lassan kezd az az érzésem támadni, hogy mindent francia lakberendezőt philippe-nek hívnak (igen, jól látjátok, francia lakberendezős műsort fordítok épp)

na, végre erőt vettem magamon, kinyomoztam az összes fontos információt, kitöltöttem a szerződést, elmentem, beszkenneltettem és most elküldtem pdf formátumban.

már csak várom a sült galambot.

tényleg, igazán arra vágytam, hogy kapjak egy olyan szövegkönyvet, ami látszólag stimmel; amikor az ember megnyitja, értelmes mondatok jelennek meg, a szöveg elég hosszú, a képpel értelmes viszonyban van látszólag, nincsenek benne gyanús részek (“értelmetlen”, “telefonbeszélgetés”, “női hang” és társai), vagy ilyesmi.

csak éppenséggel minden negyedik mondata nem hangzik el ebben az isten verte műsorban, ami meg elhangzik, az random jelleggel található meg a 16 oldal valamelyikén, mindenféle koncepció vagy logika nélkül.

gyanítom, ez ennek a sorozatnak a szövegkönyve, csak nem a végleges verzióé.

tiszta mázli, hogy úgy általában nem használok szövegkönyvet. (de azért kaktuszt a seggébe annak, aki ezt így komolyan gondolta).

terveim között szerepel, hogy hamarosan csinálok valami pofásabb, webkettesebb blogot, de addig is egy új link, amit melegen ajánlok mindenkinek, pontosan annyira nem tudom összefoglalni a blog tartalmát, mint a sajátomét és azt hiszem ez elég ajánló is.

(mostanában egyre több blogot linkelek ki, amiket effektíve olvasok is, hogy mik vannak)

amikor túl sokáig (egy napig) nem hallgatok zenét, az agyam tiltakozni kezd, ilyenkor egyrészt énekelgetni kezdek (mindenki legnagyobb örömére), másrészt eszembe jutnak mindenféle elveszett számok, amiket valaha hallottam (sajnos mindent megjegyzek, amit akár csak egyszer is hallok, szóval tényleg bármi előjöhet ilyenkor).

mai random választásom valamiért ez lett…

holnap bármi is történjék, elmegyek futni.

de tényleg.

nahát, egy nő itten azt meséli, hogy kinyitotta a veranda ajtót, azt ott ücsörgött egy 250 kilós medve.

azt hiszem, nem értékeljük eléggé, hogy kis hazánkban nincsenek veszélyes állatok.

egyébként meg annyira nem funky a gép előtt roskadni ebben a kellemes időpontban és égvehagyni pár random lámpát a lakásban, hogy ne legyen olyan kihalt, ha már az ember férje ilyenkor is dolgozik. a galapagosi óriásteknősök után rakoncátlan grizzli medvékkel szórakoztatom magam, míg hazaér, hurrá hurrá.

amikor ma betoltam a biciklimet (naná, hogy a dino dellonit) a szerelőhöz, perceken keresztül csak azt ismételgette, hogy milyen szép ez a bicikli.

ez minden alkalommal úgy hat rám, mintha:

1 – most hallanám először

2 – minimum én készítettem volna személy szerint a vázát

3 – nem tudnám magamtól is, hogy a világ legszebb biciklije az enyém

amikor a kedves ötvenes festőmázoló (ruhája alapján) közölte velem az utcán, hogy úgy megszopogatná a mellbimbóimat (mindezt magázva), erősen elgondolkodtam, hogy megkérdezem, ugyan már mit szólna, ha a lányának mondanák ugyanezt, de végül úgy döntöttem, legjobb, ha rá se nézek.