azért annak mennyi az esélye, hogy az észak-ír miniszterelnök feleségét (aki most egy szexbotrány közepén csücsül, mert egy 19 éves fiukával hetyegett tiszteletreméltó középkorú nő létére) _tényleg_ Mrs. Robinsonnak hívják?

oké, főzőshowt nem jó ötlet éhesen fordítani.

ha lenne olyan tantárgy, hogy “hogyan vállaljuk túl magunkat”, azt biztosan én tartanám.

a végén még jó családi szokás szerint három házzal odébb fogunk költözni…

rájöttem, hogy az antiszociális remete élet és a társadalmi hiperaktivitásban való pezsgés nem zárják ki egymást.

énem egyik legnagyobb ellentmondását küzdöttem le ezzel, nem kell választani, hogy vagy/vagy, lehet is/is.

napok óta (egészen pontosan kedd óta) halogatom ezt a rohadt EU-s irányelvet, amikor odaadták, belenéztem, aztán mindig találtam valami fontosabbat, mert éreztem, hogy vért fogok vele izzadni.

ehhez képest egész kellemesen csalódtam magamban és a szövegben is, igaz, hogy nem elég, hogy van lábjegyzet, de még azon belül is vannak törvény idézetek, de összességében sokkal jobban megy, mint gondoltam.

lehet, hogy tényleg jót tett a karácsonyi két hetes szabadság.

azt hiszem, kezdem megtalálni az egyensúlypontot.

már nem rettegek minden hónap végén, hogy éhen fogok halni.

már merek nemet mondani a munkára, nem gondolom azt, hogy egyszer csak munka nélkül maradok.

már elfogadom, hogy igenis este 8 után vág jobban az agyam és nincs avval semmi baj, ha az ember este 8 és hajnali 2 között dolgozik, ha egyszer így bír tempósan haladni.

megtanultam nem lemondani a magánóráimat.

elfogadtam, hogy nem érthetünk mindig egyet.

elfogadtam, hogy nem dől össze a világ, ha nem értünk egyet.

kezdem megszelídíteni a háztartás sárkányát.

tegnap Cs-vel afféle kapcsolatépítő tréningen vettünk rész déltől este f7-ig. miután az ELTE bürokratikus útvesztőjében eltöltött röpke 5 év egy életre összekovácsolt minket, ezúttal a magyar egészségüggyel próbáltunk megküzdeni. míg korábban a legnagyobb problémánk az volt, hogy megszüntették a szakot, amire jártunk, most sokkal kellemetlenebb és lássuk be, életbevágóbb gondjaink akadtak misztikus zsibbadások formájában.

néhány évvel korábban, ugyanebben a felállásban, boszival kiegészülve a péterfy sürgősségijén szerencsétlenkedtünk egy rohadt tetanusz miatt. lehet, hogy azóta változtak a dolgok, de akkor több napos sokkot kaptunk a kosztól és bűztől, ami arra felé uralkodott, a wc-t bizonyára még pár évvel ezelőtt hányták össze, a festék lepattogzott a csupasz falakon, leülni nem volt hova, de talán jobb is. várni szerencsére keveset kellett, de legalább 40 percet bolyongtunk az épületben, míg eljutottunk a sürgősségire, amit egy hátsó lépcső ajtón elhelyezett post-it alapján találtunk meg. tisztán emlékszem, hogy annak ellenére, hogy nem vagyunk mimózák, legalább fél órát feküdtünk a parkoló meleg aszfaltján és bámultuk a felhőket, hogy magunkhoz térjünk a kellemetlen élményekből.

ehhez képest most a szent imre kórházban voltunk, ahol a sürgősségi meglepően közel van a bejárathoz, óriási piros nyilakkal jelölik, nehéz lenne eltéveszteni, legfeljebb elvérzik az ember a harmadik kanyarnál, de azért nem vészes. a betegfelvétel előtt van egy kis logikai feladvány, a szárnyas ajtó egyik oldalán ugyanis az áll “Idegeneknek bemenni tilos!”, “Tilos az átjárás”, a másik felén pedig: “Sürgősségi ellátás, betegfelvétel”. Kicsit eltanakodtunk, hogy idegennek minősülünk e és az átjárást vajon úgy értik-e, hogy akkor a célforgalom bemehet, de szerencsére pont toltak ki valakit, mi meg egyszer csak álltunk a benti pult előtt. Itt kedvesek, megnyugtatóak voltak, a helyiség tiszta, világos, nem rég festett, az orvosok nagy része fiatal volt és néha már majdnem mosolyogtak is.

