Vmi blotg címekkel álmodtam.

Tegnap beszélgettem egy jót. Sajnos. Újabb képkocka egy abszurd drámában, ami most már egyértelműen tart valamerre. Egy játék, aminek kezd tétje lenni, és amiből egyre nehezebb lenne kiszálni. Ezzel együtt természetesen rendkivül élvezem. Végre egy kis kihívás, egy terület, ahol használni kell kifinomultabb eszközöket is, ahol a provokáció és az érzelmi zsaroláson túl is van kommunikáció.

A beszélgetésben előjött az a jelenség, hogy az ember néha elveszíti a személyiségét. Egyszer életemben én is éreztem ezt, elég rémes. Én tartósan egy energia vámpír társaságában töltöttem mindennapjaimat és egy idő után már csak az tünt föl, hogy valahogy nem stimmel valami, valahogy mintha nem lennék, vagy vagyok, de mégse, nem merek, görcs és nihil mindenem. Aztán megszabadultam az illetőtöl és viharos lendülettel jött vissza a saját energiám és személyiségem. Úgy érzem most is kicsit ilyen állapotban vagyok, mindenféle hatások mindenfelé húznak, többnyire lefele, minden napom egy harc a jókedv megtartásáért. A nehezén már túl vagyok. Csak ahogy ez tegnap szóba jött, hirtelen kirázott a hideg, rám tört a felismerés, hogy igen, ilyen tényleg van. Mint amikor az ember elveszití árnyékát, csak sokkal rosszabb. Olyan megfoghatatlan lesz, eltűnik minden körvonal, csúszkál mindenfelé és nem mond semmit, mégis nagyon szeretne.

Na de. Hogy kicsit mezeibb témákra tereljem a szót, esik a hó. Magyarul máriaremete be van havazva. Szóval vagy újabb káoszt nézhetek majd végig (mint pénteken, ahol a szép kis francia rendszerbe krach ütött be, mert kiesett az egyik elem), vagy ne adj isten hazaküldenek minket korán. Mondjuk délben. És akkor tök fölöslegesen mennék ki. Hm… Minden esetre elindulok, abból baj nem lehet. Holnap ezévi utolsó tanítási nap. Alig várom.

Nem szokásom politizálni a blogomon, max egy-két külpolitikai információt szoktam kommentálni. Most se fogok, de a tegnapi incidenst azért felvázolnám. R barátommal didergünk épp a Kossuth téri villamos megállóban. Mellettünk egy csapat “hú de menő és felnőtt gimnazista vagyok” ácsorgott és intenzíven kommunikált egymással. Kicsit szörnyülködve hallgattuk őket, választásunk ugyse volt, mert üvöltöttek, mint állat. Egyszer csak az egyik oda pattan hozzám, kihajtogat egy Fidesz választási plakátot, hogy ez nekem, hogy tetszik. Kicsit ledöbbenve csak bámultam rá  kissé szurosan. Majd megkérdezte, hogy fideszes vagyok-e. Addigra már úgy néztem, mint a háromszoros anyagyilkos, szóval egy idő után megszeppent és odébb ment. Talán még hozzá tartozik a sztorihoz, hogy kicsit késöbb oda állt mellém, mondván, hogy ott mindenki dohányzik, áll inkább itt. Fél perccel késöbb (egyébként nem kitolásból, csak reflexszerűen) rágíújtottam én is, mire mondta, hogy ó, semmi baj, én rágyújthatok, én már elmúltam 18 éves. Csipősen megköszöntem, hogy felhatalmaz arra, hogy dohányozzak az utcán.

