határozottan elborzaszt a tudat, hogy holnap is dolgozni megyek. de majd csak túlélem. mellesleg bosszant, h a teljes lelkibékém egy darab emberen múlik, aki tojik nagy ívben a fejemre. persze lehet, h nincs is olyan, hogy teljes lelkibéke. sőt, biztos 🙂 meg magamra vessek, ha hagyom, hogy mástól függjek. mentem aludni, 6kor kelek.

na, hát pszichedelika és össznépi borzadály is megvolt. miután 40 percet álltam sorban tized magammal egy négyzetméteren, azért, hogy féléven keresztül minden héten 45 percet ülhessek egy borzasztó órán, erős hatékonysági roham tört rám. két tyúkszem letaposás között találkoztam egy rakat ismerőssel, meg elfogyasztottam a nap első két kvját. enyhe diadal érzéssel töltött el a tudat, hogy R, aki 3.5 órával kevesebbet aludt, mint én, klasszisokkal rosszabbul festett. meglovagolva ekkor még csak enhye koffein mámoromat, elkezdtem tenni-venni, azaz mentem bankba, vettem bérletet, hazarohantam itthon felejtette indexemért, majd délre sikeresen vissza is estem az egyetemre. itt csatlakoztam egy adag boszihoz, Cshez és az Újságíróhoz, akikkel egyesült erővel megpróbáltunk beiratkozni. két órával és egy újabb kvval késöbb sikerült is a TOs néni kezébe nyomni az indexemet, aki majdnem elhajtott engem, hogy menjek dékáni engedélyért, de aztán rájött, hogy csak rendszerhiba. megünneplendő, hogy aránylag sértetlenül megúsztuk az ELTE adminisztrációs horrorjait, becsücscentünk a Puskin kvzóba, ahol kiegészültünk egy újabb tulélővel. eddigre koffein mámorunk és idegbetegségünk olyan szintet öltött, hogy majdnem kitiltottak minket a helyről, annyira hangosan röhögtünk. többet között elgondolkodtunk, hogy milyen is lehet egy szittya kurzus (a magyarok háza inspiráló közelségben volt…), illetve megvitattuk, hogy milyen jó, hogy a micimackót lefordították cseremiszre. most meg hazaestem félpercre, megyek telefonügyeket intézni, majd elvileg moziba buborékkal, aztán valószínűleg nemes egyszerűséggel összeesem a fáradtságtól.

jáj, de rohadt cseles vagyok 🙂 egyrészt csak az új blogom címét felejtettem el hangsúlyozni : http://egofobia.freeblog.hu , másrészt meg siekresen aludtam fél (!!) órát éjszaka, szóval most little bit funny, this feeling inside. azt hiszem mindenek ellenére bekúszok a fr szakra, rég voltam úgyis ilyen kellemes össznépi borzadályon. a pszichedelika meg elmegy egy ideig asszem 🙂

na, megírtam, amit meg kellett. azaz a szakdolgozatomból 5 oldalt. annyira nem is haltam bele. közben kaptatok egy új blogot, ezúttal saját magamat propagálom (hol máshol?), úk iromány gyűjtőhely, a szolid dekadencia ideje lejárt. enm vagyok  még teljesen biztos abban, hogy milyen tipusú szövegeket fog szűlni legújabb korszakom, még nem egészen kiforrott, de azt biztos, hogy a szolid dekadenciánál maróbb szövegek jönnek, szóval aki már azt se tudta olvasni mélydepresszó okán, az csak óvatosan. aztán persze ki tudja. minden esetre olvassatok. szükségem van a kritikára. egy szem ízelítő már fenn van, a többit majd idővel. most viszont muszáj lefeküdnöm. mert hehe. 3 óra múlva felkelek. funny. ja és még egy kis propaganda, ha midennki lecserélné a toxik l inkéjt erre, nagyon megköszönném 🙂

na, a comment funkció megint kicsit vicces, ezúttal a kuirzor poénos (talán tetszik emlékezni inverz comment funkciómra, ami midnenkit az őrületbe kergetett ;)).

egyébként meg meg vagyok hatva. nagyon.

azért jó, ha az ember délután 1től mostanáig (jó egy órát a szimplában sikítoztam kánonban boszival, hogy mennyire utáljuk az ELTÉt) szakdolgozatírást szimulál, mert a rengeteg pótcselekvésben néha meg is világosodik. pl rájöttem (utánaszámoltam), hogy szeptember óta kevesebb, mint 10 napot voltam igazán felszabadult, azt leszámítva erős űzött vad fíling szövi át napjaimat, ami azért lássuk be, elég rosszat tesz az idegrendszeremnek. ezek után talán nem kéne csodálkoznom, ha kicsit furcsán érzem magamat. egyetlen egyszer nem értem magamat utól szeptember óta, valamit mindig kéne csinálnom, szakdolgozat, óraterv, vizsga, alvás, valami. az a pár nap, amikor nyugodt voltam, akkor valahogy sikerült kikapcsolnom ezt az egészet magamban. de hol van már párizs…

Hááát. tegnap este, amikor 11 tájékán beestünk a Grinyóba, Cs már annyira lelkesen propagálta az alkoholizmust, hogy egészen sok kommersz barackpálinkát ittam meg egy ültő helyemben. Belegondolva egészen meglepő, hogy nem lett semmi bajom. Egyszer már ki kéne derítenem, hogy miért tudok én ennyit inni. Vagy ezt is Varsóra kell fogni? 🙂 Na mindegy, lényeg mi lényeg, a West Balkánban kötöttem ki és jót táncoltam. Aztán még olvasgattam Harry Pottert hajnalban, de ez már kisebb kihívás volt, szóval nem erőltettem. Ma délben azért kicsit mogorván néztem ki a fejemből, amikor próbáltam órarendet gyártani és magamhoz térni egyszerre… Aránylag sikerült mind kettő, de azért nem úsztam meg anyázás és idegroham nélkül. Meg jól elültem a popómat. Ami csak azért vicces, mert az elmúlt időkben nem voltam eleget itthon ahhoz, hogy ilyen megtörténjen.

Na jó, ma nem tudok értelmes dolgokat írni, voltam filmszemlén, most is megyek, az élet szebb, néha szebb mint valaha, néha kicsit értelmetlen, párszor azt hiszem kicsit nem egy dimenzióban vagyok a többiekkel. néha meg egyenesen pálinkaszagú minden.

Jáááj, addiktív a Harry Potter! Sikerült hajnali 4ig azt olvasnom, de fel se tünt. Ezek után persze kicsit nehezemre esett felkelni… De sebaj, az élet szép. Hosszú volt a tegnapi nap, de nagyon kellemes, ezt most nem fejtem ki, de rég röhögtem annyit, mint tegnap így egyhúzamban. Na, mentem dolgozni, itthon úgyis befagy a popóm…

Na, lassan talán elindultak a dolgok a megfelelő úton, bár közben feljöttek újabb izék, asszem kicsit mozgalmas pár napnak nézek elébe. Most álomba menekülök bármi elől is, mielött túlzottan gondolkodóba ejtene. Kicsit fájok asszem, de lassan helyrerázódik az életem.

Hozsanná, hozsanná, sikerült megoldanom a problematikus pontokat. Mármint blogilag. Magánéletileg annyira nem egyszerű a helyzet, de talán lassan tisztázódnak a dolgok. Lassan találkozok Panzerral, az nem árthat az önismeretemnek.