na jó. már sokszor volt téma a Humorka Kocsmában, hogy pontosan ki minősül perverznek, asszem én egy új kategoriát találtam fel. én effektíve élvezem a fordítást, mint műfajt. főleg, ha franciára kell (ha jól belegondolok, azt még nem csináltam). szeretem nézni, ahogy összeállnak a mondatok, szeretem érezni a hangot, ami kinyögi a jó választ a fejemben (vagy éppenséggel sikít, hogy lányom, miket írsz te itten). mondom ezt úgy, hogy eddig kb háromszor gondolkodtam azon, hogy kivetem magamat az ablakon, illetve kezd elhatalmasodni rajtam az a kellemetlen érzés, hogy buta vagyok, mint a föld. érdekessége a helyzetnek, hogy ezzel egyidejűleg érzem, hogy ha éppen és egy darabban jövök ki ebből a kihívásból (azaz csütörtök estig megvan mind a 17 sima (!!) sorközös oldal megbocsájtható mennyiségű hibával), akkor az egom talán nő pár pontot hirtelen. lehet, hogy nem tartósan, de egy icipicit büszke leszek magamra, mert amit én most csinálok, az embertelenség. ez a szöveg őszintén szólva kib*szott nehéz, nem lehet haladni, mert folyton nyomozni kell a rohadt intézmény neveket, ráadásul a határidő gyilkos. ja és ebbe a szövegbe képtelenség beleszellemülni, az irója valószínűleg jómaga is eléggé unta. szóval ennél pocsékabb feltételeket asszem nehezen találhattam volna. ráadásul aki adta nem egészen az az ember, aki előtt beszeretnék égni, szóval extrán példásan kéne kijönnöm a sztoriból, már csakazértis.

ja és ha nem mondtam volna még, a francia a világ legszebb nyelve (és ezzel nem akarok semmilyen vitát kirobbantani, egyéni szoc véleményem).

mikre nem jó ez a blog, most legalább tudom, hogy egy óra alatt fordítottam le egy oldalt, ami annyira asszem nem rossz, sima sorközzel, rengeteg rohadt szakzsargonnal a közepén (itt sürűn elkezdtek szimbolikus dollárjelek úszni a szemem előtt). azért eléggé remélem, hogy nem holnaputánra kell, mert akkor azért, hehe. most abbahagyom, olvasom a george orwellt, sztéfagyott a winampom és goa nélük én nem tudok fordítani (vagy bármit gépen dolgozni). inkább olvasgatom, hogy hogyan issza magát szarrá az angol birodalmi tisztviselő burmában. nagy angol birodalom, hát izé, nagy adag alkoholizmus, ja.

hát ez az este se volt teljesen egészséges. mmint immár második estéje nem ittam semmit, szóval nem ilyen téren, viszont három különböző variációban eljátszottuk a hülye szingli csajok kiborulnak című elég unalmas sztorit. most viszont itthon vár engem egy 6számjegyű fordítás, ami hú de jó, mondjuk nem tudom, hogy most csütörtökre kell-e az a 17 oldal EUs szöveg angolról franciára, vagy jövő csütörtökre, annyira nem mindegy…így is, úgy is, azt hiszem pont kapóra jön a dolog, már épp kezdtem volna sikítófrászt kapni a tétlenségtől.

ez a szingli téma meg őszintén szólva már inkább röhejes. azon tanakodtunk, hogy egy évvel ezelőtt nem állt ilyen rosszul a szénánk és vajh mivel voltunk mi akkor többek, vagy vonzóbbak,vagy talán simán csak szerencsésebbek. lehet, hogy akkor sugároztam valamit, amit most nem, csak mivel nem tudom mit keresek, ezért kicsit megtalálni. ha ennek van értelme.

most itt dillemázok, hogy elkezdjem-e a rohadt fordítást most iziben, kihasználva, hogy ittam egy kvt este 10kor, amikor úgy éreztem, hogy már nagyon nem vagyok saját magam, vagy hagyjam az egészet a fenébe és tegyem ki magamat annak a kellemetlen felismerésnek, hogy holnaputánra kell az egész banzáj. jaj mamám, álmatlan éjszaka és goa gyanús nekem ez a hét…

most, h buborék nincs pesten, vhogy behalt a blogírási kényszerem. persze lehet, h nem függ össze, de az is lehet, hogy igen…

az elmúlt két éjszakát átbuliztam Evel és muchachával, alapvetően nagyon jó volt, csak most leesik a fejem a fáradtságtól, szóval lehet, hogy bedöglök az ágyba az Orwellemmel és olvasok, míg el nem alszom.

