fenti címet a critical mass egyik figyelemfelkeltő kampányából vettem kölcsön, lényege, hogy használjanak lámpát a biciklisták. természetesen velem is megesik, hogy otthon felejtettem, vagy lemerült a lámpám és erre már túl későn jöttem rá. ilyenkor elég rosszul szoktam érezni magamat, kerülöm az úttestet, hogy ne én legyek még egy a “sok hülye kivilágítatlan biciklista” közül, de persze a járdán sem száguldozom, mert nem akarok “egy biciklis vadállat lenni”, akitől szívbajt kap az öregnéni. szóval szar dolog lámpa nélkül menni, engem mindenesetre nagyon szokott zavarni.

szemlátomást nem vagyunk ezzel sokan így, mert minden áldott nap látok valakit, aki lámpa nélkül cikázik ezerrel az autók között. nem öreg taták, akik nem vették észre, hogy nem megy a 40 éves csepeljükön a dinamó, hanem fiatalok, trendi bicikliken, iparművész csajok holland óriásokon, wanabee futárok lepattant puchokon. rengetegen vannak ott lámpa nélkül.

mondhatnám, hogy szarom le, aki hülye haljon meg, de egyrészt úgy vettem észre, hogy a biciklisták megítélése eléggé egységes, vagyis ha egy hülye, akkor rám is azt fogják gondolni, hogy az vagy, hiába vagyok kivilágítva, és állok meg a pirosnál.

másrészt meg éppenséggel engem is veszélyeztet, mert amikor a kivilágítatlan biciklista egyszer csak frontálisan előttem van a hajós utcában, akkor csak örülni tudok, hogy nincs autós forgalom, ahogy elegánsan eldőlök és azt mondom, hogy nyekk, meg persze, hogy anyád.

ennél még sokkal rosszabb verzió, amikor mondjuk a laza kis 2 tonnás volvónkkal haladunk szabályosan, de kivilágítatlan biciklista gondol egyet és átmegy előttünk a piroson, amit mondjuk kb az utolsó utáni pillanatban veszünk csak észre. higgyétek el, egy két tonnás volvo akkor sem könnyen megúszható, ha éppenséggel egy rakat biciklista ül benne. hát kell nekem ez a tudat életem végéig, hogy ott repült a kivilágítatlan biciklista a motorháztetőre? mindezt azért, mert nem bír venni egy 500 forintos szaros villogót? na ne má.

szóval elhatároztam, hogy szólni fogok. persze nem volt könnyű, mert az ember nem szólogat be csak úgy vadidegeneknek, főleg nem autóból, mert akkor köcsög autósnak néznek, aki növeli az ozonlyukat a két tonnás volvójával baszki. nem is akkor szólok be, amikor gyalog vagyok, mert akkor csak egy beszari kis gyalogos lennék, aki rinyál a sok biciklis miatt, ráadásul mire kapcsolok, már rég elsuhantak mellettem.

szóval akkor szóltam, amikor a duna korzón egy biciklis mellettem megdícsérte a cangámat (tudom, elég unfair válasz). mikor érdeklődtem, hogy miért nincs lámpája, azt a választ kaptam, hogy:

– nincs rá pénze

– bőven elég, ha ő látja az autókat és defenzív biciklizést alkalmaz

– de igazam van, fog venni, mert a rendőrök januártól úgyis büntetni fognak érte

a válaszok felkeltették az érdeklődésemet, mostantól több biciklistát próbálok majd meginterjúvolni ilyen témában, bár ebben a szar időben nem egyszerű.

egyébként meg mi az a defenzív biciklizés?

havat akarok!

meg persze világbékét.

úgy látszik ez a hét már csak ilyen nyomi. engem kerülget a nátha, de nem vagyok elég szarul ahhoz, hogy ágyban feküdjek, cserébe naphosszat tüsszögök.

a tanítványaim fele pedig lemondja az órákat, egymás után jönnek az sms-ek.

úgy látszik össznépi szétesés lett úrrá rajtunk…

de legalább kisütött a nap.

ezúton szeretném rögzíteni, hogy visszanyertem a hitem az emberiségben, ma ugyanis 45 percen keresztül ebédeltem, majd kávéztam a nagymező utcában, abban a naív hitben, hogy a biciklim biztonságosan le van kötve a sarkon.

ehhez képest csak nekitámasztottam egy oszlopnak, majd valami bizonyára megzavarhatott, mert nem raktam rá lakatot, hanem csak úgy elindultam ebédelni.

és az szép kis biciklim, mely meglehetősen drága, és ez többé kevésbé látszik is rajta, türelmesen megvárt és végignézte, ahogy szívizomgörcsöt kapok a lakattal a táskámban.

köszönöm mindenkinek, aki nem élt a lehetőséggel és persze világbéke.

jellemző módon lemondták a program felét, így maradt a dessewffy kalvin nagydiófa háromszög, ez már túlélhetőbbnek tűnik.

uram atyám, milyen borzasztó idő van! ez egyszerűen szörnyűségesség. bevallom kicsit megingott az elhatározásom, hogy mindenhova biciklivel menjek télen is, pedig a mai napot másképp nehezen lehetne abszolválni, lehet, hogy így odafagyok a biciklire, de BKV-val meg szívszélhűdést fogok kapni a dugóban, miközben próbálom lefedni a kálvin-jászai-dessewfy-kálvin-nagydiófa viszonylatot és röpke másfél-két órát veszítek így az életemből…

kiváncsi vagyok, hogy minden elhatározásom ellenére mi lesz ennek a vége, amikor reggel felriadtam, minden redőny le volt húzva, azt se tudtam hol vagyok és milyen napszak van. miután felhúztam a redőnyt ez az érzés továbbra is kitartott…

azt hiszem ma fogom beáldozni a megjelenést a hőháztartás oltárán…

van valakinek tippje, hogy mivel fogyasszak el egy üveg remek mango chutneyt, amit még nászajándékba kaptunk? mégsem eshetek neki kiskanállal, szóval várom a különböző javaslatokat, netes kutatásaim nem vezettek sehová…

sosem fogom megszokni, hogy ráklikkelek a mentésre, pislogok egyet és látszólag nem változott semmi, aztán kiderül, hogy mégis sikerült fellőni a világhálóba a velős posztjaimat…

mégis előkerült. szerencsére áttervezhető lett, full extrás ágyban dolgozás vár rám, főzök is egy teát, ripityom.

na az ilyen napokon élvezem, hogy ha akarom, nem kell kimozdulnom.

tegnap áttologattuk a bútorokat a nappaliban, most alig lehet ráismerni, kellemes zugokat alakítottunk ki, azt hiszem be is ülök a kanapéra egy pokróc alá és ott fogok dolgozni, annál is inkább, mert megfáztam (és nagyon remélem, hogy ha mostanáig nem került elő a tanítványom, akkor már nem is fog, mert elég fájdalmas lenne most kimozdulni, méhkasnyi fejjel…)