most, hogy a futás hivatalosan is új mániám lett, úgy viselkedem, mint ilyenkor általában, és enyhe monomániába fulladok.

szóval az előző nyavalygások sötét fellegeit eloszlatnám eme rövidke beszámolóval, miszerint ma úgy döntöttem, hogy ideje tenni valamit a sebesség érdekében is, ezért a netről szerzett tipp alapján egy két szótagú szavat ismételgetve futottam, egyik szótag egyik láb, másik szótag, másik láb. a szót nem írom le, mert hirtelenjében furcsa helyekről furcsa emberek találnának ide a blogomra és a sok szöveg láttán csalódottan távoznának, mindenesetre a módszer nagyon hatékony, 15 perc alatt sikerült lefutnom 2 kilométert, ráadásul úgy, hogy ebben volt 5 perc lassabb bemelegítés. eredetileg öt perccel többet terveztem, de bevallom, egy atomnyi oxigén nem jutott már a tüdőmbe, lilultam, szédültem, izzadtam és sípoltam egyszerre (megnyerő látvány lehettem így a délutáni újlipótvárosban).

az élmény viszont, mint mindig, felemelő volt, olyannyira, hogy kedvet kaptam hozzá, hogy ezt akár hetente kétszer is eljátszam, elvégre 15 percet tényleg rá lehet erre szánni (a későbbiekben emleni akarom pár perccel az időt, de már az is önmagában siker lesz, ha legközelebb nem úgy festek a végére, mint aki menten apoplexiás rohamot kap).

és még a lektorálás is jobban ment utána.

mint említettem, egy teljesen más útvonalon, némiképp szimpatikusabb feltételekkel nálam kötött ki az OFFIs meló, szerencsére már csak lektori minőségben kellek nekik, ami nekem tökéletesen megfelel, franciát lektorálni tényleg bármikor, bárkinek.

tegnap délutánig még úgy gondoltam, hogy ez egy kellemes kis mellékesnek jó lesz, elszöszölgetek a szövegekkel, hát mit lehet ezen annyira elbaszni, meg egyébként is, lektorálás, nem fordítás, azért azt fejen állva is lehet nyomni. meg höhö, helyzeti előnyöm van, mert nálam aztán senki se tud jobban franciául ebben az országban.

hát hogy is mondjam… azt hiszem, a szopás klasszikus esete áll fenn.

ma reggel 8kor csörgött a telefon, hogy akkor itt az első szöveg, hajrá hajrá, van egy órám, hogy átnézzek egy oldalt. szerencsére nem az OFFI személyesen hív, hanem a jóval megértőbb és szimpatikusabb kontaktom, aki előtt legalább nem kell úgy tenni, mintha reggel 8-kor én már réges rég fenn lennék és ennek megfelelően értelem is szórult volna beszédembe.

lebambultam magam a gép elé, megnyitottam a szöveget, és szépen lassan rá kellett döbbenem, hogy egyrészt, lehet, hogy nálam senki se tud jobban franciául, de itt inkább az a lényeges, hogy mennyire tudnak nálam rosszabbul, másrészt meg talán ideje lenne leszállni a magas lóról, mert nyelvtudás ide vagy oda, honnan a francból tudjam így hirtelen, hogy a Parlement européenben mi van kis betűvel és mi van naggyal, meg mi a szar az a keretstratégia franciául?

a második szöveget már nagyobb alázattal fogadtam, a harmadiknál beletörődtem, hogy nem ismerem kellőképpen a francia újságírói nyelvet, ezért csak kínkeservesen tudok átszabni 45 perc alatt egy másfél odalas hírt.

a negyediknél már tökéletesen megértettem, hogy a kontaktom miért akar izmos férfi létére sírógörcsöt kapni ettől a munkától (ő január óta tolja), alázattal kevert gyanakvásomat pedig odáig fejlesztettem, hogy már a kötőszavakat is elkezdtem beirogatni a gugliba, hogy nincs-e bennük valami furcsa.

mert a furcsa a mi ellenségünk, ha valami mégis benne maradna, akkor jön az OFFI, hogy ejnye ejnye, javítsuk ki újra hétvégén az egészet. ami önmagában nem lenne baj, de vannak megrendelők, akik az emberből a gyomorideget hozzák elő, szar kis remegő droiddá alakulunk előttük és összerezzenünk, ha megcsörren a telefon, hogy “jaj istenem, nehogy felhívjanak lebaszni”.

hogy tulajdonképpen miért rettegek ennyire ezektől a megrendelőktől, azt meg lehetne magyarázni, de hosszadalmas és unalmas lenne, ennél viszont sokkal izgalmasabb, hogy ezeknek mind tudatában miért vállalok ilyen melókat, mert ennek spec nincs igazán magyarázata.

