na hát tegnap 1-ig dolgoztam, aztán gyorsan elrohantunk a lukács fürdőbe (erről majd külön), ahova f3-ra oda is értünk (ezt úgy sikerült, hogy a margit-hídtól vissza kellett fordulnunk, mert véletlenül itthon hagytam a strandcuccal teli hátizsákomat, aztán még a biciklimmel is akadtak gondok), onnan meg vacsorázni mentünk.

valahol este 10 körül, szüleim kanapéján tőrt rám a szigetláz, amikor anyukám tanácsára elkezdtem lepukkant ruhadarabokat keresgélni, amiben ki tudok menni. ja mert az elmúlt 10 évben felhalmoztam pár kiszuperált farmert, trikót és pulóvert, amit a “szigetre még jó lesz” felkiáltással őrizgetek. (csak most richtig ezektől a ruhadaraboktól is különköltöztem).

a régi farmerokat már fel se próbáltam, nem frusztrálom magamat és a plusz kilóimat, de a szöges övemet megtaláltam és már ez is valami.

itthon kifestettem a körmömet feketére (nem látszik alatta a kosz), most meg elmegyek, és veszek egy új bakancsot a röpke 10 éves darab helyére, amit fájó szívvel kidobtam pár hónapja (múlt nyáron másfél napig bírtuk egymást, aztán szó szerint vér folyt, én pedig feladtam és tornacipőben táncoltam).

hát most mondjátok meg. teljesen nevetséges vagyok ezzel a hülye rituális előkészülettel, de valamiért jól esik. aztán a sziget maga úgy sem a bakancsomról szól.

kár, hogy eddig egyik évben sem volt erőm blogot írni sziget alatt. akkor most kevésbé tűnne úgy, hogy egy divatmajom vagyok.

(az előkészületek sokkal kevésbé szórakoztató oldala, hogy bevettem, becsepegtettem, megittam és befújtam minden létező allergia gyógyszert, hogy lehetőség szerint ne ájuljak el két óra után.)

annyira örülnék, ha apám legalább egyszer nem röhögne ki, amikor reggel 10-kor a telefonban közlöm velem, hogy nem, nem alszom, hanem dolgozom éppen.

némiképp aggaszt, hogy az allergiára felírt szemcseppemben hígított sósav van…

(arról nem is beszélve, hogy lejárt 3 hónapja, mert ez még a múlt évi adag).

kíváncsi vagyok, életben maradok-e.

az egyik barátnőm most mesélte, hogy a huga kiesett az ablakon valami házibuliban és zuhant kb egy emeletet. tiszta mázli, csak az orra tört el.

na de baszki, nálunk is voltak cifra bulik, az egyik srácnak amputálni kellett a lábát, egy másiknak meg kivettek egy darabot az agyából, de ezeket a sztorikat mindenki ismeri, a barátnőm húga is. értem én, hogy minden generáció hülyébb, mint az előző, de hát miért hirdetjük mindig mások hülyeségét, ha nem azért, hogy valaki okuljon belőle?

(ki tudja, nagy a pofám, aztán mindjárt kiderül, hogy én meg az öttel ezelőtti hülyeségeket csinálom)

azt hiszem kicsinált ez az esküvő, a tegnapi napot valami borzadály lebegésben töltöttem és sajnos még emberekkel is sikerült találkoznom. a tompa fejfájásból valami szuper világvége hangulat keveredett és csak azután oldódott meg, miután három éjszakai buszt lekéstek a kedvemért és kockára fagytunk a moszkva téren.

sok zagyvaság után némi értelem is született a szavakból és egészen felszabadultan és vidáman bicikliztem haza.

talán lassan megtanulom, hogy nem kell mindent érteni és főleg, hogy nem kell mindig mindent tervezni.

got to let it go.

tegnap éppen hisztérikus állapotban ültem a kiadóban, és fennhangon üvöltöztem muchachának és a Színésznőnek, hogy én márpediglen enni akarok, plussz kilók és minusz pénzek ide, vagy oda. amikor már jó 10 perce döntésképtelen voltam, hogy most akkor egyek, vagy ne egyek, a szomszéd asztalnál egyedül ülő hosszú hajú srác egyszercsak átszólt hozzánk, hogy ő nem akar beleszólni, de ő csak a felét bírja megenni a tarjás szendvicsének, szívesen felajánla a maradékot.

