Aztakurva. Kirugták a Tarja Turunnent a Nightwishből. Mi lesz így
velem? Tiszta mázli, hogy van elég carpe diem felfogásom ahhoz, hogy
elmenjek minden koncertjükre, ami kéznél volt. Verném is most a fejemet
a falba… Kapunk helyette egy dagadt szőke libát, akkor lehet, hogy
kicsit furcsán fogom magamat érezni. Ezzel együtt az tény, hogy a zene
magában is monumentális, hangszerelésileg, szövegileg, stb. Szóval
talán túlélhető a dolog, de azért mégis csak kicsit furcsa. Egészen
hülyén érzem magamat. Egy zenekar se volt akkora szívügyem, mint a
Nightwish…

Én kétségkivül megőrültem. Naphosszat semmi mást nem ittam, mint fekete
teát. Ami csak azért vicces, mert alapvetően nem vok egy tea őrült. De
ráöttem, hogy a tea ivás a leghasznosabb pótcselekvés. Nem hizlal, sőt,
még hidratál is és kellemesebben tart ébren, mint egy koffein bomba.
Tegnap tükörbe néztem és elszégyeltem magamat. Pontosabban a mérleg
láttán szégyeltem el magamat. Szóval most próbálok tenni valamit az ügy
érdekében. Megjegyzem ez is kb addig fog tartani, míg valami számomra
szavahihető ember egyszer csak spontán jelleggel tesz rám egy pozitív
megjegyzést. Ezzel együtt  most épp bio korszakomat élem, ki kell
használni, szokott tartani vagy 3 hetet. De minden esetre zabálom a bio
joghurtot… ja és elfogyott itthon a mustár, ezért nagyon kreatívan a
sült húshoz úgy döntöttem, feketeribizli lekvárt fogok enni… Meg
fekete teát. Cukor nékül. Mondom, meghülyültem. És hiányzik az első
héti tanításom lesson planjei. Ez kétségbeejtő.
Hm,a  lekvár is bio, ergo meg van penészedve, ezért inkább hagyom a fenébe.
Végig futott az agyamon, hogy én komoly hónapokon keresztül fogok az
asztal elött gubbasztani és szakdolozatot írni, szóval talán jobb, ha
megszokom…

Még mindig nem csináltam semmit, csak egy kicsit megpróbáltam rendet
rakni a gépen. Szóval többek között nyitottam egy “Szakdolgozat CETT”
c. mappát. Kicsit rosszul lettem, ahogy elneveztem a dolgot. De ebbe
március 15.ig nem fogok belegondolni, hogy milyen a témám és mennyi
értelme van az egésznek. Hagyjuk. Most még muszáj nekem is elhinnem,
hogy a vegyes képességű osztály motivációs problémáiról írni a világ
legérdekesebb témája…
Más. Van új tATu cd. Bevalom, sőt, válalom, elvagyok néha a tATuval.
Többek között egy egész vizsgidőszakot túléltem nekik hála. De az új cd
valami iszonyat poén. Ilyen klónja az elmúlt két év nem is tudom
mieinek. Szóval zseniális, no.
Back to work.

