kína címkéhez tartozó bejegyzések

vásárlás

Közzétéve Szerző:
8

a mai napon eljött a történelmi pillanat, amikor elmehettem cipőt venni magamnak, de mint kiderül, valójában nem is ez a lényeg.

mivel itt az ember mindent a közösségi szellem keretein belül csinál, nyolcad magammal indultam el, mert a jövő héten esedékes “important eventre” mindenféléket kellett mindenkinek vennie, ezért kézenfekvő volt, hogy az én cipőbizniszemet is elintézzük.

némi kocsikázás után (ami idő alatt rájöttem, hogy a híd, amin át szoktunk menni a belváros felé nem egy folyó, hanem egy böszme tó fölött vezet át), megérkeztünk egy kisebb lakótelep méretű plázakomplexumhoz (ilyen szocreál, két szintes épületeket vizualizáljatok, 1-2 négyzetméteres boltokkal). itt feloszlottunk, a lányok mentek ajándékokat és dekorációt venni a big eventre, a fiúk elektrotechnikai bizgerérket, én pedig megnyertem magamnak a sofőrt, aki ugyan egy szót sem beszél angolul, de nagyon szimpatikus, és mindig rémes kínai cigarettákkal kínál.

meglepetésemre öt perc alatt vettem magamnak egy egész használható megjelenésű, teljesen egyszerű, fekete magassarkú cipőt, mindössze 50 helyi pénzért, vagyik kb 1800 forintért. innentől kezdve küldetés nélküli hősként lézengtem a többiekkel, sűrűn fényképeztem, és így igyekeztem befogadni a látottakat. Arábia lányaként elég otthonosan mozgok az olyan piacképződményeken, ahol minden bolt egy cikk árusítására van szakosodva, így nem lepett meg különösebben, hogy van külön esernyőbolt, teabolt, a nejlonzacskóbolt és a gumikesztyű szakosztály viszont már azért váratlanul ért. hosszú órákon keresztül tudnám sorolni, hogy mi mindent lehetett kapni ezen a helyen, ezért meg se kísérelem, legyen annyi elég, hogy amit ott nem lehet kapni, az valójában nincs is.

a sikeres cipővásárlást követően csatlakoztunk a fiúkhoz, így közel két órán keresztül hangfelszereléseket tesztelhettem velük (ez abból állt, hogy bekapcsolttatuk a karaoke felszerelést és a sofőr mindenhol elénekelte ugyanazt a számot, kicsit ücsörögtünk, hümmögtünk, alkudoztunk, majd végül nem vettünk semmit), illetve végigasszisztálhattam, hogyan vesznek több tucat kék műanyag hokedlit és tizenöt darab biztosítékot, illetve némi pvc szalagot. mindenki jól mulatott, én lelkesen fotóztam az árukat, az eladók pedig lelkesen érdeklődtek, hogy honnan jöttem (songjáli a helyes válasz), igaz, nem tőlem.

ebédre a közeli kfc-ben csatlakoztunk a lányok csapatához, és némi csirkeszárny elnyámnyogása után hozzájuk csapódtam, hogy tükröt vegyünk a call center fülkéibe (hogy az operátorok sose felejtsenek el mosolyogni, amikor felveszik a telefont), illetve finalizáljuk a délelőtt megkezdett tranzakciókat a különböző ápiszokban és háztartási boltokban.

