most, hogy az ejszakai buszon zotyogunk Yangon fele es vegre elhagytuk Bagant, hirtelen alig birom megmondani, hany napot toltottunk ott (negy ejszakat egyebkent, azota kiszamoltam az ujjaimon), mint ahogy azzal sem vagyok teljesen tisztaban, hogy a het melyik napja van.

mert Bagan ilyen, elvarazsolja az embert es atrepiti egy masik dimenzioba, ahol nincs ido, se barmi Baganon kivul.

az elmult napokban minden nap hajnali 5kor keltunk, hogy legkesobb fel 6kor talpig ancugban a haz elott elektromos biciklire pattanjunk es mint affele viharvadaszok, megtalaljuk az optimalis sztupat napfelkeltet nezni.

ettol az sem tudott eltantoritani minket, hogy az idojaras minden nap egyre rosszabb volt es a napot ugy igazabol csak elso nap lattuk, de ez minket mit sem izgatott, mert masodik nap kivulrol masztunk meg egy rettenet meredek sztupat es a Spotify-om remek stiluserzekkel pont a Top of the Morningot (Mike Oldfield) keverte be, amikor hirtelen rozsaszin lett az eg es megjelentek a holegballonok, hogy eloadjak nekunk a szokasos egi balettjuket. harmadik nap megint mashol voltunk, itt szinte mozgolepcso vezetett a tetore es emeletenkent negy buddha mosolygott rank josagosan, mikozben deneverek cikaztak a fejunk folott (es denerverszar boritotta  a padlot, amin mezitlab setaltunk, de ez sem zavart minket kulonosebben). a holegballonok ezuttal egyenesen nekunk repultek, es nemelyik olyan kozel szallt el mellettunk, hogy belattunk a kosarakba.

napfelkelte utan mindig hazaszaguldottunk reggelizni a hotelunk tetejen, ahol olyan kedves volt a kiszolgalas, hogy meg azt is megbocsatottam nekik, hogy negyszer ettem pontosan ugyanazt a tukortojast ugyanazzal a muanyag narancslevel.

ezt kovetoen tobbnyire kiajultunk a kepbol, majd del korul magunkoz tertunk, hogy ujabb felderitoturara induljunk, valamint egyunk valamit. naplementeig fel ala cikaztunk a poros tajon, idonkent bementunk egy-egy szimpatikus sztupaba, elviccelodtunk az arusokkal, es igyekeztunk par szaz fenykep keszitesevel visszaadni a hely varazsat (feleslegesen, mert egyszeruen nem lehet).

tegnap dobbentem ra, hogy nem emlekszem arra, mikor voltam ennyire gondatlan es felszabadult hangulatban, a hely varazsa, az emberek kedvessege es a napi motorozgatas egyszeru, de koncentraciot megis igenyelo feladata valahogy egyuttes erovel teljesen kikapcsoltak, es mikozben epp egy kecskenyajat kerultem ki a giccsesen rozsaszin eg alatt naplementekor, belem nyilalt a felismeres, hogy en most vegre tenyleg nyaralok.

ezek utan nyugodtan kijelenthetem, hogy Bagan eletem egyik fenypontja.

mi (GW-vel, miutan egesz nap a poros utakon motoroztunk) a helyi ismerkedohelyen:

– nezd mar azokat a csajokat, olyan tisztanak tunnek.

tegnap este partra szalltunk a mandalay-i komprol es atverekedtuk magunkat a fenymasolt konyveket (George Orwell: Burmese Days, es Amitav Gosh: The Glace Palace, mi mas) arulo arusokon, bepreselodtunk a taxiba ket random amerikai turistaval es a poros utakon zotyogve ideztuk fel egy evvel korabbi talalkozasunkat Bagannal. mire husz perccel kesobb kiszalltunk a kocsibol, teljesen egyertelmu volt, hogy bar ket ejszakara foglaltunk szallast, valojaban minimum harmat szeretnenk itt tolteni.

ahogy beleptunk a szallasra es kifizettuk a szobat, az aram mintegy menetrendszeruen kiment az egesz utcaban, recepciosunk pedig csapot, papot eldobva a generatorhoz sietett.

en megragadtam az alkalmat, hogy az epulet elott ragyujtsak, mire oda jott hozzam a sotetben egy ferfi, hogy szeretnenk e masnapra elektromos biciklit. kicsit alkudoztunk, majd kibereltem tole ket biciklit, amit Godly Woman a sotetben ki is fizetett. az ismeretlen ferfi, akinek az arcat nem is lattuk meg elkerte a szobaszamunkat, hogy rank birjon telefonalni, ha elaludnank. GW-ben egy pillanatra felmerult a kerdes, hogy vajon most egy vadidegen jarokelonek adtunk-e nemi penzt, vagy tenyleg kapunk is majd cserebe ket biciklit masnap reggel, de en csak legyintettem, hogy ugyan, hisz ez Burma.

es valoban, ma reggel pontban fel 6-kor ott allt emberunk ket tuzpiros bicivel, kezeben egy donald kacsas LED lampaval. nemi eligazitas utan neki vagtunk az utnak, es amikor mar megint kezdtunk volna elkavarodni, termeszetesen megjelent mellettunk egy joindulatu ismeretlen, aki felajanlotta, hogy elvisz egy kozeli, kihalt sztupahoz. valoban, miutan felhuzott minket az epulet tetejere, alig harman ultunk rajta (majd vegul meg harman csatlakoztak hozzank). 

bar az idojarasi viszonyok most kicsit rosszabbak, mint egy evvel korabban (akkor egy honappal korabban voltunk, nem egettek az avart mindenhol es a fak is zoldebbek voltak), a fenykepezogepem nagy kegyesen ugy dontott, ma epp hajlando funkcionalni, igy megorokithettem ezt az egyebkent leirhatatlan elmenyt, ahogy lassan elobukannak a sztupak a nap elso sugaraiban, majd kirajzolodnak a bokrok es a kozottuk lebego vekony paracsik es legvegul megjelennek a holegballonok, mint affele szurrealis egi balett. 

azt hiszem, ez a latvany erosebb, mint a legdurvabb drog, azota is tomeny euforiaban lebegek.