hát ezek a piaristák sem hülyék. mint ahogy itt olvasható, fasza kis irodaházat hoznak létre, az utca szinten luxus boltok, a tetőn panoráma tárgyaló, lesz itt minden. az egészben csak a szép, hogy itt régen az ELTE volt, de a piaristák (ezek szerint) jogosan visszaigényelhették, az ELTE költözzön inkább száz felé, az állam nem bírt a piarok kezébe nyomni egy valag pénzt, hogy építsetek ebből magatoknak ultramodern papnöveldét bárhol, csak nem itt, inkább visszaadtaa belváros egyik legdrágább ingatlanját, hadd fizessen a gucci havi öt millát az egyháznak, nem pedig demszkynek, mert uram bocsá még metrót építene belőle. komolyan nem értem ezt az országot néha.

egyébként még mielőtt nagy egyház ellenességgel vádolnátok, a piaristákkal semmi bajom, legalább felismerték a helyzetet, és a mormonok óta nem szokás firtatni, hogy a vallás és a biznisz hogyan fér meg egymás mellett…

nahát, gyakrabban kéne nézegetnem a linklistát, mert a blogok fele vagy megszűnt, vagy inaktív lett. amint lefordítottam pár száz oldalt, rendet teszek 🙂

rengeteg minden kavarog bennem erről a nyárról, de nem kötelezően tudom, vagy akár akarom őket megfogalmazni. egy szóval jó volt ez a nyár, mert végre szólt valamiről, hosszú évek óta megint sajátos hangulata volt, volt vezérfonala, voltak meghatározó mozzanatai, nem pedig szürke hétköznapok sorozata volt, mint az év bármelyik másik szezonja. sokat kaptam tőle és úgy érzem, közelebb kerültem ahhoz, hogy újra felfogjam, ki is vagyok én.

persze sajnálom, hogy vége, mert ki tudja, ilyen nyarunk már nem lesz, persze lehet másmilyen, másképp jó, de mint mindig, amikor egy egységnek vége, az ember kicsit nosztalgikus.

ugyanakkor nem sajnálom, sőt, talán már várom is, hogy vége legyen egy kicsit, mert tudni kell jókor kiszállni dolgokból, nem lehet minden éjszaka hajnalig beszélgetni, mert elfogynak a témák és nem lehet minden második este berúgni, mint a disznó, mert elfogynak az agysejtjeim. nem szabad hagyni, hogy hosszú agóniává alakuljon az egész és életemben először nem csak végletekben tudok gondolkodni, ki tudok szállni időben.

szerencsémre és egyben szörnyű balszerencsémre, a nyarat nálam percre pontosan megszabják érkező, majd távozó barátok repülői, így megspórolhatom magamnak a metafizikai elmélkedést, hogy mikor is van vége a nyárnak.

végre feltöltöttem a sziget fotókat a gépre. nincs belőlük sok, de itt van egy mutatóba:(ráklikkelsz, akkor nagyobb lesz)

végre átnéztem a szigetes képeket, íme egy:

tegnap hajnali 3-kor sikerült valahogy megszereznem azt a tudást (vagy elveszítenem egy másikat?), amikor már én sem veszem komolyan magam és nem vagyok képes órákon át boncolgatni a lelkivilágom intim rezdüléseit, mert minek.

na például erről se hittem volna, hogy egyszer bekövetkezik…

van rajtam kívül még valaki, akit felhív két havonta a szonda ipsos? én meg mindig úgy megsajnálom az ott dolgozókat, hogy készségesen válaszolok nekik… persze lehet, hogy itt rontom el.

írtak nekem népdalt, ismertetném a szövegét:

Lányom édes lányom
arattunk a nyáron
eladjuk a búzát
veszünk rajta váltóbowdent csuhajja!

csendrendelet ezek a faszok most komolyan bezárták az éjjel-nappali közértet? beszarok.

értem én, hogy az abszurd balesetek mestere vagyok, elvégre egyszer lefejeltem a szennyestartó műanyag fedelét és még mindig megvan a nyoma, dehogy szétesik a porszívó a kezemben és a fém rúd pont a nagylábujjam körmét baszarintja szét? mindezt spinning előtt fél órával?