Egy kisebb agresszió roham után, ami reggel ért saját hülyeségemből
kifolyólag, nagyon kellemes napom kerekedett. Egyébként egy tipp, még
véletlenül se hallgassatok NINt a zsúfolt metróban, ahova nem hagynak
felszálni trottyos vén hülyék és hormonzavarós zord tinédszerek, mert
spontán rátok fog törni, hogy lángszóróval essetek neki az ellenséges
tömegnek. Igen, nekem is vannak agresszív pillanataim, csak nagyon
ritkán.

Kompenzálandó rémes tegnapi mozi élményünket, anyukámmal megnéztük a
Vera Drak c. ópuszt, ami katarktikusan jó volt, de vmi mélységesen
lehangoló. Tudom aánlani, de módával, mert tényleg benémul tőle az
ember, még én is, pedig az már teljesítmény.

Most összepakolok, holnap megyek Pécsre, Volkovnak bebizonyíthatom,
hogy mennyire vagyok talpraesett (vagy nem) és mehetek el egyedül és
önállóan az llomásról az egyeteméig, ahol a drága ember nyelvvizsgázik.
Kaland hangulat rulz.

Megint ól esik egy kicsit elszakadni az itthoni hibbantságoktól, bár ez a hetem messze nem volt annyira abszurd, mint az elöző.

Apukám Berlinben tobzodik és vicces smseket irogat, miszerint Lenin él
és emberek levitálnak a metróban. Hát jó. Egyébként az első smst pont
akkor kaptam meg, amikor Phage-nek ecseteltem, hogy egy Lenin trikó
“Tanulni, tanulni, tanulni” felirattal mennyire frappáns lenne
vizsgaidőszak közepén…

Erről most eszembe jutott, hogy a francia suliban a női budiban egy
kisebb orosz társaságba botlottam, ami meglepő, mert régebben nem
voltak oroszok a suliban. Evel többször is sokkot kaptunk attól a
helytől. Rá kellett jönnöm, hogy mekkora egy sznob környezteben
okultunk mi és mennyire el van tájolva ez a társadalom minden egyéb
társadalomtól. Ahogy álltam az épület elött és bámultam a francia
anyukák hadát, akik naphosszat semmit sem csinálnak, csak egymás háta
mögött pletykálnak, illetve bridzseznek és full sminkben eljönnek a
gyerekért a sulihoz (a legmodernebb és ká drága kocsival
természetesen), úgy éreztem, hogy én most azonnal vérkommunista
szeretnék lenni. Ami persze nem így van, de mindegy. Szóval most, hogy
már 3 éve nem élek ezek közt az emberek közt, hirtelen még szembetünőbb
volt minden. Most már talán elég időt éltm az igazi életben, ahhoz,
hogy érzékeljem, hogy mennyire egy aberrált egy társaság ez. De ezzel
együtt a világ egyik legjobb neveltetését nyújták, amiért az ember
elviseli a sznobizmust, a kétszínűséget és a felemelő butaságot, ami
ezt a helyet jellemzi.
Angol tanáromat meg elkezdtem még jobban tisztelni, most hogy kivülröl
láttam egy osztályt. Elgondolkodtunk Evel, hogy vaon mi is ilyen öntelt
hülye tyúkok voltunk-e, mint a mostani végzős osztály és mi is ennyire
idegölöek voltunk-e. Minden tiszteletem ezé a tanáré, aki képes 15 éve
ugyan azt tanítani a legjobb hangulatban, úgy, hogy az órái gyorsan és
hatékonyan telnek. Nem útolsó sorban még angolul is megtanul az ember,
úgy, hogy észre sem veszi.

Na, demost aztán már tényleg lefexem, ezt a francia sulis témát meg
egyszer összeszedettebben leírom, anno írtam én erről egy 8 oldalas
pszichológia dolgozatot, szóval vannak ötleteim, de nem akarlak titeket
ezzel traktálni, másrészt meg az új élményeimet még nem volt teljesen
időm feldogozni, úgy hogy, tömören és hatékonyan meg tudjam őket
fogalmazni.

