persze mikor máskor rohadjon le a derekam és a hátam összes izma, mint amikor este koncertre megyek, nap közben meg takarítani kéne, hogy a holnapi szilveszteri party ne egy kuplerájban induljon (úgyis abban fog végződni…). oké, hogy utálom a szilvesztert, és legszívesebben tulajdonképpen végigdolgoznám az egészet, mert leginkább arra lenne szükségem, de azért attól még nem kell lebénulni teljesen…

valamelyik pszichológia tanárom magyarázta, hogy milyen egyszerű beleragadni a "holnaptól fogyókúrázom" mechanizmusokba, amikor az ember sosem viszi vissza a könyvet a könyvtárba, mert egyszer nem tette meg, akkor, amikor az eltervezte. én a "holnap bejelentkezem spinningre" körbe ragadtam bele, miután ezen a héten nem voltam, és ezért nem iratkoztam fel óra után, ahogy azt máskor is szoktam. 

mindenkit csak biztatni tudok az ilyen nyomasztó körök megtörésére, mert marha jó érzés ám! gyakrabban kéne ilyet csinálnom.

nagy elhatározások éve ez, többek között elhatároztam azt is, hogy lefogyok, alakformálok, zsírt égetek, izmot építek. 

micsoda szerencse, hogy kaptunk egy turmixgépet! minő gyönyör, hogy bármikor ihatok házi almalét, sőt összeturmixolhatom répával, naranccsal, céklával, amivel jólesik.

ó hozsanna! ó mennybéli angyalkák! nesze nekem vitamin bomba!

megyek, ki is próbálom.

update: félek a turmixgéptől. hogy leég, hogy megvág, hogy hangos, hogy beletörik, hogy kiömlik.

nesze nekem, bridget jones… 

az egyszer biztos, h kizsákmányolt gazdasági újságíró sem leszek egy hamar. de nekik dolgozni sem fogok többet. lassan majdnem egy hónapja olyan jó ötletnek tűnt ez az egész, segíteni nekik telefonálgatni, átgépelni az interjúikat, elmenni tolmácsolni. aranyosak, kedvesek, keveset fizetnek. de ne aggódjak, van prémium, és kevés tolmácsolás, az átgépelést meg lehet, hogy valaki más csinálja majd.

ehhez képest mára annyira szétcsúsztak, hogy nem bírok velük kommunikálni csak fél napos spétekkel, a tolmácsolandó anyagot örülök, ha a tolmácsolás előtt egy órával megkapom, ők maguk húsz perceket késnek a találkozókról és rendszeresen nekem kell megsúgnom, hogy hogyan is hívják az illetőt, akihez jöttünk.

de ez még talán rendben is van, megértem, hogy szét vannak csúszva, megértem, hogy mindjárt meghalnak, és nagyon küzdök, hogy engem ne rántsanak magukkal. még azt is lenyelem, hogy az eredeti egy-két tolmácsolásból heti két-három alkalom lett (vagy több, holnap például négy egymás után). de azért hülyének se kéne nézni…

ma reggel három egymást követő mondatból három különböző módon derült ki, hogy a tegnapi ultra fontos munkámat, amivel jól bestresszeltek még meg sem nézték, az általam megírt ultra sürgős leveleket még el sem küldték, és az általam szolgáltatott információt (hol van a 11.30-as találka) meg felülbírálták, és egészen jól meggyőzték magukat, hogy tutira nem a kecske utcába kell menni, hanem kecskemétre, bár az valószínűleg budapesten kívül van.

biztos én vagyok a hálátlan, hogy ennyi pénzért valahogy nem ájulok el ettől az egésztől… 

no, most nem fogok semmit se szapulni vagy épp isteníteni, hanem írok egy jó kis békebeli blogbejegyzést életemről és érzéseimről.

mostanábban sokat beszélgettem mindenféle emberekkel, újabbakkal, és régi barátokkal is. sokat beszélgettem blogolásról is, idegenekkel, és ismerősökkel. nem biztos, hogy össze tudnám foglalni így hirtelen a sok rengeteg elhangzott információt, de tény, hogy egyszer csak úgy döntöttem, leveszem a wiwről a linket a blogom felé. míg sokszor ismertek meg onnan emberek, és sokszor hangzott el a "igen, tudom, olvastam a blogodon" mondat, mára valahogy megint a valós élet, és a valós beszélgetések lettek megint fontosak, nem pedig a virtuális információáradat. ahogy buborék is megjegyezte, másképp írok blogot. valóban, eltűntek a konkrét emberek, hisz azt az embert se kódoltam be, akivel lassan 3 hónapja együtt élek. nem mesélek már görbe pesti éjszakákat, vagy hülye egyetemi témákat. talán azért, mert nincsenek már görbe éjszakáim, és megszűnt számomra az egyetem. helyette kritikákat írok, meg a fordításról osztom az észt, néha elég alaptalanul. lényeg, mi lénye, ez a blog átalakul, és még nem tudom, hova tart. de ennyi belefektetett energia után nem fogom kilőni, az tuti, meg lehet nyugodni.