miután ellátogattunk egy kizárólag esküvői kiegészítőket áruló boltba (itt nagyon fontos, hogy az esküvőn minden piros legyen, beleértve a meghívót, a borítékot, amiben az ajándék pénzt adod és a cukorkát, amit a vendégek kapnak, ennek megfelelően a boltban minden piros volt), és némiképp fáradtan különböző maszkokat próbáltunk fel és vihogva fotózkodtunk, tettünk egy magán jellegű detúrt a hajkezelési részlegen, és fejenként több aranyozott hajcsattal, -pánttal és -tűvel folytattuk kalandunkat (az én hajam még mindig értelmezhetetlenül rövid az itteni kultúrában, szóval én nem vettem semmit, cserébe kis, műanyag esernyőbe pakolt befőttesgumikat fotóztam ez idő alatt). miután lealkudtuk a wc-kefe árát és magunkhoz vettünk pár műanyag vödröt, egy úszógumikat árusító bolt mellett leroskadtunk pár ott felejtett műanyag hokedlire, és fél órán keresztül vártuk a sofőrt. ezt az időt arra hasznosítottuk, hogy jobban megismerjük egymást, így megtudtam, hogy melyik kollégám hány éves, van-e gyereke, melyik tartományból származik és hány testvére van (a nemzetközi hiedelmekkel ellentétben igenis több gyerekük van az embereknek, a kollégáimnak mind van egy vagy két testvérük, igaz, ők többnyire vidékiek. továbbá az sem biztos, hogy igaz, hogy a lánygyerekeket megölik, az egyik kolléganőnek pl. pont 3 lánytestvére van). végig mutogattuk egymásnak a telefonunk összes fotóját, és helyeslően bólogattunk mindenre, hogy very beautiful, ha tájkép volt, vagy felnőtt ember, illetve, hogy very cute, ha kisgyerek vagy állat.

ezt követően még útba ejtettünk egy művirág boltot, ahol kitessékeltek a minibuszból, hogy Suzanna, itt a szomszédban lehet kenyeret kapni, gyorsan, menjek, vegyek magamnak, mert biztos nagyon hiányzik nekem a kenyér, hisz európában azt eszünk rizs helyett. szóval kötelességtudóan (és kicsit meghatottan) vettem magamnak valami kalácsszerű mókát és egy zacskó zsömlét, kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tartogat számomra. a kalácsot azóta megettem, kifejezetten kellemes, mezei kalács volt.

a délelőtt 10-kor indított expedícióról délután 5-re értem vissza a szállásra, amikor is úgy határoztam, ledőlök egy fél órácskára, röpke 2,5 órával később riadtam fel, ez sokat elárul a kipihentségemről.

összességében ez egy jó nap volt, a hazafele úton némiképp elszörnyedve döbbentem rá, hogy kezdem határozottan élvezni ezt a helyet.

közkívánatra csatoltam pár fotót, természetesen a cipőről, egy random boltról és a műanyagesernyőkről.

20130609-105508.jpg

20130609-105521.jpg

20130609-105527.jpg

tömeges tánc: nemzeti hobbi

Közzétéve Szerző:
7

tegnap vacsorába menet először találkoztam ezzel a jelenséggel, amiről később kiderült, nemzeti szabadidős tevékenység. tömeges tánc az utcán. kell hozzá egy nagyobb placc, ez errefele minden pláza előtt van, illetve egy vezető, itt ez két fehér kesztyűs hölgy volt, meg némi zene. a táncok ingyenesek, de lehet adakozni is, a nagyobb helyeken különböző zenékből lehet választani. (ígérem, megtanulok most már rendesen videózni).

napiabszurd

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

valójában tegnapi, de sebaj.

fény derült az iroda teraszán száradó ruhák rejtélyére: az irodában van mosógép, ami az itt dolgozók rendelkezésére áll. nekem is lelkesen ajánlgatták, hogy nyugodtan hozzam be, mossam ki, majd teregessem itt ki a ruháimat. az, hogy a szállás másfél kilométerre van innen, és hogy mondjuk kicsit hülyén érezném magam, ha a meeting room ablakából mindeni az én csipekbugyóimat figyelné, eszükbe sem jutott.

