azért annak mennyi az esélye, hogy ázsia egyik legnagyobb repterén, a Hong
Kong – Doha viszonylatra váró 100 ember közül pont két magyar közé sikerült
ülnöm?

döbbenetesen gyorsan bejutottam, szóval még vagy másfél óráig tudlak
titeket szórakoztatni, bár úgy látom, szarakodik a freeblog, ezért emailen
jelentkezem éppen.

megvettem a fantasztikus laptopomat, azóta alig tudom lerakni, bár azért ma
elmentem egy egész napos túrára, mert azért mégis.

most csak ilyen összefüggéstelen dolgokat tudok írni, meg vagyok zavarodva
attól, hogy hiába hagyom el HK-t, most nem haza megyek, helyesebben az is
haza, csak éppenséggel Brüsszelbe bátyámhoz, nem pedig Pestre Hubbie-hoz.
ez persze nagyon jó és vidám, de azért jó lenne már otthon is lenni végre.

nem bírok koncentrálni, mert a magyar faszik épp azt beszélik ki, hogy
milyen gyorsan gépelek, és nem merek felnézni a képernyő mögül, nehogy
elröhögjem magamat. szegények, ha tudnák, hogy éppen őket blogolom ki…
legalább valamivel el tudom ütni az időt.

elnézést a szétszórt gondolatokért, de nehéz koncentrálni, amikor angela
merkel képe láttán hangosan felkiálltanak a magyarok, hogy “né má, az NDK-s
picsa”. mindezt Hong Kongban ugye. tulajdonképpen máris otthon érzem
magamat…

—
Damnant quod non intelligunt.

hong kong mindig jó hozzám. miután reggel a főnökkel való találkozó hatására kisebb atombomba robbant a fejemben, nagy nehezen elhagytam a gyárat (remélhetőleg jó időre).

a vonaton már sokkal jobb kedvre derültem, mivel két szimpatikus francia (de, de, van ilyen) mellett ültem, akik ha jól értettem napszemüvegeket gyártatnak kínában, mindenesetre a beszélgetésük kellemesen elszórakoztatott.

ezek után felhívtam DD-t, aki volt oly jó, hogy rendelkezésemre bocsájtsa a kanapéját, és kisebb herce hurca és buszozás után, szabályosan beestem az ajtón. itt a 41. emeleti ablakból a tenger és a túlpart éjszakai fényei fogadtak, ami már önmagában is kellemes, de amikor beállított még két magyar lány házi sárgabarackpálinkával, Hungária pezsgővel és Mese keksszel, a hangulat tényleg a tetőfokára hágott (az este egy jelentős részét lufiállatkák hajtogatásával töltöttük, majd hosszasan diskuráltunk egy közeli nyilvános wc árnyékában).

ma este Happy Valley-be megyünk, ami a világ egyik legismertebb lovija. most pedig, még mielőtt elveszíteném minden pénzemet, gyorsan elrohanok venni egy új laptopot.

tényleg nem vagyok egy idegbeteg alkat, de _annyira_ szeretnék egy olyan helyen dolgozni, ahol nem rohangálnak csészealj méretű csótányok és a WC nem egy lyuk a padlóban.

ilyen hely például az újlipótvárosi dolgozószobám…

abban alapvetően nincs semmi meglepő, hogy amikor az ember az utcán elhelyezett műanyagszékeken és asztaloknál eszik, akkor különböző utcai állatok jelennek meg, hogy jól lakjanak a lehulló maradványokból.

de azért azon kicsit meglepődtem, hogy a megjelenő kóbor kutyák jól beazonosítható fajtiszta sharpeijek és palota pincsik voltak.

esküszöm, ebben az országban még a szúnyogoknak is sajátos gasztronómiai ízlésük van: valamiért csakis kizárólag az ujjbegyeimet támadják meg, azt viszont kegyetlenül. marha kellemes arra ébredni, hogy a kisujjam háromszor akkora, mint szokott.

legutóbbi bejelentkezésem óta megint utaztam pár ezer kilométert, végre visszatértem a kis falumba, ahol boldogan élvezem a hétvégét. kedden megyek Hong Kongba, csütörtökön pedig végre visszaérek Európába, de még teszek egy három napos kitérőt Brüsszel felé, ahol nem csak unokahúgaimat, de Pablót is láthatom majd. szóval biztos, ami biztos, nem fogok unatkozni.

végre megint egyedül vagyok a szobában, annyira jó érzés, hogy nem kell különféle taktikákhoz folyamodnom, hogy bírjak zuhanyozni vagy átöltözni, és nem más hajában és samponmaradványaiban gázolok térdig, akárhányszor belibbenek a fürdőbe. megragadtam az alkalmat, hogy folytassam az edzéstervemet is, igaz, hogy majdnem belekukultam, de sikerült végig csinálni egy hét kihagyás után is, mondjuk ahogy elnézem a mai menüt, a helyzet egyre csak romlik majd, de bízzunk benne, hogy az alakom ezzel egyenes arányban javul.

csak hogy hőn imádott főnökömet se felejtsem ki, csütörtökön volt szerencsém egy olyan szpícset végig hallgatnom, hogy tényleg kis híján múlott, hogy nem vágtam ott helyben szájon, így miután egy kisebb atombomba robbant fel bennem, úgy döntöttem, hogy írok annak a mennyei bokának, hogy esetleg beszéljünk. legnagyobb meglepetésemre még aznap délután válaszolt, hogy támogatja a terveket. most már csak drukkolni kell, hogy folytatódjon a remek együttműködésünk, pontosabban, hogy kialakuljon egy remek együttműködés.

ígérem, igyekszem kicsit gyakrabban írni.