na fene, sorozatfüggő lettem. már olyan rég volt ilyen, meg az időzítés  is kiváló, szóval nem panaszkodom, de azért az szinte biztos, hogy ha tegnap nem nézek meg lefekvés előtt három részt a Good Wife-ból, akkor most jelentősen fittebben ülnék ezen a végeérhetetlen mítingen a mormonokkal.

de hát mit csináljak, Carole főnővér hánytatott sorsa borzasztó izgalmas, Kalinda karaktere meg a Google tanulsága szerint nem csak engem nyűgözött le teljesen. rég láttam már sorozatban ilyen hiteles no bullshit szereplőt.

szóval nézzétek ti is. ügyvédes nyomozós dráma, nem kifejezetten vicces, epizódonként lezárul egy sztori, de van egy részeken átívelő izgalmas vonal is, ami egyre nagyobb feszültséget okoz. eddig két szezon ment le belőle, nekem csak egy van most kéznél, nem is tudom, mi lesz velem, míg haza nem érek a fantasztikus sávszélességemhez…

az elmúlt időkben már tényleg aggasztó dimenziót ölt a túlsúlyom, ezért igyekszem tényleg _rendszeresen_ mozogni. ha azt vesszük, hogy október elseje óta megjártam Ausztriát, Csehországot, Hollandiát, Belgiumot, Kínát, és holnap megint repülőre ülök, akkor egyértelművé válik, hogy el kell felejtenem a csoportos és/vagy sporteszközhöz kötött mozgásformákat.

mi marad? a futással próbálkoztam már itt, de mivel a telep területéről nem merészkedem ki (nem is annyira az emberek miatt, bár ők is hülyén néznének rám, hanem a kóbor kutyák és tehenek miatt), elég lélekölő 300 méteres köröket róni az épület körül.

szóval marad a bootcamp, amit igyekszem hetente háromszor csinálni, a lehető legkevesebb kihagyással. előnye, hogy nem kell hozzá túl sok hely, felszerelésnek elég egy szék, a többi meg szinte megy magától. persze ezt is bírom tologatni, ezért az új taktikám, hogy egyből felkelés után csinálom, amikor még nincs erőm “ellenkezni”.

ennek örömére ma egy ceruzát se bírtam arrébb rakni, olyan rohadt fáradt vagyok a tegnapi brutális fekvőtámasz kúrától (próbáltatok már remegő kézzel olajos, csúszós tésztát enni pálcikával? hát nem egy kéjhömpöly). de legalább ma korán elalszom majd, tulajdonképpen a jet lag ellenszerét is feltaláltam egyben.

viszont hogy hogyan fogok én tornázni Wuxiban, a túlzsúfolt szoba közepén, az még számomra is rejtély…

(egyébként mindenkit buzdítok a reggeli tornára, sose hittem volna, hogy ezt mondom, de hihetetlen jó hatással van az emberre, 20 perc izzadás és lihegés a kellemetlenebb fajtából, de utána egész nap energikus és lendületes az ember, kávé nélkül is.)

az előző bejegyzés hatására elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen mi is a “helyes” reakció az itteni munkakörülmények megítélésekor. talán észrevettétek, hogy az elmúlt években sokkal cinikusabb és politically incorrect lettem, gondolom olvad le rólam a fiatalkori idealizmus és naivitás. egy szó, mint száz, az első reakcióm már nem az, hogy mentsük meg a világot, és hozzuk el a világbékét a Földre.

valóban engem is meglep, hogy errefelé a munkaerőnek nem hogy magánélete, de ezek szerint minimális személyes tere se lehet, és még álmában is a cég érdekeit kell a sajátjai előtt szolgálnia. ugyanakkor tudom, hogy a mi cégünk által nyújtott lehetőségek nem rosszabbak az itteni átlagnál, sőt, átlagon felüli fizetést biztosítunk egy egészségre nem veszélyes munkakörnyezetben, ami itt már nagyon nagy szó. (a szomszéd telken egy nyakkendőgyár üzemel, olyan hangos, hogy alig tudok tőle aludni éjszaka, képzelhetitek, milyen jó lehet ott dolgozni, a balesetveszélyről már nem is beszélve).

