vásárlás

a mai napon eljött a történelmi pillanat, amikor elmehettem cipőt venni magamnak, de mint kiderül, valójában nem is ez a lényeg.

mivel itt az ember mindent a közösségi szellem keretein belül csinál, nyolcad magammal indultam el, mert a jövő héten esedékes “important eventre” mindenféléket kellett mindenkinek vennie, ezért kézenfekvő volt, hogy az én cipőbizniszemet is elintézzük.

némi kocsikázás után (ami idő alatt rájöttem, hogy a híd, amin át szoktunk menni a belváros felé nem egy folyó, hanem egy böszme tó fölött vezet át), megérkeztünk egy kisebb lakótelep méretű plázakomplexumhoz (ilyen szocreál, két szintes épületeket vizualizáljatok, 1-2 négyzetméteres boltokkal). itt feloszlottunk, a lányok mentek ajándékokat és dekorációt venni a big eventre, a fiúk elektrotechnikai bizgerérket, én pedig megnyertem magamnak a sofőrt, aki ugyan egy szót sem beszél angolul, de nagyon szimpatikus, és mindig rémes kínai cigarettákkal kínál.

meglepetésemre öt perc alatt vettem magamnak egy egész használható megjelenésű, teljesen egyszerű, fekete magassarkú cipőt, mindössze 50 helyi pénzért, vagyik kb 1800 forintért. innentől kezdve küldetés nélküli hősként lézengtem a többiekkel, sűrűn fényképeztem, és így igyekeztem befogadni a látottakat. Arábia lányaként elég otthonosan mozgok az olyan piacképződményeken, ahol minden bolt egy cikk árusítására van szakosodva, így nem lepett meg különösebben, hogy van külön esernyőbolt, teabolt, a nejlonzacskóbolt és a gumikesztyű szakosztály viszont már azért váratlanul ért. hosszú órákon keresztül tudnám sorolni, hogy mi mindent lehetett kapni ezen a helyen, ezért meg se kísérelem, legyen annyi elég, hogy amit ott nem lehet kapni, az valójában nincs is.

a sikeres cipővásárlást követően csatlakoztunk a fiúkhoz, így közel két órán keresztül hangfelszereléseket tesztelhettem velük (ez abból állt, hogy bekapcsolttatuk a karaoke felszerelést és a sofőr mindenhol elénekelte ugyanazt a számot, kicsit ücsörögtünk, hümmögtünk, alkudoztunk, majd végül nem vettünk semmit), illetve végigasszisztálhattam, hogyan vesznek több tucat kék műanyag hokedlit és tizenöt darab biztosítékot, illetve némi pvc szalagot. mindenki jól mulatott, én lelkesen fotóztam az árukat, az eladók pedig lelkesen érdeklődtek, hogy honnan jöttem (songjáli a helyes válasz), igaz, nem tőlem.

ebédre a közeli kfc-ben csatlakoztunk a lányok csapatához, és némi csirkeszárny elnyámnyogása után hozzájuk csapódtam, hogy tükröt vegyünk a call center fülkéibe (hogy az operátorok sose felejtsenek el mosolyogni, amikor felveszik a telefont), illetve finalizáljuk a délelőtt megkezdett tranzakciókat a különböző ápiszokban és háztartási boltokban.

miután ellátogattunk egy kizárólag esküvői kiegészítőket áruló boltba (itt nagyon fontos, hogy az esküvőn minden piros legyen, beleértve a meghívót, a borítékot, amiben az ajándék pénzt adod és a cukorkát, amit a vendégek kapnak, ennek megfelelően a boltban minden piros volt), és némiképp fáradtan különböző maszkokat próbáltunk fel és vihogva fotózkodtunk, tettünk egy magán jellegű detúrt a hajkezelési részlegen, és fejenként több aranyozott hajcsattal, -pánttal és -tűvel folytattuk kalandunkat (az én hajam még mindig értelmezhetetlenül rövid az itteni kultúrában, szóval én nem vettem semmit, cserébe kis, műanyag esernyőbe pakolt befőttesgumikat fotóztam ez idő alatt). miután lealkudtuk a wc-kefe árát és magunkhoz vettünk pár műanyag vödröt, egy úszógumikat árusító bolt mellett leroskadtunk pár ott felejtett műanyag hokedlire, és fél órán keresztül vártuk a sofőrt. ezt az időt arra hasznosítottuk, hogy jobban megismerjük egymást, így megtudtam, hogy melyik kollégám hány éves, van-e gyereke, melyik tartományból származik és hány testvére van (a nemzetközi hiedelmekkel ellentétben igenis több gyerekük van az embereknek, a kollégáimnak mind van egy vagy két testvérük, igaz, ők többnyire vidékiek. továbbá az sem biztos, hogy igaz, hogy a lánygyerekeket megölik, az egyik kolléganőnek pl. pont 3 lánytestvére van). végig mutogattuk egymásnak a telefonunk összes fotóját, és helyeslően bólogattunk mindenre, hogy very beautiful, ha tájkép volt, vagy felnőtt ember, illetve, hogy very cute, ha kisgyerek vagy állat.

