ma olaszon megtanultam a különböző kávék közti különbséget.  már megérte.

újabb két link, egyrészt hiánypótló jelleggel murci aktuális blogja, valamint egy misztikus tragic kingdom, aki kilinkelt engem régen, de sokáig nem volt aktív a blogja, most azonban úgy látom, igen. ezúton is köszönet a linkekért mindenkinek!

na és tehát arra is rájöttem, hogy a szabad munkabeosztás nem egyenlő az őskáosszal, nekem is sokkal kellemesebb, ha teszem azt hétfő-szerdán olaszul tanulok és fordítok, kedd-csütörtök meg tanítok. pénteken meg azt csinálok, amit éppen akarok, vagy kell, hétvége dettó.

lassan sikerül mindenben kompromisszumot kötnöm saját magammal…

azt álmodtam, hogy álmos vagyok… ez milyen már?

hát bazzeg, ebben az ismeretterjesztő izében tényleg az áll a szövegben, hogy Spanyolország fővárosa, Barcelona… 

ha ezt most szóról szóra lefordítanám, én lennék a bunkó.

höhö, itt ülök mackónadrágban a csukott ablak mellett és lobog a hajam. időnként a redőny is úgy tesz, mintha le szeretne szakadni, csak a hangulat kedvéért.

istenem, eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy a munkához nem zsenialitás kell, hanem segg és türelem, na meg persze idő.

a zsenialitás, az magánügy. mint ahogy a lendület is.

talán jobb is így.

minden rettegésem ellenére nem rontottam el túl sok mindent a templomban, nem ejtettem el a keresztet, egyetlen egyszer álltam fel rosszkor, de az sem volt igazán feltünő.

a tegnapi nap után azt hiszem biztosan állíthatom, hogy előző életemben társalkodónő lehettem, ennyit ugyanis soha nem kellett cseverésznem ilyen sokféle emberrel, ráadásul egy huzamban 10 órán keresztül, mindezt kísérő nélkül. mondhatni a túlélésért küzdöttem, másik opcióm a csendben ücsörgés lett volna, ami sokkal idegölőbb opció és magában rejti a csendben lerészegedés veszélyét.

mindennek örömére sikerült egy cseh hivatásos politikussal, egy színész-táncos fiúval, egy egyszerre zord és nagyon kedves (majd nagyon részeg) fotóssal, egy kissé öntelt operatőrrel és több, velem radikálisan ellentétes politikai / erkölcsi / vallási véleményt valló emberrel cseverésznem.

az, hogy ezzel együtt sem bírtam felvillanyozódni, egyáltalán nem az ő hibájuk volt.

végezetül hadd osszam meg a nap egyetlen jó sztoriját, az egyik lány mesélte:

olaszországban néztek moziban egy magyar filmet, amit olaszul feliratoztak. a sztoriban szerepelt egy pálpusztai úr, amit konzekvensen signor gorgonzolának fordítottak.

ahogy elnézem az időjárást, azt hiszem választhatok, hogy megfagyok a templomban a szertartás alatt és felfázok, vagy némiképp alul öltözöm az esküvőt… de szar egy dilemma, istenem.

a kubista csaptelep tényleg nagyon dizájn, de végtelenül fájdalmas, amikor a térdkalácsomba mélyed…