nos, túl vagyok az első olasz órámon. és igen, tényleg olyan volt, mint az az ominózus monthy python jelenet, azt hiszem meg is nézem ma este.

a csoport némiképp érdekesnek bizonyul, vannak kb 16 éves lánykák, pár velem egykorú ember meg egy idősebb hölgy (aki egyébként messze a legszimpatikusabb), egy srác és egy középkorú pasi, aki zseniális dolgokat bír kérdezni, érzem öröm lesz vele egy órára járni. (amikor szóba került a visszaható ige fogalma, rákérdezett, hogy akkor ez most ikes ige-e, vagy inkább tárgyas-e. a legendás olasz ikes igék, vagy bármilyen nemzetiségű ikes igék as a matter of fact…). körülbelül mindent háromszor kérdez meg, legelőször egy másodperccel azután, hogy a tanár elmagyarázta, mi az. 

de hát az ismétlés a tudás anyja és ezt a tanár is bizonyára jól tudja, mivel a módszere az, hogy magyaráz pár dolgot, majd hangosan elismételjük utána pár százszor, hogy bongiuorno, meg bona sera, meg lago di Garda. ez így elsőre nekem kicsit dedósnak tűnik, de valószínűleg elég hatékony totál kezdőknél, az már az én bajom, hogy a francia miatt rengeteg mindent értek és tudok már úgy alapból.

másik jellegzetessége az órának, hogy nincs benne szünet, ami kicsit rosszul érintett, de csak azért, mert jó bölcsész vagyok és a nyelvekhez koffeint és nikotint társítok, meg egy kis bajtársi tréccset, de erről ezek szerint le kell mondanom.

minden várakozásom ellenére teljesen bezombulva estem ki 2 óra kemény mantrázás után, de legalább _tényleg_ nagyon biztos alapokon nyugszik majd a nyelvtudásom. folyt köv szerdán, aztán egy hétre eltűnik a tanár, meg én is, de erről majd később.

ja és megtudtam, hogy ezek az őrültek amikor azt mondják, hogy Monaco, akkor Münchenre gondolnak…

aszondja nekem a tanítványom tegnap, hogy ő már sok tanárhoz járt, de messze én vagyok a legjobb.

ez persze nem engem minősít, hanem azokat, akikhez előtte járt, de azért bevallom, egy kicsit jól esett…

tegnap megvettem életem első répanadrágját.

olyannyira, hogy egyből vettem belőle kettőt.

sose hittem volna, hogy eljutok arra a szintre, amikor már tényleg azt várom, hogy mikor mehetek el végre futni, mikor lesz már este, hogy Hubbie-val ketten szenvedhessünk.

egy hete szintet léptem, az ember azt hinné, hogy annyira nincs nagy különbség, ha nem két percet, hanem hármat futok, hát higgyétek, el, van. az első alkalommal majd kiköptem a tüdőmet, és másnap rendesen éreztem mindenemet deréktól lefele (mindezt 20 perc testmozgástól!!). kíváncsi vagyok, holnap mi vár rám… mindenesetre tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom a futást és ezt a módszert, mert ha engem ez tudott motiválni, akkor valószínűleg egy fikuszt is megfuttatna…

elárulom, hogy grafomán vagyok. mármint a klasszikus fajta, a digitális korszak előttről még, aki imád sokat, szépen, kézzel írni. persze csak töltőtollal és persze csak feketével, mert az nemesebb. igen, igen, mint az összes többi grafomán, én sem vagyok normális, soha sem szabad velem ápiszba menni, viszont nagyon megörülök, ha valaki vesz nekem egy doboz waterman fekete tintapatront.

mentségemre legyen mondva, a franciák tehetnek róla. sikerült ugyanis zsenge koromtól kezdve csakis kizárólag gyönyörű papírú, minőségű, fűzésű füzetekkel találkoznom. az itthon ismert francia kocka nem az, amit a franciák kockaként kezelnek, náluk egy nagyobbacska négyzetben van öt kis vonal, úgy tanítanak meg írni, hogy a p szára a második vonalig megy le, a t-é pedig a második vonalig fel, a nagy betűk pedig nem lehetnek magasabbak a negyedik vonalnál. ideális esetben a négyzet vékony rózsaszín csíkkal lett nyomtatva, a többi vonal pedig zölddel, a margó vastagabb pirossal. higgyétek el, gyönyörű. ez persze náluk is a legszebb papír, a "mezeibb" papíros egységesen halvány rózsaszín vonalakkal van díszítve és (mon dieu!) létezik sima vonalas papír is, előre behúzott margóval, rózsaszín csíkokkal. a papír mindig nagyon fehér és tökéletesen sima, a tinta valósággal csak úgy csúszik rajta. 

na, ez talán megmagyarázza, hogy miért töltöttem ma negyven percet azzal, hogy füzetet keressek magamnak, sikertelenül.

(mielőtt még mindenki azt hinné, hogy végtelenül sznob vagyok, azért vettem már füzetet normális magyar ápiszban, a lehető legegyszerűbbet, zöld volt a borítója, nem volt semmi a lapokon, csak egy kék margó. azzal például remekül elvoltam, csak reménykedtem, hogy talán most találok valami igazán szépet…)

rám szól egy leány az utcán, hogy kilóg a seggem… pontosabban közölte, hogy "elég nagy a betekintés hátul".

hova is rakhattam az övemet?

az elmúlt 10 napban legalább öten jelezték, hogy van valaki, aki szeretne nálam franciát tanulni, de eddig még senki sem hívott fel ez ügyben. kiváncsi vagyok, mi lesz ebből, mindenesetre én most elmegyek beiratkozni az olasz tanfolyamra, amit kinéztem magamnak, abból baj nem lehet…

leírhatatlanul unom az egészségügyi magazinokat… viszont rengeteg mesélni valóm van, remélem időm is lesz rá…

hát ezt nem hiszem el, ebben a részben az egyik szereplőt Spontaneous Russelnek hívják. Igen, a Spontaneous a keresztneve. És még csak nem is indián. (Jelzem, nekem a Navaronne la Guerre is nagyon tetszik)

na de most komolyan, bemutatkozáskor: Hi, I'm Spontaneous! Well, that's good to know. 

tegnap hajnali 2-kor meglehetősen nyomottan ültem a zsinagóga előtti padon és többek között azon gondolkodtam, hogy mit keres itt egy pepsi automata a kerítésbe építve. 

persze nem ettől voltam nyomott, de valahogy annak az estének is csak vége lett.