ez a hely egyébként azért tökéletesen kiszámíthatatlan, mert sose lehet tudni, hogy hirtelen mikor szűnik meg kaotikusnak lenni.

fél perc alatt megoldódtak a hongkongi problémáim, minden bizonnyal holnap délután megyek majd át és elvileg a főnökkel is tudok majd ott találkozni. szóval a kecske és a káposzta is örül.

(közben én meg pánikba estem, hogy mindjárt megyek haza, még ki kell hoznom a lehető legtöbbet ebből az élményből)

fuckin hell, most látom csak, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki elveszett az időzónákban, a schedule-öm szerint pénteken éjszaka indulok, valójában viszont az csütörtök, magyarán holnap el kéne innen indulnom, hogy lehessek egy napot hongkongban.

NAGYON remélem, hogy nem az lesz a sztori vége, hogy akkor hongkong sztornó, mert akkor (nemlétező) tökön szúrom magam.

tartottatok már nyelvórát tolmáccsal?

most döbbentem rá, hogy holnap van az utolsó napom a gyárban, csütörtökön már indulok Hongkongba, persze hogy mikor és hogyan, az egy masszív rejtély, mint errefele úgy általában minden.

ez mondjuk egyben azt is jelenti, hogy egyre kevesebb alkalmam van találkozni a főnökkel és effektíve konkretizálni bármit is. ez a pasi, olyan, mint a pápa, audenciát kell tőle kérni 1 hétre előre, aztán örülsz, ha beszél veled 10 percet. tegnap éjszaka mondjuk sikerült kommunikálnunk, megdicsérte a forradalmi ötleteimet (ja mert tegnap forradalmasítottam a céget, csak ezt elfelejtettem leírni ide) és azt mondta, hogy az új ötletek nagyon jók, nagyon “stimulating”. pont. szóval haladunk, csak hát nem túl egyértelmű, hogy merre.

ez egyébként azért is vicces, mert ma reggel volt egy röpke másfél órás mítingem, amikor felépítettünk egy szuper nyelvi adatbázis rendszert az egyik sráccal, majdnem elájultam a végére, úgy elfáradtam (a srác tök aranyos és értelmes, de MINDENT legalább ötször kellett elmondanom, hogy biztosan megértsük egymást). szóval most már azt se mondhatjuk, hogy ide jöttem ingyen élni és “megúszni” az egészet, komoly szellemi energiát fektettem a dologba, remélem ez alapján látják, hogy lelkes munkatárs lennék.

avagy bészik inglisz tlénin, ahogy azt itt hívják. ez vár rám ma délután, 20-30 darab, angolt alig beszélő embernek kell angolórát tartanom, egyetlen egy darabot, 60 perc terjedelemben. értelmét kevéssé látom, de azt hiszem hőn imádott módszertan tanárom most nagyon röhögne rajtam, amint éppen wordben 76-os betűméterrel színes betűkkel írom le éppen a színek nevét, hogy aztán majd fel tudjam mutatni az órán.

szerencsére még múlt héten beültem egy japán trainingre, így legalább meg tudtam figyelni az itteni pedagógiai módszereket. alapvetően elmondjuk az adatokat, felmutatjuk a megfelelő reáliát és elismételtetjük az emberekkel. majd egyesével felállítjuk őket (csoportonként egyet) és újra elismételtetjük velük. ha rosszat mondanak, kedvesen nevetünk (mindenki nevet ilyenkor), ha jót, megdícsérjük. minden esetben iszonyatosan megtapsoljuk, amikor leül. (apropó, én ilyen hangos tapsot még nem hallottam, de hát nem is éltem nagyon a kommunizmus alatt). ez így hülyén hangzik, de alapvetően nem olyan rossz, nem érzed azt, hogy hülye vagy, ha nem tudod a választ, én például csak minimálisan semmisültem meg, amikor kínaiul felszólítottak, hogy ismerjem fel valamelyik japán magánhangzót (haha)

szóval nesze neked kommunikációs módszer, ezzel próbáljak meg kezdeni valamit. egészen be vagyok szarva ettől az egésztől, pedig azért tényleg tartottam már pár órát életemben, de azért ez szörnyű kihívásnak tűnik (sokkal nagyobbnak, mint itt bármi).

mindenesetre az egyik reáliám Bruce Lee le, az egyszer biztos.

azért a Kártyás tudott valamit, amikor engem küldött ide. bizonyára sejtette, hogy én vagyok az egyetlen lány a világon, aki 5 nap jégverem és lavorban zuhanyozás után nem kap sikítófrászt, amikor egy vidám patkányt lát meg befutni a nyitott konyhaajtón.

pedig nem hinném, hogy főzni indult.

most kicsit csömöröm lett a monitoron keresztüli kommunikációból, azon belül is az írásból, ha lenne rá lehetőség, akkor most audioblogolnék (hm, ez nem is rossz ötlet!!), de mivel nincs, összefoglalom címszavakban:

– harmadik nap végre rájöttem, hogy kell lehúzni a budit úgy, hogy a tartály tartalma nem ömlik a lábamra.

