imáink vagy anatémáink meghallgattattak, a megrendelőm küldött részletes havi elszámolást, a pénzt jövő héten utalják és még valami szörnyű, ámde népszerű horrorfilmet is küldött házifeladatnak, szóval most már semmi okom az aggódásra, amiről egyébként is le kellene már szoknom.

hát én ezt nem értem, mintha elfogyott volna a munka a megrendelőim körében. pedig ez olyan, mintha azt mondanám, elfogyott az internet…

(viszont ha jövő héten nem utal a külföldi bagázs, akkor erős sikítóroham tör rám. félreértés ne essék, eddig mindig utaltak időben és csak jövő héten esedékes a dolog, de annyi minden múlik most azon a pénzen, hogy kicsit rettegek)

na, hát konkrétan arra ébredtem, hogy a hasamra süt a nap. egy ilyen nap igazán nem sikerülhet rosszul.

az előbb véletlenül megtaláltam a legújabb kihívásomat: a macaron készítést. most már van profi konyhám hozzá. majd beszámolok.

a fenti szlogent jóval a beköltözés előtt alkottuk meg Hubbie-val, sőt, ki tudja, talán ez adta a lendületet az egész lakás eladás-vétel tortúrához.

Hubbie-val mindketten menthetetlen bölcsészek vagyunk, ami ugyan jelenti azt, hogy extatikus állapotba tudunk kerülni egy-két bravúrosabb szójátéktól, de sajnos szörnyű lustasággal is jár. nem elég, hogy nem bírjuk magunkat motiválni, hogy teszem azt, elmenjünk sportolni, de a porcicákat is apatikusan bámuljuk és inkább rendelünk egy pizzát, hogy szénhidrátokba fojtsuk diszkomfortunkat. ettől persze az ember csak terebélyesedik, a diszkomfort pedig csak nő.

többször is voltak kísérleteink az egészséges életmód elsajátítására, összességében kapcsolatunk eddigi három és fél évében rengeteget fejlődtünk, én például jól dokumentált módon bicikliőrült lettem, és kevésbé jól dokumentáltan ugyan, de borzasztó látványosan megtanultam főzni (valójában mindig is tudtam, csak sosem főztem, de ez most nem lényeges). Hubbie elkezdett tudatosan táplálkozni és új porszívónk és mosógépünk hatására a házimunkák jelentős részével is megbékélt.

ettől függetlenül egyszerűen túl sok időnket és energiánkat emészti fel a rossz érzés, ami elönt minket, amikor épp _nem_ takarítunk, gondolom mindenki ismeri ezt a lelkiismeret-furdalást, amikor csukott szemmel átlép egy földön heverő gatyát, amit tíz nappal korábban dobott oda az éjszaka közepén. a lelkiismeret-furdalás természetesen hétvégén csúcsosodik ki, így ahelyett, hogy mondjuk együtt töltenénk azt az egy-másfél napot, ami jutna nekünk zavarós időbeosztású szabadúszóknak, halálra frusztráljuk magunkat és egymást a nyávogó porcicákkal és végül az idő nagy része üvöltözéssel, kisebbik része pedig takarítással megy el.

hasonlóan béna hozzáállásunk van a sportoláshoz, időnként fellángolunk, de különösebb célkitűzés vagy rendszeresség nélkül semmi sem tart örökké, de még egy hónapig sem, pedig bizz Isten, akaraterőben nem lenne hiány.

egy szó, mint száz, pontgyűjtőversenyt indítottunk. van egy kis füzetecskénk, amibe pofás kis ikszeket húzunk, amikor berakunk egy mosást vagy felmossuk a fürdőszobát (vagy elmegyünk futni, a házimunkákon kívül a testmozgást is pontozzuk). minden házimunka (vagy sportolás) megszabott pontot ér és természetesen van egy heti kvóta, amit el kell érni. érdemes túlteljesíteni is, mivel van negyedéves bajnokság, aminek a tétje egy kisebb ajándék, mondjuk egy színházjegy, vagy egy könyv. szintén érdemes jobban teljesíteni, mint a másik, mivel a nyertes dönthet olyan fontos kérdésekben, mint például melyik filmet nézzük meg este, vagy két program közül melyikre menjünk el (mi ilyeneken addig tudunk vitázni, míg vagy annyira elálmosodunk, hogy értelmét veszti a filmnézés, vagy lekéssük az összes programlehetőségünket).

a testmozgás még szivatósabb, mert ott ha nem sikerül teljesíteni a kvótát, azt le kell dolgozni következő alkalommal, vagyis annyival többet kell következő héten mozogni, ráadásul pontlevonást is lehet kapni, például mértéktelen piálással vagy sörfogyasztással. (a sör a fogyni vágyók ellensége, de szerencsére a bort spec jobban is szeretjük.)

az első hét után rendkívül meglepő módon marha jól állok háztartási munkákkal, maximálisan túlteljesítettem, főleg azért, mert három napot konkrétan vasalással töltöttem. a helyzet nem igazán életszerű, mivel a költözés miatt mindent kimostunk és ragaszkodom hozzá, hogy mindent ki is vasaljak, valamint a héten nem volt munkám, így ki tudja, mi lesz, ha végre berendezkedünk és betegre dolgozom magam.

ami a testmozgást illeti, siralmasan teljesítettem, konkrétan a pontok felét szedtem össze. mindazonáltal a rendszer itt már jól működik, mivel az előbb tényleg csak azért mentem el kocogni 2 kilométert, hogy szerezzek egy nyavalyás pontot és ne bőgjek le teljesen.

kíváncsi vagyok, hosszú távon mennyire bizonyul hatékonynak a rendszer, mindenesetre felér egy pszichológiai kísérlettel.

