most hívott fel a főnököm (Utah-ból), hogy hol vagyok. nagyon meglepődött, amikor mondtam, hogy már a faluban. aztán lebaszott, hogy miért nem vagyok aktívabb egy chatben, amiben benne sem vagyok. indul a gyönyör.

jelentem, Cz az ebédszünetét feláldozva kimentett egy partvis segítségével, majd egy IKEA kenőkéssel lefarigcsálta az ajtót, hogy ne szoruljon, és egy gémkapccsal megszerelte a reteszt, hogy ne lógjon félig ki az ajtóból.

ezek után még üvöltöznöm se kellett a bankban, fél perc alatt elintéztem mindent, elértem a vonatot, elaludtam rajta, de jókor felébredtem, azon se akadtam fenn, hogy a megállóban csak 4 kocsival odébb nyíltak az ajtók, és a számomra ismeretlen sofőrt is sikeresen felhívtam az állomás előtt, hogy ismerjen már fel és vigyen el a gyárba (mindezt “kínaiul”).

ja és lett vezetékes net az ágyam mellett, hozsanna. cserébe fullon van a szoba, hárman leszünk, oh happy day. a fürdőben egy új csapot fedeztem fel, de inkább nem buzerálom, ki tudja, mi kezd még el folyni belőle.

a cuccaimat bepakoltam a rendelkezésemre álló íróasztalba (a szekrény elfogyott), a zuhany és a szúnyogtalanítás még hátravan.

szóval akkor most mégsem megyek a bankba ülvöltözni, mert bedagadt az ajtó és nem lehet belülről kinyitni, főleg, hogy nincs rajta kilincs, csak egy retesz, amit elég nehéz huzigálni, annál is inkább, mert már félig kiszakadt az ajtóból. Cz ebédszünetben ide jön, de nem tudom, hogy fogja belökni az ajtót, mert a túloldalon van egy rács, amihez viszont nálam van a kulcs. esetleg reménykedhetek, hogy megváltoznak a légköri viszonyok, és az ajtó hirtelen magától kinyílik.

sebaj, mint megtudtam, a főnök csak szombaton tér vissza az országba, legfeljebb dekkolok itt még egy napot.

na drágáim, meg vagyok érkezve. rituálisan elzarándokoltam a smoking room from hell-be (ami egyébként a dohai nemzetközi reptéren található, és nagyságrendileg egy füstkockáról van szó, amin van ajtó, hogy bele lehessen lépni. kicsit a Lost füstszörnyéhez hasonlítható, annyi különbséggel, hogy ott a legjobb a wifi lefedettség), majd az út nagyrészét átaludtam, mikre nem jó, ha az ember lázas pakolás helyett kellemes társaságban tölti a budapesti éjszakát-hajnalt, és 3 óra alvás után dobál be inkább mindent a bőröndbe (fognak még engem meglepetések érni, érzem).

Hong Kong csodás, mint mindig, most például az utcán ülök egy moló tövében, bámulom a kilátást, élvezem a 27 fokot és 98%-os páratartalmat, és erősen gondolkodom rajta, hogy iszom egy sört a mellettem lévő bódé sörcsapjából. egyébként Cz-t várom, aki valamikor mostantájt szállt le, szóval remélhetőleg egy óra múlva már itt is lesz.

tengernyi időmet végül egy kellemes mozizással töltöttem (azt hiszem, megérte ezt a várost annyiszor keresztül-kasul járni önmagamban, mert már nem jövök zavarba, amikor a metróból egy Prada bolton keresztül egy reptér méretű plázában kötök ki, azonnal tudom, merre kell venni az irányt a legközelebbi wifi/kávé/mozi/wagyu eléréséhez.

szóval megnéztem a The Lady-t, Luc Besson filmjét Ang Sang Su Kyi-ről, Michelle Yeoh főszereplésével. gondolom ezútóbbi miatt vetítik itt, mivel ő még mindig az egyik legünnepeltebb hong kongi színésznő. a film mindenesetre nagyon szép volt, talán egy kicsit túl sok benne a pátosz, de nem volt zavaró, hogy a film második felét végigbőgtem, ilyen is kell néha. az mindenesetre elég jó jel, hogy vidáman beültem egyedül moziba, pedig az ilyesmi általában lehangol.

és hogy a napi színes is meglegyen, a moziról annyit, hogy amikor becaplattam a bőröndömmel és jeleztem, hogy nem óhajtanék ezzel beülni a terembe, a jegypénztáros azonnal felajánlotta, hogy megőrzi nekem a poggyászomat a film idejére. ez még talán csak magyar szemmel meglepő, de az, hogy a moziban két buddhista szerzetes ült mellettem, akik vidáman végig popcornozták a filmet, majd utána iPhone-jukon cseverészve távoztak már azt hiszem itteni viszonylatban is meghökkentőbb.

a smoking room from hell a dohai reptéren található.

a qatar airways-ről azt kell tudni, hogy múlt évben megszavazták őket a világ legjobb légitársaságának, és ez egyébként tényleg nem túlzás, turista osztályon is olyan kiszolgálást kap az ember, hogy csak pislog, ma például egy usb csatlakozó figyelt az előttem lévő fejtámláról, ami számomra döbbenetes módon arra van, hogy az ember feltöltse a lemerült elektrotechnikai kütyűit vele. meg adnak alvózoknit, maszkot, fogkefét, háromszori, minőségi étkezést, szóval tényleg tiszta kánaán, főleg, ha az ember a halál péniszére repül munkaügyben, nem pedig a seychelles-szigetekre nászútra.

