tényleg nem vagyok egy idegbeteg alkat, de _annyira_ szeretnék egy olyan helyen dolgozni, ahol nem rohangálnak csészealj méretű csótányok és a WC nem egy lyuk a padlóban.

ilyen hely például az újlipótvárosi dolgozószobám…

abban alapvetően nincs semmi meglepő, hogy amikor az ember az utcán elhelyezett műanyagszékeken és asztaloknál eszik, akkor különböző utcai állatok jelennek meg, hogy jól lakjanak a lehulló maradványokból.

de azért azon kicsit meglepődtem, hogy a megjelenő kóbor kutyák jól beazonosítható fajtiszta sharpeijek és palota pincsik voltak.

esküszöm, ebben az országban még a szúnyogoknak is sajátos gasztronómiai ízlésük van: valamiért csakis kizárólag az ujjbegyeimet támadják meg, azt viszont kegyetlenül. marha kellemes arra ébredni, hogy a kisujjam háromszor akkora, mint szokott.

legutóbbi bejelentkezésem óta megint utaztam pár ezer kilométert, végre visszatértem a kis falumba, ahol boldogan élvezem a hétvégét. kedden megyek Hong Kongba, csütörtökön pedig végre visszaérek Európába, de még teszek egy három napos kitérőt Brüsszel felé, ahol nem csak unokahúgaimat, de Pablót is láthatom majd. szóval biztos, ami biztos, nem fogok unatkozni.

végre megint egyedül vagyok a szobában, annyira jó érzés, hogy nem kell különféle taktikákhoz folyamodnom, hogy bírjak zuhanyozni vagy átöltözni, és nem más hajában és samponmaradványaiban gázolok térdig, akárhányszor belibbenek a fürdőbe. megragadtam az alkalmat, hogy folytassam az edzéstervemet is, igaz, hogy majdnem belekukultam, de sikerült végig csinálni egy hét kihagyás után is, mondjuk ahogy elnézem a mai menüt, a helyzet egyre csak romlik majd, de bízzunk benne, hogy az alakom ezzel egyenes arányban javul.

csak hogy hőn imádott főnökömet se felejtsem ki, csütörtökön volt szerencsém egy olyan szpícset végig hallgatnom, hogy tényleg kis híján múlott, hogy nem vágtam ott helyben szájon, így miután egy kisebb atombomba robbant fel bennem, úgy döntöttem, hogy írok annak a mennyei bokának, hogy esetleg beszéljünk. legnagyobb meglepetésemre még aznap délután válaszolt, hogy támogatja a terveket. most már csak drukkolni kell, hogy folytatódjon a remek együttműködésünk, pontosabban, hogy kialakuljon egy remek együttműködés.

ígérem, igyekszem kicsit gyakrabban írni.

tegnap egy meetingen Isten varatlanul megvillantotta a bokajat elottem. most mar csak az a kerdes, hogy sikerul-e megfogni a labat.

amiota megerkeztem Wuxiba (a kiejtesre tobb variaciot hallottam, vuszi, vagy vusi), szabalyosan fel orankent valtozik a program. nem sorolom fel az osszes variaciot, lenyeg, hogy vegul nem mentunk Sanghajba, voltunk viszont Zhoujiangban (azt hiszem, igy hivjak), ami a helyi Velence, borzasto latanyos kis varoska kanalisokkal es Ming korabeli epuletekkel (meg egy teljesen varatlan olasz kavezoval, ahol igazi Illy kavet adnak egy kisebb vagyonert, gondolhatjatok, hogy azonnal lecsaptan a lehetosegre). erre a kirandulasra jott velunk a georgiai nyelvzseni es egy mormon csaladfakutato, egesz uton a kinai irasjeleket magyaraztak nekem, es elarasztottak kis millio kulturalis informacioval.
ennek hatasara egyre jobban ugy erzem, hogy megis csak meg kene probalni megtanulni kinaiul.

az utrol majd rakok fel kepeket, nagyon kellemes volt, vettem egy utcai arustol egy bambuszlevelbol csomozott sarkanyt es egy bambuszbol osszerakott kutat (miniatur vodorrel meg minden), majd igyekszem ezeket is lefotozni, mert elmagyarazva azt hiszem, eleg nehez elkepzelni.

most egyebkent a vonaton ulok Nanjing fele, ami ha jol ertem, a negy fovaros egyike volt. azt hiszem, most mar tenyleg ram ferne nemi background information Kina tortenelmerol, mert ijesztoen keveset tudok errol az orszagrol, ahol iden azert megis csak tobb mint 3 honapot toltottem.

