már az is elég elkeserítő, hogy a café vian nevezetű liszt ferenc téri vendéglátó egységben a “füstölt és kék sajtból készült mártást” íz alapján macisajtból csinálják, de az, hogy még a sztaniolt is belefőzik a szószba, ha esetleg kételyeim támadnának az összetevőket illetően, mégis csak túlzás.

(pedig ez egy jó hely volt az elmúlt 8 évben, amikor hébe hóba ettem ott).

köszönet az eddigi szurkolásért, továbbra is igénybe venném, ha már ilyen kedvesen felajánlottátok 🙂

a döntés meghozatott, retorikai bravúr első fordulója holnap estére várható, addig hírzárlat, utána részletes beszámoló.

azért eléggé meglepődtem, amikor tegnap hajnali 1-kor varázsütés szerűen elmúlt a fejfájásom, csak úgy hobbiból kinéztem az ablakon és olyan hóvihar kavargott, amilyet legutoljára talán Varsóban láttam. persze megmaradni csak az autókon tudott, ráadásul ma reggelre megint süt a nap.

ezek után én is fájnék, ha fej lennék.

hirtelen úgy látszik beindultak bizonyos folyamatok, melyek kis szerencsével jó hatással lesznek a jövőmre, szóval míg a babona miatt nem hozom nyilvánosságra, szurkoljatok!

döbbenet, a fejfájásom mostanra kezd egy kicsit enyhülni, ettől függetlenül át dolgoztam a napot és felporszívóztam a hálót, most éppen motorbicikli-baleseteket fordítok, legalább látványos…

oh baszod, közbe szólt a migrén a nagy elánomba, dübög az agyvelőm, szóval előkotortam a szemüvegemet és bevettem a fél patikát, remélem hamarosan már rózsaszín elefántocskák társaságában táncolok majd pipacsos mezőkön.

míg ma mindenki kellemesen kirándulgat, vagy épp a gödöllői kastélyt nézi meg (ezekre a programokra hívtak, de biztos vannak ennél cifrábbak is), nekem egy halom meló jutott, ami nem csak a mai napomat, de az elkövetkezendő 10 napomat jelentősen meg fogja határozni. szóval körbebástyáztam magam mindenféle bögrékkel és ásványvizekkel, papírokkal és dvd-kkel, nem működő és néha működő tollakkal és hogy is mondjam… showtime.

néha kedvem támad kicsit megrugdosni azokat, akik olyanokat mondanak, hogy “elegántos” és ezt komolyan is gondolják.

de csak néha.

természetesen tényleg rám zuhant egy csomó meló, többek között azért, mert egyet kitartóan tologatok már lassan két hete, másrészt meg az előző heti pattogások eredményeként.

ez természetesen akkor történik, amikor megérkezik patti smith önéletrajzi regénye és rádöbbenek, hogy dolores o’riordan új albumot adott ki.

de hát elvégre erre vágytam, nem fogok nyavalyogni (csak egy kicsit).

enyhén szólva el vagyok maradva a blogírással, szóval jöjjenek a dolgok szépen sorban.

a nagy közös rengeteg idegenes mozizásból végül az lett, hogy négyen mentünk hosszuval, csipkepittyel és vasziliszával. a film előtt röpke 20 perc alatt összedobott jegeskávét szürcsöltünk, utána pedig söröket. a beszélgetés kellemes volt, bár sajnos túl rövid négyes felállásban, remélhetőleg a jövőben folytatjuk.

ami viszont ennél érdekesebb, az a film. azaz hogy csak azt hittem, hogy majd érdekes lesz és csodajó, közben egy kommersz disney film jött ki az egészből, minden nagyon didaktikus, minden nagyon egyszerű, vagy a gonosz, meg a jó, meg valami sárkány is kóvályog a képben, nosza, döfjük le.

dühített, hogy abszurd elemek szinte alig voltak, minden értelmetlenséget megpróbáltak minimizálni, nehogy az átlag amerikai néző esetleg ne értsen valamit. az egész abszurd vonalat az volt hivatott képviselni, hogy a szereplők szépen sorban megjegyzik, hogy “jaj, jaj, azt hiszem, megőrültem”. semmi nyelvi vagy látványi lelemény, sőt, tim burton sajátos világa ezúttal még csalódást is okozott nekem, mert a korábbi rajzfilmből emelt át pár dolgot elég egyértelműen (pl. a kártyakatonákat), ami persze nem baj, csak nem fogok elájulni az egyediség hatására.

összességében nem hagyott bennem semmilyen nyomot az egész, már most is alig bírok pár sort írni a filmről, mert átment rajtam az egész, mint a huzat.

viszont arra legalább rádöbbentem, hogy a könyvet már nagyon rég olvastam, szóval meg is keresem a polcon valahol.