túl vagyok egy masszív idegösszeomláson is Libanonnal kapcs, egyrészt mert elkeserít, ami ott folyik, másrészt, mert lassan tudatosítanom kell magambon, hogy én márpediglen nem fogok Szíriába menni így szeptemberben, mert szülőföld ide vagy oda, a seggemet nem robbantatnám szét mégse. ezt sikerült két napja Enek kicsit ittas állapotban kifejteni, az a siránkozunk részegen tipusú szpícs volt, amit mástól szoktam végighallgatni, nem én produkálni. mindegy, az élet több  oldalát is meg kell ismerni.

nem ittam ma kvt, ez egészen meglepő, de legalább kialszom magamat, no 🙂

röviden és tömören ennyi, semmi egetrengető, de masszívan kezd visszatérni az életkedvem, főleg hála ennek az elmúlt két éjszakának, ami megint arról szólt, hogy jó élni és főleg pesten jó élni, mert szép ez a város, no.

felemelő érzés délben arra riadni, hogy fél1kor a moszkván kéne lenni. tegnap hajnalban sikerült ráeszmélnem, hogy kicsit rohanósra csináltam meg a napjaimat vhogy, szóval most kicsit ülök a seggemen, mert a saját gondolataimat nem érem utol (nem mintha ebben a melegben annyira formabontó ötletek tömkelege árasztaná el az agyamat). a tegnap estémről kicsit később.

ja, egyébként miért van az, hogy meglepődök, ha valaki azt mondja, hogy felhív és tényleg felhív?

hát nem egészen az a jellemző rám mostanság, hogy itthon ülnék a seggemen… de ma próbálom behozni a lemaradásomat, itthon ültem egész nap és Lostot néztem, először bátyámmal, utána egyedül, mert nem volt időnk befejezni a második évvadot. sosincs időnk befejezni semmit, folyton csak ilyen elkezdett beszélgetések, sorozatok és játékok. alapvetően kurvára elegem van ebből a helyzetből, de tudom, hogy ez a tudatállapot is elmúlik majd, csak most szar, mert bátyám történetesen rohadt jó fej volt az elmúlt két hétben, tegnap is elrángattuk buborékkal bele az egyik sztenderd éjszakánkba és bírta a strapát, sőt, élvezte is.

szóval most ülök a fülledt sötét szobámban és nézem a lostot, mert azon nem kell gondolkodni, nem kell érezni, sőt, időnként még be is lehet rajta szarni. igaz, romlik a színvonal, most már végignézem ezt az évadot, aztán áttérek vmi más gagyi sorozatra. semmi másra nem vágyom most, csak arra, hogy bámuljak ki a fejemből. úgy másfél napig.

aztán majd pörgök, elvégre Leon is itthon van végre, meg talán  utazgatni is kéne az országban, úszodába menni, diákot csináltatni, mitomén.

na fene, hát holnap megint megyek el, kicsit keveset voltam pesten és talán nem eleget ahhoz, hogy vissza tudjak rázódni valami nyugodt életvitelbe, amit itt elvileg nyáron űzni szokott az ember. holnaptól szombati zebegény, remélhetőleg nem gyulladok fel, meg nem történnek velem a szokásosnál hülyébb balesetek. a jövő hét is kicsit rohangálos lesz, ha minden igaz, de csak belföldön, bár az is bőven elég.

holnap kiscsillag korán kell kelnem, de mos tépp adrenalin sokkom van, mert nem elég, hogy végig szurkoltam a meccset (olasz oldalon, nyehehe), de most még leültem lostot nézni bátyámmal és basszus hajnali 3kor az ember kicsit összeszarja magát, amikor a dzsungelban rohangálnak egyedül az emberek egy husánggal.

ezzel együtt két órát aludtam tegnap este, mert őrült nőkkel találkoztam egész nap, kedvenc tanítványommal, aki széndioxiddal dúsítva szórakoztatott minket bátyámmal. utána kispesti kedvenc diákom robbant rám, teljesen meglepő módon. ezek után muchachaval (remélem a multkor is így kódoltam) egy nagyon kellemeset szimplakerteztem, majd éjfélkor végre találkoztam buborékkal, ami kicsit furcsa volt, majd aztán nagyon vicces, summa summarum, hazaértem reggel 6ra, de 10 kor már a TOn adtam le a halasztási papíromat. muhaha, nyasgem.

