nos, eltudtam volna képzelni kellemesebb szombat délutáni elfoglaltságot, mint hogy Cs-vel járjam az egészségügyet. a fél évvel ezelőtti kalandunk után ezúttal az én misztikusan bedagadt bordámmal volt a gond. első körben a szent imrébe mentünk, ahol a szúró oldalamat nem ítélték túl vészesnek és a háziorvosi ügyeletre irányítottak, ahol többszörösen lebasztak, hogy miért nem a saját kerületembe mentem, de azért megvizsgáltak, konstatálták, hogy fogalmuk se lehet, hogy ez mitől van, kenegessem flectorral, vagy amivel jól esik, pár nap alatt elmúlik. amikor megkérdeztem, hogy ugyan már, mégis mitől lehet ilyenje az embernek, hogy reggelre bedagad az egyik bordája, a nő válasza csak annyi volt, hogy “ő azt honnan tudná”.

ezzel a megoldással annyira nem voltam elégedett, így végül elmentünk a merényi kórházba. nagy naívan elindultunk gyalog a gyáli úton a nagyvárad tértől, hogy biztos itt lesz a közelben. könnyed gyalogtúra után érkeztünk meg, de út közben többször ránk tört a halálfélelem, leginkább akkor, amikor vasúti sínek alatt kellett átmenni egy másfél méterszer két méteres folyosón. ha nyomasztó szociófotókat szeretnék valaha csinálni, tudni fogom, hogy hova menjek.

a merényiben is kicsit morogtak, hogy ezzel inkább háziorvoshoz kellett volna menni, de azért kaptam röntgent és hasi ultrahangot, ami mind negatív lett, így ott is megerősítették, hogy kenegessem, pihentessem, ha nem javul, menjek vissza. az ellátás egyébként meglehetősen flott volt, keveset kellett várni, főleg miután egy betegszállító beleszeretett Cs-be és előkerítette nekünk a röntgen orvost. cserébe míg engem vizsgáltak, azzal bombázta Cs-t, hogy úgy néz ki, mint Salma Hayek, vagy talán inkább mint Szandi.

ettől függetlenül továbbra sem tudom, hogy mitől dagadtam be, de kenegetem flectorral és pihentettem, bár arra még nem jöttem rá, hogy pontosan miből is áll egy borda kímélés, de biztos, ami biztos, nem feküdtem rá.

jövő hét vasárnap lesz egy éve, hogy férjnél vagyok.

a héten már többször eszembe jutott, hogy szeretnék erről írni, mert egészen furcsa érzések kavarodtak bennem ennek kapcsán. biztos az időjárás is rásegített, de nosztalgikus és kicsit szomorú is voltam. lehangolónak éreztem, hogy visszagondoljak arra a remek napra, amit akkora várakozás előzött meg. lehangoló, mert olyan jó volt, olyan szép volt és ilyen már biztosan nem lesz.

haragudtam is egy kicsit a hülye társadalmunkra, ami az egekbe magasztalja az esküvő napját, de a házasság intézményét már nagy ívben leszarja. férjhez menni hihetetlen menő dolog, egy külön iparág épült ki erre, fodrászok, sminkesek, fotósok és mitomén mik lengik körbe az embert, aztán a nászútról visszatérve az ember ott marad egyedül a mosatlannal és szürke kis háziasszonnyá alakulhat, ha van kedve, de tulajdonképpen mindegy is, mit csinál, majd legközelebb akkor lengik megint körbe, ha esetleg szül egy gyereket.

szó se róla, nem azért mentem férjhez, mert úgy éreztem, hogy ezt bárki is elvárná tőlem. nem tartozom a közé a nők közé, akiket 4 éves korukban megrészegített a habos ruha. de tudnám értékelni, hogy ha a társadalom a házasságban élés fogalmát is bírná ünnepelni úgy, ahogy egy esküvőt tud ünnepelni. vagy hogy abban nincs pénz? lehet.

de én nagyon örültem volna, ha az esküvőm napján nem kerül egy nagy virtuális pipa a fejem mellé, hogy jól van, velem többet nem kell foglalkozni, nekem nem kell tanmeséket gyártani, vagy romantikus vígjátékokban elmagyarázni a házas élet rejtelmeit, jöhet a következő facér lány. az, hogy az ember hogyan válik jó háziasszonnyá és jó feleséggé, maradjon örök rejtély, ha tudod, tanuld meg egyedül, ha nem, akkor váljál el, mit számít.

szóval szerettem volna keseregni ezen egy sort. aztán tegnap este elmentem barátokkal találkozni, akiknek úgy mellékesen megemlítettem, hogy egy éve volt az esküvő és egybe hangzóan közölték, hogy ezzel ők ezt abszolút számon tartják, és leszünk szívesek ezt egy buli keretében meg is ünnepelni.