szóval a legitársaság színvonala fantasztikus, ellenben a reptéri termináljuk még nincs azonos szinten, gondolom meglepte őket a hirtelen jött siker. ezért fél órát kell buszozni a sivatag közepén, majd vihorászva másfél liter vízzel átlibbenni a security controlon, ahol szerintem akkor se állítanának meg, ha kezemben a plasztikbombával mennék.

valamiért úgy gondoltam, hogy ez az optimális hely, hogy felkeressem a dohányzót. követtem a nyilakat, elhaladtam a férfi wc mellett, majd a pihenőszobát is érintettem, majdnem besétáltam a mecsetbe (ahol hátizsákos turisták aludtak egy sarokban, nem is értem), majd egyszer csak megrekedtem, mert nem láttam semmit a füsttől.

na ez még nem a dohányzó volt, hanem az előtte lévő 10 méter. mivel körülöttem mindenki dohányz

tehát akkor palacsinta pipa, irány a reptér, onnan Doha, majd kis tötyörgés, a smoking room from hell meglátogatása, majd irány HK, ott belazulás, vigyorgás, Central megállónál móló becélozz, jéghideg sör társaságában pár óra révült tötyörgés, míg Cz meg nem érkezik Thájföldről és össze nem szed. itt örvendezés, kolbász átynújtás, lakás becserkészés, majd másnap bankban kezdés, netbankingbe visszajutás, majd könnyes búcsú és irány Tyúkszarfalva és a patkányos menza. vagy hát ez a terv, lássuk, beválik-e.

na azért így a végére gyorsan minden a helyére került, a macskát Volkov elvitte tegnap, ma reggelre végre meg is gyógyultam, sikerült venni új laptoptartós hátizsákot kézipoggyásznak, kellő mennyiségben másolni és szétosztani a lakáskulcsot, mignont és kávét fogyasztani mértéktelenül, leglettelni a falat, begyűjteni döbbenetesen sok könyvet és sorozatot (ha valakinek van javaslata, még holnapig szólhat), vízumot intézni (bár elbaszták), hongkongi szállást bizniszelni kolbászért cserébe, búcsúebédet rendelni, vihorászva fröccsözni a Kiadóban és biciklizni a napfényben pesten.

szóval nagyon úgy fest, hogy holnap megyek. remélhetőleg nem ragadok Dohában, bőröndömben másfél kiló egyáltalán nem hálál sertéskolbásszal (ezt csak azért mesélem, mert DD-vel megesett, csak ő Tel-Avivban ragadt két napra. mindenkinek ajánlom figyelmébe Umberto Eco “Hogyan utazzunk egy lazaccal” c. könyvét, kiválóan leírja, hogy mi történik ha az ember egy két kilós norvég lazacot próbál betuszkolni a minibárba. elsőre hülyeségnek tűnt nekem, hogy ugyan már, teljesen életszerűtlen helyzet.).

csak mert érzem én, hogy a leírásaim nem tükrözik hűen, hogy milyen is ez a szuper város:

azért annak mennyi az esélye, hogy ázsia egyik legnagyobb repterén, a Hong
Kong – Doha viszonylatra váró 100 ember közül pont két magyar közé sikerült
ülnöm?

döbbenetesen gyorsan bejutottam, szóval még vagy másfél óráig tudlak
titeket szórakoztatni, bár úgy látom, szarakodik a freeblog, ezért emailen
jelentkezem éppen.

megvettem a fantasztikus laptopomat, azóta alig tudom lerakni, bár azért ma
elmentem egy egész napos túrára, mert azért mégis.

most csak ilyen összefüggéstelen dolgokat tudok írni, meg vagyok zavarodva
attól, hogy hiába hagyom el HK-t, most nem haza megyek, helyesebben az is
haza, csak éppenséggel Brüsszelbe bátyámhoz, nem pedig Pestre Hubbie-hoz.
ez persze nagyon jó és vidám, de azért jó lenne már otthon is lenni végre.

nem bírok koncentrálni, mert a magyar faszik épp azt beszélik ki, hogy
milyen gyorsan gépelek, és nem merek felnézni a képernyő mögül, nehogy
elröhögjem magamat. szegények, ha tudnák, hogy éppen őket blogolom ki…
legalább valamivel el tudom ütni az időt.

elnézést a szétszórt gondolatokért, de nehéz koncentrálni, amikor angela
merkel képe láttán hangosan felkiálltanak a magyarok, hogy “né má, az NDK-s
picsa”. mindezt Hong Kongban ugye. tulajdonképpen máris otthon érzem
magamat…

—
Damnant quod non intelligunt.

hong kong mindig jó hozzám. miután reggel a főnökkel való találkozó hatására kisebb atombomba robbant a fejemben, nagy nehezen elhagytam a gyárat (remélhetőleg jó időre).

a vonaton már sokkal jobb kedvre derültem, mivel két szimpatikus francia (de, de, van ilyen) mellett ültem, akik ha jól értettem napszemüvegeket gyártatnak kínában, mindenesetre a beszélgetésük kellemesen elszórakoztatott.

ezek után felhívtam DD-t, aki volt oly jó, hogy rendelkezésemre bocsájtsa a kanapéját, és kisebb herce hurca és buszozás után, szabályosan beestem az ajtón. itt a 41. emeleti ablakból a tenger és a túlpart éjszakai fényei fogadtak, ami már önmagában is kellemes, de amikor beállított még két magyar lány házi sárgabarackpálinkával, Hungária pezsgővel és Mese keksszel, a hangulat tényleg a tetőfokára hágott (az este egy jelentős részét lufiállatkák hajtogatásával töltöttük, majd hosszasan diskuráltunk egy közeli nyilvános wc árnyékában).

ma este Happy Valley-be megyünk, ami a világ egyik legismertebb lovija. most pedig, még mielőtt elveszíteném minden pénzemet, gyorsan elrohanok venni egy új laptopot.