Ó a picsába, hogy lehetek ennyire szrencsétlen? Fogtam magamat és laza
erkölcsökkel benéztem az órát és lekéstem a ma reggeli
óralátogatásomat. Valószinüleg azért, mert nem gondoltam teljesen
végig, hogy mikor kell nekem itthonól elindulnom, meg ilyenek. Hogy
lehetek ennyire béna? Mert ha még elaludtam volna a dolgot…de nem,
tök ébren voltam. Én utolsó barom.
Megyek is el itthonról, ne boruljon az egész napom. Egész ideges lettem. Vannak ilyen napok…

NE nézzétek meg az Arséne Lupint!! Ha ismeritek az eredeti
könyvsorozatot Maurice Leblanc-tól, akkor meg aztán végképp nagyon ne.
Egy rakás idegesítő és ködös szar. Tipikus példája annak, hogyan kell
elb@szni vmit. Egészen  ideges lettem.
Fá is a fejem, fogalmam sincs, mitől, asszem lefexem, majd holnap
kiblogolom magmaat, most olyan kellemesen néma hangulatomban vagyok,
olvasgatok, vagy vmi. Holnap meg tanítok. Két órát is. Semmi kedvem
hozzá momentán,de a pénz, az pénz. Elötte még órát is látogatok, de
sürű itt minden, jaj.

Ezt az aberrált álmot… Életem összes meghatározó női szereplője benne
volt kb. Emellett utaztam, repterek voltak, Párizs, Bruxelles, szakadó
eső, apám, a belga lektor (na ezt nem értem), a napsütés, Aimée és
Jaguár és a végére mélyésgesen frusztráló volt. Egészen idegesen
ébredtem ennek hála, aztán végig gondoltam és elkezdtem röhögni.
Sikerült csak most meginnom a nap első kvját, ez tisztra fantasztikus.
Tényleg koffein függő lettem itten, pedig sokáig nem voltam az. Na,
majd ezt is megoldom vhogy. Ma megint plátói szerelmem angolóráin fogok
olvadozni, mármint nagyon remélem, E jön velem, ami duplán jó, mert
ezer éve nem kommunikáltunk rendesen. Este meg megyek moziba
anyukámmal, ilyen is rég volt, legutoljára 3 hete voltam szerintem
moziban, ami azért elég siralomház, ahhoz képest, hogy milyen nagy mozi
rajongó vagyok. Na, rohanok.

Vicces, tegnap este vmi megmagyarázhatatlan szar érzés tört rám
mindenfélékkel kapcsolatosan. Ma reggel is kitartott a dolog, de végül
egy kis pszichedelikus természetfiló helyre zökkentett, meg KM abszurd
dumái, mint mindig. Egyébként egyenesen Bécsből kaptam a lelki
gyorssegélyt. A nap többi részét masszív eufória és kv dömpingben
töltöttem. Agytágításom áttevődött jövő csütörtökre, hurrá. Morfón már
annyira szana-szét voltam zuhanva, hogy vhogy jet-lages denevérek
jöttek szóba. Ne kérdezzétek.
Aztán találkoztam egy lehalkított Phage-el, akit csak úgy sikerült haza
parancsolnom, hogy a nyomaték kedvéért elmentem vele a világ végére a
Teológus Otthonba. Ahol aztán majdnem ott felejtettem magamat.
Haza fele Jehudit Rotem jutott eszembe (aki egy magyar származású
ortodox zsidó nő, aki elhagyta a vallást és ezt az egyébként elég
felejthető “Olyan nagyon szerettem” könyvében ki is fejtei,
élettörténetével egyetemben), aki írta, hogy amikor elöször
felkapcsolta a villanyt szombaton, akkor majdnem elájult a stressztől,
aztán rá kellett  jönnie, hogy nem csap belé mennykű és nem omlik
rá a ház. Lehet, hogy ezt most csak én értem, de minden esetre
találónak ítéltem ezt a mondatot.
Net elvonóm még tart, most jövök pl. rá, hogy el se olvastam ma még a
statisztikáimat, valahol annyira nem érdekel. Fogok én még eleget
tespedni ezelött a gép elött, fuj.