wp in china

Közzétéve Szerző:
2

szoval megneztem most az irodaban, az en blogom es Vasziliszae bejon, mivel nincs a nevukben az, hogy “wordpress”. a belepooldal mar ertelemszeruen nem jon be, igy nem tudok belepni a netes szerkesztobe sem.
a telefonomon az applikacioval tudok irni (szoval bocs, de ez egy ekezetmentes honap lesz), kommentekre valaszolni es readert olvasni. a statisztika valamiert vacakol, de mindegy, biztos sokan olvastok 🙂 a readerben latott bejegyzesekre viszont nem tudok kommentelni, ugy hogy elnezest, de ilyen csendes tars uzemmodban leszek ezek szerint (bar alkalom adtan majd megprobalom meghekkelni a falat). mar csak egy kerdes maradt: ti latjatok a fotokat? mert en nem 🙂

kínai posztok

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

már majdnem az összes kínai bejegyzést összeszedtem. nagyon tanulságos élmény, többek között ezekre döbbentem rá (össze-vissza sorrendben):

– én baszki ezek alatt a kínai utak alatt váltam felnőtté

– bár fel sem tűnt, de azért hihetetlen módon változott a látásmódom egész kínát illetően

– folyamatosan a kajáról papolok

– folyamatosan belső utazásról papolok

– mintha csak kínában járnék igazán futni 

– rengeteg szórakoztató dolgot elfelejtek leírni

– a válásom óta szórakoztatóbb ember vagyok

– a főnököm nettó elmebeteg

stresssz

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

ez a kínai munka remek terápia control freakeknek. mostanra pl. sikerült kiderítenem a fizetésemet (meglepetésemre még több is, mint a régi), következő feladat a repülőjegyvásárlás lesz, ami szintén nem tűnik annyira egyszerűnek (vegyem meg én, ők majd visszaadják, de ez nem olyan egyszerű, mert én az ő anyacégüknél valójában nem létezem, ezért vegyem meg, majd a könyvelő elszámolja a saját nevén, én csak ne aggódjak). és tényleg, egy idő után tényleg ezt váltják ki az emberből, hogy nem bír már aggódni, mert amikor állsz egy kínai pályaudvar közepén este 10-kor, és azt az instrukciót kaptad, hogy vegyél egy vonatjegyet, szállj fel a vonatra, szállj le, és majd valaki eljön érted, csak telefonálj, hogy mikor indul a vonat, akkor már tényleg nem lehet fennakadni azon, hogy egyedüli fehérember vagy a pályaudvaron, a jegy eladó maca nem érti, amit mondasz, te nem tudod, melyik vágányról indul a vonat, megkérdezni megint csak nem tudod, nem emlékszel pontosan, hol kell leszállni, telefonálni nem tudsz, mert a magyar mobilod nem szereti a kínai számokat, a pályaudvaron meg nem tudod, ki vár, mert azt a sofőrt még életedben nem láttad. aztán valahogy ez is megoldódik, és mégis elérsz a célba, és rájössz, hogy minden annyira mindegy, olyan nincs, hogy nincs. (ilyen sztorim egyébként van rengeteg, az egyik legjobb az volt, amikor másfél óráig nem bírtam bejutni a szobámba, mert egy kulcson osztoztunk ketten az angolul egyáltalán nem kommunikáló kolléganőmmel, aki lelkesen magával vitte valahova, én meg hiába hívtam fel, nem értette, mi bajom. aztán az is megoldódott.)

csak most még nem jutottam el erre a szintre, szóval addig izgulgatok minden szaron.

my mistake: Shanghai calling!

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

kezd egyre misztikusabb lenni ez az egész kínai móka. miután tegnap megírtam a posztot, elkezdtem gondolkodni, hogy mégis milyen stratégiával dolgozzam fel az új fejleményeket. megszabtam magamban egy pár szabályt (nem megyek 3 hétnél többre, minden hétvégén kimegyek HKba, feltöröm a nagyfalat, hogy hozzáférjek a facebookhoz és a wordpresshez, viszek magammal egy üveg töményet meg rengeteg májkrémet), és kitaláltam, hogy ha a sors már másodszorra is elém dobja ezt a lehetőséget, akkor most személyes épülésemre fogom használni, ezért a kint tartózkodás végére oda biggyentek pár nap maszek időt, ami idő alatt megnézek valami szépet a környéken. első állomásomnak Shanghait szemeltem ki, ami már régóta felkeltette érdeklődésemet, leginkább az izgalmas építészete miatt. gyorsan rendeltem is egy Shanghai útikönyvet a neten és vidáman újságoltam el mindenkinek, hogy muhaha, én majd megyek oda, ha valamikor hív a főnök.

erre ma reggel kapom az üzenetet, júni 1-21 kína, vegyek jegyet. nocsak, 3 hét? ja, és most nem Tyúkszarfalvára kell menni, hanem Wuxiba, fél órára Shanghaitól, oda vegyem a jegyet.

