Szóval segítség! Nem akarom, hogy az az izé piros legyen és azt se, hogy a commentek a bejegyzés fölött jelenjenek meg!! Örök hálám, annak, aki segít!

Na kérem szépen, van dátum, de nem tudom miért olyan színű, amilyen és egyébként is, hova tűnt a komment funkcióm, szóval nyasgem, most ezen egészen felhúztam magamat, de nincs időm pepecselni, mert Szimplakertben akciózom hamarosan több felvonásban és félek a kibontakozástól…

Na. Már várható volt egy ú sablon, kis rituális megújulás… Tulajdonképpen életem legkönnyebb szülése volt, uszkve 2 órám ment csak el rá. Igaz, a minimál dizájn nem igényelt akkora energiákat részemről. A kép inditotta el az egészet, mert valahogy így érzem most én is magamat, kicsit meztelennek, kicsit magamat érdeklődve nézegetősnek és kicsit gyógyulgatósnak. De egyébként meg tök mindegy, egyszerűen tetszett a kép és ez van, illik a hangulatomhoz, ennyi.

Akinek kifolyik a szeme/agya, nem lát valamit, illetve ott látja, ahol nem kéne, legyen szíves szóljon, az elöbb pl eltünt az archívumom 🙂

Egészen feldobott ez az új dizájn, mert sikerült azt kreálnom, amit akartam és most már kevésbé tudok belecsúszni az önsajnálkozásba. Sőt, egész éhes lettem, amire nem volt példa az elmúlt 4 napban. Holnap asszem ki is mozdulok. Rendezem soraimat, elvégre nem tespedhet az ember egy ilyen poshadt nihilben több mint 3 napig. Erre Oscar Wilde-nak biztos volt valami találó mondata, csak hirtelen nem jut eszembe.

Barburu sikerblogját nézegetve ( http://sikerblog.freeblog.hu ) akadtam rá erre a mondatra “Most egy kis időnek el kell telnie, hogy lecsengjen ez az egész, hogy rendezzem magamban a dolgokat, hogy értékelni tudjam mindazt, amit elértem, és értékelni tudjam a szabadságomat, hogy az időmet hasznosan töltsem, de mégis kikapcsoljon”

Szükségem volt rá.

Épp egy teát szürcsölök óvatosan. Ma reggel érthetetlen okokból kifolyólag megfordította a perisztatikus mozgásomat, minek következményében itthon is maradtam. Csak tippelni tudok, hogy mi a fene bajom van. Talán tiltakozik a testem a 3 napos koplalásom ellen. Talán csak már mindenem kivan mindennel és ennek egyre változatosabb jelét ada nekem az összes porcikám.

Minden esetre eddig aludtam. Most is csak egy percre lestem fel a netre, van-e itt valaki, akivel szeretnék beszélni, de nem találtam ilyet. Viszont belenéztem egy blogba, amibe nem kellett volna. Sajnálom, nem mindenhez tudok jó pofát vágni, de ezt a célszemély is tudja. Majd megbékélek. Csak nem kéne a blogot olvasgatnom.

Egyébként két nap aránylag pihenéssel töltött idő, rengeteg önmarcangolás meg egy-két húsba maró beszélgetés segítségével sikerült ráébrednem, hogy valahogy elfelejtettem őszinte lenni az elmúlt időkben. nem az, hogy hazudoztam, hanem valami eszméletlen kacskaringós utakon kovályogtam, ahelyett, hogy kerek perec mondtam volna dolgokat. Nem tudom, hogy félelem, vagy kényelem volt a háttérben, az is lehet, hogy simán csak elfáradtam. Minden esetre most nagyon jól esik ez a csend.

Ha emberek közé megyek, még mindig nem stimmel minden, túl ripacskodom magamat, nem merem felválalni mindenki elött, hogy talán kicsit nyomott, kicsit fáradt és kicsit beteg vagyok. Még jó, hogy egy idő után ráébreszt ilyenekre a környezetem, meg valami belső csengő is elkezd sikítozni.

Szóval ülök itthon, azaz fekszem az ágyban, néha elalszom, néha felriadok, Harry Pottert olvasok és ez így bőven elég. Néha meghallgatom századszorra is Dalida Ahsan Nas c. számát arabul, attól kicsit töltödök, szépen lassan, egy hét alatt helyre jövök.

MSN beszélgetés részlet két fáradt bölcsész között:

Elfelejtettem meglocsolni a növényt, ami persze elszáradt. Talán már két hónapja, hogy legutoljára takarítottam. Egy rohadó almacsutka árválkodik gyomrom mélyén, miközben a szemétkosárból kibuggyannak a silány irományok. A portól köhögök, de ablakot nem nyitok, csak amikor jégkocka hiján a párkányra rakom hűlni a teámat. Nem tudom, hol veszítettem el. De hónapok óta nem találom magamat. A szemeteskosár elpazarolt tintája nem fejez ki csak üvegszemeket, a tükörben sem látom régi tekintetemet. Monoton ringatom magamat egy régi szellem elött, se nő, se férfi, nem is létezett soha, de engem csak ő vigasztal, kinek fátyla letakar mindent. A valóság ott van még a por alatt, de szürke lett minden és valahol kisiklott egy vonat. Azon a vonaton ülhettem.

