tegnap egy meetingen Isten varatlanul megvillantotta a bokajat elottem. most mar csak az a kerdes, hogy sikerul-e megfogni a labat.

amiota megerkeztem Wuxiba (a kiejtesre tobb variaciot hallottam, vuszi, vagy vusi), szabalyosan fel orankent valtozik a program. nem sorolom fel az osszes variaciot, lenyeg, hogy vegul nem mentunk Sanghajba, voltunk viszont Zhoujiangban (azt hiszem, igy hivjak), ami a helyi Velence, borzasto latanyos kis varoska kanalisokkal es Ming korabeli epuletekkel (meg egy teljesen varatlan olasz kavezoval, ahol igazi Illy kavet adnak egy kisebb vagyonert, gondolhatjatok, hogy azonnal lecsaptan a lehetosegre). erre a kirandulasra jott velunk a georgiai nyelvzseni es egy mormon csaladfakutato, egesz uton a kinai irasjeleket magyaraztak nekem, es elarasztottak kis millio kulturalis informacioval.
ennek hatasara egyre jobban ugy erzem, hogy megis csak meg kene probalni megtanulni kinaiul.

az utrol majd rakok fel kepeket, nagyon kellemes volt, vettem egy utcai arustol egy bambuszlevelbol csomozott sarkanyt es egy bambuszbol osszerakott kutat (miniatur vodorrel meg minden), majd igyekszem ezeket is lefotozni, mert elmagyarazva azt hiszem, eleg nehez elkepzelni.

most egyebkent a vonaton ulok Nanjing fele, ami ha jol ertem, a negy fovaros egyike volt. azt hiszem, most mar tenyleg ram ferne nemi background information Kina tortenelmerol, mert ijesztoen keveset tudok errol az orszagrol, ahol iden azert megis csak tobb mint 3 honapot toltottem.

Nanjingban osszeszedek ket kollegat, akikkel egyutt elmegyunk Pekingbe, ahol ket ejszakat toltunk, van par mitingunk, de alapvetoen varost fogunk nezni a frissen megismert amerikaival.

ami ezutan kovetkezik meg a jovo zeneje, mindenesetre 3-an ujra megnyitjuk a gyarat, ezuttal a helyi fontos embereknek es hongkongi bankaroknak. igy mar harmadszorra nezhetem majd vegig az ossznepi kimittudot, ha ez igy megy tovabb, lassan mar en is egyutt enekelem a refrent a tomeggel (gondolom orommel halljatok, hogy borzaszto szorgalmasan videoztam, igy egy sor folott birok kompromitalo felveteleket mutogatni majd).

a fonokbol szokas szerint kezd kicsit elegem lenni, bar relative beken vagyok hagyva, meg nem akarok tole semmit (fizetesemelest, technikai kutyut), szoval egesz jol elvagyok, ezzel egyutt azert egyszer mar sikerult elsirnom
magam frusztraciomban, es minden elhatarozasom ellenere vettem egy csomag cigarettat is.

persze az se tesz jot, hogy minden ut soran a felszinre jonnek a sajat bizonytalansagaim es problemaim. legutobb mar kulonbozo elhatarozasokat hoztam az eletem kicsit vidamabb mezokre torteno terelese erdekeben, de hazaerkezesemkor egy richter skalan 9-es ereju parkapcsolati valsag vart ram, szoval a maszek vilagmegvalto terveim valahogy elfelejtodtek ket vilagvege kozott.

igyekszem majd neki futni meg egyszer, talan most sikeresebb leszek. errol majd meg irok, remelhetoleg lesz nemi idon a napokban.

azért lehet, hogy ma meg fogok őrülni. reggel 40 percet vártam a kollégákra, hogy jöjjenek velem reggelizni, de elaludtak (amiért nem hibáztatom őket), a főnök velem üvöltözött, hogy ők hol vannak, hirtelen úgy tűnik, hogy átmentem gazdasági szakértőbe, mindenféle powerpointokkal cseszekedhetek, miközben körülöttem mindenki mérgezett egérként futkározik, talkie-walkie-val a kezében (az egyik kollégánk tegnap éjfélkor bevonult a kórházba vese bántalmakkal, ma reggel 10-kor már itt is volt, főnöki parancsra természetesen), és még álmomban is kínaiul beszéltek.

valaki öleljen már meg.