ezt követően még útba ejtettünk egy művirág boltot, ahol kitessékeltek a minibuszból, hogy Suzanna, itt a szomszédban lehet kenyeret kapni, gyorsan, menjek, vegyek magamnak, mert biztos nagyon hiányzik nekem a kenyér, hisz európában azt eszünk rizs helyett. szóval kötelességtudóan (és kicsit meghatottan) vettem magamnak valami kalácsszerű mókát és egy zacskó zsömlét, kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tartogat számomra. a kalácsot azóta megettem, kifejezetten kellemes, mezei kalács volt.

a délelőtt 10-kor indított expedícióról délután 5-re értem vissza a szállásra, amikor is úgy határoztam, ledőlök egy fél órácskára, röpke 2,5 órával később riadtam fel, ez sokat elárul a kipihentségemről.

összességében ez egy jó nap volt, a hazafele úton némiképp elszörnyedve döbbentem rá, hogy kezdem határozottan élvezni ezt a helyet.

közkívánatra csatoltam pár fotót, természetesen a cipőről, egy random boltról és a műanyagesernyőkről.

20130609-105508.jpg

20130609-105521.jpg

20130609-105527.jpg

tömeges tánc: nemzeti hobbi

tegnap vacsorába menet először találkoztam ezzel a jelenséggel, amiről később kiderült, nemzeti szabadidős tevékenység. tömeges tánc az utcán. kell hozzá egy nagyobb placc, ez errefele minden pláza előtt van, illetve egy vezető, itt ez két fehér kesztyűs hölgy volt, meg némi zene. a táncok ingyenesek, de lehet adakozni is, a nagyobb helyeken különböző zenékből lehet választani. (ígérem, megtanulok most már rendesen videózni).

morning

a tegnapi froccsozes (ez alatt most egy kisfroccsot kell erteni) nyugtatoan hatott a lelkemre, azt sem vettem kulonosebben zokon, amikor irtak amerikabol (ahova feliratozni szoktam), hogy keszuljek, sok munka varhato jovo heten (amikor ugye epp a munkahelyemen fogok dekkolni, egy olyannyira mas idozonaban, hogy rendszerint azt se tudom, mikor van a hataridom).
ma reggelre kisimult az idegrendszerem, elkuldtek a sofor szamat, aki varni fog engem a shanghai-i repteren kis ceges tablacskaval, a fonok elokerult, rajtam beke uralkodik, mindjart erkezik hozzam Pablo, aki tegnap ejszaka erkezett latogatoba, igy masfel orara birjuk osszekoordinalni magunkat. addig peldaul bepakolok.

kilométerek és egyéb számok

oh, mother of god. tudjátok hogyan megyek kínába?

budapestetről elrepülök münchenbe, onnan dohába, onnan shanghaiba. itt a reptérről elmetrózom magam a pályaudvarra röpke 2 óra alatt, majd felszállok a világ leggyorsabb vonatjára és 45 perc és 150 kilóméterrel később leszállok wuxiban, ahol reményeim szerint vár a sofőr, aki fél óra alatt bekocsikázik velem a szállásra. számításaim szerint háztól házig olyan 27 óra lesz.

visszafele már shanghaiban leszek (21-26 maszek városnézést szerveztem), szóval a vonatozás – metrózás lejön, cserébe dohában 7óra 20percet kell ülnöm a tranzitban, ahol nincs az ég adta világon semmi (csak a smoking room from hell) és münchen helyett frankfurtot nyertem meg második átszállásnak. mivel ilyen távolságokon visszafele minden repülőút egy órával hosszabb (mert forog a föld, vagy hogy is van ez?) a tranzittal együtt csak az utazással töltött idő lesz 27 óra, de a gép shanghaiból hajnali 1kor indul, szóval addigra már ébren leszek 15 órája.

abba is hagyom, magyarul másfél nap oda, kettő vissza, nulla vízszintes pozíció, random időzónák, pszichedelikus posztokat várjatok, mert ez már a hisztérikus fáradtság küszöbe.

my mistake: Shanghai calling!