Tulajdonképpen várhattam volna. De nem így történt, különben talán kivédem az egészet. Mint máskor is, mos tis indokolatlanul történt az egész. Jöttek a szarok, én valamelyiknél felrobbantam és onnantól kezdve tök mindegy, mert ha dühöngök, akkor terjedek, mint a futótűz és mindenkit felégetek, aki szembe jön. Hát ez egy szép metafóra volt. Vagy allegoria. Mindegy, lényeg, hogy amikor már a harmadik emberrel vesztem össze rövid időn belül, akkor elkezdtem gondolkodni, hogy talán velem van baj. Egy hosszabb beszélgetés anyukámmal helyrebillentett valamelyest. És elkezdtem nagyon szégyelni magamat. És rájöttem, hogy sürgősen ki kell aludnom magamat és távol kell magamat tartanom egy kicsit a külvilágtól. Sose fogok tanulni azt hiszem. De lassan egyre kevesebb mentséget van pofám felhozni. Azt hiszem tényleg rég szégyeltem magamat úgy bármiért is, de most egészen kifejezetten nyilal belém ez az egész. Leírhatatlanul örülök, hogy olyan anyukám, amilyen, különben valószínűleg még napokig folytattam volna önpusztító köreimet, kezdve mindig a legfontosabb emberrel, szépen sorrendben, módszeresen. És minnél jobb szándék vezérli a másikat, annál jobban  idegesít.

De elmúlik. Ezért nem is írok róla többet. Ne tulajdonítsunk túlzott jelentőséget annak, aminek nincs.

De senki se lepődjön meg, ha esetleg elhanyagolnám a blogomat egy kicsit. Harry Potterbe akarok temetkezni.

Ez undorító. Hányás és liba fos émelygés. Kicsit jobban bele ástam magamat a szakdolgozatba és rá kellett jönnöm, hogy egy sablon szart vagyunk hívatottak írni. Megvan, hogy hány része van, melyik hány oldal és melyikben kb mit kell kifejteni. Az a vicc, hogy tényleg kb egy két vesszőt lehet csak arrébb rakni. Hát ezen mos tjól felidegesítettem magamat. Nem bírom, sanálom én antikonformista vagyok. Ennek örömére asszem beülök a Macskakőbe. Aztán majd éjszaka jól megírok mindent, gondolkodás nélkül.

A Macskakő egyébként jó hely, remélem nyitva van vasárnap, mert marha hangulat. Kicsit alacsonyabban van, mint az utca szint, de még van ablaka. A pincér megkérdezi, hogy kakaóval, vagy fahéjjal kérem-e a cappuccinot és olyan kultúrált hangulata van az eésznek, hogy el kell tőle ájulni. Kb 4 asztal van, szóval nem árulom el, hogy hol van, szeretnék én is leülni 😉

No. Most, hogy a bűn erős kvmat megbolondítottam egy kis narancsos fekete csokival, benyomtam a legúabb Placebot (ami csak márciusban jelenik meg, micsoda illegalításban uszom én itt, jjézusom), senki itthon, egész kellemes hangulat.

Egy hete van vége a tangyaknak. Ezalatt az egy hét alatt sikerült 3 kilót fogynom,a ránylag kialudnom magamat és úgy általában, visszazökkenem szépen lassan az életbe. Kvztam azokkal, akikkel ezer éve nem, vagy talán soha. Néztem spanyol újhullám filmet, amiről kimenekültem lendületesen. Laza erkölcsökkel estem haza éjfél után hét közben, nem aggódva, hogy hogyan fogok másnap kispestre menni.

Persze még nem az igazi minden. Bár talán sose teljesen az igazi. Minden estre határozottan furcsa, hogy ennyi emberrel beszélek. Hogy ráérek ennyi alapvetöen fölöslegesnek ítélt dolgot csinálni. Meg aztán a kommunikációs csatornáim is kicsit össze-vissza vannak. Szóba áll velem hirtelen az (igaz módjával), aki lassan arról lett híres, hogy sose fog felismerni az utcán. Ugyan akkor távolódik az, aki egy rövid időre meg minden napi beszélgető partnerem volt.

Zajlik az élet, na, nem tudok mást mondani. Biztos történt velem mindenféle, meg tulajdonképpen semmi különös. Nem rég keltem ki az ágyból, reggel óta Harry Pottert olvasgatok benne. Teljesen rá vagyok kattanva a témára. Most is csak egy kisebb szünetet tartok, mert tudom, hogy azért mást is kéne csinálnom ma. Meg ezt az új Placebot meg akartam hallgatni. Ha már itt tartunk, akkor közzé teszem a véleményemet, tudván, hogy a 13 számból csak a 9.et hallgatom. Szóval ó ez a dolog. Mint mindig. Csak szerintem olyan, mint a második album. Behúz, de valami kegyetlenül. Ez már nem az a lázadó hangulat, ami az elején volt, már nem az a nyers erő. Most ilyen fekete-sötét kék lefolyás egy penész zöldes mosdóban. De erre majd még visszatérek több hallgatás után.

Képi világom feltámadt, mint talán észre lehet venni. Újra álmodok, újra látok dolgokat, amiket el tudok mondani, úgy ahogy, de azért mégis. Megmaradnak, nem csak halvány foszlány szinten, de kitartóan. Néha meg egyenesen szétkapcsol az agyam. Tegnap este pl egyfolytában teljesen más szavak jutottak eszembe, mint amit kerestem. Olyan jó érzés belazulni.

Persze annyira nem lazulhatok be, drága témavezetőm (jjelzem egész jogosan) a sarkára állt és elkezdett rugdosni. Szóval most is épp könyvtároznom kéne, meg mindenféléket írogatni. De az a hatékonysági hullám még várat magára 🙂

Tudom, kicsit izé a hangvételem, de olyan tartaléküzemmódon vagyok, másfél napja Harry Pottert olvasok angolul és teljesen kedélyesen elvesztem a könyv világában, nehezen és lassan térek vissza a valóságba. Nagy szükségem úgy sincs rá, most hirtelen.