a mai napon eljött a történelmi pillanat, amikor elmehettem cipőt venni magamnak, de mint kiderül, valójában nem is ez a lényeg.

mivel itt az ember mindent a közösségi szellem keretein belül csinál, nyolcad magammal indultam el, mert a jövő héten esedékes “important eventre” mindenféléket kellett mindenkinek vennie, ezért kézenfekvő volt, hogy az én cipőbizniszemet is elintézzük.

némi kocsikázás után (ami idő alatt rájöttem, hogy a híd, amin át szoktunk menni a belváros felé nem egy folyó, hanem egy böszme tó fölött vezet át), megérkeztünk egy kisebb lakótelep méretű plázakomplexumhoz (ilyen szocreál, két szintes épületeket vizualizáljatok, 1-2 négyzetméteres boltokkal). itt feloszlottunk, a lányok mentek ajándékokat és dekorációt venni a big eventre, a fiúk elektrotechnikai bizgerérket, én pedig megnyertem magamnak a sofőrt, aki ugyan egy szót sem beszél angolul, de nagyon szimpatikus, és mindig rémes kínai cigarettákkal kínál.

meglepetésemre öt perc alatt vettem magamnak egy egész használható megjelenésű, teljesen egyszerű, fekete magassarkú cipőt, mindössze 50 helyi pénzért, vagyik kb 1800 forintért. innentől kezdve küldetés nélküli hősként lézengtem a többiekkel, sűrűn fényképeztem, és így igyekeztem befogadni a látottakat. Arábia lányaként elég otthonosan mozgok az olyan piacképződményeken, ahol minden bolt egy cikk árusítására van szakosodva, így nem lepett meg különösebben, hogy van külön esernyőbolt, teabolt, a nejlonzacskóbolt és a gumikesztyű szakosztály viszont már azért váratlanul ért. hosszú órákon keresztül tudnám sorolni, hogy mi mindent lehetett kapni ezen a helyen, ezért meg se kísérelem, legyen annyi elég, hogy amit ott nem lehet kapni, az valójában nincs is.

a sikeres cipővásárlást követően csatlakoztunk a fiúkhoz, így közel két órán keresztül hangfelszereléseket tesztelhettem velük (ez abból állt, hogy bekapcsolttatuk a karaoke felszerelést és a sofőr mindenhol elénekelte ugyanazt a számot, kicsit ücsörögtünk, hümmögtünk, alkudoztunk, majd végül nem vettünk semmit), illetve végigasszisztálhattam, hogyan vesznek több tucat kék műanyag hokedlit és tizenöt darab biztosítékot, illetve némi pvc szalagot. mindenki jól mulatott, én lelkesen fotóztam az árukat, az eladók pedig lelkesen érdeklődtek, hogy honnan jöttem (songjáli a helyes válasz), igaz, nem tőlem.

ebédre a közeli kfc-ben csatlakoztunk a lányok csapatához, és némi csirkeszárny elnyámnyogása után hozzájuk csapódtam, hogy tükröt vegyünk a call center fülkéibe (hogy az operátorok sose felejtsenek el mosolyogni, amikor felveszik a telefont), illetve finalizáljuk a délelőtt megkezdett tranzakciókat a különböző ápiszokban és háztartási boltokban.

miután ellátogattunk egy kizárólag esküvői kiegészítőket áruló boltba (itt nagyon fontos, hogy az esküvőn minden piros legyen, beleértve a meghívót, a borítékot, amiben az ajándék pénzt adod és a cukorkát, amit a vendégek kapnak, ennek megfelelően a boltban minden piros volt), és némiképp fáradtan különböző maszkokat próbáltunk fel és vihogva fotózkodtunk, tettünk egy magán jellegű detúrt a hajkezelési részlegen, és fejenként több aranyozott hajcsattal, -pánttal és -tűvel folytattuk kalandunkat (az én hajam még mindig értelmezhetetlenül rövid az itteni kultúrában, szóval én nem vettem semmit, cserébe kis, műanyag esernyőbe pakolt befőttesgumikat fotóztam ez idő alatt). miután lealkudtuk a wc-kefe árát és magunkhoz vettünk pár műanyag vödröt, egy úszógumikat árusító bolt mellett leroskadtunk pár ott felejtett műanyag hokedlire, és fél órán keresztül vártuk a sofőrt. ezt az időt arra hasznosítottuk, hogy jobban megismerjük egymást, így megtudtam, hogy melyik kollégám hány éves, van-e gyereke, melyik tartományból származik és hány testvére van (a nemzetközi hiedelmekkel ellentétben igenis több gyerekük van az embereknek, a kollégáimnak mind van egy vagy két testvérük, igaz, ők többnyire vidékiek. továbbá az sem biztos, hogy igaz, hogy a lánygyerekeket megölik, az egyik kolléganőnek pl. pont 3 lánytestvére van). végig mutogattuk egymásnak a telefonunk összes fotóját, és helyeslően bólogattunk mindenre, hogy very beautiful, ha tájkép volt, vagy felnőtt ember, illetve, hogy very cute, ha kisgyerek vagy állat.

ezt követően még útba ejtettünk egy művirág boltot, ahol kitessékeltek a minibuszból, hogy Suzanna, itt a szomszédban lehet kenyeret kapni, gyorsan, menjek, vegyek magamnak, mert biztos nagyon hiányzik nekem a kenyér, hisz európában azt eszünk rizs helyett. szóval kötelességtudóan (és kicsit meghatottan) vettem magamnak valami kalácsszerű mókát és egy zacskó zsömlét, kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tartogat számomra. a kalácsot azóta megettem, kifejezetten kellemes, mezei kalács volt.

a délelőtt 10-kor indított expedícióról délután 5-re értem vissza a szállásra, amikor is úgy határoztam, ledőlök egy fél órácskára, röpke 2,5 órával később riadtam fel, ez sokat elárul a kipihentségemről.

összességében ez egy jó nap volt, a hazafele úton némiképp elszörnyedve döbbentem rá, hogy kezdem határozottan élvezni ezt a helyet.

közkívánatra csatoltam pár fotót, természetesen a cipőről, egy random boltról és a műanyagesernyőkről.