szóval a mi cégünk nem extrán embertelen, ha valaki, akkor az egész ország az. viszont ki vagyok én, hogy elítéljek ilyen kevés információ alapján egy egész országot, ráadásul a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalmát és legősibb kultúráját?

tény, mifelénk ezt másképp csinálják, de attól még nem biztos, hogy a mi verziónk jobb, vagy hogy az a JÓ. azt hiszem, a nyugati kultúra gyakran hajlamos abban az öntelt hitben élni, hogy az A kultúra, amit kötelessége rátukmálni a világ többi részére, mert az nekik jó lesz, hisz nincs is más járható út.

már arábiai kalandjaim is ezt sugallták, de az itt eltöltött 3,5 hónap kezd végképp ráébreszteni, hogy mekkora butaság is ez.

na, éreztem én, hogy a végtelen toleranciám is elér a végéhez, mielőtt hazamennék. azon tényleg fenn se akadtam, hogy hőn imádott főnökünk tegnap este 10-kor megjelent, és berendelt pár embert mítingre, amin hajnalig ültek (éjfélkor teaszünettel). hogy mindez vasárnap este történik, igazán természetes errefelé. de ez nem kínai sajátosság, hanem a főnök embertelensége azt hiszem, de persze ki tudja, nem dolgoztam egynél több kínai cégnek.

az már viszont kicsit érdekesebb, hogy Wuxiban, ahova kedden megyek a fél céggel együtt az a policy, hogy csak akkor nyitnak új szobát a munkásszállón, ha az illető 3 hónapra érkezik. mivel mi csak 3-4 napot leszünk ott, bezsúfolnak minket a már megnyitott, három fős szobákba. persze ettől még nem lesz ott több ágy, de erre is van egyszerű megoldás: az emberek majd egy ágyban alszanak!

azért komolyan, hol lehet ezt még megtenni a munkaerővel?

azt nem is meséltem, hogy két hete vagy mikor Prágában ültem három bőrdzsekis orosszal, két rosszarcú csehvel, két hongkongi üzletemberrel és egy tök részeg kínaival és argentin steaket zabáltunk.

pedig én tényleg azt hittem, hogy ezt már nehéz fokozni.

nem akarom elkiabálni, de ma átaludtam az éjszakát. tudom, hogy ez legutoljára fél éves koromban volt hírértékű információ, de amikor ide jövök, az első 4-5 napban elalszom este 10-kor, majd felébredek hajnali 2-kor, ébren vagyok 4-5ig, aztán hulla fáradtan a vekkerre ébredek reggel 8-kor. el tudjátok képzelni, hogy ez mennyire pihentető. most viszont már a második éjszakát sikerült átaludnom, amitől határozottan jól érzem magam.

eddig úgy tűnik, ez a legjobb utam ide. mondjuk tegyük hozzá, hogy a főnökömmel még nem is találkoztam, ez biztos sokat segít.

imádom a jet laget, néha olyan, mintha részeg lennék, néha olyan, mintha másnapos. most például eszembe jutott, hogy röpke 75 perccel ezelőtt beraktam pár ruhadarabot ázni a vödrömbe, majd önfeledten visszajöttem dolgozni. mondjuk a memóriazavar nem tudom melyik fázis szerves része, a részegségé vagy a másnaposságé.

