komoly, nem tudom, miért adok ki több száz forintokat világzenei koncertek látogatására, amikor elég kinyitnom az ablakot. vagy a fülemet.

ma megint nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy Hubbie-val elmenjünk futni. de persze nem mentünk. közben meg vidáman nyavalygunk két naponta, hogy mennyire dagadtak vagyunk és milyen rossz az egészségünk.

persze holnap gigászi családi banzáj étteremben, feltételezem nem saláta leveleket fogunk rágcsálni, szóval valamit tényleg tenni kell az ügy érdekében.

tegnap mondjuk össze-vissza cikáztam a városban biciklivel, hátamon a szokásos biciklilakat, astérix, francia nyelvkönyv, notesz, másik notesz, cigi, irattartó kombón kívül több-kevesebb könyvvel (a csúcs négy darab volt), ráadásul marhára fújt a szél, szóval remélem ez elsüthető legalább egy fél erőnléti edzésnek. mindenesetre felnézek a biciklis futárokra, az fix. mert én legalább nem siettem.

Hubbie 4re ment pókerezni, azt hiszem jó jel, hogy még nincs itthon.

és mellesleg ő járt jobban, mert az alsó szomszédnál buli van élő zenével. a monitoron pedig iszonyat ritka és meglehetősen undorító vak hüllők zabálnak undormány lárvákat, amibe véletlenül (na persze) belebotlanak a kamera szeme láttára. (bevallom, a természetfilmek még így is a kedvenceim).

(és még én izéltem itt azon, hogy a nap harmadik mosása este f9kor jár le, mit fog szólni a szomszéd…)

bárcsak tudnám, mitől vagyok ilyen fáradt. kb semmit se csináltam a mai nap folyamán, igaz kicsit rohangáltunk Hubbie-val, meg vásároltunk, utána meg főztem. meg kimostam és teregettem 3 adag ruhát, de szóval ettől azért még nem kéne ilyen bambának lennem 25 éves koromra…

azt vettem észre, hogy mostanában hajlamos vagyok minden megmagyarázhatatlan rosszul létre kényszeresen megoldást keresni, különben rám tör a halálfélelem, hogy most akkor bizonyára perceken belül el fogok patkolni. ezt felváltja az önsajnálat, hogy milyen kár belém, ilyen fiatalon.

mikor lettem én egy ilyen vén fasz?

nahát, igaza van mindenkinek, tényleg cenzurázom mostanság a blogomat, régebben sokkal inkább beleraktam magamat.

persze ehhez (már megint) buborék kellett, aki kicsit noszogatott, meg toszogatott, hogy ne süllyedjek bele ebbe a kedélyes kávéházi stílusba, amikor ennél több is van bennem, hisz miért ne lenne, ha egyszer már volt.

nem tudom mikor sikerült összemosnom a kötelességeimet a magánéletemmel, de mostanra tényleg sikerült; a kreatív gondolatok mostanság némiképp elkerülnek, mert sosem éreztem úgy, hogy kötelességem lenne kreatívnak lenni. csak mostanra jöttem rá, hogy bárhogyan is nevezzük ezt az igényt, egyszerűen szükségem van rá.

olyan ez, mintha mélykómából ébresztenének fel. érzem, jó lesz.

lehet, hogy tegnap tényleg komolyan bevertem a fejemet?

a forró vizet majdnem a müzlire öntöttem és nem a teafilterre, a tejet pedig egy határozott mozdulattal a citromos teába löttyintettem.

éljen, éljen.

az elmúlt 5 órában egyrészt rám esett egy acélvázas bicikli, abból is konkrétan az acélváz, így nőtt egy csecse lila púp a homlokom bal felső szegletébe. ezek után eltöltöttem 2 órát kedvenc tanítványom macskájával egy légtérben, ami előhozta az allergiámat, ami megmagyarázza miért vérzett be a bal szemem.

mivel a héten eggyel több fogamzásgátlót vettem be a kelleténél, ezek után az se lepne meg, ha nőne egy harmadik mellem, lehetőleg az is valahol a bal féltekémen.

ideje lefeküdni.

nekem is voltak már és bizonyára lesznek majd hülye szomszédaim, meg mindenkinél van egy néni, akinek nincs jobb dolga, mint jegyzeteljen, ki hányszor hova megy a gangon és kihez érkeznek ellentétes nemű vendégek este 7 után. nem vagyok naiv, tudom, hogy a jó házközösség teljesen véletlenszerű és többnyire nagyon ritka.

de azért a mai mindenen túltett.

