Kaptatok új linket Ecoli blogjának személyében. Vagy mi 🙂

Utálom a családi hétvégéket, valahoy mindig feszültség lesz belőle és az mindig az én hibám. Ja, nem, néha tényleg az én hibám, szó se róla, nem mártírkodok. De sebaj.

Tegnap kaptam levelet az egyik tanítványomtól óra alatt, kicsit sokkot kaptam. Nem mindenki fogta fel, hogy miért sokkoló ez a dolog, de talán mindegy i s.  Aztán ez a levék elkezdett valami folyamatot, aminek az lett az eredménye, hogy nap végére eszméletlenül fáradtnak éreztem magamat a világ összes szenvedésétől. Ha valaki megbízik benned az persze tök jó dolog, de felelőség is, mert ha egyszer tudsz egy infót, akkor azzal kezdened is kell valamit, elvégre nem véletlenül tudod azt az infót, nem véletlenül osztották meg veled… Szóval ettől kicsit lezisbbadtam a szimplakert kellős közepén, de aztán magamhoz tértem, buborék pozitív értelmű hibbantságának hála.

Aztán beesett E, meg a Nő, meg még két volt osztálytársam, akiket elég rég láttam. Először tök feldobódtam, aztán rájöttem, hogy annyira sok mondanivalónk nincs egymásnak, ezért távoztam a Hasbeszélőbe, kollegiális szülinapra.

Ez már kifejezetten jó volt, teljesen hibbant emberekkel találkoztam, pl felismertem egy csajt, akivel másfél éve beszéltem a Szódakertben (azóta már meg is szünt a Dob utcában), még arra is emlékeztem, hogy az École du Louvre-ba jár és Bretagne-i. Vannak emberek, akik így megmaradnak 🙂 Többször próbáltam távozni, de az ünnepelt, akit egyébként nagyon szeretek és aki mellesleg módszeresen itta le magát jager-sör kombóval, minden alkalommal erőszakosan ellenkezett, minek következményében valamikor hajnali 4 után értem haza. Hazafelé valami pasassal kommunikáltam lelkesen, valószínűleg csak azért tudtam ezt ilyen folyékonyan tenni, mert az illető francia volt és egy buliból jöttünk. Meg volt továbbá az előnye, hogy nem akartam velem minden áron magyarul beszélni, ami engem idegesít, mert már elnézést, de a franciáknak nagyon idióta kiejjtésük van magyarul és ilyenkor nem nagyon tudom őket komolyan venni.

Na, most meg sürűsödnek a programjaim, ami nem baj, csak össze kéne szednem magamat. Elvileg tökre szakdolgoznom kéne, de nem érzek túl sok késztetést. Lehet, hogy majd hajnalban hatékonykodom egy sort…

És NEM érdekel, ha elkésem. Kurva élet, hogy az ember már az egyébként nagyon kellemesre sikerült felolvasóestjét se ünnepelheti békében kellemes baráti körben, mert basszam meg magamat, hogy menjek haza vmi hülye feladatot megcsinálni a másnapi órára. Vért ne adjak. Tudom, hogy kezdek egyhangúvá válni, de őszintén szólva nekem is elég monoton minden második reggel arra ébredni, hogy már megint kispestre rohanok és már megint én vagyok a megtestesült antikrisztus egyesek szemében, amiért méltóztattam egy kis magán életet élni. Mértéktelenül utálom ezt az egészet és most már semmilyen erőfeszítést nem teszek, hogy leplezem. Kurva élet. (csak, hogy szép keretes legyen a szerkezet). Igen, ki vagyok borulva. Majd iszom egy kvt és elmúlik egy időre. De tényleg májkárosodást fogok kapni félév végére, ha így folytatom, igaz, most épp visszafogom magamat. És kések el. Pá.