ma vacsoránál beesett egy amerikai srác, aki az anyacégnek dolgozik Pekingben. mint kiderült, 24 éves, Georgiából jött Pekingbe tanulni 5 évvel ezelőtt. tökéletesen beszél kínaiul, és amikor megtudta, hogy magyar vagyok, egyből mondta, hogy “jó napot kívánok”. amikor érdeklődtem, hogy miért pont Kína, elmesélte, hogy nehéz döntés volt, mert gimnáziumban arabot és kínait tanult és az arab jobban tetszett neki, de mivel arabul csak fél milliárdan beszélnek, kínaiul pedig másfél milliárdan, ennek több értelmét látta.

igyekeztem pálcikával kihalászni az államat a szalonnás tofuból.

az életem csupa vidám fordulat manapság, úgy tűnik, hogy szombaton mégsem megyek vissza a falunkba, helyette itt maradok hétvégére, és kedden elutazunk fontos emberekkel találkozni Pekingbe, ott alszunk, másnap is találkozunk, majd vissza Wuxiba, csütörtökön pedig részt veszünk a szuper hivatalos megnyitón, ami után remélhetőleg visszamehetünk a kicsiny falunkba, bár erre őszintén szólva nem venném be a mérget a főnök ismertében.

ennek örömére most pánikszerűen üzentem vissza a faluba, hogy valaki hozza utánam a biznisz ruhácskámat és csizmácskámat, mert azt nagyvonalúan ott hagytam (bár már akkor éreztem, hogy ezt nem úszom meg ennyivel, csak a gyomorrontásom némiképp befolyásolta az ítélőképességemet).

a főnök széles vigyorral vágott hátba, amikor bejelentette a változást, hogy ihaj, csuhaj, de jó nekem, mert így legalább megnézhetem pekinget is. némi ráció van a dologban, de amilyen időzítéssel szoktunk utazni, tutira semmire nem lesz idő, de még egy kicsit reménykedem (bár erről már le kéne szoknom).

hétvégén viszont felfedezzük Wuxi városát és elmegyünk Shanghaiba is, a főnök _nélkül_, pusztán turisztikai célzattal, szóval az remélhetőleg tényleg jó lesz.

abba inkább nem merek belegondolni, hogy mit fog ezidő alatt kezdeni magával az a büdös sajt, amit a fiókomba rejtettem indulás előtt…

hát én nem tudom, hogy az ebédre felszolgált “black chicken shoup” (fekete csirke leves, gyanús, szerintem kakas volt), a szokásos káposzta, a zöld tea, a kóla, a fokhagymás tükörtojás (extra gyanús), vagy a főtt rizs a bűnös, esetleg az egész egyvelege, de maradjunk annyiban, hogy rekordokat döntök az asztal-budi távon, az tuti. extra élvezet lesz így úton lenni egy olyan 6 órát két darab közepesen szimpatikus férfi kollégámmal. de legalább széntabletta van nálam, bár a pelenka lehet, hogy jobban megnyugtatna.

na fene, sorozatfüggő lettem. már olyan rég volt ilyen, meg az időzítés  is kiváló, szóval nem panaszkodom, de azért az szinte biztos, hogy ha tegnap nem nézek meg lefekvés előtt három részt a Good Wife-ból, akkor most jelentősen fittebben ülnék ezen a végeérhetetlen mítingen a mormonokkal.

de hát mit csináljak, Carole főnővér hánytatott sorsa borzasztó izgalmas, Kalinda karaktere meg a Google tanulsága szerint nem csak engem nyűgözött le teljesen. rég láttam már sorozatban ilyen hiteles no bullshit szereplőt.

szóval nézzétek ti is. ügyvédes nyomozós dráma, nem kifejezetten vicces, epizódonként lezárul egy sztori, de van egy részeken átívelő izgalmas vonal is, ami egyre nagyobb feszültséget okoz. eddig két szezon ment le belőle, nekem csak egy van most kéznél, nem is tudom, mi lesz velem, míg haza nem érek a fantasztikus sávszélességemhez…

az elmúlt időkben már tényleg aggasztó dimenziót ölt a túlsúlyom, ezért igyekszem tényleg _rendszeresen_ mozogni. ha azt vesszük, hogy október elseje óta megjártam Ausztriát, Csehországot, Hollandiát, Belgiumot, Kínát, és holnap megint repülőre ülök, akkor egyértelművé válik, hogy el kell felejtenem a csoportos és/vagy sporteszközhöz kötött mozgásformákat.