Hát hangom még mindig nincs túlzottan, de azért már sokkal jobb. Dél
óta a harmadik bögre teámat szürcsölgetem, igaz hideg, de legalább
folyadék (próbálok minimálisan  egészséges életmódra áttérni).
Szóval én ma azért vagyok itthon, mert meg kell írnom az összes hülye
egyetemi szarságomat. Eredetileg 10kor akartam kelni, ehhez képest már
8kor is felébredtem, de naívan visszafeküdtem, minek következményében
csak nem rég keltem. Anyway, nem lényeg. Rég voltam itthon egész nap
egyedül, tulajdonképpen nagyon kellemes érzés. Bár annyira nem vonzó
feladat a lesson planeimet bújni és nagy nehezen megpróbálni rájönni
retrospektíve, hogy melyik óra hogyan csapódott le a kedves
diákokban… Na de majd csak lesz vhogy. Beszart a Gotham radio, nem
tudom mi baja, kénytelen vagyok goat hallgatni helyette, ami egyébként
annyira nem tragikus, csak hát nem erre voltam készülve.
Na. Hétvégén egészen tespedtem egyébként, leszámítva ezt-azt. Pénteken
pl voltam színházban. Azaz félig voltam, mert eljöttem a szünetben,
mert ugyan marha jó volt a darab, nem bírtam idegekkel a
lelkiterrorját. Semmi bajom a beteg dolgokkal, de amikor úgy egyébként
is le vagyok gyengülve érzelmileg, akkor nem biztos, hogy kibírom.
Szóval onnan átcaplattam a Prágába, ahol szektám felolvasott. A
lényegről lemaradtam, de összeszedtem R-t, akivel beültünk borozni a
SZimplakertbe. Pár órával késöbb beesett buborék is, aki, ellenben
velem, teljesen jól bírta a darabot. Hajnali 4kor kissé dekadensen
hazabatyotam, megállapítva, hogy nincsenek már fergeteges részeg esték
manapság, ez teljesen vérlázító…Lemondtam minden szombati programot,
majd lefeküdtem. 
Végül annyit sikerült csinálnom szombaton, hogy anyukámmal elmentünk
kesudiós bárányt zabálni az indiaiba, majd vettem magamnak egy iPodot,
mert elegem volt már a konstans zenekriziseimből. Szóval most van
iPodom 🙂 Komolyan, le vagyok nyűgözve ettől a kütyűtől. Az egésznek a
dizájnja teljesen esztetikus és elegáns. Ezzel együtt meg tök praktikus
megoldásais vannak, jól szól, kompakt és még az ős Apple Pong vagy
Brick nevezetű játék is benne van. Na, többet nem reklámozom, de
tényleg marha hasznos egy gadget!
Ezek után E-vel, kivel ezer éve nem találkoztam kettesben elindultunk
Bin-Jipet nézni, ami a hónap ötlete volt, mert annyira jó az a film,
hogy nem lehet róla másképp kijönni, csak libbegve. Szóval mindenki
menjen el és nézze meg! Amikor a Művészből kipattantunk, konstatáltuk,
hogy tök jjó köd van a városban, ergo elmentünk budára, majd
visszagyalogoltunk a margithídon, hogy élvezkedhessünk egy sort. Majd a
Szimpla füstjében konzerválodtunk egy picit.
Tegnap pedig naphosszat Marguerite Durast olvastam, ami annyira nem
volt felemelő, de valahogy mégis, na szóval az a hülye nyomasztó
katarktikus élmény, vagy mi. Apám megjött görögországi vitorlázásából.
Demonstrálta nekünk, hogy a mobilja elázott, mert beleejtette a vízbe.
Aztán amikor kiderült, hogy a kabátja is vízes, kezdtünk gyanakodni.
Kiderült, hogy a tavernából visszafele menet “megszédült” és valahogy
beleesett a vízbe. Ezek után kezembe nyomott egy vízhatalan öngyújtót,
de hozzátette, hogy nem vízhatlan, mert ez is a zsebében volt, amikor
beesett a vízbe. Apám elvileg 20 éve nem dohányzik…. Szóval erről
ennyit.
E unszolására erőt vettem magamon és elvonszolódtam a Szimpláig, ahova
R is beesett. Olyan nagyon vasárnapi hangulata volt mindennek és
mindenkinek. De olyan jó köddel találkoztam megint hazafele jövet, hogy
tiszta extázisba törtem ki a híd közepén, biztos hülyének néztek volna,
ha láttak volna…

Szóval röviden és tömören ennyit rólam 🙂 megyek, írom/olvasom, amit kell, meg vedelek pár liter teát még. Meg kvt…

Nah kérem szépen, nem elment a hangom. Péntek este még csak energikusan
blues énekesnő hangom volt, szombat reggelre már kvázi semmi. Aztán
ettem egy kis indiai kaát, attól 5 óráig megint volt, majd bevonultam a
Szimplába és azóta kvázi semmi emberi hang nem hagyja el a torkomat.
Illetve időnként müködök, de kb a szokásos hangerőm 1/3án. na mindegy,
ennek is be kellett következnie.
Ez egy gyors helyzetjelentés volt, most szerintem visszafexem, vagy
valami, mert motivációm mint olyan, nincs, közérzetem meg középizé.