Az elmúlt 24 órában furcsa helyeken jártam, pedig többnyire ki se tettem a lábamat az ágyamból és nem is nagyon voltam ébren. Fürdöztem valami telesen szürreálisan szép vízfelületben (tó? tenger??), amiben elveszítettem a bikini fölsőmet, de utána meglett. Vitatkoztam bátyámmal egy szabadtéri mozi előtt. Egyedül voltam itthon pesten (ezek szerint megint külföldön laktam) és járkáltam régi lakásunkban, ahol partizánmód rágyújtottam. Valahogy össze volt gyurva két elöző lakásunkból a placc és egyszer csak kedvenc unokatesomat találtam benne, amint lelkesen aludt. Közölte félálomban, hogy majd ha felkelt, igyunk meg egy sört. Tegnap este sikerült a pedagógia szemináriumommal álmodnom. Közben időnként bevillant Phage, mint erősen zavaró tényező.

Ha a folyamatot vesszük, akkor egész jól haladok már az álmokkal, mostanra már csak simán abszurd dolgokról van szó, de nem kellemetlenről. KB 24 órát aludtam, de nem érzem úgy, hogy igazán lenne bennem erő. De lassan el kéne indulni, azzal az erővel, ami van, szóval jobb ha odébb viszem popómat…

Nah, előrántottam a jó öreg IE-t, azzal hajlandó működni a freeblog. Ma totálisan fellázadtam és nem mentem be a francia suliba dolgozni, punktum, nem tud érdekelni, hogy miről maradok le, hogy mi van, ma reggel egyszerűen eldőltem a fáradtsától. Eddig aludtam, most magamba tömtem egy kis energiát, de szerintem még mindig tudnék aludni (lehet, hogy mindjárt kipróbálom). Bizárr álmok üldöznek,  minden, ami bántani tud, de most már kezd kicsit abszurdabb vonalakon is futni a dolog, pl az előbb repültem. Gyakorolnom kéne a felolvasást, igaz, fáj a torkom, de hát sebaj…Kicsit tompán érzékelem a külvilágot. ALapvetően annyira nem kellemetlen érzés. Csak ez a fáradtság… Mint az Utas és Holdvilágban… amit vére sikerült befejeznem. Vlahaogy az az érzésem, hogy engem ez a könyv egy fokkal jobban megszólított, mint az átlag embert, persze lehet, hogy ez csak nagyképűség. Minden esetre valahogy érzem a leírt dolgokat… Na, zabálok egy kis mikulási akármit, csak édes legyen.

Nem értem, mi a túró van a freebloggal…minden esetre én lerobbantam. Kb csak káromkodni meg bőgni tudok, pedig délután 2 óta kevesebbet voltam ébren, mint alva, csak az se jó, mert hülyeségeket álmodok és nyomaszt és jajj, most mi van. És a világ meg nem tud engem olvasni, ellenben holnap valamit mondani kell a felolvasóesten, én meg beteg vagyok, eltöröltek, kész, vége. fáradt vagyok. nagyon fáradt.

vmi miat ne frissül ez a dolog, ahogy én aztat szeretném…

tegnap lefejeztem egy mikulást, most itt figyel az asztalomon, kcisit
morbid, de elég vicces. jó lép lenne belőle asszem. apropó, ma
reményeim szerint megkapom a bécsi képeket, ha van valami olyan, akkor
azt felrakom ide is, szokás szerint.
kicsit unom ezt a hajnali kelést minden nap, de sebaj, valahogí még kibírok két hetet, vagy mennyi van hátra.
na, agyam zokni, mentem felébredni.
az USA meg hagyja békén Szíriát, még mindig…

Ma dalolászva indultam el itthonról és időnként még aktív röhögőgörcsöt
is kaptam. Most megint ebben az állapotban vagyok. Ami a kettő között
történt ezek szerint nem lényeges 🙂
Viszont a nyakam durván be van durranva, ennek örömére megkimélek
mindenkit a mai szófosás adagomtól, bár hiányzik a stabil blogolás, de
az életem most nem olyan. Most jöttem pl. rá, hogy ebben a félévben
szinte sose álmodtam, mert egyszerűen nem voltam elég felszabadult
hozzá, meg elég kipihent. Ebben igenis van logika. Szóval most
elájulok, mert f7kor kelek, ami tudom, hogy annyira nem drámai egy
dolgozó ember számára, de én nem vagyok az és nem is akarok az lenni
még egy ideig és egyébként is, f1 van, magyarul korán, de így se
fogok,c sak 6 órát aludni, ami azt jelenti, hogy 18 órát fenn voltam,
ebből kb 3at itthon, abból is másfelet aludtam, szóval nyasgem ebbe a
félévbe, legyen már vége. hö, ezt most aztán jól megaszondtam.

juuuj, ezt ma olvastam, megosztom, nekem nagyon tetszik:
miért kell bejelentkezni a jósnőhöz, nem tudja előre, hogy jövök?