ezek után rohantunk egyet Zebegénybe Rel meg bátyámmal (szívbajt kaptam, hogy mennyibe kerül egy teljes árú jegy a jó qva anyjukat), megdöglöttünk a melegtől, konstatáltuk, hogy a szomszéd telekre felhúztak egy 3 emeletes házat, illetve, hogy a nagyszobában eltünt a padlószönyeg, helyette viszont nem mindenhol van parketta, szóval megyünk korán, takarítunk. utána meg majd folynak a népek, meg a bor.

smsben még mindig elérhető vagyok, szombaton jövök, akkor kicsit megint leszek pesten, kb csütörtökig, péntekig, who knows.

hazatértem majosházáról, ahol voltaképpen semmit se csináltam 2 napig. a Színésznővel egymást kerülgettük a molón enyhe kábaságban, cigiztünk, meg napoztunk. jó vót. erről majd bővebben máskor, mert most egyrészt hulla vagyok, másrészt nyomaszt vhogy pest, azaz tulajdonképpen a saját lakásom, ahol most azt hiszem nem nagyon szeretnek a családomban, mert megbuktam immár századszorra is morfóból és most már dékáni jön. de előtte meg nyár és leszarom. csak nem kellemes dolgokat hallgattam végig és őszintén szólva, valahogy nem ezért jöttem asszem haza, hogy ez várjon itthon. akkor már inkább semmi. nyaff.

ide fele jövet találtam egy blogot, aminek alapvetően lenyűgözött a kultúrális tartalma. megnyugtató, hogy még vannak kultúr emberek. ma kicsit elveszítettem hitemet az emberiségben, meg magamban is. talán nem is ma, hanem már egy jó ideje, de aztán egy beszélgetés ebbő kirántott (nem tudom, hogyan) és most kiguvvadt szemekkel rácsodálkozom mindenre. többek között arra a blogra is, amit majd holnap invesztigálok. mert most már aludni kéne, mert holnap okmányiroda, muszáj, nyomaszt már ez a dolog is.

szépen lassan megszabadulok a tudatom mélyén elraktározott nyomasztó dolgoktól és egyre tisztábban láthatom magam előtt a nyarat.

meg a BME levelét, hogy örömmel értesít, hogy felvételt nyertem hozzájuk. most, hogy itt van a kezemben a papír, most már elhiszem és talán 10 percig büszke is tudok lenni magamra, hogy 30 éves családanyák helyett én kerültem be a rozzant che guevarás farmeromban és bakancsomban, én, aki a felvételi előtti éjszak enyhén intoxikált állapotban holmi esszéket gépeltem.

régen, nagyon régen, éreztem valami zsenialitás szerűt, abban, hogy élek, ahogyan élek, valami elsöprő erőt, ami magától érthetővé tett egy csomó dolgot. nagyon szép pillanatok voltak azok, amikor elhallgatnak a kérdőjelek és tudtam, hogy elpusztíthatatlan vagyok. aztán ez megszüt és részemről nem éreztem semmit. aztán ezt láttam másban, ami megnyugtatott, hogy akkor halvány emlékeim nem hallucinációk voltak.  és talán eljön megint az a nap, amikor én is megint ezt fogom érezni.

mindezt azért van, mert tegnap hajnalban david bowie szólt hozzám. depech mode koncert után (amiről kicsit később) Rnél kötöttem ki, ahol db klippeket nézegettünk a vaksötétben. amikor felcsendült a halo spaceboy "this chaos is killing me" része, úgy éreztem, ez valóban így van. képileg elöntötte az agyamat egy rakat lynch-szerű jólesően beteg pszichedelika, placebo jellegű valami, az a "fire dance with me", szó szerint, a jó értelmben, nem megégni akarunk, hanem közzel lenni az élethez, vagy akár benne.

azt hiszem nem megy a fogalmazás, nem megy a kommunikáció, inkább bezárom az energiámat, fütsön belülről.

elmúlt ez a hétvége is, kicsit érdekesen, kevés alvással ez is. péntekből hirtelen vasárnap lett és míg pár órával előtte a kertész utcában még egy baltával rohangásztak, reggelre már egy kukabá hánytak. azt talán csak én láttam, hogy a balta elvágta az állólámpa zsinórját és, hogy a kukában 10 perccel később csikk után kotorásztak. abszurdmód szívódtak fel a megbeszélt találkozók és megszokott beszélgetőpartnerek is, csak buborék maradt, akivel áthintáztuk magunkat vasárnapból hétfőbe és bucsúzóul még megnéztük, ahogy  a nagykörúton egy punk  balkon jelenetet ad elő másfél emelet magasan maradt félcipőjének.