indulás előtt még kontaktálnom kell az összes tanítványt, aki múlt
héten lebetegedett, felszívódott, vagy esetleg én mondtam le, hogy
lefixáljak velük valamit.

indulás előtt még össze kell pakolnom, lehetőleg egy könnyű, nyár
végi időjárásnak megfelelő hátizsákot tele ruhákkal, szem előtt tartva,
hogy kell egy külön kisebb táska, amivel elugrok majd vidékre három
napra.

indulás előtt még le kell adnom két utolsó lakberendezési baszkurát,
aminek célszerű lenne örülni, ha ez esetleg nem megy, akkor legalább
nem pánikba esni, hogy elfogyott a munka, most már tényleg.

indulás előtt végig kell gondolni, hogy hány féle bajom lehet egy
hét alatt és azokat milyen gyógymódokkal bírom majd orvosolni. hiába
van spanyolroszágban patika, jobb, ha azt feltételezzük, hogy a marsra
megyünk kempingezni, különben garantáltan valami hibbant helyzetbe
keveredek majd.

indulás előtt célszerű lenne az összes elektronikus jegyet
kinyomtatni, és a biztosítással és egyéb okmányokkal együtt elhelyezni
egy logikus és kézenfekvő helyre a poggyászomban (nem mellette és nem a
környékén, hanem benne).

biztos elfelejtek még valamit…

annyira kurvára tud zavarni, amikor le kell tagadnom a fél életemet, hogy ne sértsem meg egyesek érzékeny lelki világát, mert uram bocsá, a végén még én kérek elnézést, amiért megjöttem rómából szerdán és kedden pedig elutazok barcelonába. mert hát ugye dögöljek meg, engem bizonyára felvet a pénz, hogy rohangálok a világba, mint egy mérgezett egér és ezt hogy képzelem.

valahogy hirtelen elegem lett abból, hogy diszkrét megjegyzések repkednek felém, hogy egyrészt én otthonülő munkát végzek, hát dögöljek meg, az csak alibizés. igen, olyannyira otthonülő, hogy időnként három napig nem tudom elhagyni a lakást, mert határidő van, és dolgozom, ha kell 20 órát egyhuzamban.

másrészt mivel fordítok, bizonyára betegre keresem magamat, mert a fordítok legendásan sokat keresnek (ja, az EU-ban). ráadásul fordítani mindenki tud, igazán nem egy megterhelő munka, szinte pofátlanság ezért pénzt kérni, bármelyik középfokúval rendelkező barom meg tudja csinálni azt, amit én. (no comment)

harmadrészt három havonta elutazok valahová, szóval bizonyára felvett a pénz, még akkor is, amikor egy fél évre előre megvásárolt fapados jeggyel megyek valamelyik barátom kinyitható kanapéjára aludni. 

a dőlt betűs részek azok az érvek, amiket reflexszerűen hozok fel, ha bármi ilyen elhangzik felém, úgymond bocsánat, hogy élek, én kérek elnézést, hogy más életet merek élni mint a legtöbben. ebből is látszik, hogy én is jó hülye vagyok, mert ha valaki annyira irigykedik az életemre, hát tessék, csinálja utánam, fordítani, dolgozni, utazni, mint tudjuk, mindenki képes, semmi sem akadályozza meg abban, hogy az én full-extrás életemet élje. 

és egyébként is baszd meg, mi a fasz köze van bárkinek is ahhoz, hogy én mikor mennyit keresek és mennyi pénzem van a bankban és azt mire költöm, és mire nem.

nagyon korán van… körülbelül két órát sikerült aludnom, sikerült kicsit rápörögnöm az útra és nem jött álom a szememre, aztán meg amikor jött volna, hirtelen begörcsölt valami a hátamba, szóval akkor meg az szórakoztatott.

lényeg az, hogy egy hét adásszünet következik, megyek a mesés rómába végre romantikus nyaralni, remélhetőleg ezúttal nem állít meg minket semmi.

aha, persze, nem vagyok fáradt.

konkrétan leírtam, hogy falpapír. 