Na fene, már enniy az idő? Én meg naívan azt hittem, h még rengeteg
időm van, közben egy nagy turót… mert, hogy én most lesson plant
gépelek, csak közben me aktív eufória roham van rajtam. Őrültek háza
volt ez a nap.
Tanítás után boszival Szimplában terveztük a jövő hetet, majd
hazarohantam, egy adag szart begépeltem, majd beesett hozzám egy elég
vidám E, aki elkisért a Jászaira, ahonnan tűztem a Színésznőhöz, akivel
elfogyasztottunk egy ünnepi fröccsöt, hogy ötös lett a tanítási
gyakorlata. Beesett Zosia, aki erősen szét volt esve,e bből kifolyólag
nagyon vicces monológokat vágott le. Ezt megszakította buborék, aki nem
éppen volt magánál. Egy ideig ültünk 3 őrült nő, majd Zosia el, én meg
nemes egyszerűséggel meghalltam a vihogástól. Ritkamód jó kedvem volt
(van is még mindig) és kellemesen abszurd dolgokat flesselgettem
szana-szét. 10kor buborék kocsiba pattant, én meg kivihorásztam magamt
a villamos megállóba, új csengőhangomtól megérszegedve (Night Rider),
R-el kommunikálva masszív hadonászások közepette. Annyira
belefeletkeztem a beszélgetésbe, hogy amikor Toxin rám huhogott,
majdnem a sínekre estem, de azért feltaláltam magamat és kedélyesen
elcseverésztünk a Nyugatiig. Most itthon vagyok. Szóval röviden ennyi.
Rég volt már ilyen hibbant napom, de feletébb hepi hepi, már már
zavarbahozóan.
Asszem begépelem azokat a szarokat, aztán alszom. Bár az is lehet, hogy
kiolvasom a Café X-et (Karafiáth Orsolya legújabb verses kötete), amit
ma kaptam Mikulásra anyukámtól.

Hm, gyanus nekem ez a freeblog, valamiért nem akarok frissülni, pedig
tegnap én írtam. Na mindegy, szóval írogatok azért kitartóan.
Apropó, kezdek megbékélni a csütörtökön felolvasandó szövegemmel
(tudátok, szektám felolvasóestje most csütörtökön este 6kor az Ajtósi
Dürer sor 19-21ben a dürer kávézóban. no ennyit a reklámról). Ma
egészen felidegesítettem magamat irodalmilag, de legalább felébredtem
tőle 🙂 Meg rájöttem, hogy talán annyira nem írok fosokat, vagy minden
esetre nálam klasszisokkal rosszabbakat is írnak emberek és még büszkék
is rá, szóval he. Ezek az utazások jó hatással vannak az egomra azt
hiszem 🙂
Tegnap este bezúztam a Szimplakertbe, mert miért is ne, ez csak
természetes, buborékkal egy kis welcome home fröccs, ami nagyon
kellemesre sikerült, kicsit buggyantak vagyunk, de vicces volt, no, már
megint úgy jöttem le a Rózsadombról, hogy Nightwish üvöltött a fülemben
(mostanábban az End of all Hope-ra vagyok rákattanva) én meg röhögtem,
mert már egyszerűen nem tudtam magamban tartani a jókedvemet. Az a
nagyon kellemes érzés, hogy megölelném az egész világot legszívesebben.
Aztán itthon írogattam még, és meghaltam, mint egy darab kő, paff,
kihúztak az áramból.
Pff, a francba, már megint rohannom kell, ezúttal kispestre, pedig
igazán tudnék mit kezdeni magammal itthon is, na de sebaj, rohanjunk,
ha egyszer erre van ez a félév.