Na. Az anekdota magában csak ennyi, semmi túlzott atrocitás vagy mi. De könyörgöm, ez a gyerek szerintem nem fog tudni szavazni, mert nem tölti be addigra a 18at, mi a fenét kampányol? Ráadásul mi ez a partizán módszer, hogy letámadjuk a vadidegent (igen, tudom, hogy nekem olyan fejem van, hogy mindenki késztetést érez, hogy megkeresen a baromságaival,d e azért mégis)? És milyen alapon kérdezi meg tőlem bárki is, hogy milyen a politikai beállítottságom? Mi a fene van ezzel az országgal? Miért van az, hogy mindenki mindenkiről tudja, hogy melyik oldalra szavaz? És mit térítenek engem 17 éves okostojások, akik azt hiszik, attól lesznek valakik, ha ők most neki állnak valamelyik oldal mellett partizánkodni. Az mondjuk már az én egyéni szoc bajom, hogy valahogy MSZPs illetve SZDSZes ifjak sose szólítottak még le, de biztos én járok rossz helyeken. Összegezve: miért folyik a politika az utcán, miért ön vele szembe, miért nem tudom kiiktatni a hétköznapjaimból? Tudom, hogy lassan kampányszezon lesz és meg fogok őrülni, míg nagy nehezen kivonom magamat a keményebb politizálásokból, de ez a tegnapi előszél nagyon nem tetszett. Egyszerűen nem normális, hogy ebben az országban minden emberi kapcsolatban valahogy egyszer csak előtör a kényszer, hogy az ember lecsekkolja, hogy a másik is azon az oldalon van, mint ő. Egy Orbános vicc elmesélése elött háromszor végigfutatja az ember a csoport összetételét, nehogy egy kisebb politikai vitát robbantson ki. Siralmas. És csak romlani fog most egy fél évig…

Nagy lendületekkel olvasgatom a kisdobos blogját, kifejezetten érdekes dolok vannak rajta. aki egy másik kultúrát ír le mindig helyzeti előnyben van mondjuk, mert ha leírja, hogy milyen a sarki bolt, már azzal is valami újat tudott mutatni, whereas ha én nekiállok a gizi néni által üzemeltett bótot leírni, valószínűleg döunalomba elklikkelne a kedves olvasó. de ez tulajdonképpen egy mellékes megjegyzés volt a blog kapcsán, tulajdonképpen csak arra akartam kilukadni, hogy van a blogon egy izgalmas fejtegetés az őszinteségről, érdemes megnézni. most el lehet tanakodni, hogy mennyire tud őszinte lenni egy blog, meg egyébként is, de engem inkább az érdekelne, hogy egy ember mennyire tud őszinte lenni? mert mondjuk tegyük fel magával még őszinte (bár szerintem ez is elég ritka, de tegyük fel, hogy lehetséges), de a környezet már nem lehet őszinte, mert olyan egyszerűen nincs, nagy számok törvénye, hogy valaki mindig hazudik, vagy egy kicsit lódít. summa summarum, nem létezik teljes őszinteség? vagy aki őszinte az egyedül van? (esetleg hiányzik pár logikai láncszem?). mennyivel könnyebb lehet folyton simulni vkihez, ahelyett, hogy megmondja az ember a frankót. mert az ősziteséget többnyire csak saját magunk tudjuk értékelni, mint a legtöbb döntést, mert csak mi tudjuk, hogy mi volt a másik alternatíva.

na. jót tesz nekem ez a rengeteg alvás, de azért még mindig furcsa síkokon mozog az agyam asszem…fokozatosan már csak magamhoz térek… minden esetre ma találkozom kedvenc tanítványommal, ami nagyon nagy szó, nagyon fel vok tőle dobva, de tulajdonképpen még nem hiszem el, majd ha ott leszek…

na. eddig egász jól haladok. bár most bekapcsoltam a gépet, ami nagy hiba volt szerintem… De eddig rengeteget aludtam. Könyvet is olvastam, nem is rossz így élni. Álmomban napoztam. Hosszú órákon keresztül feküdtem az 5 centis vizben és napoztam. Ez egy szint, amikor ilyeneket kezdek el álmodni… Aztán valami dunai hajón voltam és sziesztáztam. Álmomban is aludtam… ez is egy szint. Megyek, sütök palacsintát…