elmentünk megnézni egy lakást, majd végül még egyet ugyanabban a házban, időközben elbeszélgettünk az ingatlanossal, elmondtuk, hogy mit szeretnénk, erre egyből mondott is pár lehetséges lakást a környéken. ebből egy felkeltette az érdeklődésünket, az ingatlanos részletesen elmondta melyik utca, melyik ház, hanyadik emelet, meg is beszéltük, hogy akkor holnap délben megnézzük, ott találkozunk.

hazafele úgy mentünk, hogy megnézzük kívülről a házat és mivel épp jött ki valaki, bementünk a lépcsőházba, hogy azt is szemügyre vegyünk, le van-e hányva a fal. felmentünk a lifttel a legfelső emeletre és onnan jöttünk le gyalog.

a negyediken az egyik lakás ajtaja nyitva volt, de ezt csak futólag nyugtáztuk, nem álltuk elé, el se haladtunk előtte, mert a sarokban volt. fél másodperc múlva már kiáltottak is utánunk, hogy “halló! kit keresnek?”. mi köszöntünk és mondtuk, hogy nem keresünk senkit, és egyébként is megyünk. ez úgy látszik rossz válasz volt, mert utánunk rohadt egy ötvenes faszi, hogy mi milyen jogon jöttünk be a házba és ezt mégis hogy képzeljük, hogy csak így bejövünk. mi továbbra is mentünk lefele a lépcsőn, kicsit még mosolyogtunk is, hogy a bácsi úgy látszik paranoid, de azért kedvesen mondtuk, hogy nem akarunk rosszat, nyitva volt az ajtó, sajnáljuk, ha zavartuk. itt sajnos a kabaré jelenet elkomorodott, a bácsi ugyanis üvöltve közölte Hubbie-val, hogy ő most azonnal rendőrt hív, mert csak a tolvajok mennek be házakba céltalanul és azonnal takarodjunk innen, különben lekever nekünk egy pofont. erre kedvesen közöltem vele, hogy amennyiben ő így tenne, én fogok rendőrt hívni. Hubbie meglehetősen dühösen megkérdezte, hogy most komolyan úgy nézünk-e ki, mint a tolvajok, erre a bácsi boldogan helyeselt, hogy persze, abból a jólöltözött nyakkendős fajtából, ránk van írva és megerősítette, hogy szívesen lekever nekünk egy pofont. egészen az utcáig kísért minket, ahol meglátta, hogy a biciklimet a ház valamelyik csövéhez kötöttem (talán villámhárító lehet egyébként). erre felhördült, hogy “és még ráadásul biciklivel is vannak!” és megparancsolta nekem, hogy ne mereszéljek bármit is ehhez a házhoz kötni, mert a ház az övé és ha itthagyom ezt a biciklit, a szemem láttára fogja széttépni. itt megerősítettem, hogy ebben az esetben szívesen készítek videót a telefonommal és mutatom meg a rendőröknek. Hubbie megpróbálta elmagyarázni, hogy egyébként az eladó lakás miatt néztünk körbe, de erre annyi volt a válasz, hogy ebben a házban nincs eladó lakás, takarodjunk az utcából is és ne merészeljünk visszajönni többet.

ezek után lemondtuk a lakásnézést, mivel egyrészt kicsit háborogtak még a kedélyeink, másrészt hiába tudom, hogy a bácsi egyszerűen gyagya, és sajnálatraméltó, szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ő kopogna az ajtómon szombaton délután kettőkor, hogy ne porszívózzak, mert csendes pihenő van, ne szállítsam a biciklimet a liftben, mert nem arra van, ne fogadjak vendégeket este 6 után, ne dohányozzak az erkélyemen és hasonló indokolt kedvesség. ráadásul a bácsi elég fiatalnak tűnt, hogy még legalább 30 évig megkeserítse az életemet és szinte bármire fogadni merek, hogy mellesleg ő a közös képviselő.

vannak napok, amikor nem bírom áthidalni az érzelmi űrt, amit a külföldön élő barátok hiánya teremt bennem.

faszomba, elmegyek inkább biciklizni.

hát ez az egész lakás témakör kezd egyre izgalmasabb dimenziókat ölteni, melyeket most már tényleg nagyon hamarosan megosztok itt veletek, mert nem fair eddig lógatni valamit a levegőben. mindenesetre újfent rakhatok rendet, ma este jön egy új versenyző érdeklődő, lassan már esküszöm, hogy, horribile dictu, állandósul a rend és a tisztaság szerény lakásunkban.

mondjuk azt azért nem értem, hogy mit keres egy félig megevett pogácsa a harmadik emeleti lakásom utca fronti ablak párkányán, kívülről.