(ez egyébként egy woody allen film címe, és csak elég távolról kapcsolódik a történethez).

az elmúlt öt évben, amióta járom ázsiát és a korábbi tíz évben, amit arábiában töltöttem, megtanultam, hogy rendkívül sok mindent lehet motoron, taligán, szamáron, biciklin, traktorgumis faszekéren, vagy egyszerűen bambuszrúdon, vállon, fejen, batyuban szállítani. mosolygok, de különösebben nem rendülök meg, amikor egy motoron ülnek hatan, közülük valaki egy élő kecskét fog, a család egy másik tagja pedig félkézzel egy gázpalackot tart. amikor múlt évben burmában egy élő kakassal szálltak fel a külvárosi vonatra, nyugtáztam, hogy milyen jól nevelt egy állat, hogy illedelmesen helyet foglalt és türelmesen várta, míg három óra alatt megtettünk tíz kilométert.

azt is tudom már, amióta egyszer a virágpiacon nekitoltak az oldalamnak egy raklapnyi orchideát, hogy Hong Kongban ha valami, a taliga biztosan sose fog megállni, és jobban teszed, ha elugrasz előle mihamarabb, különben könyörtelenül legyalulnak és még nekik fog följebb állni.

de azért hogy ma az utca közepén elgázoltak egy gurulós üvegvitrinnel, ami tele volt jáde buddhával és arany sárkánnyal úgy uszvke háromszázezer helyi dollár értékben, az azért egy picit meglepett.

mert amikor reggel (bár ezt a napszakot máshol azt hiszem, délnek hívják) a konyhában kábán összefutunk, csak azt kérdezi, hogy “főzöl kávét?” és közben leugrik kenyérért, de menet közben vesz még egy narancslét is nekem és hoz csokis fonatot is, ami enyhíti a hiányérzetünket az európai pékségek iránt, majd drukkol, hogy ezúttal sikerüljön végre igazi kínai tükörtojást sütnöm (minden irányból fehér, ha belevágsz, kifolyik a sárgája), komolyan kiértékeli a technikai fejlődésemet (a kettőből csak egyet folyattam szét idő előtt), közben kenyeret pirít, én pedig üvegpohárba szétöntöm a kávét, miközben mindketten azon tanakodunk, hogy mintha régen több bögrénk lett volna. aztán kedvesen visszavonulunk a szobáinkba bambán reggelit nyámnyogni.

fogalmam sincs, mi lesz velem márciusban, amikor másfél hónapig nem lesz itt.

milyen diszkriminatívak vagyunk jutott eszembe, miközben esernyővel mentem az uszodába.

köszönöm mindenkinek az aggodó üzeneteket és a támogatást, a hőfok újból 16 fok fölött van, a páratartalom visszament a szokásos 98%-ra és ugyan időnként annyira esik, hogy azt várom, hogy halak fognak beúszni az ablakon, de ez teljes mértékben hidegen hagy, mert végre zokni nélkül bírtam aludni, és a szobámban újra lehet a paplan fölött is létezni. mondhatni boldogság járja át a testem, de lehet, hogy csak a meleg az.

mint tegnap emlitettem, kicsiny koloniankra ugy nevezett polar vortex, vagyis nagy adag sziberiai levego csapott le ket napja. mar akkor sem igazan orultunk, amikor 6-7 fokokat josoltak (itt sose megy 12-13 ala telen se), de amikor ma reggel 3 fokre ebredtunk, szerintem a varos feleben elpattant valami. 

a lakossag egy kis szazaleka felmaszott a legmagasabb, majdnem 1000 meteres hegy tetejere, hogy sajat szemevel nezze meg, ahogyan megfagy a termeszet, illetve homerokkel szelfizzenek. kicsit kesobb, a kozben kialakult onos eso miatt ok nem birtak lejonni, a kierkezo tuzoltok meg nem birtak felmenni ertuk, rengeteg videofelvetel keszult seggre eso turazokrol es/vagy tuzoltokrol, amin egyebkent jot rohognek, ha nem lennek teljesen kockara fagyva es nem sajnalnam szegeny hongkongiakat.

az utcan nyalkas jeges szar esik, az altalaban parkokban hesszelo szabadnapos fulopszigeteki takaritonok most jobb hijan a metroban bandaznak, az ejszakai piac erdeklodeshianyaban elmaradt, a bulinegyed kihaltan pangott szombat ejszaka, tanitasi szunetet rendeltek el holnapra,  en meg szokasomtol elteroen taxiba szalltam egy 10 perces tavra.

