találtam tök véletlenül egy blogot, amin egy lelkes szinkrondramaturg meséli lelkesen, hogy a középfokú francia nyelvvizsgájával milyen lelkesen fordít. lelkesen és büszkén baszd meg.

mit keresek én ebben a szakmában??

na, hát a szuper logisztikának köszönhetően valahogy az jött ki, hogy az új tulaj csak mára bírta eldönteni, hogy maradhatunk-e vagy sem és richtig az lett a megoldás, hogy menjünk a túróba, szóval vicces módon 3 napunk van, hogy összepakoljunk, ami végül is nem lehetetlenség, csak szórakoztató lesz.

alapvetően csak a törékeny cuccokat féltem, a többi nem olyan drámai, szelektálni szerencsére már rég szelektáltam, bútort szétszerelni meg kifejezetten szórakoztató.

istenem, mi mást tehetne a francia csapat ilyen cikis helyzetben?

hát persze, hogy sztrájkolnia kell.

könnyű így nemzeti érzelmeket táplálni, ha egy ennyire stabil nemzeti identitással rendelkezik ez az ország. teljesen mindegy, hogy mi történik, legyen az focista, automata vezérlésű vonat, postás, pincér, pedagógus, a sztrájk univerzális megoldás mindenre. egy kis büdös sajt, évi max 3 szappan fejenként és hiszti esetén a kötelező sztrájk, máris francia vagy.

bevallom, kicsit elszomorít, hogy az első házassági évfordulónkat egyáltalán meg sem ünnepeltül, sőt, egy kifejezetten szar napot töltöttünk kedélyes üvöltözéssel, mint egy neorealista olasz filmben, csak nem nézek ki olyan jól, mint sophia lauren kombinéban és mellesleg kombiném sincs.

egyébként főleg tegnap voltam kiakadva, meg ma reggel, azóta már kiment belőlem a düh, valami majd csak lesz, addig is legalább tudok összpontosítani a lakásfelújításra.

tegnap hosszas (és meddő) vitát folytattam valakivel arról, hogy örömet okozunk vagy szerzünk-e, bútorokat teszünk vagy rakunk, színek jól mennek egymáshoz vagy egymással, illetve, hogy a tervező rajzolhatja-e a bútort, vagy csak tervezheti.

mondanom se kell, nem tudtam meggyőzni a másik felet, hogy ilyen feszített munkatempóban (amit nem én diktáltam), a két évvel ezelőtthöz képest még jobban lenyomott árakon, úgy, hogy ők nem tartanak lektort, talán nem kéne az ilyeneken szőrözni, de általában nem szokták megérteni az emberek, hogy az alacsonyabb ár hogyan befolyásolja az én minőségemet, szerintünk én x-ért és x minusz y-ért is ugyanazt a munkát tudom nyújtani.

és akkor ennek kapcsán elmondanám, hogy erre az országra is haragszom, amiért nem lehet normálisabban szabadúszónak lenni, amiért nincsenek olyan érdekképviseletek, amik megakadályoznák azt, hogy ne fizessék ki 300 000 ftnyi munkámat, egyszerűen csak mert nem akarják kifizetni, nem azért, mert a munkámmal bármi bajuk lett volna. ja, hogy nem volt szerződés? hogy miért nem kértem? mert hülyének néznek és keresnek mást, aki nem ilyen szöszölős (bár ezzel ugye jobban jártam volna).

dühös vagyok, amiért az árak nem hogy nem bírnak felmenni, de még zuhannak is. és én hiába vagyok ugyanolyan lelkiismeretes minden munkámnál, ha egyszerűen kevesebb bevételem van, többet kell dolgoznom ugyanannyi pénzért, vagyis fáradtabb vagyok és nagyobb a hibaarányom. de ezt sehogy sem bírják megérteni, a lelkes amatőrök meg ennyi pénzért is elvállalják a munkákat.

szóval a tegnapi napom nem volt igazán fényes, az egyik állandó munkaadóm megvált tőlem, a háttértörténetet feljebb vázoltam, nem fogok éhen halni, bár a lakásfelújítás közepén egyáltalán nem jön ez most jól nekem, de talán jobb is ez így.

a nyarat a lakásfelújításon kívül soul searchingnek fogom szentelni, mert betelt nálam a pohár, eddig is sejtettem, hogy több van bennem, mint ami ezekhez a munkákhoz kellett, de szerettem csinálni és békén hagytak, időben fizettek, mindenki boldog volt.

szóval ha valaki tud 4 órás állást nekem, sikítson. tudok angolul, franciául, dinamikus vagyok és kommunikatív, de a monotonitást is jól tűröm és alapvetően bármit szívesen csinálok most. (persze a rugalmas munkaidő is szimpatikus)

bevallom, fél órával ezelőtt még azon tanakodtam, hogy mit kezdek a rengeteg időmmel holnap, most, hogy végre elfogytak a munkák.

csak azt nem számítottam bele, hogy amerikában ilyenkor munkaidő van.

de hát aki lakást újít fel, ne panaszkodjon, ha van munkája.

ezen voltam tegnap és kurva jó volt. sok duma helyett inkább nézzétek ti is:

bizonyára öregszem, de nem érdekel, másodfokú hőségriadóban strandpapucsban fogok menni metálkoncertre. legfeljebb letapossák a lábat.

van nekem egy “Ppelenka Sisterem”, ezt a kifejezést mi találtuk ki a Színésznővel, gyakorlatilag azt jelenti, hogy születésünk óta ismerjük egymást, igaz, csak papíron, de életünk olyan sokszor keresztezte a másikét és olyan változatos helyeken, hogy lassan könyvet kéne írni belőle, és azt nyomni az érdeklődök kezébe, amikor ártatlanul megkérdezik, hogy “ti honnan ismeritek egymást?” (“honnan nem” a leggyakoribb válaszunk).

biztos kicsit túlmisztifikáljuk, de életünk gyanúsan hasonlóan szokott alakulni nagyjából hasonló időben, egy egyetemre jártunk, egy szakra, majd egy helyen dolgoztunk, majd valamiért ugyanakkor gondoltuk azt, hogy nekünk fiatalabb pasival kell járnunk, majd ugyanakkor sikítottunk fel, hogy talán mégse kellene, ugyanakkor akartunk belépni a pártba (mindegy is, hogy melyikbe), majd ugyanakkor ábrándultunk ki az egészből. véletlenül mind a ketten ugyanabból a számunkra ismeretlen társaságból választottunk párt és ugyanabba a 10 utcából álló kerületbe szerettünk bele, és még sorolhatnám.

szóval ha nem lennénk jóba, akkor már ijesztő lenne az egész. van még egy kísérteties adottságunk: mindketten döbbenetesen hülye és látványos baleseteket szoktunk szenvedni. így amikor a Színésznő alatt beszakadt az elkorhadt moló és végigzúzta a vádliját, gyorsan leestem a keleti főlépcsőjén, hogy én is mélylilában úszó lábszárral mutatkozhassak. szinte ugyanazon a napon, két egymástól több száz kilométerre lévő rendezvényen sikerült elvágódnunk némiképp ittassan (én egy várfalat hagytam ki a számításaimból, ő egy balatoni töltést) , és bedagasztanunk a térdünket. és most, amikor én hétvégén feldagadt mellkassal ügyeletre rohangálok, a Színésznőt a főnöke vitte be taxival az Uzsokiba, miután az én barátnémat munkába menet elütötték a bicikliúton. diagnózis: mellkas zúzódás (szerencsére semmi komolyabb).

mondom én, hogy ijesztő.