a fröccs még mindig ezerszer szimpatikusabb műfaj, mint az angol, langyos és buborék nélküli sör).

mert utána ilyeneket mond az ember:

“ott álltam elájulva”

beszart a telefontöltőm, ilyet még nem láttam. angliában az átalakítóval tök jól működött, erre az itthoni áram már túl büdös neki. hát szép, 4 nap London után sznob lett a töltőm…

azért az mégis hihetetlen, hogy a nagy táskámból kiesett a kis táskám a repülőn, és miután lemondtam a fényképezőgépemről, felhívtak, hogy menjek be érte. hihetetlen, hogy képes vagyok még ezt is elveszteni, és hihetetlen, hogy felhívnak, hogy megvan.

remélhetőleg nem esett ki belőle az útinaplóm…

a tegnapi nap jo hosszura sikerult (nincs ekezetem, pardon), szerencsere jegyzeteltem egy kis fuzetkebe, hogy el ne felejtsem a dolgokat (masfel ora alvas utan lassuk be, erre lett volna esely).

nagyon sokat setaltam a varosban, ami nekem nagyon tetszik, furcsan keverednek a szelesebb utcak es a sikatorok, a modern epuletek a regi lakohazakkal es a monumentalis latvanyosagokkal (a st paul peldaul egeszen dobbenetes meretu).

millioan vannak az utcan, ami engem teljesen meglepett (ezzel a tomeggel nehez szembe menni), mas ez, mint egy arabiai bazar.

a legtobb helyen fel van festve, hogy look right vagy look left, amikor az ember lelep a jardarol, ami nagyon praktikus, mert engem peldaul elso korben elutott egy jobbrol erkezo biciklista a towernel.

a szallasom kerdese egy abszurd revube illeszkedik a legjobban, vegul E-nel kotottem ki, de ezt megelozoen tobb oranyi lelkizesen estunk at, mivel a nekem meguresedett agyban korabban E volegenye aludt volna, aki viszont viharosan kitunt a kepbol.

az peldaul meg mindig ketseges, hogy holnap este hol alszom, de ilyen reszleteken nem fogok fennakadni.

az egyetlen picit stresszelo dolog az arak szinvonala, ilyen tempoban holnapra nem lesz egy arva fityingem se, de addig is elvezem az eletet, ittam mar angol sort (jo szar volt, nincs benne buborek), ultem double deckeren (nagyon vicces, foleg a kis utcakban, mintha egy oriasi matchboxon ulnenk) es vettem organic limonadet a marks and spencerben.

a tegnapi kilometernyi setatol hulla faradt vagyok, minden letezo porcikam faj, ha ez igy megy tovabb, meg fitnessz edzesnek is elmegy majd ez a latogatas.

akkor én most 3 óra múlva elindulok a reptérre, sikerült befejeznem minden melót, még be is pakoltam, meglepően sok minden befér egy női retikülbe, főleg a dizájner fajtából, mindenesetre van készpénzem, telefon- és mobiltöltőm (meg persze telefonom és mobilom), bankkártyám, váltás ruhám, allergia gyógyszerem, kis noteszem. minden más pótolható és pénzért megvásárolható (valójában a váltás ruha is az, de ez most lényegtelen).

ja és még egy tepsi almáspitét is sütöttem Hubbie-nak, hogy enyhítsem a hiányomat.

holnap elvileg egyedül töltöm a fél napot, kíváncsi vagyok, remélem nem szakad majd az eső és meg tudok nézni ezt-azt.

ha nem jelentkeznék, akkor kedden reggel várható beszámoló, mindenkinek kellemes hetet, lálálá.

nos, úgy tűnik, hogy tényleg olyan jó fejek, mint gondoltam, egyből válaszoltak, hogy feliratozzak le két filmet, kapok ingyenes belépőt a fesztiválra. sálálá. ráadásul úgy látom, az egyik még francia is.

“új lakás, új élet” volt a mottóm szeptemberben. a mottó mögött valójában az a kellemetlen felismerés volt, hogy az évek során valahogy control freak lettem, én, a legendás főlaza, aki flegmán ülte végig az egyetemet, meg úgy alapvetően szart minden konvencióra, legyen az akár társadalmi, akár nyelvi jellegű. szerettem olyan lenni és azt hiszem, sokat szerették, hogy ilyen vagyok.

aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy már inkább el se mentem olyan emberek társaságába, akiket nem ismerek, nehogy valami beláthatatlan esemény felrázza az életemet, amit hirtelen nem tudok kontrollálni. nem mentem ismeretlen helyekre, nem kockáztattam semmit, nehogy bármi felborítsa az én kis előre eltervezett idillemet. fasza volt, nem mondom.

a nyáron egy komolyabb alkohol kúrával sikerült visszanyernem valódi, felszabadult énemet, de tudatában vagyok, hogy még dolgoznom kell a lelki békémen, ezért is megyek például most Londonba, egy ismeretlen városba, aminek “nem beszélem a nyelvét”, ráadásul egy szál retiküllel, úgy, hogy másfél nappal indulás előtt még azt se tudom, hol fogom tölteni az első estét.

és tényleg nem zavar, nem feszengek, nincsenek pánikrohamaim, nem biztosítottam túl magam, a kruciális telefonszámot elmentettem a telefonomba, meg megvan a neten is, ennyi az összes óvintézkedésem, lesz pénzem, bankkártyám, telefonom és józan eszem (ja és allergiagyógyszerem a macska ellen). de tényleg történjék bármi, nem szeretném túlreagálni a dolgokat.

ugyanezen a vonalon az imént jelentkeztem önkéntesnek az anilogue animációs filmfesztiválra. nagyon régóta szemezek ezzel a lehetőséggel, de mindig lebeszélem magamat a dologról akármilyen hülye indokokkal, most viszont fél perc gondolkodás után összedobtam egy jelentkező emailt, és el is küldtem, mielőtt időm lett volna meggondolni magamat.

visszaolvasva kicsit talán túl lazára sikeredett, de a lényeg benne van. a lazaságról meg annyit, hogy ezt a fesztivált többek között a jófejsége miatt szeretem, ezért ha valami karót nyelt akárki szívbajt kap a nagy lazázós emailem láttán, akkor talán nincs is semmi keresnivalóm ott.

örvendjetek, frissült a couchette. a kommentek és a biztatások mint mindig, jól jönnek.