ha nem akarsz nedvessegszivo szilikat zacskot ragcsalni, ne egyel elorecsomagolt kesudiot az ejszaka kozepen mobiltelefonfenynel inszomnia ellen.

a helyi sajtobol ertesultem, hogy “peak cockroach season” van, vagyis tamadnak a csotanyok.

csak ne repuljenek es jok vagyunk.

Sziriaban relative rendszeresen ellatogattunk Kalat Szemanba, vagyis a templomhoz, ahol Oszlopos Simeon allt az oszlopon. (most hirtelen nem tudom, mi volt elobb, a templom, vagy az oszlop, a modernkorban mindketto megtekintheto volt, de nem is ez a lenyeg). ez a latvanyossag Aleppotol eszakra, a torok hatarnal talalhato. csaladom 8 ev alatt kulonbozo autokkal joparszor megtette az utat oda Aleppobol, batyammal mindketten voltunk ott buszos osztalykirandulason, es kesobb egy helyi soforrel is elvitettuk oda magunkat. SOHA nem sikerult ugyanazon az utvonalon megkozelitenunk a semmi kozepen, egy domb tetejen talalhato romokat. ebbe egy ido utan beletorodtunk es bar a Google Maps es a GPS elotti idokben ez talan nem tunik egy annyira nagy kunsztnak, mivel MINDEN EGYES ALKALOMMAL mashogy keveredtunk oda, csaladi szalloigeve valt a dolog.

van itt HKban tolem nem messze egy remek dim sumozo (One Dim Sum, 2013-ban aradoztam rola itt) , ahonnan eleg rendszeresen hozok magamnak vacsorat. MINDIG ugyanazt a negy dolgot kerem. kitalaltatok, egyszer sem fizettem meg ugyanannyit.

nem ertettem, hogy egy ideje miert iszom akkora eloszeretettel tejes kavekat akarhanyszor csak szembe jon (vagyis heti egy-ket alkalommal, ennyit arrol, hogy kv fuggo vagyok), amikor kifejezetten nem szeretem a tejet.

aztan bevillant, hogy szeptember ota alig eszem tejtermeket (nemi csempesz sajtokon kivul).

amiota ket napja visszajottem HKba meg egy honapra, nagysagrendileg nem csinaltam semmit. most valami ujfajta jetlag van rajtam, amitol napi 20 orakat alszom, a szokasos inszomnia helyett. vagy az is lehet, hogy csak szimplan faradt vagyok, elvegre pest egy nagy korforgas volt, mindenesetre alig hagytam el a szobamat (ertsd: az agyamat) es irrealisan szines szagos baromsagokat almodtam (pl. meztelen orosz tancosnok lakkoztak ki a labkormeimet vihoraszva).

kerdeztek, megerte-e meg erre az egy honapra visszajonni, es a valasz mar most igen, sot, csak azert nem ejt ketsegbe az esedekes hazautazas, mert tudom, hamarosan visszaterek. (errol majd kesobb).

sokszor le akartam mar ide irni, hogy milyen fura es indokolatlan euforia szokott ram torni, amikor Hongkongban szall le a gepem. az elejen probaltam racionalisan hozzaallni, biztos csak orulok, hogy elhagyhatom vegre a gepet gondoltam, de nem, minden egyes alkalommal mukodik, transzkontinentalis utakkal es mezei masfel oras repulesekkel is. meg csak a latvanyra se lehet igazan fogni, mert HK ugyan borzaszto esztetikus tud lenni a magasbol, ejjel az oriasi fenyar miatt, nappal a rengeteg hajo es sziget miatt, az ido nagy reszeben olyan suru para/kod/felho boritja, hogy a gep 5 meter magassagban tor ki belole. nem indokolja ezt valojaban semmi, hisz targyilagosan sokkal kevesebb dolog var itt engem, mint pesten, 6 berelt negyzetmeteren terul el masfel borondnyi ingosagom, baratom is kevesebb, mint pesten es lassuk be, anyagilag sem egy jo buli ez a varos.

mostanra mar nem probalok ehhez az erzeshez racionalisan viszonyulni, talan nem indokolja semmi es talan egy nap majd elmulik, de addig is szeretnem minel tobbszor aterezni, mert ugy erzem, luxus lenne elmenni amellett, hogy egy hely ennyire boldogga tud tenni.

ennek fenyeben ebben az egy honapban legfobb tervem, hogy vegigjarjam regi es uj kedvenc helyeimet es ezredszerre is lefotozzak mindent, amit itt ugy szeretek. nem bucsuzok a varostol, mert valahogyan mindjg visszakavargok ide, de az elso latogatasomkor megfogadtam, hogy ugy kell kezelni, mintha az utolso lenne, es ez a hozzaallas eddig bevalt, szoval hu maradok hozza.

mikozben Pesten konzekvensen folyamatosan rossz oldalon probaltam haladni a metroban kavargo tomegben es kulturalisan szokatlanul viselkedtem (jobbra alltam a mozgolepcson), HKban ezzel egyutt azon nyomban a szaguldo minibusz ele akartam kiszallni a repteri taxibol es nem a jardara (aztan megis meggondoltam magam).

azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjuk, hogy miutan se beszelni (milyen nyelven?), se aludni (melyik idozonaban?), se enni (szurcsoles nelkul levest enni?), se tajekozodni (ja hogy kispest nem egyenlo ujpesttel?) nem tudok, most mar kozlekedni sem (egyenes vonalban sem).

na ez a jo abban, ha az ember elmegy egy idegen varosba elni (ezt meg exHubbie kerdezte tolem ertetlenkedve szeptember legelejen, amikor abszurd es irrealis korulmenyek kozott beultunk kavezni 3 ev duhos hallgatas utan. a kerdes egyebkent tobb szempontbol is meglehetosen zavarbaejto).

hiaba ulok a luxus kivitelo dohanyzoban, amiben van ugyan rendes elszivas (es minusz 3 fokos legkondi), tovabbra is erdeklodve neznek ram a haloinges arab ferfiak, hogy mi a fenet keresek en itt. illedelmesen kikapcsoltam a fulembe uvolto halalmetalt, biztos, ami biztos.

(de legalabb szelsebeseb mulik a 6,5 ora atszallasom, hala a stabil wifinek es a jo idozonaban ebren levo baratoknak.)

HK-ban tavolletemben szinte nyar lett, visszatert a dobbenetes para es a nap is eleg sokat sut, igy persze meg idegesitobb, hogy a november ota huzodo labfajasomat most probalom kikuralni intenziv pihenessel, magyarul ulok a szobamban es sorozatokat nezek.

es meg munka sincs.

(de csak tegnap meg ma ertem ra ilyen uri mulatsagokra, szoval azert kibirom, a labam pedig javul).

ezzel a rengeteg ex angol gyarmattal csak az a baj, hogy lassan egyaltalan nem tudok mar tajekozodni, mert mindenhol van egy Queen’s road, egy Victoria Harbour es egy Stanley street.

(a kinai diaszporanak hala a Tin Hau templom se egy igazan jo tampont).

irok mindezt a Hyde parkban, Sydneyben.

micsoda keretes tortenet, ugyanahhoz a kapuhoz erkeztem, ahonnan 10 napja elindultam Adelaide-be.