– negyedik nap délután rádöbbent, hogy én konzekvensen csapvizet iszom első reggel óta, mert megzavart a vízmelegítő automata, amiből kis nyomós csapon jön ki a víz, mint nálunk a buggyogó palackokból, mínusz buggyogó palack.

– kiderült, hogy a kínaiak nagy része utálja a pacalt és csak afféle kedves tréfának / megtiszteltetsének / próbának szánták az első esti mókát.

– az is kiderült, hogy valamiért azt hitték, hogy nem iszom alkoholt, mivel első nap, röpke 30 órás ébrenlét után csak 3 kupicával ittam a felkínált ausztrál borból (említettem már, hogy valójában egy abszurd drámába utaztam?), ezért nem vittek el tegnap kocsmaturnézni, de most már nagyon sajnálják és boldogan adtak nekem valami helyi unicum szerű izét, amit én látványosan és vidáman megittam, pedig utálom a gyógyfüves löttyöket.

– ezek voltak kis színes híreink, mindenkit megnyugtatok, remekül vagyok, már a zuhannyal is megbarátkoztam (de azért nem viszem túlzásba. mindenesetre áldom a leleményességemet, amiért kitaláltam, hogy egy lavor melegvízbe állok bele zuhanyozáshoz, így nem fagyok szét, míg újratölt a 10 (!!!) literes boiler).

– a szakmai kilátások még kicsit zavarosak, a Kártyás folyamatosan nyugtat Pestről, itt kicsit kaotikus minden (szerepjátékosok kedvéért: Chaotic Good), szóval úgy döntöttem, proaktív leszek és különböző formabontó ötletekkel bombázom a stábot, mindezt nagyon látványosan és jól dokumentáltan. remélem ez megteszi a várt hatást, bár a Kártyás szerint elképzelhető, hogy már csak Pesten kapok ajánlatot, de mindezt csak azért, hogy ne érezzem úgy, hogy ebben a kiszolgáltatott környezetben, ahol ingyen élek és mulatok 10 napig, kénytelen vagyok elfogadni a szállásadóm ajánlatát. fair enough.

– tegnap és ma várost nézhettem  és vásárolhattam. őszintén szólva leszakadt a pofám. ennyi embert! meg ekkora tereket! meg ennyi kamu UGG csizmát 2000 forintért! erről feltétlenül jön majd egy hosszabb beszámoló.

– izgalmas kulturális beszélgetéseket folytatok a kollégáimmal, ezt is feltétlenül meg kell majd osztanom veletek (most mondanám, hogy persze csak ha érdekel titeket, de jut eszembe, ez az én blogom, szóval legfeljebb majd nem olvassátok el, ha uncsi :))

– muszáj csinálnom egy fotósorozatot a környezetemben lévő “kawaii” (japánul cukii, anime rajongók előnyben) tárgyakról, egyszerűen döbbenetes.

– mivel a törzsgárdám jelentős része foglalkozik valamilyen szinten az angol nyelvvel, valahogy ki kéne találnom, hogyan adjam át nektek, hogy milyen csodálatos jane angolban felelek a helyiek tarzan angoljára, és hogy ennek ellenére milyen szuper félreértések uralják az életemet. (kezdek rájönni, hogy a lost in translation mégis csak egy jó film).

– na ezek voltak a rövid hírek, mi lett volna, ha van kedvem blogot írni?

na jó, erre büszke vagyok, szóval kiemelem a jobb oldalt lent futó kis képecskék közül.

erre fele nagy divat a billiárd, olyannyira, hogy ez a két asztal a gyár bejáratával szemben áll az utcán, valami boltszerűség előtt. játszani még nem láttam rajta senkit, de a pihenő szobában (multifunction room, ahogy ők hívják) is van egy, szóval lehet, hogy nem éri meg kimenni. (ha rákattintasz, nagyobb lesz)

úgy tűnik, helyre állt a rendszer és a munkám is lassan elfogy, ezért eljött az idő, hogy elmondjam, milyen a szobám.

a gyár, ahol vagyok, három három emeletes épületből áll. a bejárathoz legközelebb lévő a munkahely maga, az földszinten ül az adminisztráció és az IT, itt van a vezetők étterme és a meeting room is.

egy emelettel feljebb van a leglátványosabb rész, a kb 200 négyzetméteres terem, amiben több száz ember ül, és veszettül digitalizál. három műszakban dolgoznak és szerintem legfeljebb akkor néznének fel a géptől, ha az előttük lévő asztal hirtelen elsüllyedne. mondjuk érthető, leütésre fizetik őket. jelenleg itt ülök én is, de tegnap a mögöttem lévő production office-ban ültem, ahol van pár íróasztal, és a sokat emlegetett minusz száz fok.