(persze persze, magyarázat mindig van, a pénz mindig jól jön, a francia nyelv hiányzik, “csak 3 hónap”, az erkölcsi fölény az OFFI fölött, a szellemi kihívás, az unalom mind lehetséges opciók)

ha kérdezik, lelkes RPG rajongónak vallom magam, igaz, élőben sose játszottam, de sérdülőkorom a Diablo és a Baldur’s Gate jegyében telt el. tisztában vagyok a kasztok, a mana/skill/life pointok, a két kezes fegyverek és a chaotic good beállítottság implikációival és a mai napig le tudnak kötni a dungeonben hentelős, quest teljesítős mókák (amiket mostanában az okostelefonom játszok, sic!).

imádom ezeknek a játékoknak a képi világát és a hasonló ihletettségű filmek is óriási hatást gyakorolnak rám. remek közönség vagyok, hisz élek-halok az grandiózus díszletekért, az epic dallamokért és a gigászi csatajelenetekért.

mégis, kövezzetek meg, egy épkézláb fantasy könyvet nem bírtam elolvasni, 13 évesen átrágtam magam a Hobbiton, amiben némiképp elvesztettem a fonalat, de azért elkezdtem olvasni a Gyűrűk Urát, de egyszerűen nem kötött le. később is próbálkoztam mindenfélével, de 100 oldal után mindig elunom az egészet, mert vagy túl kiszámítható, vagy hülyének néz az író, vagy nyelvezetileg annyira gagyi, hogy sikítófrászt kapok tőle, vagy annyira bonyolult nevek és helyek vannak benne, hogy fogalmam sincs, hogy ki-kicsoda, vagy… vagy talán velem van a baj.

mindezt azért mesélem, mert most viszont kedvet kaptam a Trónok Harcához, amit a Kártyás ma délután kölcsön is ad nekem. miután mindenhonnan azt hallottam, hogy ez szinte nem is fantasy, hanem középkori szarkeverés, némi esélyét látom annak, hogy be bírom fogadni.

rég voltam ilyen lelkes, szóval rajtam most tényleg nem fog múlni.

bevallom, egyáltalán nem hittem abban, hogy képes leszek újra lefutni az öt kilométert, főleg nem pár nappal az első alkalom után. itthon tettem-vettem és mindent megtettem, hogy ne kelljen elmennem futni, de az idő túl szép volt és elfogyott a vasalnivaló, így végül neki vágtam.

az első 2.5 km borzasztó volt, de egyszer csak megtáltosodtam, és azon kaptam magam, hogy klasszisokkal gyorsabban futok, mint szoktam és nagyon nagyon élvezem.

végül 4,5 kilométernél feladtam, mert addigra tényleg lila volt a fejem és enyhén szólva szédültem, de teljesen eufória lett úrrá rajtam.

ezúttal el sem aludtam utána és az időm is sokkal jobb lett, mint a múltkor, szóval szemlátomást van értelme próbálkozni ezzel a futással, mert minden alkalom sikerélményeket rejt magába, ami nagyon pozitívan hat a mindennapi hangulatomra.

hivatalosan is tököm kilett a Lila Akác köz nevetséges nyavalygásaival, mostantól nem “elfelejtem” megnézni, hanem tudatosan távol magam tőle. kár, mert az első négy szezon azért rendben volt.

cserébe a szemét Don Draper újra le tud kötni, pedig fél évvel ezelőtt kissé unottan hagytam abba a Mad Men harmadik szezonját, mondván, hogy itt nem történik semmi.

