sok mindenért szeretem az ikeát, de most éppen ezért:

hát mit ne mondjak, kijózanító ez a hazatérés…

miután egy hetet csücsültem a tengerparton rodoszon és elképzelhetetlenül barna lettem (és úgy hírlik, soványabb, de erről majd később), meglehetősen sokkol ez az időjárás.

de szinte mindegy is, mert itt van a csodaszép lakásunk, amit továbbra is gonosz dobozok laknak és nem mi, szóval lesz mivel lefoglalnom magamat, főleg, hogy valami isteni szerencse folytán még munkát se kaptam erre a hétvégére.

örülök, hogy végre itt vagyok meg minden, de azért egy fokkal jobb volt a 38 fokban…

holnap költözünk, holnapután elutazom egy hétre rodoszra, pakolni kell mind a két irányba, cuccaink három különböző helyszínen, minusz 10 van és asszem megfáztam.

kicsit nyűgös vagyok, na.

na és az mégis ki mással történhetne meg, mint velem, hogy békésen ücsörögsz egy moszkva téri buszmegállóban és várod az éjszakai buszodat, miközben barátnődnek enyhén illumináltan meséled az este részleteit, amikor oda ront hozzád három vihogósan részeg csaj, azok közül is leginkább az egyik, aki rád üvölt, hogy “Barbi!”, pedig téged nem is így hívnak, majd beleül az öledbe és mielőtt levegőt tudnál venni, leránt a földre. ezek után értetlenül néz rád, hogy miért nem kaptad el és te, Barbi, miért nem fogadtad szívélyesebben, te pedig értetlenül nézel rá és a barátnőire és nem egészen érted, hogy esés közben hogyan bírtad még elhadarni, hogy “bocs, mindjárt visszahívlak”. az már csak hab a tortán, hogy miután a barátnők összeszednek a földről, leporolnak, adnak cigarettát és olcsó pezsgőt, a rengeteg kérdés közül, ami megfogalmazódik benned, valamiért pont azt bírod csak kinyögni, hogy “de hát hány évesek vagytok ti?”

na szóval most az van, hogy szemlátomást vége a nyárnak, de én továbbra is azt dúdolom napok óta, hogy “egy szál bikinit hoztam csak az útra”, mert szombaton elmentünk táncolni és a 80-as, 90-es évek teremben ilyen és hasonló remekművek mentek.

a mosogatóval van a gebasz, mint mindig. újabb kör ikea, de ezt leszámítva délre minden kész.

erről a tükrös sztoriról csak az jut eszembe, hogy bátyám 5 évig lakott egy tükör nélküli lakásban, így minden reggel, amikor meg akarta kötni a nyakkendőjét, felhívta a liftet.

(az egy másik kérdés, hogy ahol most lakom, ott lift sincs…)

nem szeretek horrofilmeket feliratozni, még fényes nappal sem.

(pedig általában jó biznisz, mert keveset beszélnek, engem viszont percre fizetnek)

a lakással az van, hogy csütörtökön elmentünk és otthagytunk egy valag pénzt az ikeában, cserébe lett konyhánk és gardróbszekrényünk, amit elvileg holnap össze is szerelnek. némiképp sajátos érzés, amikor az ember egy 50 kilós mosogatóval küzd és két bevásárlókocsira felpakol egy egész konyhát (na jó, a nagyobb elemek hiányoztak).

tegnapra befejezték a festést, azaz hogy még mindig van a wc-ben egy rohadt beázás, amit ki kell javítani, de ez nem érinti a konyhában és a hallban pompázó gyönyörű színeket (a többi helyiségben visszafogtuk magunkat).

mára már tapéta is lesz a falon és csillár a plafonon, szóval naponta érdemes látogatni a helyet, mert látványos az átváltozás és őszintén szólva jót tesz a lelkünknek, hogy ha már eladósodunk 5 évre, legalább valami szépet kapunk a pénzünkért cserébe (ez szintén érvényes a hitelezőink lelkivilágára).

a kivitelező szerint pénteken minden kész lesz és jönnek a takarítók, vagyis jövő hét elején költözhetünk.

nagyon remélem, hogy nem csúszunk, mert jövő hét pénteken elutazok egy hétre anyukámmal, hátrahagyva Hubbie-t a dobozok társaságában, szóval már így is elég necces lesz a kipakolás, de ha a hülye strang meggondolja magát, akkor még bőven csúszhatunk másfél hetet, ojé.

amikor a festő azt mondta, hogy előbb felrakják a maksit, egyből tudtam, a makulatúra papírról beszél.

bezzeg azt Hubbie-nak kellett elmagyaráznia, hogy a francia mani, az bizony manikűr.