és akkor megnyugodtam, hogy ha a fogyasztói társadalomra nem is, a barátokra lehet számítani.

le fogok szokni a reggeli hírolvasásról.

kell a fenének az agyvérzés kora reggel.

baszki, kv helyett mérget főztem magamnak.

erre kíváncsi vagyok.

úgy volt, hogy ma megveszik rudolphot, de lemondták, szóval hivatalosan is meghírdetem: ELADÓ A BICIKLIM

ha a képre klikkeltek, nagyobb lesz, kérésre tudok küldeni többet is. 52-es váz, új alkatrészekből összerakott városi suhanó, 23-as külsők, shimano SIS váltó pozicionált váltokarokkal, megy, mint a veszett fene, télen, esőben is jól tapad, nem kattog, nem nyekereg, egy telet használtam, most jön frissen a tavaszi szervizből. csak azért adom el, mert nincs szükségem két országutira. 60-ért odaadom, Budapesten ki lehet próbálni, meg lehet nézni, jobb felső sarokban lévő emailen lehet érdeklődni! (természetesen a hirdetést terjeszteni is ér).

azt hiszem egy hosszú, fárasztó nyárnak nézek elébe, koncentrálnom kell, hogy minél kevesebbet stresszeljek, különben csak megmérgeződik az egész új lakás prodzsekt, ami ugye messze nem a cél.

nem nyavalyogni akarok, csak segítene, ha az én hátamat is tartaná valaki, nem csak rám támaszkodnának.

és persze ilyenkor az ember megint vidáman nyugtázza, hogy akivel ilyenkor el kellene menni berúgni, az a kontinens túl felén éldegél.

(általában kiválóan kikapcsolom az országhatárokon kívül élő barátaimat az aktív életemből, mondhatni eszembe se jutnak, nem akarom reflexszerűen felhívni őket. olyan, mintha nem is léteznének. valamiért van, akivel ez egyszerűen nem megy, talán öregszem, vagy lázadozik a szervezetem, a franc se tudja, de nem túl vidám.)

tegnap végre találkoztam

nos, zökkenőmentesen megvettük tegnap a lakást, megkaptuk a kulcsokat, átadtuk a pénzt, az ügyvédnél ittunk pár pohárka bort, majd jött a kivitelező, aki ráébresztett minket arra, hogy tényleg egy romhalmazt vettünk (bár ezt eddig is sejtettünk), de megnyugtatott, hogy két hét múlva el tudja kezdeni és szeptember elejére kész is lesz. némiképp hullafáradtan még szüleimnél is ittunk egy kis pezsgőt, majd hazaestünk, hónunk alatt a ház alapítóokiratával, amit az előző tulaj kedvesen átadott nekünk (majd bemásolok pár tanulságos részletet).

üröm az örömben, hogy az ex-tulaj az ügyvédtől való távozás után valahogy elkevert 200 ezer forintot, amit senki, sem az ügyvéd, sem mi, sem az ingatlanos nem talált meg utána, minden valószínűség szerint a bankban a kezdő pénztáros számolt el valamit. mivel a pénzt hárman is átszámolták, amikor átnyújtottuk, minket nem gyanúsít semmivel, viszont kellemetlen szájízt adott a kezdeti eufóriánknak (micsoda képzavar, istenem).

szintén kicsit lelombozó volt hallgatni az egyébként vér profi kivitelezőt, mert ahogy sorolta a tételeket, szinte láttam a dollár jeleket, amint vándorolnak át az én zsebemből az övébe. árajánlatot csütörtökre ígért, reméljük, a lélektani határon belül van, mert szeretnénk őt alkalmazni, de persze nem minden áron.

viszont extra bónusz, hogy családomnak kifejezetten tetszett a lakás, ami ugyan nem volt szempont, de azért kellemes fejlemény.

nos, pár óra múlva megyünk a lakásba ellenőrizni a mérőóra-állásokat, utána meg irány az ügyvéd, utána ha minden igaz, boldog lakástulajdonosként vissza a lakásba.

ma reggel álmomban napfényes szülőföldemen jártam, ezt kifejezetten jó ómennek tartom.

nos, korábbi bejegyzésem kapcsán hirtelen három meghívást is kaptak leendő kartonjaim különböző üresen álló szobákba, ezúton is köszönöm mindenkinek, remélem nem lesz rá szükség és minden flottul megy, ha mégsem, tudom már, kinél sikítsak 🙂