a második emeleten szintén vannak droidok, és itt ül a pénzügy, meg van egy nagyobb training room is (itt fogok majd elvileg órát tartani nekik).

a harmadik emelet még tök üres, de már felkészültek a cég további fejlődésére.

a másik két épület kollégium, az egyik kék, a másik rózsaszínű, de valójában mind a kettőben főleg csajok laknak, átlagban 6-8 fős, emeletes ágyas szobákban. ennek megfelelően a belmagasság legalább 4 méter. a szobák egy széles folyosóról nyílnak, itt található a meleg vizes csap és a nyilvános telefon is, és itt kell a cipőt levenni, és kis polcra helyezni. a rózsaszínű épület aljában található a menza, ahova a dolgozók járnak, ez egy óriási hodály lecsempézett beton asztalokkal és padokkal, az egyik végében van a konyha (ahova simán belátni), a másikban pedig egy kis bolt, ahol lehet venni mindenféle nyalánkságokat, például az itt annyira divatos instant tésztalevest.

én egy production managerrel (Kikivel) lakom együtt a rózsaszínű épületben, az ilyen középvezetők már csak ketten-hárman laknak együtt egy szobában, de az egyik munkatársam (Todd) például a gyárral szemben lakik egy lakóházban, ahol egy személyes szobák vannak.

mint említettem, a belmagasság olyan 4 méter körül van, ezért tulajdonképpen egy csőben lakunk, mivel a szoba keskenyebb, mint amilyen magas. az ajtó egyenesen Kiki részébe nyílik, itt van az ágya, az asztala és egy szórakozattó textil szekrényke (valójában egy fém váz, amire ráhúztak egy anyagot, amit le lehet cipzárazni). az ő szobájából nyílik az enyém, ajtó nincs, és a két alvórészt csak egy kb 3 méter magas fal választja el egymástól, vagyis egy légtérben vagyunk. az én részemben két ágy, szekrény, asztal van, de a másikon most nem alszik senki, szóval ez nem túl zavaró. az én részem végén van egy zárható ajtó, ami a “fürdőszobába” nyílik, valójában egy ablakos, kurva hideg helyiségről van szó, amiben van egy mosdó, meg egy mosógép, valamit kötelek 3 méter magasan, hogy tudjál teregetni (a ruhát vállfára rakod száradni, a vállfát egy másfél méteres rúddal akasztod fel a kötélre). innen nyílik egy zuhany “fülke” (valójában egy lecsempézett placc, közepén lefolyóval, falon boilerrel) és egy budi, ahol angol wc(!) található és rengeteg füstölő (itt azzal illatosítják a wc-ket). a budi szépséghibája, hogy ha lehúzod, a tartályból a víz a földre folyik, nem pedig a csatornába, de szerencsére rengeteg vödör és lavor áll rendelkezésre, hogy leöntsed.

a fényt zümmögő neon adja, van légkondi is és a mennyezeten két-két ventilátor. mivel napfény nem éri az alvó helyiségeket, fűtés pedig nincs, borzasztó hideg van a szobában, konkrétan látszik a lehelet, pedig ma kb 20 fok van odakinn. tegnap este már majdnem kétségbeestem, hogy tutira meg fogok fagyni, de a szomszédos ágyon felfedeztem egy Lafuma (!!) hálózsákot, szóval abban aludtam, alattam egy pokróccal, felettem egy paplannal, sálban és kapucniban, így egész jó volt, sőt, hajnali 4-kor (amikor már-már rituálisan felébredtem) annyira “meleg” volt, hogy még a zoknimat is levettem.

összességében rosszabbul hangzik, mint amilyen, elsőre kicsit beszartam tőle, most már megszoktam, bár a hideg azért tényleg elég zavaró. úgy hírlik, hogy nyáron meg túl meleg van benne, de ez most engem nem vigasztal. drukkoljatok, hogy a hálózsák tulajdonosa ne térjen vissza hong kongból jövő csütörtökig. ma adok egy esélyt a zuhanynak és a hajmosásnak, ez is kisebb logisztikai feladat lesz, ha tényleg nem elég a boiler egy kiadósabb zuhanyozásra…

egyre izgibb ez a network crisis, a blogom például most újra felbukkant, de
a freeblog.hu már nem jön be, szóval szöveget szerkeszteni nem tudok.

gondolom rájöttetek már, hogy ha látjátok az emailes aláírásomat, akkor
éppen mailen jelentkezem 🙂

most mindenesetre elmegyek enni, reggelire csak egy gőzgombócot ettem.

—
Damnant quod non intelligunt.