ebben a másodpercben hívtak, hogy van meló…

úgy hozta a sors, hogy most pont nincs munkám (bár talán holnaptól már lesz), csütörtöktől máig teljes felszabadultságban lazázhattam, aminek az lett a végeredménye, hogy az időm nagy részét virtuális konyhák között töltöttem és majd megőrültem.

a ruhaszanálás után most épp az íróasztalra gyűjtök erőt, de közben egyre több bútorról derül ki, hogy a továbbiakban inkább megválnánk tőle, most ezeket próbálom elpaterolni valahova (akinek kell 3 darab szürke Billy könyvespolc, sikítson), de például a monumentális 50-es évekbeli kb 300 kilós 90×180 centis íróasztalommal dunsztom sincs mi lesz, mert még az utcára se tudom levinni, hogy majd csak elviszi valaki, mert garantáltan sérvet kapna ő is, meg én is. (persze lehet, hogy alábecsülöm a környéken lakó kisebbségiek leleményességét).

ezzel egyidőben megy a harc a kivitelezőért, aki hajlandó lenne akár már hétvégén elkezdeni szétverni a lakást, mert különben tényleg SOHA nem leszünk kész, én meg 3 hét múlva ülhetek az utcán a kartonjaimon. kedves barátaimtól mondjuk már több felajánlás is érkezett, hogy lakhatok náluk, akár velük, akár helyettük, de a kartonjaimat tényleg nem várhatom el senkitől, hogy befogadják.

nagyon remélem, hogy holnap kapok egy valag munkát, mert különben lassan léggyé alakulok, aki állandóan nekiütközik az üvegtáblának.

még alá sem írtuk a szerződést, de már elment 3 nap az életemből úgy, hogy körülbelül egyfolytában a leendő konyhámat terveztem.

ami a színvilágot illeti, adott egy bauhaus ház, egy nagymama féle örökölt vanília fagylalt színű konyhaszekrény kevés sötét színű fa elemmel és (remélhetőleg) az eredeti kis fekete-fehér kockás padló (jelenleg linóleum borítja, remélhetőleg meg is védte 1944 óta). innentől kezdve vagy valami baromira passzolót találunk ki, vagy egy űrállomást rozsdamentes acél pulttal, meg tudomisén mivel.

egy dolog biztos: a tömörfa munkalapot kilőttem, miután utánaolvastam és rádöbbentem, hogy azt ápolni kell, meg vigyázni rá, meg ilyenek. ezt nem az én főzési stílusomhoz találták ki, nem vagyok én Brie Hodge.

(a mostani állás szerint a fekete szekrény-fehér pult kombináció vezet, mivel szekrényből kevés kell, pultból már egy kicsit több).

mondtam én, hogy szórakoztató bejegyzéseknek néztek elébe.

(arról még pl. nem is írtam, hogy bevezessük-e a kábel tv-t a nettel együtt, vagy ne)

a mai csodaszép napot mindenféle ruhák és papírok kiszelektálásával fogjuk tölteni. úgy sejtem, hogy pár kinyúlt pulóver és ELTE jegyzet fog ennek az akciónak áldozatul esni.

ágyő, bölcsészlét

Békés Pálnak köszönhetem életem egyik legmeghatározóbb élményét, a Két Balkezes Varázslót, amit agyon olvastam kiskoromban, majd fiatal felnőttként ezzel traktáltam mindenkit, aki még nem olvasta. baráti nyaralásokra vittem magammal és felolvasást tartottam belőle minden este.

olvassátok el ti is, és vitassátok meg, hogy ki a jobb, Harry Potter, vagy Fitzhuber Dongó, a kirendelt lakótelepi varázsló, akinek meg kell mentenie Lanolin hercegnőt a panelrengetegben, úgy, hogy egy varázsigét sem képes megjegyezni.

sokkal később olvastam tőle a Női Partőrség Szeme Láttárát, a színdarabot, amiben egy fordító egy meglehetősen komplikált angol mondattal küzd, miközben az ajtó nélküli panellakásába mindenféle ürügyökön beesnek mindenféle szereplők (többek között egy punk, aki házibuliba érkezett, majd amikor megtudja, hogy rossz helyen jár, nem talál ki az épületből).

olvassátok el azt is, főleg azok, akik ültek már borzasztó fordítandó szöveg felett, vagy jártak valaha lakógyűlésen.