(a cím egy híres ember utolsó szavai. na kié?)

még mindig nem értem hogy miért hívtak ma reggel f9-kor egy cseh vezetékes telefonról.  emlékeim szerint egy darab csehet ismerek, vele is azon az ominózus múltkori esküvőn találkoztunk és beszélgetésünk nagy része kimerült az android alapú telefonja bemutatásával, mely ugyan nagyon okos, de pusztán attól hogy nyomogatom, a dns-emből nem szűri ki a telefonszámomat és menti azt el.

szóval nem értem.

régebben, felelőtlen és vidám fiatalkoromban, józanabb pillanataimban néha azt gondoltam, hogy mégsincs ez így jól, hogy a kocsmából járok be dolgozni.

most már csak az zavar, hogy a munkából járok a kocsmába külföldre. (de szó szerint)

a sors igazságos. két hete én ültem a tandemban és vártam negyedórát a tanítványomra, aki azt hitte, másnap van óra, most meg a tanítványom várt rám negyedórát, és én hittem, hogy holnap van az óra. 

sajnos a két tanítvány nem ugyanaz, így míg akkor ittam egy kellemes kávét, most meg égtem egy jó nagyot, még röhögni sem lehet az egészen.

(és azt hiszem ezen az sem változtat, hogy a tandemet azóta átnevezték pedállá)

bevallom, ez a nap nem indult valami marha jól. először is nem bírtam felkelni, aztán egy laza mozdulattal rálöttyintettem fél liter gőzölgő teát a nagymamámtól örökölt szőnyegre (ez egyébként máshol bevett szokás a szőnyegek mesterséges öregítésére), aminek nem lett túl sok baja, csak a fél nappali olyan bűzben úszik, mintha beengedtem volna egy adag ázott juhot ide melegedni.

ezek után konstatáltam, hogy arra sincs erőm, hogy elmenjek venni kávét (mert mikor máskor fogyott volna ki, mint a tegnapi maratoni fordítási roham ELŐTT).

most minden energiámmal azon vagyok, hogy délután 4kor be bírjak ülni az olasz órára, igaz ugyan, hogy még mindig nem tudok százig elszámolni, de mégis csak jobb, ott ülök, mint itthon.

a kettő között mi mást csinálnék, mint fordítanék.

valahogy nem tetszik ez a hétfő.

befejeztem!!

már csak egy kis átalíktás maradt holnapra, meg maratoni tanítás keddre, aztán irány róma csütörtök reggel.

muhaha!

hihetetlen, ha jól számolom, pár héten belül június eleje óta először munka nélkül fogok maradni. egyrészt kíváncsi vagyok, hogy meddig, mert rám fér a pihenés, másrészt viszont titkon rettegek, hogy örökre munka nélkül maradok és tudom is én, éhen halok (ennek persze elég alacsony a valószínűsége, de ki mondta, hogy az embernek racionális félelmei vannak?). mindenesetre azért gyártottam pár tervet arra az eshetőségre, ha _tényleg_ munka nélkül maradnék egy kis időre, pont annyira, mely lehetővé tenné, hogy magamhoz térjek. mindezt azért, hogy nehogy egy nagy vákumba kerüljek és rájöjjek, hogy már csak határidőkben és pótcselekvésekben látom a világot, ha ezek megszűnnek, nem bírok már mit kezdeni magammal…
magamhoz térés alatt értem a rendszeres alvás és étkezést, esetleg egy kis főzéssel megturbózva. a testedzés különböző formái is idetartóznak, annál is inkább, mert a rengeteg seggenülős munka nem tett jót a versenysúlyomnak (éljenek sokáig a mindent elrejtő télikabátok). olyan merész vagyok, hogy az itthoni és kültéri biciklizés mellett még rendszeres uszódalátogatást is tervezek (ez sosem jön össze, bármennyire is szeretném. de hátha most).
emellett persze ott van még a lakás csinosítása és opcionális eladása (már ha valaki megveszi), kapcsolataim ápolása (kicsit sok találkozót voltam kénytelen lemondani mostanság) és mindenféle kultúrális lemaradások behozása (könyvek, mozik, ilyesmik).
egy szó mint száz, megtanulok megint egy kicsit magammal lenni, amiben azt hiszem segítségemre lesz egy egyedül abszolvált egy hetes utazás, igaz muchachához, de évek óta nem utaztam egyedül, ami közismerten a merengést leginkább elősegítő szituáció nálam.