na. kiírok magamnak egy nap szabit. döglödés az ágyban. most épp 3 fröccs után tespedés és feleresztés itthon. furcsa, nem kötelezően jó érzések. enyhe kiégés. de röhögés, mindig. saját magamon, többnyire. elvágodtam ma a csúszos latyakon, úgy, hogy kigáncsolta az egyik lábam a másikat, típikus. kezedek nagyon benne lenni egy milliőben, amiben nem kéne. ha így megy tovább, kommunista leszek, reakcióban a burzsuj fr sulira. vagymi. irdatlan kimerült vagyok. tegnap majdnem Panzernél felejtettem magamat az Eötvös Koliban, annyira ki voltam purcanva, nem tudtam egyszerűen felállni és hazamenni. ezt azért nem kéne. bizonyos szint alá nem lenne szabad sülyedni. blabla. blablabla. muszáj pihennem, mert ez az általános kimerültség kezd teljesen szélsőségesen hatni a viselkedésemre. egyszerűen nem úgy jönnek ki belőlem a dolgok, ahogy szeretném, túl töményen. szóval holnap tespedek az új ágyamban. max este elmegyek valahova. de napközben _semmit_ nem vagyok hajlandó csinálni, csak feküdni az ágyban és aludni, amikor jólesik. szeptember óta nem aludtam ki magamat, úgy érzem magamat, mint tuladon öreganyám. frankón halucinálok időnként, kicsit ijesztő, de ezt nem merem mondani. majd beigli kurát tartok és az segít, de ebben a formámban tuti nem mehetek tovább, én is tudatában vagyok, hogy túl sok kialvatlan éjszaka van a hátam mögött, ahogy, hogy jómagam legyek. ámen.

ui: éjlen a minusz száz + szél kombó, ami kifújja az emberből a világ bajait hajnali 1kor a blaha közepén. határozottan katarktikus élmény.

na kerem szepen, ezt jol megcsinaltam magamnak. ma reggel kicsit bamban kovalyogtam a folyoson a fr suliban, mikor letamadott a fonok es mire magamhoz tertem, azon vettem eszre magamat, hogy bevalaltam plusz 2 ora munkat, vagyis dekkolok itt este 7ig, ami akarhogy is szamolom, 12 ora munka… megjegyeznem, most egesz fitt vagyok, bar kicsit szivbajt kaptam az egyik kedves diakon, aki egy arany (!!!) nagymagyarorszag medallal rohangal a nyakaban… a francia suliban… eritek ti ezt? na mindegy. bagyadtsagom oka egyebkent egy tegnapi kretakor koncert, ami tobb, mint fergeteges volt. fel3kor azert jobbnak lattam hazaindulni, amit sikerult is, de azert csunya fejem volt ma reggel 6kor. a sulibuszt ugy gondoltam, nem valalom be, nem voltam abban az allapotban, hogy feleloseget valaljak magamert, ezert bkvztam, minek koszonhetoen egyutt zotykolodtem fel orat nevrokonommal, aki kifejezetten kedves volt. fel lettem homalyositva az orosz vizum helyzetrol, illetve a cigaretta piacrol… a buli egyebkent, mint mar mondtam, tenyleg nagyon jo volt, bar az elejen vmi puink banda rank tort, kisse megszeppentunk,de eleg gyorsan belejottunk (ingyen volt vmi ocska minosegu, de azert megis, bor). szoval kitomboltuk magunkat a zenere, meg ma reggel is dudorasztam, hogy egyreszt “gyere kislany, gyere, a diszkoban szol mar a zene”, masreszt, hogy “ne me laisse pas l’aimer”. a tomegben kiszurtam vmi szimpatikus pasast,de amikor kiderult, hogy Gabornak hivjak es a kepzore jar, ugy ereztem, hogy eleg omen van mar a levegoben, szoval hirtelen rauntam es pa. mindjart kicsongetnek, hazamegy mindenki, en meg itt maradok, ulok az uvegkalitkamba es olvasom a harry pottert es a hulye szuloket varom, akik esetlegesen nem tudnak franciaul…de az is lehet, hogy a semmiert fogok itt ulni. beirtam tuloranak, tuti ami fix… jah, fel nap alatt most meg eltunt egy adag stresszem, mert kiderult, hogy blabla, lenyeg, hogy a portfoliomat eleg januar 27.-en leadni, a szakdolgozatomat meg csak januar 17.-en konzultalom, szoval beke es nyugalom. ergo penteken mehetek felszabadultan unnepelni, igaz, most epp nincs mibol, de majd a bank… jah, ma jon az uj, fantasztikus kanape- agyabm, nagyon kivancsi vagyok. asszem a 3 oras ejszakam utan nagyon jo tesztalany leszek matrac, agy es hasonlok szempontjabol…