én pedig elolvasok minden mást tőle, amire eddig nem jutott időm.

na szóval az úgy nézett ki, hogy kedden hosszasan nyavalyogtam anyukámnak, hogy szemlátomást sose fogjuk mi eladni ezt a lakást, jobb, ha beletörődök, hogy nem lesz napfényes nappalim még jó pár évig.

pár órával ezután természetesen telefonált Hubbie, hogy szerda reggel 11-kor jön egy faszi megnézni a lakást, jelenleg Kanadában él, de korábban pont a mi utcánkban lakott, ezért is izgatja a lakás.

hát jó. 11-kor én nem voltam otthon, telefonon értesültem, hogy a pasi kb 2 percet töltött a lakásunkban, nem mondott semmit, nem kérdezett semmit. Hubbie-val megvitattuk, hogy ez nem igazán biztató és ezzel le is zártuk a dolgot.

délben csörög a telefon, hogy nagyon tetszik a lakás és mivel másnap korán reggel visszamegy Kanadába, mit szólnánk, ha ma délután meg is venné?

délután 2-re bementünk az irodába és nekiálltunk alkudozni, ami egy izzasztó és idegölő folyamat volt, mivel a vevő elég sajátos embernek bizonyult, aki nagyon lassan és nagyon hosszasan beszél témába egyáltalán nem vágó dolgokról.

lényeg, hogy délután 6-ra övé volt a lakás, mi meg csak minimálisan kaptunk kevesebb pénzt, mint szerettük volna.

miután tudatosult bennünk, hogy 30 nap kifejezetten lófasz költözés terén, viharos gyorsasággal kiválasztottuk a korában kirostált lakások közül a szóba jöhető kettőt és gyakorlatilag 10 perc alatt eldöntöttük, hogy akkor melyikre is mozduljunk rá (hát persze, hogy az erkélyesre).

csütörtökön délután 4-kor elmentünk megnézni a lakást immár harmadszorra. itt az a kellemes meglepetés várt minket, hogy a lakás ára a korábbi x-2-ről hirtelen x-3-ra csökkent, mire mi mondtunk egy x-4-et, ami egy nappal később a tulaj el is fogadott.

szóval a keddi napomat az ügyvédnél töltöm, egyből kapunk is kulcsot. ennél flottabb ügyintézést nehezen lehetett volna elképzelni.

viszont fogalmam sincs, hogy 30 nap alatt hogyan fogjuk annyira kipofozni a lakást, hogy legalább a bútorokat bele lehessen rakni, mert gyakorlatilag egy romhalmazt vettünk ilyen jutányos áron, szóval most nyakig ülök az ikea konyhabútorokban és kivitelezőket vadászok a különböző közösségi fórumokon.

izgalmas bejegyzéseknek néztek elébe, az egyszer biztos.

ez annyira rossz, hogy már jó

(én is készülök az eurovízióra)

nos, ma az a szórakoztató helyzet állt elő, hogy délután 2-kor elindultam a saját lakásomból, majd hazaértem délután 6-ra egy vadidegennébe, pedig a cím ugyanaz és a papucsom is ott volt az előszobában.

van 30 napunk venni valami mást, kiköltözni, beköltözni, felújítani, sikítozni. (lehetőleg ebben a sorrendben)

amikor ma valamilyen misztikus okokból kifolyólag felébredtem 6-kor és úgy is maradtam egy jó órára, egészen elgondolkodtam, hogy felkelek és még a reggeli tanításom előtt dolgozom egy kicsit.

aztán inkább visszafeküdtem persze. pedig akkor olyan szépen sütött a nap, most meg megint október van.

annyira nincs kedvem dolgozni, hogy inkább folytatom a “hagyjuk hátra trampli milétünket” prodzsektemet és vagy fél óráig manikűröztem. még a körmömet is kilakkoztam, méghozzá rózsaszín csillámosra (mert csak ilyet találtam itthon, bár ezt sem egészen értem, hogy került hozzám).

aki ismer, most fetreng a röhögéstől (egyébként én is, főleg, hogy még csak a bal kezemet csináltam meg, szóval extrán hülyén festek)

ezzel együtt az ember lánya legyen ápolt, a szép lányok ijesztően gyorsan tudnak lepusztulni, miután révbe érnek, abba már bele se merek gondolni, hogy milyen sors vár a nem-szép, de vicces lányokra (már így is pislogtam egyet és lett rajtam vagy 10 kiló bónusz).

ezzel egyidőben a szellemi elfekvőből is megpróbálom kirángatni magam és a válogatott vámpíros-baszós, valamint nyomozós-piálós olvasmányaimról megpróbálok visszakanyarodni a kicsit nivósabb dolgok felé.