Egészen komolyan gondolkodom azon, hogy beteget jelentek, elvégre
milyen idő van má? Meg egyébként is, a tegnapi katarktikusan szar nap
után kinek van kedve dolgozni menni? Mindegy, asszem azért beszenvedem
magamat, tiszta szerencse, hogy sikerült tegnap levezetnem a
feszültséget. Voltam irodalmi szektámban, amit kicsit megbolygattam egy
üveg bor behozatalával, aminek fontosabbik részét azért mégis én ittam
meg. Innen átcsatlakoztam Kuplungba volt LFBs népekhez (akik a
Színésznő társaságát képezik, nem az enyémet, de már annyi helyen
összefutnak a szálak, hogy simán beállíthatok előzetes bejelentés
elött. Kb 10 percet ültem ott, majd átpártoltam buborékhoz a sima
Szimplába. Ott megittam vele egy fröccsöt, sokat örültem az életnek,
meg neki, megcsodáltam az általa dizánolt őszi kollekciót. Majd innen
mégis visszamentem a Kuplungba, ahol az elöző fr.sulis társaság kicsit
bővült, kicsit szűkült, pont abban az irányban, amelyikben az nekem
szimpatikus. Vmikor 1 után hazacaplattam a szemelkélő esőben nagy
vidáman. A környékünkön időnként megszűnik a közvilágítás, ez történt
tegnap is. Forgalom nuku, szóval öttem az út közepén és teljesen az
volt az érzésem, hogy enyém a világ.
Most meg végre felfedezte kellemes használható zenéket (ezért kell a
Gotham rádiót hallgatni reggelenként), szóval frissül legalább a zenei
kultúrám. Irdatlan mód elfogok késni, ha én délre máriaremetén akarok
lenni és még bankba is akarok menni, meg hajat is akarok mosni…

Hat ez a nap izgalmasnakigerkezik. eggyel kevesebben vagyunk es 3 tanar hianyzik. nem tudtam aludni, szoval kicsit erdekes fejem van. Na de mindegy. Mostanaban leveleket kapok noktol 🙂 na jo, kaptam kettot. az egyiktol hatarozottan jo kedvem lett ma hajnalban. szoval olyan kicsit abszurdul erzm magamat, de alapvetoen idiotan kovalygok itten fol s ala a francia suli szemelytelen folyosoi kozt…

Na jó, most tört meg bennem az ellenállás. Olyan irdatlanmód átgázoltak
a lelkemen, hogy nem egészen tudom hirtelenjében összevakarni magamat.
Ez a nagy büdös igazság. És az a kellemetlen ezzel a félévvel, hogy
eddig egy olyan hét nem volt, amikor nem történt volna valami
lélekgázoló. Kezdek pöttyet fáradni. De hát holnap jobb nap lesz, addig
is alszom egyet, nem árthat.