Nah, imádom az ilyen napokat. Félnap alatt rám szakadt kb 2 hónapnyi munka, egyetemestül. Szóval most szépen sorra mondom le az összes programomat, pedig már azt hittem, lélegezhetek fel békében (ne adj isten több mint egy órára is ráérek valakivel kedélyesen beszélgetni). Ehhez képest hétfőn kapok jegyet a porfoliómra, úgy, hogy közben azt a kedvenc tanáromnak még el is kell olvasnia, amit csak akkor tud megtenni, ha én megírom mihamarabb. Szóval hurrá. Annyira egyébként nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy én szívesen megírom, csak adjanak rá egy éjszakát, ami még lenne is, meg után egy félnapot, hogy magamhoz térjek az éjszakázásból, ez viszont nincs, mert ugye nincs. Szóval heh. Na de sebaj, legalább ma nem voltam a fr. suliban és ücsöröghettem békében a seggemen a Dürerben, amit szerintem ebben a félévben még egyszer sem csináltam. Megnyugtató volt, hogy összefutottam egy rakat másodlagos fontosságú emberrel, akivel kellemesen elcseverésztem. Végre nem volt túlzott tétje a beszélgetésnek és nem múlt a fél jövőm, érzelmiháztartásom és karrierem azon, hogy mit hogyan hangsulyozok. Azért már ez se semmi 🙂 Anyukámmal meg megoldodott a krizis, mint ahogy az várható volt. No, ennek örömére sziesztázok egy órácskát, mert szétáll az agyam.

Anyámnak nem tudom mi baja, de valami baja tuti van. Ami azért jó, mert így nekem is van bajom. Tényleg kb az egyetlen személy, aki fontos igazán az életemben, amit ő mellesleg nagyon jól is tud. Ma valahogy mégis azt választotta, hogy elkezdi leüvölteni az agyamat, hogy keljek fel, majd kiborulni azon, hogy nem tudok felkelni, ami 21 év óta mindennap így van. Szóval jól kiakadt, nem értem miért ma, nem értem miért most, minden nap kiakadhatna, vagy akkor egyik nap se. most ne mondjátok nekem, hogy ez egyébként egy annyira kiakasztó tényező. az én egyéni szoc bajom, ha nem tudok felkelni, és akkor mi van, fontosabb dolgokról sosem késtem el, egyébként is. szóval faszán itt ülök és bögök és erősen gondolkodom azon, hogy esetleg lelógom az egész napomat és koválygok a havas városban. majd hazajövök valamikor hajnalban, mit érdekel engem. utálom amikor anyámban kizakkan valami, főleg, ha még azt se tudom, miért.

Böe, asszem behódolok Garfield filozófiájának… olyan eszméletlen fáradt vagyok, mintha minimum követ törtem volna egész hétvégén. Nem egészen értem mitől… Azlrt egy Miyazaki megnézése nem vesz el ennyi eneriát az embertől szerintem. Jah, tessék megnézni, nagyon kellemes! Mondjuk mindegyik Miyazaki az, de ez aztán végképp. Volt benne egy-két ködös momentum, de gyanítom, hogy a fordításban veszhetett el valami, vagy én maradtam le valamiről, minden esetre a főhősnő nagyon váltogatja a korát és a hajszínét és nem mindig indokolt (az én szememben), hogy miért.