kitaláltátok, visszatértem az élők soraiba Kínába, hőn imádott munkásszállómra. a helyzet most annyira nem vészes, egyrészt mert előtte egy hétig lógattam a lábamat Amszterdamban és Brüsszelben (erről majd később), másrészt mert a csodálatos Qatar Airways-nek köszönhetően remekül utaztam (és betegre ettem magam út közben), harmadrészt… nos, azt hiszem kezdem megszokni ezt a helyet, például ma egyáltalán nem  idegesítettem fel magam azon, hogy kiderül, a fontos emberek, akik miatt csapot, papot eldobva ide kellett repülnöm, egyáltalán nem is jönnek, így fölösleges volt a nagy erőlködés. a kaján se borultam még ki, de azért felkészülten jöttem, bátyám a kezembe nyomott egy miniatűr, de annál töményebb sajtot, állítása szerint ez kibír három hetet hűtés nélkül és elég tömény ahhoz, hogy minden nap csak egy kicsit kelljen belőle enni. e mellett van még gofrim is (bár nem sokáig), meg valami holland sajtos kekszem, ezzel remélhetőleg kihúzom a legdrámaibb perceket. mondjuk kávét, azt nem hoztam, de csak lesz majd valahogy.

a tervek szerint 25-től 29-ig Wuxiban leszek, az fent van Shanghai mellett, ünnepélyes megnyitója lesz valami központunknak, helyesebben annak csak a főpróbája, bizonyára hülyére fogom magam rajta röhögni. kis szerencsével lesz egy fél napom körbenézni Wuxiban, a wikipédia alapján izgalmas, régi város, hátha végre látok is valamit Kínából a tyúkokon és a takonytésztán kívül.

ne vegyétek panaszkodásnak, mert alapvetően nem az, elvégre, ha másmilyen életet akarnék élni, akkor másmilyen életet élnék, de azért engem is érdekel, hogy hogyan fogom viselni az elkövetkezendő egy hónapot.

most ugyebár éppen Prágában ülök munkaügyben, ahova ma este érkeztem Bécs érintésével (tiszta monarchia túra, már csak Pozsonyt kellett volna útbaejtenünk). innen holnap este indulunk vissza Pestre, hogy hajnali 5-kor kidobjuk hőn imádott főnökünket a reptéren, majd nyugovóra térjünk.

azaz, hogy lóf*szt, mert nekem meg kell rohamoznom a kínai követséget, hogy még kedd estig szerezzek vízumot, mivel szerda reggel 7kor elrepülök Hubbie-val Amszterdamba belazulni pár napra, majd onnan átvonatozunk Brüsszelbe babanézőbe. az eredeti terv szerint innen visszamentem volna Amszterdamba, majd repülővel haza.

ez némiképp módosult, mivel 19-én (ha minden igaz) elrepülök Hong Kongba (csak hogy tényleg bürleszk legyen az egész, ezúttal Doha (Qatar) érintésével), ahova megérkezem 20-án, ahol rohamtempóban átzúzok Kínába, hogy még pont időben találkozzam a fontos emberrel, akivel találkoznom kell. amikor ez lement és amikor a jet lag épp tetőfokára hág, vagyis 24-én, mehetek Sanghájba fontoskodni, ahonnan feltételezem előbb, vagy utóbb visszakeveredek majd kicsiny központunkba, onnan pedig Hong Kongba, ahonnan megint Doha felől bevehetem Brüsszelt, ahol bátyámat kárpótolandó korábbi hirtelen távozásomért (meg egyébként is) elidőzök még pár napot.

számításaim szerint november 15-16 környékén már otthon is leszek, tillárom sej.

(és akkor a pakolási logisztikáról most ne is beszéljünk, alapvetően nem tudom, hogy fogom egy bőrönddel lefedni a trópusi meleget, a holland őszt, a brüsszeli jeges esőt, a 14 fokos kínai légkondit, a kocsmázós szerkót, a business suitot és a napi futó rucit egy nagyjából 10 kilós csomaggal, de bizonyára ezt is megoldom majd, mint oly sok mindent korábban.)

istenem, ez a melo… most peldaul azert teszem meg a bp-becs-praga-bp tavot ma reggel 8 es hetfo hajnal kozott, hogy a fonok tudjon velem meetingelni az uton.
igen, ez kezenfekvobb es egyszerubb, mint betervezni velem egy masfel oras talalkozot pesten, ha mar ugyis itt van 5 napig.