kezd egyre misztikusabb lenni ez az egész kínai móka. miután tegnap megírtam a posztot, elkezdtem gondolkodni, hogy mégis milyen stratégiával dolgozzam fel az új fejleményeket. megszabtam magamban egy pár szabályt (nem megyek 3 hétnél többre, minden hétvégén kimegyek HKba, feltöröm a nagyfalat, hogy hozzáférjek a facebookhoz és a wordpresshez, viszek magammal egy üveg töményet meg rengeteg májkrémet), és kitaláltam, hogy ha a sors már másodszorra is elém dobja ezt a lehetőséget, akkor most személyes épülésemre fogom használni, ezért a kint tartózkodás végére oda biggyentek pár nap maszek időt, ami idő alatt megnézek valami szépet a környéken. első állomásomnak Shanghait szemeltem ki, ami már régóta felkeltette érdeklődésemet, leginkább az izgalmas építészete miatt. gyorsan rendeltem is egy Shanghai útikönyvet a neten és vidáman újságoltam el mindenkinek, hogy muhaha, én majd megyek oda, ha valamikor hív a főnök.

erre ma reggel kapom az üzenetet, júni 1-21 kína, vegyek jegyet. nocsak, 3 hét? ja, és most nem Tyúkszarfalvára kell menni, hanem Wuxiba, fél órára Shanghaitól, oda vegyem a jegyet.

one dim sum

Kép

20130416-004235.jpg

szoval ma elmentunk megkeresni a lonely planet altal ajanlott michelin csillagos dim sumozot. az egy olyan etterem, ahol a kepeken is lathato gozgombocokat es egyeb batyukat aruljak, amit az ember megoszt asztaltarsasagaval.

terkeppel es utikonyvvel felszerelkezve sem sikerult megtalalni az ettermet, igy vegul bementem a pizza hutba (!) erdeklodni. itt kedvesen egy sikatorra mutattak, amin kisse ketkedve, de annal ehesebben vagtunk at, es valoban, egyszer csak az etterem elott alltunk.

kivulrol semmi extra, az ajton diszkret matrica hirdeti az idei michelin csillagjukat, amit idonk sincs eszrevenni, mert szimpatikus pincerunk erdeklodik, hogy zavar e minket, ha megosztjuk massal az asztalt, dehogy zavar, where are you from, Hungary, oooo, Budapest! kiderul, helyi pincerunk elso baratnoje hatvani (!) volt. kesobb a mellettunk ulo nemet expatokkal tokeletes nemetseggel kommunikalt, ezen mar szinte fenn sem akadtunk. oket leszamitva egyebkent csak helyiek ultek a zsufolt etteremben, ami alapvetoen jo jel.

az asztalon vart minket a ket nyelvu menu, mellette kis indigos cetli es ceruza, a kivalasztott etel szama melle kis ikszet kell rakni es mar jonnek is a szebbnel szebb gozgombocok.
idokozben teat is kapunk es egy angol nyelvu konyvecsket “know your dim sum” cimmel, benne fotok es leiras, miben mi van, mit hogyan kell enni (van, amirol le kell venni elobb egy papirt). az etelek mind egyszeruek, nagyszeruek, itt a friss alapanyagokon es a fuszerezesen van a hangsuly.

csodalatos pincerunk 5 etel valasztasat javasolja, az utolsot rabizzuk, nem csalodunk, messze az a legfinomabb.
a vacsorank kis talkakon illetve bambusz gozoloen erkezik masodpercek alatt, pincerunk a teljesen teli etteremben mindig jokor jelenik meg, hogy elmagyarazza, mit hogyan egyunk, melyikre kell szosz es melyikre nem.

az elso falatnal erezzuk, hogy ez most valami egeszen kulonleges lesz, mint amikor Anton Ego megkostolja a lecsot, meghatottan esszuk a wontont, a tavaszi tekercset es a tobbit. otbol haromban garnela van, meg is jegyezzuk, micsoda abszurd luxus.

egyertelmu, hogy ez a dim sumozok kiralya, bargyu vigyorral ulunk husz perccel kesobb degeszre zabalva, majd a cetlinkkel a kasszahoz jarulunk es 2 900 forintny helyi penzt kicsengettunk.

megjottunk

most epp hajnali 4 ora van helyi ido szerint es nagyon ugy tunik, a jetlagem a szokasos koroket futja, 4 ora nulla nullakor kipattant a szemem, es gyanitom, ez meg egy oraig igy is marad.