Hong Kong calling

Közzétéve Szerző:
3

mint ahogy azt már sokszor említettem, nem vagyok kimondottan ezoterikus alkat (sőt, inkább kimondottan nem vagyok az), de az tuti, hogy az álmaim megérnének egy (fekete) misét. a másik furcsasági gócpont az életemben pedig Hong Kong (erről majd hosszabban egy másik posztban). szóval talán annyira meg sem lepődök, hogy miután álmomban a Kártyással hadakoztam, hogy utolsó percben cserben hagy engem, és kihúzza magát a közös Hong Kongi utunk alól, kicsit később a kínai főnököm hagy hangüzenetet a való világban, hogy mi a frászt csinálok, miért nem dolgozom, legyek már próaktív, mert ez így sosem fog működni. kedvesen visszaírtam neki (miután konzultáltam, a Kártyással), hogy tudtommal nem állapodtunk meg az új, közös fejezetünk paramétereiről. hamarosan újabb misztikus hangüzenetet kaptam, amiből értesültem, hogy dehogynem, május 1. óta megint neki dolgozom, a régi paraméterek mentén, ha esetleg fizetésemelést szeretnék, még akár az is lehet, beszéljek a könyvelővel, és kezdjek el pezsegni, de kurvagyorsan.

szóval izé, úgy tűnik, megint Kínának dolgozom.

hogy ez hogyan érint? meglehetősen zavarosan. egyik oldalról semmi kedvem szétrázatni magam Tyúkszarfalván a zuhany alatt, és nem szeretnék három hónapból egyet ott tölteni. másik oldalról a pénz most nagyon jól jön, utazni meg nagyon szeretek.

sok vetülete van ennek, némelyik egyáltalán nem pozitív (szerencsétlen macska vándorolhat mindenfelé megint), de korai még kétségbeesni. momentán arra játszom, hogy ne kelljen három havonta egy hónapot kint dekkolni. akkor máris egész elfogadhatóak lesznek a feltételek.

Call from the past

Közzétéve Szerző:
1

Sose fogjátok elhinni, ki hívott ma fel. Tulajdonképpen magam sem igazán hittem el, annál is inkább, mert tegnap félálomban pont a kínai főnököm járt a fejemben, erre ma nem felhív? Hogy óóó, my friend, olyan rég nem beszéltünk, óóó, hogy ityeg a fityeg? Mert itt, Kínában, a helyzet egyre csak fokozódik, és akkor mi lenne, ha ahogy beszéltük, projektalapú megbízások, esetleg egy kis kínai kiruccanás, vagy talán inkább mennék Afrikába? Csak mert, háhá, most már oda is lehet! Igen igen, lenni sok új fejlemény, lenni új bizniszpartner, áradó double happiness. Szóval akkor alrightie, jó? Mehet megint ugyanaz, mint régen? French language specialist, yes?

Nos, mint is mondhattam volna, mint hogy “igen főnök, persze, főnök, szuper főnök”, miközben igyekeztem nem nagyon röhögni a vonal túloldalán. Korai még kétségbeesni.

update: tényleg nagyon akarhat tőlem valamit, mert azóta megint rám írt, hogy az új bizniszpartner nagyon szigorúan veszi a munkakiszervezését külföldieknek (amikor egy kínai outsourcingról beszél, az több, mint vicces), de ne féljek, a könyvelővel majd kiagyalnak valamit. még mindig korai kétségbeesni.