Blog elvonás on.
Ma Catherine 60 perc helyett kb 110 percig papolt nekünk
mindenfélékről, főleg könyvekről (ami bölcsészkaron meglepően ritka
dolog), minek következményeként teljesen belelkesedtem és nosza, iziben
elolvastam 80 oldalt nem tudom pontosan kinek a milyéből, amit a
kezembe nyomott, hogy jövő hétre olvassuk el. Ha jól fogom fel, egy
munkásosztálybéli nőről szól, aki kitör társadalmi környezetéből (amit
pedig eredetileg szeret) és miután átmegy a kötelező megpróbáltatásokon
és nyilávnos megszégyenítéseken, vhogy eljut oda, hogy hirtelen már
megveti azt a közeget, ahonnan származik. Érdekes téma, de vhogy a
tálalás szó szó. Persze még a könyv második felében javulhatnak a
dolgok…
Na, folytatom is, ki tuda mi sül ki belöle. Próbálom letépni magamat a
netről, ez idáig egész jól ment is. Most egy kicsit bölcsészkedhetnék
tört rám, olvasn, olvasni, olvasni. Alapvetően imádok olvasni, csak
néha erről megfeletkezek (örök hiba).
Ja és ma voltam Laci Bánál (az én zseniális fodrászomnál), aki
zseniális módon csinált nekem egy olyan frizurát, amin senki se fogja
észre venni, hogy voltam fodrásznál, viszont nekem nagyon tetszik. Na
mindegy, nálam a haj ilyen centrális téma, kellett nekem sémi népek
között nevelkednem, ahol a haj közkincs… Ha már sose lesz rengeteg
sötét hosszú hajam, legyen egy jó fodrászom. Na meg göndör szénaboglya
a fejemen, azt csak én tudok produkálni 🙂 Na jó, haj téma off, megyek
vissza feltörekvő nőcimhez, kinek még a nevét se tudom (a rengeteg
olvasás előnye, hogy dunsztom sincs, hogy kitől mit olvastam. Volt,
hogy a 30. oldalnál jöttem rá, hogy én ezt már olvastam…hehe)

“Cogito ergo sum”. Ez volt az első gondolat az agyamban ma reggel,
amikor aránylag magamhoz tértem. Mielött végig gondolhattam volna az
egészet, az agyam már vadul azon filózott, hogy hogy is van az, hogy
“beszélek, tehát vagyok” latinul. 6 év latin után még ezt sem tudom,
ciki. Na de kérem, mi a túrót álmodhattam? Vagy, hogy jön ez ide? Az
élet apró rejtélyei…

Hát ez a nap is jó hosszúra sikeredett… Mondanám, hogy semmit se
csináltam, de ez ebben a formába nem igaz, mert kijavítottam, illetve
megírtam egy Catherine esszét, ami mondjuk rendben van, de a személyes
tanulámanyaimat nem viszi elöre, mivel ezt csakis kizárólag máltai
szeretetszolgálat gyanánt tettem. Emelett masszívan szídtam az
egyetemet és olvastam elöbb említett cuccost. Annyira nem vagyok vhogy
elájulva ettől a könyvtől, lehet, hogy velem vana  baj, de
szerintem inkább a stílussal, ami vhogy nagyon nem ragadott magával.
Egy névtengerben uszok és időnként teljesen feladom, hogy kövessem, ki
kicsoda. Ezzel együtt érdekes a sztori, de erről mondjuk nem tehet
senki, vagy, h mondjam, szóval ezért nincs kit isteníteni, ha egyszer
érdekes dolgokat pródukál az élet, hát ámen.

Egyébként kezd úrrá lenni rajtama v izsgaidsőazk elöttiu szétszort
jajveszékelés, amikor nagyon szidom az egyetemet és nem csinálok
semmit. Ilyenkor hihetetlen destruktív tudok lenni. Bár fásulok, vagy
leszarom, vagy nemtom. Pl. ma csak egy egész kicsit lettem csak ideges,
amikor boszi felhomályosított, hogy véletlenól megtudta, hogy
csoporttársaink már megint nem informáltak minket egy spontán
keletkezett taskról. Mert ugyan má, miért szólnának. Nem ismerjük
egymást 3 éve és feltétlenül nagyon szemtek vagyunk mindenkivel. Nem ez
az első eset és nem is az utolsó és nem érdemeljük meg, az is biztos.
Na mindegy, minden esetre lehettem volna idegesebb is tőle.

Szombaton megint megyek Pécsre, ott majd lehiggadok, meg kikapcsolódok,
meg hasonlók. Addig meg majd kissé kaotikusan elleszek vhogy…ne
mondátok, hogy nem szóltam 😉

Hát ez feletébb izgalmas. Netten emléxem, hogy ma végig ültem egy
syntax órát, de kb semmi más nem rémlik belőle, hála fantasztikus 
időjárásunknak, kb alvajárok. Be is döglök az ágyba és olvasgatom Aimée
és Jaguárt nyálkifolyásig. Vagy mi.

Mivel, hogy szoktam visszaolvasni saát barom eszmefutatásaimat, ide
bigyesztenék egy személyes kommentár a saját utókoromnak: nem szabad,
hogy valakit elrontsak, porrá zuzzak és letapossak. Mert soha,
semmilyen körülmény között nem érdemelné meg. Ne kérdezzetek, tegyetek
úgy, mintha ez a pár sor nem lenne itt (elvégre íy se kommentél engem
szinte senki, buhu).