Mozi után buborékkal még elszórakoztattuk magunkat egy ideig, mad találkoztam Evel, akivel nagyon jókat röhögtünk a szalagavatóról frissen szabadult népekről, akik tértek be a pizzázóba, ahol estefelé kvzni szoktunk, mondván, hogy közel van és mindig tök kihalt. Hát ehhez képest…

Minden esetre én ilyen abszolút szórakoztató hangulatomban voltam, elszórakoztattam magamat egész nap, szabályosan a saját agymenéseimen röhögtem. Most meg úgy érzem magam, mint a mosott szar, nem értem mitől…

Úgy tudnék örülni, ha most egy mezei utolsó hét lenne az egyetemen, magyarul csak beesnék erre-arra, beíratnám a jegyemet, aztán pá. Ehhez képest ha nem szólnak, észre se vettem volna, hogy uccsó hét van (kicsit időviharban ülök konstans…)

Na, ennek örömére mentem, mert el is kések és akkor nem fognak szeretni. PONT. nem ragozom a témát 🙂 és ilyenkor tessék rám büszkének lenni 🙂

jaaa, csak poénból megjegyezném, hogy ma a windows kiírta nekem, miközben vmit töröltem le (a KOTORt, szóval semmi program file, vagy bármi), hogy katasztrofális hiba. Most féljek?

Na, tisztul a köd. Tegnap hajnali 2 és f5 között sikerült egy valag kérdőívet kielemeznem a szakdolgozatomhoz, ettől kicsit tisztábban látok most és meg is nyugodtam, hogy tettem valamit az ügy érdekében. Már csak meg kéne írnom ezt az egészet nagyon szépen és összeszedetten. Eddig persze csak ápoltam netes kultúrámat (vasárnap délelötti program, mint mindig). Ja, meg összeállítottam a vizsgáimat. Egész pozitív sokkot kaptam, hogy csak 4 vizsgám lesz. Oké, hogy u ccsó év, meg light-os életfelfogás, meg ugye volt nekem már 11 vizsgám is egy félévben, de ez azért mégis csak nagyon kellemes meglepetés. Most épp jegyzet maffiámat mozgosítom, mert nekem olyanom is van 🙂

Na. Egyébként tegnap megnéztem anyukámmal a Harry Pottert moziban. A körülményekrl annyit,hogy azt a barmot, aki belerakott 15 prc szünetet karóba kéne húzni nemes egyszerűséggel, nem értem, mi ez a baromság, azaz értem, hisz a büfének is élnie kell valamiből, de hogy a francba lehet egy filmnek a hangulatát ennyire szétmarcangolni? Barmok. Globalizált fogyasztói társadalom. El is olvasom Che Guevara naplóát. Csak elötte gyorsan elolvasom a Tűz Serlegét, mert egyrészt mondták, másrészt én is érzékeltem,  hogy azért kicsit sok cucc hiányzik a filmből, szóval hajrá, hajrá, úgyis rég olvastam valami könnyedet, bőven rám fér.

Más annyira semmi, kezdek egyre jobban lenni, mivel egyre több dolgot csinálok, aminek semmi köze a félév kötelező baromságaihoz. Magyarul lendületesen élek és ez jót tesz.

Zeneileg is kezdek feléledni, momentán épp a Visions of Atlantis c. osztrák metal bandát teszteltem, gyenge Nightwish klón, félnapig elmegy, de a második lemezük kifejezetten pocsék, az első még érdekes tud lenni. Ahogy elnéztem a honlapjukat, kb félnaponta változik a felállásuk, szóval még nem egészen kiforrott a dolog, egy esélyt még kaphatnak. Ha már itt tartunk, akkor még pár zenei infó (rám tört az 5 perc, na, van ilyen): tessék a Goldfrapp új albumát hallgatni, Supernature, kifejezetten jó, főleg a Satin Chic c. szám. Ez az az együttes, amit évekig nem tudtam meghallgatni, annak ellenére, hogy tudtam, hogy jók. Aztán volt egy film, meg egy Párizs és más megvilágítást nyert az egész. Most meg találtam a gépen egy Madrugada nevezetű izét, amiről semmit, se semmit nem tudok, azon kivül, hogy nagyon hangulatos, kicsit a Tito and Tarantulához tudnám hasonlítani, meg ilyen Tarantino filmbe illő merengős gitáros blues izé.

Ennek örömére gépelek ezerrel (húúú, micsoda program, tudom).