aztán rájöttem, hogy egy volt francia szakos csoporttársam az.

sajnos nem tudok szaftos sztorikkal szolgálni, mert mire odaértünk a lagziba, már mindenki többé-kevésbé megbékélt a ténnyel, hogy nem ez lesz életünk esküvője, így leginkább csak unatkoztunk, nem is nagyon figyeltük az eseményeket, mert minek.

mondjuk azért volt pár furcsaság. a Színésznő például azt mesélte, hogy a szertartáson (amit mi nagyvonalúan kihagytunk) amikor a násznépből sor alakult ki a gratulációkhoz, akkor az ijfú házasok felháborodtak, hogy “jaj ne, most mindenki gratulálni fog, ez olyan béna, mi nem akartuk ezt”, ami már alapból furcsa, de ezt például a Színésznővel is közölték, aki kedvesen odament sok boldogságot kívánni. kedves barátném kicsit gondolkodott azon, hogy esetleg felkapja a vizet és megkérdezi az ifjú párt, hogy most tényleg azt akarják, hogy a násznép érezze szarul magát az ő hülyeségük miatt, de végül inkább csak mosolygott bambán.

amikor átadtuk az össznépi ajándékot, a 15 fős társaság valamiért stílusosnak találta előadni egy rövidke népdalt a kapu előtt állva, amit az ifjú pár végighallgatott, majd nem az ajándékot köszönték meg, hanem azt, hogy most rájuk haragítottuk a szomszédokat. (megjegyzem, falun voltunk, ahol bizonyára szokás szólni a szomszédnak, hogy lagzi van és jöjjön át nyugodtan, cserébe nem kap idegösszeomlást, ha még bőven éjfél előtt 15-en elénekelnek egy darab dalt).

szintén kicsit bizárr mozzanat volt, amikor szőkített hajú punkok (a vőlegény korábban anarchista volt) egy macbookon keresgélték a prodigy számokat, miközben a vőlegény öccse szétbokszolta az esküvői tortát, majd röhögve arrébb ment. (ettől most úgy tűnhetne, mintha mozgalmas lett volna a buli, pedig egyáltalán nem, kifejezetten unatkoztunk).

ja és azt végképp nem tudtam hová rakni, hogy nem volt se menyasszonyi, se vőlegényi szép ruha, se gyűrű, se rendes meghívó, sem ünnepélyes beszéd, se menyasszonytánc, egy szóval semmilyen klasszikus esküvői dolog, viszont éjfél után  mégis csak előkerült 3 vödörnyi székelykáposzta.

a legszórakoztatóbb mozzanat az volt, amikor a Színésznővel elmentünk sétálni, majd leültünk valami kövekre, ahol egyszer csak egy kismacska belefeküdt az ölembe (naná, hogy az enyémbe, ott tüsszögtem a meghatódottságtól és az allergiától), majd egy rendkívül dagadt sün bukkant fel, akinek tényleg majdnem leért a pocakja a földre, nagyon jót röhögtünk.

na baszd meg, idén se jutok el a balatonra? úgy volt, hogy ma megyünk, de 3 napja nem múló izomgyulladással és fejfájással, valamint agyi kimerültséggel küzdök, így némiképp elmaradtam a munkámmal (amit egyébként nem tudom, milyen felindulásból vállaltam el, miután jól leszögeztem, hogy nem óhajtok dolgozni vagy 10 napig. haha)

úgy volt, hogy holnap megyünk, de a munkám továbbra se áll sehogy, az időjáráselőrejelzés szerint viszont még az idő is szar lesz a balatonon, pedig tegnap még azt hazudták, kánikula várható hétfőtől.

most úgy tűnik a 3 napos mininyaralásunkból annyi maradt, hogy kedden elmegyünk strandra, ha beledöglünk is.

gondolom várható volt, hogy egyszer elfelejtem berakni a mosógép csövét a kádba, ha egyszer nem vagyok hozzászokva ehhez a megoldáshoz. egész sokáig bírtam koncentrálni, most viszont úszik az egész fürdő (meg a szoba is egy kicsit).

“be akarok már költözni a saját lakásomba” c. rovatunkat hallották.

az esküvőre saját bögrét is vinni kell, mert nekik nincs elég poharuk.