Nanjingban osszeszedek ket kollegat, akikkel egyutt elmegyunk Pekingbe, ahol ket ejszakat toltunk, van par mitingunk, de alapvetoen varost fogunk nezni a frissen megismert amerikaival.

ami ezutan kovetkezik meg a jovo zeneje, mindenesetre 3-an ujra megnyitjuk a gyarat, ezuttal a helyi fontos embereknek es hongkongi bankaroknak. igy mar harmadszorra nezhetem majd vegig az ossznepi kimittudot, ha ez igy megy tovabb, lassan mar en is egyutt enekelem a refrent a tomeggel (gondolom orommel halljatok, hogy borzaszto szorgalmasan videoztam, igy egy sor folott birok kompromitalo felveteleket mutogatni majd).

a fonokbol szokas szerint kezd kicsit elegem lenni, bar relative beken vagyok hagyva, meg nem akarok tole semmit (fizetesemelest, technikai kutyut), szoval egesz jol elvagyok, ezzel egyutt azert egyszer mar sikerult elsirnom
magam frusztraciomban, es minden elhatarozasom ellenere vettem egy csomag cigarettat is.

persze az se tesz jot, hogy minden ut soran a felszinre jonnek a sajat bizonytalansagaim es problemaim. legutobb mar kulonbozo elhatarozasokat hoztam az eletem kicsit vidamabb mezokre torteno terelese erdekeben, de hazaerkezesemkor egy richter skalan 9-es ereju parkapcsolati valsag vart ram, szoval a maszek vilagmegvalto terveim valahogy elfelejtodtek ket vilagvege kozott.

igyekszem majd neki futni meg egyszer, talan most sikeresebb leszek. errol majd meg irok, remelhetoleg lesz nemi idon a napokban.

azért lehet, hogy ma meg fogok őrülni. reggel 40 percet vártam a kollégákra, hogy jöjjenek velem reggelizni, de elaludtak (amiért nem hibáztatom őket), a főnök velem üvöltözött, hogy ők hol vannak, hirtelen úgy tűnik, hogy átmentem gazdasági szakértőbe, mindenféle powerpointokkal cseszekedhetek, miközben körülöttem mindenki mérgezett egérként futkározik, talkie-walkie-val a kezében (az egyik kollégánk tegnap éjfélkor bevonult a kórházba vese bántalmakkal, ma reggel 10-kor már itt is volt, főnöki parancsra természetesen), és még álmomban is kínaiul beszéltek.

valaki öleljen már meg.

ma vacsoránál beesett egy amerikai srác, aki az anyacégnek dolgozik Pekingben. mint kiderült, 24 éves, Georgiából jött Pekingbe tanulni 5 évvel ezelőtt. tökéletesen beszél kínaiul, és amikor megtudta, hogy magyar vagyok, egyből mondta, hogy “jó napot kívánok”. amikor érdeklődtem, hogy miért pont Kína, elmesélte, hogy nehéz döntés volt, mert gimnáziumban arabot és kínait tanult és az arab jobban tetszett neki, de mivel arabul csak fél milliárdan beszélnek, kínaiul pedig másfél milliárdan, ennek több értelmét látta.

igyekeztem pálcikával kihalászni az államat a szalonnás tofuból.

az életem csupa vidám fordulat manapság, úgy tűnik, hogy szombaton mégsem megyek vissza a falunkba, helyette itt maradok hétvégére, és kedden elutazunk fontos emberekkel találkozni Pekingbe, ott alszunk, másnap is találkozunk, majd vissza Wuxiba, csütörtökön pedig részt veszünk a szuper hivatalos megnyitón, ami után remélhetőleg visszamehetünk a kicsiny falunkba, bár erre őszintén szólva nem venném be a mérget a főnök ismertében.

ennek örömére most pánikszerűen üzentem vissza a faluba, hogy valaki hozza utánam a biznisz ruhácskámat és csizmácskámat, mert azt nagyvonalúan ott hagytam (bár már akkor éreztem, hogy ezt nem úszom meg ennyivel, csak a gyomorrontásom némiképp befolyásolta az ítélőképességemet).

a főnök széles vigyorral vágott hátba, amikor bejelentette a változást, hogy ihaj, csuhaj, de jó nekem, mert így legalább megnézhetem pekinget is. némi ráció van a dologban, de amilyen időzítéssel szoktunk utazni, tutira semmire nem lesz idő, de még egy kicsit reménykedem (bár erről már le kéne szoknom).

hétvégén viszont felfedezzük Wuxi városát és elmegyünk Shanghaiba is, a főnök _nélkül_, pusztán turisztikai célzattal, szóval az remélhetőleg tényleg jó lesz.

abba inkább nem merek belegondolni, hogy mit fog ezidő alatt kezdeni magával az a büdös sajt, amit a fiókomba rejtettem indulás előtt…

hát én nem tudom, hogy az ebédre felszolgált “black chicken shoup” (fekete csirke leves, gyanús, szerintem kakas volt), a szokásos káposzta, a zöld tea, a kóla, a fokhagymás tükörtojás (extra gyanús), vagy a főtt rizs a bűnös, esetleg az egész egyvelege, de maradjunk annyiban, hogy rekordokat döntök az asztal-budi távon, az tuti. extra élvezet lesz így úton lenni egy olyan 6 órát két darab közepesen szimpatikus férfi kollégámmal. de legalább széntabletta van nálam, bár a pelenka lehet, hogy jobban megnyugtatna.