no. szóval ez volt az egyik téma. más témák érintették a párkapcsolatokat és azok hiányát, illetve azok fokozatait. ma 6 órát tőltöttem a Színésznő társaságában, akivel nem tudtuk mire vélni megmagyarázhatatlan viszolygásunkat a MI emberektől. kifejtem. MI ember az, aki egy párkapcsolatban van, és innentől kezdve elfelejti az egyes szám használatát, csak MI-vel tud magára utalni. MI bevásároltunk, MI voltunk anyámnál, MI menstruálunk, MI ezt szeretjük, és MI azt utáljuk. több alverziója van a dolognak, az egyik, amikor az ember nem tud kettesben találkozni adott illetővel, mert a legidétlenebb helyekre is magával rángatja partnerét (legyen az sorozatnézős lányparti vagy rituális baráti hétvége a hegyekben). szegény partner lehet bármilyen szimpatikus, a puszta jelenlétét csak agresszióként lehet megélni. a másik verzió az, amikor az illetőnek van annyi jóérzése, hogy nem hozza el a partnert az intim baráti kocsmázásra , viszont csak róla tud beszélni, így végülis édes mindegy, hogy a partner fizikailag jelen van-e vagy sem. szóval a Színésznővel ezt ki nem állhatjuk. talán azért, mert mi sosem viselkedtünk így párkapcsolatban, sőt, kifejezetten felháborodnánk, ha partnerünk igényelné, hogy vigyük el a rituális csajpartikra. ennél közelebb nem kerültünk a megoldáshoz, szóval ha valakinek vannak tippei, ossza meg velem.

szóba jött az is (és ezt lehet, hogy korábban említettem, de lehet, hogy csak akartam), hogy most épp egy új életfázisba léptünk páran. az egyetemet vagy épp most fejezzük be, vagy otthagytuk, vagy leszarjuk. közben elkezdtünk dolgozni, elköltöztünk otthonról, ne adj isten új párkapcsolatba kerültünk. szembesültünk azzal, hogy az élet nem csak ködös irodalomelméletről szól, hogy a számlákat valamiből be kell fizetni, hogy ez a valami nem részeges világmegváltás és versírás, illetve, hogy egy párkapcsolat alapja nem a szentélyemelés és lovagi torna, mint ahogy azt gimnazista korunkba tudni véltük. azaz páran szembesültünk. és itt két dolgot említenék meg: az egyik az, hogy ez a szembesülés nem a világ legegyszerűbb dolga. ugyanis simán előfordulhat, mint ahogy velem is, hogy az ember akár félévig sem ismer rá tulajdon életére, és csak foszlányokban találja meg megszokott támaszpontjait. ha egyszerre sok új változás jön, akkor az ember rendszere bizony lefagy, és sokáig tud tartani, míg megint kiépít valami rutint, igazít egyet az értékrenden, és végre elkezdi megint élvezni az egészet. én személy szerint most haladok rohamos léptekkel az élvezet felé. a másik dolog, hogy csak páran tartunk még itt, amivel persze nincs semmi baj, hisz mindenki a saját tempójában halad, viszont jelentős kommunikációs problémák merültek fel. én ugyanis teljesen képtelen vagyok jelenleg beszélgetni egy olyan emberrel, aki mondjuk még mindig a lovagi torna és a versírás színtjén van (amiért egyébként nem hibáztatom, hisz ki a francnak van kedve szembesülni a számlákkal). egyszerűen megszűnt a közös nevező, hisz bár értem, miről beszél, nagy ívben teszek rá, az új dolgok ugyanis annyira  lekötnek, és felizgatnak. mielőtt még bunkóssággal vádolnának, megjegyezném, hogy az általam meginterjúvolt, már dolgozó, úgy mond tovább lépett emberek mind ugyanezt érzik. mi legalább jól elbeszélgetünk, de ettől persze lehetünk bunk mindnyájan.

szóval körülbelül ezek a vonalak határozták meg elmúlt pár hétnyi beszélgetéseimet, illetve természetesen párkapcsolatom fantasztikus mivolta, de ezt  nem kötöm az orrotokra, na meg a fűtés keserű hiánya, de erről majd máskor, ha kicsit idegesebb leszek. 

ezért:

fontos: You're olvasó egy gép
lefordított oldal melyik van feltéve " mint van" nélkül garancia.
Eltérően emberi fordítás, gép fordítás nem ért a nyelvtan, szemantika,
mondattan, kifejezésmód -ból természetes nyelv, így gyakran termel
pontatlan és alacsony tulajdonság szöveg melyik van félrevezető és
érthetetlen. Így, legyen szíves folyamodikeredeti Angol cikk mikor kétséges.