hiaba dolnek meg percenkent a hidegrekordok (most mar a 60 eve leghidegebb nap ketes cimnel tartunk) es veszunk reszt egy tortenelmi pillanatban, oszinten szolva kicsit elegem van abbol, hogy  ot reteg ruha nelkul mozdulni se merek, a szobam egy jegverem, amiben salban es ket felsoreszben, (szigoruan a fejemre huzva, kulonben fazik az orrom) dupla paplan alatt alszom es a sutot, a hajszaritot es a vizforralot hasznalom futotest gyanant.

es az elso, aki azzal jon, hogy “bezzeg europaban minusz ennyi, meg annyi), az lesz szives kuldeni nekem egy kozponti futesrendszert, vagy legalabb egy kad forro vizet.

milyen jo, hogy par hete szereztem egy legkevereses sutot (es egy rekesz sorert hazacipeltettem a svajcival a metron), mert most, hogy sziberiabol (!!!) erkezo polar vortex (!!) csapott le HK-ra es a kinti homerseklet 7 fok (!!) es folyamatosan csokken, futetlen es szigeteletlen lakasomban legalabb azzal nemi melegseget birok csiholni, hogy magamra nyitom a sutot.

a sylvia plath rajongokat megnyugtatom, hogy elektromos sutorol beszelunk.

az új lakótárs (egy pár női tagja) reakciója, amikor benyitott a (hongkongi léptékkel bazi nagy) fürdőszobánkba: “is this the… argh… shower??”

a svájcival már kötjük a fogadásokat, hogy mikor fognak elköltözni.

mellekelek egy kepet a furdorol, hogy azert nem olyan dramai a helyzet (zuhanyozni a wc es az ajto kozott allva kell)
update: idokozben kiderult, hogy a lany hongkongi szulok kanadaban elo gyermeke, szerintem hazakuldtek egy kicsit ismerkedni az igazi elettel

tudom, hogy rendszeresen kiröhög mindenki, amikor arra panaszkodom, hogy fázom a trópusi Hongkongomban, és tudom, hogy évente maximum egy hónapot van itt igazán szar idő, de higgyétek el, attól még, hogy 15 fok van, a hideg pára, a szigetelés teljes hiánya, a 20 literes melegvízes boiler és az egyrétegű ablakok kombinációjából az jön ki, hogy az ember kedden kihűl, és úgy marad egészen péntekig, vagy akármeddig, ameddig ki nem süt a nap (és az mostanában nem jellemző). és persze, ehetnék valami kurvacsípőset, ami ideig óráig segítene, de mivel napjaimat az ágyon görnyedve a gép fölött töltöm, attól tartok, ez se tartana igazán sokáig. ja és ha esetleg azon tanakodtok, hogy miért nem megyek fűtött helyre, akkor elárulnám, hogy ma például egész megörültem, amikor kijöttem a légkondicionált szupermarketből, mert fél percre egész az az érzésem támadt, hogy meleg van az utcán.

szóval jelenleg fel vagyok öltözve teljes utcai szerelésbe, a csodás rózsaszín flamingós utazószoknimra (muchachától kaptam, rendkívül kényelmes és meglehetősen idióta darab) ráhúztam a még három éve egy akció keretében mongkokban vásárolt termo bokazoknimat (micsoda idióta egy koncepció, 450 fok van egészen a bokádig, aztán fagyj meg), amin az áll, hogy I szívecske Che, csak a szívecske helyén a Che stilizált pixelportréja látható, magamra terítettem a svájci lakótárstól kölcsönkért lopott Emirates repülői takarót, a vállamra terítettem görög siratóasszony jelleggel a fekete kasmír sálamat (amit senki se értett, minek hozok magammal ebbe a klímába, hát _ezért_), a fejemre pedig a lassan negyedik éve remekül szolgáló utazópulóveremnek a kapucniját húztam (de az előbb szembe jött a folyosón a svájci lakótárs, aki nemes egyszerűséggel kötött sapkában flangál a lakásban). miután megittam három kancsónyi forró Iron Buddha teát a veseműködésem hőháztartásom már nem is olyan rossz, de azzal egyszerűen nem bírok mit kezdeni, hogy fázik az orrom.

szóval az időjárásról most egy kicsit ne beszéljünk.

én: – szóval vettem ezt a misztikus “Iron Buddha” teát és most megkóstolom. ha esetleg elkezdenék hallucinálni, vagy furán viselkedni…

lakótárs: – akkor majd iszom belőle én is.