persze az élet nem habos torta. Miután kiküldtek a hozzátartozók várójába, Cs legközelebb két órával később bírt kijönni hozzám. addig alkalmam nyílt elolvasni a részletes leírást a falon, hogy pontosan mi történik a beteggel odabenn, mennyi idő alatt látják el, melyik leletre mennyi időt kell várni, mi a kórház fax száma, honlapja, hol lehet taxit hívni, merre vehetek újságot, hol találom a büfét. a sarokban TV, a padok mellett virágok, a kávéautomata mellett pénzváltó automata. Cs-nek tehát sorrendben kiértékelték az állapotát, majd megvizsgálták, csináltak rajta EKG és CT vizsgálatot, azoknak megvárta az eredményét, majd még egy ideggyógyász is lejött konzultálni, aztán nap végére kapott egy zárójelentést (kisebb informatikai málőr után). összességében sokat voltunk ott, de egy huzamban sosem vártunk egy óránál többet, valami mindig történt és mindig kommunikálták, hogy most miért kell várnunk.

a büfében kihallgathattam vidám medikák beszélgetését (“nincs hulla szagom? biztos?” “akkora fekélyt láttam ma, hogy nem hittem el! kérsz még krumplisalátát?”), egy öreg néninek elmagyaráztam a kávéautomata működését, majd egy idő után Cs másik felével cseverésztem vidáman biciklikről és izlandi túrákról.

olyan 4-5 körül, amikor Cs-t éppen elvitték CT-re, vagy annak az eredményeit várta, ki tudja már, megjelent két csöves, akik pár cekker kíséretében vidáman leültek az első sorba és megnézték a mónika showt, szórakoztatták a várakozókat, majd eltűntek. időnként bevonult egy teljes família talpig fuxban és bundában, támogatták a tűsarkún imbolygó kissé megvert matriarchát, majd vidáman telefonáltak az előtérben aranyszínű mobiljaikról. nem hányt le senki, nem véreztek össze, de még rám se tüsszögtek, nem akarta senki se elmesélni az életét és nem köptek le (ezekre már szinte mind volt példa).

egy szó mint száz, valószínűleg lehetett volna ez sokkal rosszabb is, a hely és az orvosok legalább használhatóak voltak, és bár a WC itt is a Trainspottingot idézte fel, legalább volt a közelben három másik, amik mind teljesen elfogadhatóak voltak.

üröm az örömben, hogy az nem igazán derült ki, hogy Cs-nek most akkor mi baja is volt, így valószínűleg további vizsgálatoknak vetheti alá magát, annyit legalább már tud, hogy maradandó nyoma nem volt a dolognak az agyában, bizonyára múlt héten kaphatott egy enyhébb agyrázkódást, az volt a ludas.

azt hiszem, enyhe kifejezés az, hogy ezen a héten szét fogok esni, gordon ramsay rémes konyhái és az EU-s irányelvek között ugrálok majd, mind egy flippergolyó.

mellékesen színházba megyek (a héten másodszorra), lakást nézek (a héten másodszorra és harmadszorra), órát adok (a héten nem tudom hanyadszorra) és próbálok nem megőrülni. ja és persze aludni is szép lenne.

mindenesetre úgy látszik, az újévi lencsének instant hatása van, éljen, éljen.

na jó, ennyire azért még én sem lehetek geek, a nappaliban megy a laptop, amire épp ftp-n érkezik a heti munka, a kis szobában megy a régi asztali gépem, amiről próbálok értelmes tájékoztatást adni printscreenek és MSN segítségével, hogy mit kéne még belerakni, hogy használható legyen.

és mintha ez nem lenne elég, a Chrono Trigerrel játszom Nintendo DS-en, mert mindkét folyamat elég lassú.