(ezt a windows honlapján találtam… ehe) 

vannak kísérteties dolgok.

ilyen például az, amikor az ember leírhatatlan szellemi fáradtságban szenvedve olyan gyöngyszemeket gyárt, hogy

"le akarsz nyugtatni, Tompa Mihály?" –> (fordítás) "you wanna have me sedated, you fucking Ramones"

és hirtelen eufóriája elmúlásával nem tudja eldönteni, hogy most ez az év fordítási bravúrja, vagy csak simán egy fogaskerékkel kevesebb van már az agyában.

a másik az, amikor nem elég, hogy a fordított szöveg életre kel (hisz mind életre kelnek, még azok is, melyeknek nincs rendes alanyuk vagy állítmányuk, szegények, órákig, napokig kísértik a fordítót, de hónapokkal  később is vissza tudnak jönni, mint valami szintetikus drog mellékzöngéje), szóval nem elég, hogy a fordító benne él már a szövegben, de hirtelen rádöbben, hogy a bizonyos karaktereket tényleg ismeri, mozdulataikról rájuk ismer, olyannyira tisztán látja a helyzetet, mintha ott állna, már csak azért is, mert ténylegesen ott állt anno, és ez valami brutális pervezióval önti el, hisz ő már nem csak fordítja azt a szöveget, hanem tulajdonképpen az ő élete is kicsit ott van, a saját életét is bedigizatálja bérmunkásként valakinek másnak az élete művébe.

avagy miért (ne) vállaljunk ismerős szellemi termékének fordítását. 

na hát ez kurva jó. a laptop ma reggelre szabályosan meghalt, a régi gépemet tegnap este elvitték. szóval most egy harmadik gépről írok (mert hogy ugye nekem dolgoznom kell, csütörtökön határidő…). szóval a mai reggelt is azzal kezdtem, hogy hátamon egy laptoppal elbicikliztem a váci út ikszbe, odaadtam a laptopot és a külső merevlemezet a szakinak, majd hazajöttem és visszamentem újra, mert egy tápkábelt itthon hagytam (legalább jót bicikliztem). közben szereztem egy másik gépet, amin most maszívan dolgozom. a jó a dologban, hogy a régi gépem ma este kész lesz és fel lesz tuningolva (halkabb ventilátor, új videókártya, új ház). a rossz az, hogy minden valószínűség szerint elveszett 60 giga zeném és kb 100 giga anime, sorozat és hasonlók. ez még hagyján, de lőttek egy rakat irományomnak és fényképemnek is. éljen soká a webes tárhely és a dvd-írás. még szerencse, hogy fiatalabb koromban sokat tanulmányoztam a sztoikus filózofusok műveit, így aránylag meg tudok békélni a materiális veszteségekkel…

kaptam tegnap munkát ma délután 5-re. megcsináltam 2-re, elküldtem, 3-kor kaptam vasárnap reggel 9-re. lassan kifordítottam magamat az agyamból. közben a forgatókönyv meg lóg a levegőben, most vettem észre, hogy csütörtökre, nem keddre kell (ami jó), szóval a jövő hetem se lesz az a hú de pihenés.

Úgy érzem magamat, mint valami középkori progromban. A hetedik emeleten, zárt ablaknál az eseményektől 500 méterre madártávlatban, több utcával odébb kiválóan hallom, hogy GYURCSÁNY TAKARODJ! Komolyan, mintha az az agitáló fasz nem a Deák téren állna, hanem minimum a nappalim közepén (ott is egy megafonnal). Már hónapok óta ott lebzsel minden este egy két árpádsávos barom, de amióta visszarakták a Libházat, ők arrébb mentek pár métert, amitől a Madách téri házak hangcsőként működnek. Egészen kisérteties érzés, komolyan várom, hogy mikor fog a nép kiegyensített kaszákkal az utcára vonulni és a nem kívánatos elemeket felakasztani/meglincselni. A vicc az egészben az, hogy valószínűleg az én utcámban jobban hallani, mint a helyszínen, ahol a Deák téri forgalom zaja simán elnyeli az agitálást. Meg ha ott állok, akkor látom, hogy húszan vannak, így viszont olyan, mintha egy feldühödött tömeg üvöltözne az ablakom alatt. Valakinek van egy éppkézláb magyarázata arra, hogy ez kinek és miért jó? Mert nekem tuti, hogy nem.

Várom a kreatív megoldásokat, hogy a hangos zene hallgatáson kívül milyen eszközökkel szabadulhatok meg e zajszennyezéstől.