szerencsere a modern technikanak hala mar a telefonomon is tudok blogot irni, csak az ekezetek maradnak el.
szoval 5+7 ora – szerencsere esemenytelen – repulout utan megerkeztunk Hong Kongba, vegre!
minden felelmem ellenere a szallason a no regi baratkent udvozolt, egy szamologep es egy naptar segitsegevel percek alatt lebizniszeltuk a szoba arat, majd megkaptuk a kulcsot. elsore azt hittem, hogy azt a szobat kapjuk, amiben anno a Kartyassal fetrengtunk egy meglehetosen jol sikerult “japan sort iszunk egy random lepcson ulve a nyilvanos budi mellett” tematikaju este utan, de vegulis a vele szembe levot kaptuk. anyukammak a szobaval nem volt kulonosebb baja, de a haz bejarata es lepcsohaza azert kicsit megrazta, ezert a nap tovabbi reszeben borzadaly lepcsohazakat mutogattam neki, hogy kontextusba tudja helyezni a mi kis szuper szallasunkat.

a nap hatralevo reszet az alvas elleni kuzdelem hatarozta meg, annal is inkabb, mert este 10-re meg volt beszelve egy talalkank, hogy leadjuk a turo rudi szallitmanyunkat.
leginkabb fel ala maszkaltunk a kornyeken, felfedeztuk a kornyek tematikus boltjait, igy megcsodaltunk szamos elado hazioltart es konyhai felszerelest (a ket szemelyes bambuszgozolon elgondolkodtam, foleg 300 forintos aron), majd beultunk egy helyi etkezdebe (most
eloszor csinaltam ilyet, meglepoen profin tudtam rendelni es ertelmezni a menut), ahol vegre ehettem fokhagymas, huslevesben fott pok choit, amiert ugy rajongom. komolyan, keves ilyen egyszeru de nagyszeru etellel talalkoztam. orommel konstataltam, hogy a palcikaval eves olyan, mint a biciklizes, nem igazan lehet elfelejteni. anyukam pedig orommel fogadta a pincer altal felajanlott kanalat es villat.

este meg nemi kilatast is neztunk a turo rudi fele, es a legendas star ferry sem maradhatott ki. valamiert minden alkalommal hihetetlen megnyugtato ez a 10 perces komput at a tengeren.

az ido kicsit paras es idonkent esik, de alapvetoen udito ez a 20 fok.

holnap (vagyis 4 ora mulva) alapozo programot tartunk HK for beginners cimszoval es felmegyunk az egyes szamu kilatoba, a Peakre, illetve a helyi tortenelmi muzeumba, hogy kikristalyosodjon mind vizualisan, mind tortenelmileg, hogy megis hol vagyunk.

a nap latvanyossaga egyebkent egy jelentektelen megjelenesu jade karkoto
volt, pottom 1 millio helyi penzert, vagyis 30 millio forintert.

pakolási örjöngés

miután ma reggel _minden_ létező ruhámat kimostam, kapucnis pulóverben és maggie simpsonos trikóban feszítettem egész nap a városban, most meg mániákusan pakolgatok dolgokat a fűtőtestre, hogy száradjanak már meg végre, miközben azon filózom, hogy hány darab nadrágra lesz szükségem, mert elegáns akarok lenni, és 95%-os páratartalom mellett hétszentség, hogy semmi sem szárad meg, ami valaha elázik, és vajon vigyek-e szoknyát.

teljesen egyértelműen megőrültem…

haladunk

talán még nem mondtam, hogy a mostani HK-i szállásunkat a könyvelő szervezte, aki ugye korábban a szobatársam volt Tyúkszarfalván. szóval kontaktáltam még márciusban, hogy izé, lehetne-e, persze, hogy lehet, jaj de jó. ez ilyenkor úgy néz ki, hogy ő elsétál a családi jó barátjához, és szépen megvitatják, hogy jön majd két fehér ember, adjál nekik szép szobát ablakkal, jól van barátom, adok neked, még kicsit discountot is kapsz, csak fizesd ki az első napot én meg adok neked mágikus fecnit, ami ezt igazolja. és akkor készül a mágikus fecniről portréfotó, amit a könyvelő elküld nekem, én meg egy hónappal később felmutatom a nőnek, ő bólogat, a fali naptáron elmutogatjuk egymásnak, hogy igen, igen 10 nap, igen, a kulcsért cserébe 100 helyi pénz letét, mosolygunk, és szinte fel se tűnik, hogy nem beszéljük egymás nyelvét.

eddig egy picit izgultam, mert a mágikus fecnit ezidáig nem kaptam meg, de most megérkezett a telefonomra, szóval íme, a világ egyik legmodernebb városában, ahol szabályosan a bokorból is árad a wifi ezzel a sajtpapírral fogom igazolni, hogy jogosult vagyok egy 8 négyzetméteres szoba és néhány vödör használatára egy olyan szálláson, ami nincs fenn az interneten és egy lakóház hátsó lépcsőházából nyílik az ötödik emeleten.Image