Call from the past

Sose fogjátok elhinni, ki hívott ma fel. Tulajdonképpen magam sem igazán hittem el, annál is inkább, mert tegnap félálomban pont a kínai főnököm járt a fejemben, erre ma nem felhív? Hogy óóó, my friend, olyan rég nem beszéltünk, óóó, hogy ityeg a fityeg? Mert itt, Kínában, a helyzet egyre csak fokozódik, és akkor mi lenne, ha ahogy beszéltük, projektalapú megbízások, esetleg egy kis kínai kiruccanás, vagy talán inkább mennék Afrikába? Csak mert, háhá, most már oda is lehet! Igen igen, lenni sok új fejlemény, lenni új bizniszpartner, áradó double happiness. Szóval akkor alrightie, jó? Mehet megint ugyanaz, mint régen? French language specialist, yes?

Nos, mint is mondhattam volna, mint hogy “igen főnök, persze, főnök, szuper főnök”, miközben igyekeztem nem nagyon röhögni a vonal túloldalán. Korai még kétségbeesni.

update: tényleg nagyon akarhat tőlem valamit, mert azóta megint rám írt, hogy az új bizniszpartner nagyon szigorúan veszi a munkakiszervezését külföldieknek (amikor egy kínai outsourcingról beszél, az több, mint vicces), de ne féljek, a könyvelővel majd kiagyalnak valamit. még mindig korai kétségbeesni.