Vizsgaidőszakban szokásom megjegyezni, hogy egy pszichológus most írjon
belőlünk esettanulmányt. De tulajdonképpen sokkal izgalmasabb dolgok
jönnek ki egy féléves tanítási gyakorlat során. Én pl szeliden kezdek
meghibbani, a rossz értelemben. Buborék fogalmazta meg jól, hogy kissé
beszűkült az életterem, ergo én is, meg a beszéd témáim is. Mondhatni
halálosan unom már a saját dumáimat. Minden rohadt hetem egy az egyben
ugyan úgy néz ki, tanítás, francia suli, óra, tanítás, francia suli,
francia suli, tanítás. Irdatlan változatos, mit ne mondjak. Időközben
semmi energiám bármit is csinálni, ami építő jellegű lenne, mert a
társadalmi életemet így is csak szinten tartani tudom, nem hogy
építeni. Hétvégenként megiszok egy nagyobb dozis alkoholt, két
részletben, amitől nem változik talán semmi, csak egy rövid időre
kedélyesebben vigyorgok, majd hazamegyek, de a világot már rég nem
váltom meg. Néha írok valami feletébb lehangolót, többnyire egyre
pocsékabb kivitelben. Lapos lettem no, két dimenzíós. Tudom, hogy most
nem önsajnálkoznom kéne, meg nyavalyognom, hanem inkább erőt vennem
magamon és megpróbálni személyiség építeni vagy valami, de momentán
elhagyott minden erőm. Semmi kedvem emberek közé menni, pedig kell, meg
minden. Tudom én, hogy rengeteget tanulok ebben a félévben, de azt
hiszem, soha egy félévet nem utáltam annyira egyetemi pályafutásom
alatt, mint a mostanit.

Hadd említsem még az érzelmi sivárságot. Miután nagy nehezen
letisztáztam magamban ezt-azt, Volkovval ugye szétváltak útaink (amit
egyébként azóta sem bánok), nem nagyon jött ember, aki úgy igazán, sőt
egyáltalán felkeltette volna az érdeklődésemet. Aztán persze mindig
akad valaki, aki talán… de aztán mégse, mert nem tudom a jobbik
oldalamat mutatni senkinek se, mert valahova elkevertem a jobbik
oldalamat és momentán én sem találom. Szóval itt ácsorgok a tömény
nihil közepén és hiába várom, hogy valaki ide jöjjön és megfogja a
kezemet és elvezessen bárhova is, mert minden porcikám azt sugározza a
külvilágnak, hogy “menj innen”.

Ugyan csak szerencsétlen olvasmányokat választok egymás után magamnak
mostanság. Valahogy tipikus, hogy ha az ember annyira nincs jól, akkor
vmi érzelmileg eszméletlen megterhelő cuccot fog olvasni, amitől
kevéssé lesz jobban. De valahogy ez vonz, nem tehetek róla, biztos
alapfokú mazochizmusom van.

Pfűűű, hát most aztán biztos marha vidám lett a kedves olvasó, de most hol fakadjak ki, ha nem itt?

Ma majdnem kikomandóztam magamat a Szimplakertből, amikor a kapuban
megtorpanva rájöttem, hogy egyrészt én ezt már egyszer megfogadtam,
hogy soha senki kedvéért nem fogom megtenni, másrészt, meg irdatlan
mértékben leszarom, hogy ki ül bent és ki nem, ha én ott akarok kvzni,
akkor ott fogok. Ha valakinek nem tetszik a pofám, majd elmegy ő. És
valóban el is ment.
Nem mondom, érzelemdúsak az elmúlt napok, tiszta szerencse, h a jövő
hét már majdnem szünet, mert valószínűleg vér folyna, ha ez így megy
tovább. Így sem kizárt persze.
Megállapítottuk ma, hogy olyan emberek rohangálnak a nagyvilágban, akiket egyszerűen kitalálni se tudnánk…

Tudom, hogy mostanában pang egy kicsit a blogom, de pangok én is, azaz
sűrítve néha utolér egy kis magánélet, de mivel ez most pont egy kicsit
botrányos és undorító téma, inkább kihagyom, elvégre nem szokásom a
blogomon szapulni nyíltan a népet. Egyszer már kivételt tettem, most
nem fogok újra, főleg nem ugyan annak az embernek a kedvéért.

De lehet, hogy fel fogok hagyni ezzel a blogírás témával. Kezdek kicsit
kimerülni. Vagy nem tudom, már réges rég nem ugyan olyan,mint anno volt
és ezt az olvasottságomon is érzem, meg saját magamon is… Persze ki
tudja, ha többet aludnék és több időm lenne, jobb ember lennék…