körülbelül ennyit hallottunk az elmúlt fél órában, amikor az új lakásunk napsütötte erkélyén ebédeltünk Hubbie-val. és semmi mást.

tegnap megnéztük az Adél és a Múmiák Rejtélye c. Luc Besson filmet. a port.hu elég rossz kritikát írt róla, és bár az index adott neki 7 pontot a 10-ből, a kommentek alapján a közönség nem volt elájulva.

egyáltalán nem értem, hogy miért, mert a film maga kifejezetten kellemes.

lehetséges, hogy jobban kellene reklámozni, hogy ez egy kultikus képregénysorozat megfilmesítése, így az emberek nem akadnának fenn beszélő múmiákon,  Párizs felett repkedő őslényeken és karikatúrális karaktereken.

a sztori a megtestesült baromság, Luc Besson egybegyúrta két képregény történetét így az őslény és a múmia is belefér, de őszintén szólva ez szerintem egyáltalán nem zavaró, nincsenek idegesítő logikai buktatók, ez elvégre egy mese, egy szép, színes, szagos, ipari forradalmas mese.

a film remekül idézi a képregény képivilágát, akinek tetszett guy ritchie sherlock holmes-sza, az nem fog csalódni, bár lassítások nincsenek, de a hülye szójátékok itt is jellemzőek (ennek egy részét a fordító nem tudta megoldani, de ezzel együtt a magyar felirat kifejezetten jól tükrözi a film hangulatát, le a kalappal).

a lényeg persze Louise Bourgoin, aki remekül alakítja a rendíthetetlen cinikus hősnőt, aki a legrázósabb helyzetet is elintézi egy flegma megjegyzéssel. poénok akadnak bőven, és bár időnként Louis de Funès juthat eszünkbe róluk, ekkora arányban ez még megbocsátható.

összességében mindenkinek ajánlom ezt a kellemes mesét, aki unja már az amerikai iskola szerint készült nyálas-látványos-üres kalandfilmeket. a képregénysorozat elég erős hátteret biztosít a filmnek ahhoz, hogy az első perctől kezdve bele tudjuk élni magunkat a filmbe és a szerelmi szál kvázi teljes hiánya rám például kifejezetten üdítően hatott. a múmiák pedig olyanok, mint a pingvinek a madagaszkárban, külön filmet érdemelnének.

köszönöm a gyilkos és egyéb energiákat és nézéseket, a megrendelőim előkerültek, viszont félsiker, hogy most nincs tőlük munka, de legalább nem szívódtak fel és csipkepitty sem nyírta ki őket.

szóval most van időm az új lakásra koncentrálni, az elmúlt két napot például konkrétan csak vasalással töltöttem.

szerintem kifejezetten dicséretes, hogy amikor tegnap elhagytam 15 ezer forintot a közért és a lakás között, nem estem pánikba, mert minek.

szintén értékelendő, hogy kicsit később akkor is megőriztem az sztk-ban a nyugalmamat, amikor kiderült, hogy nincs tb-m, elvégre az ilyen dolgok megesnek.

akkor sem kaptam sikítófrászt, amikor több száz hangya fogadott a konyhában reggeli kávé helyett, inkább bambán előszedtem a porszívót.

még az sem rázott meg különösebben, hogy folyik a mosogató, inkább bemásztam alá és Hubbie-val megszereltük.

szóval határozottan értékelhető haladás figyelhető meg béna kis control freak életecskémben, de bevallom, az kezd határozottan aggasztani, hogy távoli állandó megrendelőim péntek óta egy e-mailre se reagálnak, ami például azért sem vicces, mert fizetéssel kapcsolatos kérdésekkel bombázom őket épp…

tegnap elmentünk Hubbie-val a Vígszinház nyílt napjára megtekinteni buborék készülő darabjából részleteket. de nem is ez a lényeg.

amikor megérkeztünk, a járdán egy szemlátomást elájult lány feküdt, körülötte aggódó öreg nénik és a lány anyja. valószínűleg pár másodperccel korábban eshetett össze, mert hamarosan futva érkezett egy TEVA trikós pasi gumikesztyűben. (a TEVA egy gyógyszergyár és mellékesen a Vígszínház egyik fő támogatója).

a lány magához tért, felfektették egy padra, pofozgatták, adtak neki vizet, hívtak hozzá mentőt, a tömeg lassan szétszéledt.

kicsit később a TEVÁS lányok mellett állva megtudtuk, hogy a gumikesztyűs pasi mentőorvos, a lánynak valószínűleg csúnya migrénje van (szegény) és a tömegjelenet közepén pedig a tarka kabátos nő a mentős pasitól érdeklődött, hogy nem adna-e  neki egy nyugtatót, akár egy féllel is beéri.

innentől kezdve végignéztük, ahogy a tarka kabátos nő a mentő érkezésekor kicsit téblábolt, próbált nagyon zaklatottnak tűnni, majd szépen leterítette a kabátját a padra és óvatosan ráfeküdt, majd tökéletes szenvedő pozícióba merevedett.

időnként felnézett, a mentő irányába pillantott bizakodóan, és amikor nagyobb adag nyugdíjas érkezett a színházhoz, gyorsan felvette a megfelelő testtartást, hátha valamelyikük megsajnálja.

kevesebb, mint 5 perc alatt már ott is nyüzsgött két nő, akik esernyőjükkel védték a nemlétező eső ellen és bátorítóan megfogták a kezét.

szinte biztos vagyok benne, hogy valamelyikük odament a mentősökhöz és intézkedett, de nekünk ennyi elég volt a mesteri alakításból.

(azért az ügy kapcsán kicsit elgondolkodtam, hogy milyen lehet egy mentős munkanapja, de erről majd talán máskor.)