mi marad? a futással próbálkoztam már itt, de mivel a telep területéről nem merészkedem ki (nem is annyira az emberek miatt, bár ők is hülyén néznének rám, hanem a kóbor kutyák és tehenek miatt), elég lélekölő 300 méteres köröket róni az épület körül.

szóval marad a bootcamp, amit igyekszem hetente háromszor csinálni, a lehető legkevesebb kihagyással. előnye, hogy nem kell hozzá túl sok hely, felszerelésnek elég egy szék, a többi meg szinte megy magától. persze ezt is bírom tologatni, ezért az új taktikám, hogy egyből felkelés után csinálom, amikor még nincs erőm “ellenkezni”.

ennek örömére ma egy ceruzát se bírtam arrébb rakni, olyan rohadt fáradt vagyok a tegnapi brutális fekvőtámasz kúrától (próbáltatok már remegő kézzel olajos, csúszós tésztát enni pálcikával? hát nem egy kéjhömpöly). de legalább ma korán elalszom majd, tulajdonképpen a jet lag ellenszerét is feltaláltam egyben.

viszont hogy hogyan fogok én tornázni Wuxiban, a túlzsúfolt szoba közepén, az még számomra is rejtély…

(egyébként mindenkit buzdítok a reggeli tornára, sose hittem volna, hogy ezt mondom, de hihetetlen jó hatással van az emberre, 20 perc izzadás és lihegés a kellemetlenebb fajtából, de utána egész nap energikus és lendületes az ember, kávé nélkül is.)

az előző bejegyzés hatására elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen mi is a “helyes” reakció az itteni munkakörülmények megítélésekor. talán észrevettétek, hogy az elmúlt években sokkal cinikusabb és politically incorrect lettem, gondolom olvad le rólam a fiatalkori idealizmus és naivitás. egy szó, mint száz, az első reakcióm már nem az, hogy mentsük meg a világot, és hozzuk el a világbékét a Földre.

valóban engem is meglep, hogy errefelé a munkaerőnek nem hogy magánélete, de ezek szerint minimális személyes tere se lehet, és még álmában is a cég érdekeit kell a sajátjai előtt szolgálnia. ugyanakkor tudom, hogy a mi cégünk által nyújtott lehetőségek nem rosszabbak az itteni átlagnál, sőt, átlagon felüli fizetést biztosítunk egy egészségre nem veszélyes munkakörnyezetben, ami itt már nagyon nagy szó. (a szomszéd telken egy nyakkendőgyár üzemel, olyan hangos, hogy alig tudok tőle aludni éjszaka, képzelhetitek, milyen jó lehet ott dolgozni, a balesetveszélyről már nem is beszélve).

szóval a mi cégünk nem extrán embertelen, ha valaki, akkor az egész ország az. viszont ki vagyok én, hogy elítéljek ilyen kevés információ alapján egy egész országot, ráadásul a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalmát és legősibb kultúráját?

tény, mifelénk ezt másképp csinálják, de attól még nem biztos, hogy a mi verziónk jobb, vagy hogy az a JÓ. azt hiszem, a nyugati kultúra gyakran hajlamos abban az öntelt hitben élni, hogy az A kultúra, amit kötelessége rátukmálni a világ többi részére, mert az nekik jó lesz, hisz nincs is más járható út.

már arábiai kalandjaim is ezt sugallták, de az itt eltöltött 3,5 hónap kezd végképp ráébreszteni, hogy mekkora butaság is ez.

na, éreztem én, hogy a végtelen toleranciám is elér a végéhez, mielőtt hazamennék. azon tényleg fenn se akadtam, hogy hőn imádott főnökünk tegnap este 10-kor megjelent, és berendelt pár embert mítingre, amin hajnalig ültek (éjfélkor teaszünettel). hogy mindez vasárnap este történik, igazán természetes errefelé. de ez nem kínai sajátosság, hanem a főnök embertelensége azt hiszem, de persze ki tudja, nem dolgoztam egynél több kínai cégnek.

az már viszont kicsit érdekesebb, hogy Wuxiban, ahova kedden megyek a fél céggel együtt az a policy, hogy csak akkor nyitnak új szobát a munkásszállón, ha az illető 3 hónapra érkezik. mivel mi csak 3-4 napot leszünk ott, bezsúfolnak minket a már megnyitott, három fős szobákba. persze ettől még nem lesz ott több ágy, de erre is van egyszerű megoldás: az emberek majd egy ágyban alszanak!

azért komolyan, hol lehet ezt még megtenni a munkaerővel?