na hát ennyit a nagy fergeteges buliról, már itthon is vagyok, miután a buli egyik központi embere lebetegedett.

így hát a szimplában kötöttünk ki, ahol bánatag fröccsök közepette próbáltuk túlüvölteni a dark dj-t, akinek nem egészen értjük a létjogosultságát egy romkocsmában, ahol nincs táncparkett és az ember többnyire beszélgetni jár.

az est fénypontja kétség kívül az a pillanat volt, amikor éppen orvostanhallgató barátunkkal arról heherésztünk, hogy micsoda hülye tárgyakat távolítanak el a végbelekből, amire az áldozatok többnyire azt kamuzzák, hogy véletlenül ráültek (na persze). ezen a ponton a roskatag tonett szék megadta magát alattam, én pedig eltűntem az asztal alatt egy fűrészporfelhőben. miután jól kinevettük magunkat, megállapítottuk, hogy azért nem minden napi teljesítmény, hogy a széknek nem egyszerűen kitört a lába, hanem konkrétan ripityára tört.

szóval gazdagabb lettem két véraláfutással a vádlimon és elnyertem a jogot, hogy még nappali közlekedéssel szenvedjem haza magamat a minusz tizensokban.

lehet, hogy tényleg nagyon rohamosan öregszünk (vagy hízunk).

elmondanám, hogy kb 4 éve nem voltam táncolni (pedig egyetemi éveimre ez elég jellemző volt), de hamarosan elmegyünk én meg itt szenvedek, a magam visszafogott műfajában, hogy jaj istenem, mit vegyek fel.

azt hiszem jó nevű szabó nagypapám szörnyethalna újfent, ha látná, hogy a nadrágom felhajtását biztosítótű hiányában két oldalas ragasztószalaggal rögzítettem… remélhetőleg a party hevében nem olvad le rólam. a szó szoros értelmében.

teljesen hihetetlen érzés, főleg mert az elmúlt években, minden alkalommal jutott valami meló két ünnep közöttre, de szinte semmi dolgom nem lesz január elejéig. a tanítványok nagy része felszívódott, aki nem, az pont elég, hogy ne rozsdásodjak be. hánytató és unalmas TV műsorok nincsenek, cserébe van egy ír börtöndráma feliratozása, de az már talán csak nem annyira rémes, vagy ha igen, akkor legalább merőben más.

ehhez még hozzá jön a büszkeség, hogy elhatároztam, hogy mától nem dolgozom és lám, valóban nem dolgozom, nem vállaltam túl magam, nem mondtam igent, amikor nemet szeretettem volna, megvédtem a két hetes baráti kikapcsolódásomat, hisz már lassan szivárog vissza az egész bagázs külföldről, ülhetek megint a kocsmában naphosszat.

mondhatni, az se tudom, mihez kezdjek jó dolgomban.

jaj istenkém, nem elég, hogy már egyáltalán nem vagyok ráhangolva a munkára, de még ráadásul ez a last minute orvosdi, amit bevállaltam nem csak gyomorforgató, de hiányos szövegkönyvvel rendelkezik. szóval szokás szerint jól megszivattam magamat, holnap reggeli határidővel. és még a kávé is elfogyott. sálálá

míg én dolgozom, addig ti nézelődjetek

oh mamám, ez tényleg egy hosszú éjszaka lesz, kezdem azt hinni, hogy én valahol tulajdonképpen szeretem agyondolgozni magamat, főleg éjszaka…

mondjuk arról senki se tehet, hogy ez a rohadt szöveg televolt tengerészeti rangokkal és szakszavakkal, amit száz évig tartott kilogikázni.

nagyon remélem, hogy a következő részben valami laikus számára is könnyen értelmezhető katasztrófa vár rám.

hosszú éjszaka áll előttem…

na, a múlt heti bányarobbanások után most tengeralattjáró katasztrófa vár rám, eltartott egy ideig, míg nagy nehezen kiderítettem, hogy a watertight door, az magyarul légmentes ajtó, pedig egész logikus, csak épp nem jöttem rá így elsőre.

ha esetleg van itt egy tengeralattjáró-szakértő (Panzer?), aki erre tud egy jobb kifejezést, holnap délig szóljon 🙂

hát így legyen lottó ötösöm…

a világbékét továbbra is várom.

elkezdtem feltölteni képeket Rómáról, ha időm engedi, a hétvégén Granadáról is felkerül pár kép (és talán ideje lenne megírni azt a beszámolót is…)

addig is nézzetek szét

egy kis ízelítő: (klikk és nagyobb lesz)