…vagyis, hogy nem vagyunk egyek. de nagyon nem.

tegnap a decathlonban úgy éreztem, hogy futó ambicióim elérték azt a szintet, hogy vegyek egy rutyutyu igazi futónadrágot, ami ugyan előnytelenül tapad és cuppan, de megbízható források szerint, fantasztikusan elvezet mindent és hidegen / melegen tart, összepréseli az izmokat és egyébként is, jó, hogy nem futja le helyettem a szigetkört.

ehhez képest, miután belepréseltem magam a megfelelő méretű gatyába, konkrét dührohamot kaptam, a testhőmérsékletem legalább 2 fokkal megnőtt, leszakadt rólam egy liter víz, és úgy éreztem, hogy most azonnal el fogok ájulni, de csak azután, miután ennek a rohadt ruhadarabnak a feltalálóját leöntöm egy liter sósavval. (a hőguta előtti másodpercekben mindig nagyon agresszív leszek).

most már legalább tudom, hogy ez nem hiszti, az elasztántól tényleg kellemetlen és furcsa tüneteim támadnak, mintha megszünne hirtelen a bőrlégzésem, vagy nem is tudom, de azért nem véletlen, hogy egy darab stretch ruhadarabom sincs.

szóval valami kicsit természetesebb anyagból készült rövidgatyában fogok mostantól virítani, remélhetőleg azért nem futok majd visszafele tőle.

tegnap a zsivágóban megkérdezte tőlem a pincér, hogy hogy-hogy kólát iszom, és hogy hol voltam péntek este, hiányoltak.

ööö.

tegnap végre rászántam magamat, hogy folytassam az edzéstervet, ami alapján még két alkalom lett volna az 5 kilométerig. elkezdtem futni, kivételesen nem éjszaka mentem le, hanem délután, a szép napsütésbe. (egyébként nem azért szeretek éjszaka futni, mert perverz vagyok, hanem mert akkor nincs senki az utcán és kevésbé érzem úgy, hogy egy trampli elefántként mindenki engem bámul).

az első 15 perc annyira jól ment (igaz, a szokásos tempómnál valamivel lassabban), hogy úgy döntöttem, nem tartok szünetet, úgyis csak egy percet kellett volna sétálni a két blokk között, az meg mire lenne jó.

szóval futottam tovább, majd egyszer csak kitaláltam, hogy talán ez a legjobb alkalom, hogy megpróbálkozzak a bűvös öt kilométerrel.

mikre nem jó, ha az embernél van egy okostelefon, mert pár pittyegéssel később máris beállítottam, hogy szóljon, ha  elérem az öt kilométeres célt.

végül el is értem, igaz, az utolsó kilométeren már eléggé meg akartam halni, és végül nevetségesen lassú lettem, de nem álltam meg, és ez volt a cél!

nagy vidáman hazajöttem, elújságoltam pár embernek a hírt, euforikusan nyújtottam és főztem egy adag sajtos-tésztát, majd meglepetésszerűen elájultam a fáradtságtól. (aztán feltámadtam és azért elmentem a jelenbe vidámkodni Zosiával és a Kártyással, ráadásul mindezt biciklivel tettem (a menést, nem a vidámkodást), amiért extra hősnek éreztem magamat)

féltem, hogy ma reggel alig bírok majd felkelni / megmozdulni, de meglepően fitten ébredtem, itt-ott érzem az izmaimat, de semmi durva és sokkal kipihentebbnek és üdébbnek érzem magamat, mint az előző 10 napban, amikor meg se mozdultam.

szóval elértem az első lépcsőt, tulajdonképpen mindegy is, hogy ezt pár hónappal ezelőtt kellett volna megtennem, lényeg, hogy sikerült és folytatni akarom, mert nagyon megszerettem a futást idő közben.

amikor a szabadúszókat úgy irigylitek ti mind (jó, ti pont nem, de paranoid vagyok), tartsátok észben, hogy a világ nem fenékig tejfel, például tegnap kaptam meg a februári fizetésemet és ma egy teljes össznépi baráti találkozót kellett lemondanom a hirtelen rám zúduló meló miatt.

szóval azért van ilyen is.

hát nem ma fogom lefutni a szigetkört, mivel múlt héten egy percet se futottam, ezért még nem fejeztem be az edzéstervet. mostanában egyébként rendszeresen megesik velem, hogy egy hétig szépen csinálom az előírt futásokat, utána egy hétig nem jön össze egy alkalom se, vagy azért, mert épp hihetetlen sokat dolgozom, vagy a kocsmában ülök. szóval ezen a téren is jó lenne kicsit fejlődni.