Má rmajdnem elkezdtem itten csúnyán kinézni a fejemből és jajongani,
hogy mennyire keveset aludtam, aztán rájöttem, hogy ezen már inkább
röhögni kell. Mondjuk ha tehetném, biztos szívesebben röhögnék máson,
meg talán máskor is, de ez most momentán nem választható.

Mondanám, hogy meg vagyok lepve, de tulajdonképpen nem egészen tudom,
hogy mit vártam. Érdekes dolgok történtek velem az elmúlt 24 órában.
Neki állhatnék itten részletesen boncolgatni mindenféle félreértéseket,
téves logikákat és hasonlókat, de most minek lealacsonyodnom? Nem
követtem el semmi olyat, amiért szégyelnem kéne magamat, ha valaki egy
téves logikában kering, én abból nem fogom tudni kirántani, minden
jószándékom ellenére sem. Megjegyezném, keringjen csak békében,
valószínűleg túl nagy törés lenne más szemszögből nézni a világot,
nehogy még belehaljon a felfedezésbe, hogy nem köré épült az egész
univerzum.
Nahát nahát, indulatoskodok itten azért mégis egy baromságon. Mondhatni ejnye. ejnye.
Szóval ott tartottam, hogy beszálhatnék a sárdobálásba, ha lenne bármi
értelme. Még ködösen mereng nekem az ilyesmiknek az iratlan szabályai,
van bennem annyi verbális kreativítás, hogy fel tudjam venni a
kesztyűt. De minek? Az élet túl rövid az ilyesmikhez.
Persze, egy picit dühöngtem. De inkább röhögtem. Mert van, amin mást nem lehet.

Ez most lehet, hogy egy nem kötelezően érthető monológ volt, de semmi
baj, csak levezettem magamnak, hogy mi van. Kivételesen nem nyilt
levélnek szántam. Adhatnék részleteket is. Full extrában megkaphatná
mindenki az igazságot és csak az igazságot, megjegyezném szeliden, hogy
ez minimum a hónap sztorija, ha nem a félévé, de egszerűen semmi
értelmét nem látom annak, hogy több jelentőséget tulajdonítsak holmi
pitiáner szarkeverésnek, mint amennyivel rendelkezik. Holnap új nap
van, új eseményekkel. Pl. tanítok reggel korán és még nem feküdtem le.

ui: vicces, egy kapcsolatban az ember mindig érzi, hogy mikor van a
kezében annyi informácíó, hogy azt már fel is tudja használni az illető
ellen. csak ugye miért akarná felhasználni, hisz az illetőt szereti.
csak úgy diszkréten mentálisan feljegyzi, hogy ‘na, most már
kikészíthetném, ha akarnám’. de ugye nem akarja. aztán néha eljön az
idő, amikor esetleg krizis üt be és azok az infók olyan jól jönnek. de
én ilyenkor sem óhajtom bevetni a titkos fegyvereimet. magyarul nálam
nem létezik az a pillanat, amikor eljön az ‘akarom’ rész. bőven
megelégszem azzal, hogy agyilag lesakkozom a beszélgetést félpercben.
lehet, hogy lassan benő a fejem lágya és a végén még egészen bölcs
leszek??

Az élet néha produkál olyan dramaturgiailag kiválló helyzeteket, hogy
ha ezt vmilyen könyvben/filmben kapnám meg, felcsattannék, hogy ezt a
szart! Aztán persze lehet, hogy ez azért van, mert az emberek nagy
része rengeteg dramaturgiailag zseniális, egyébként pocsék minőségű
“művet” vesz magához, így tudatalatt ezeket a sémákat ismételi. Franc
tudja melyik ok és melyik okozat.

Egyébként találtam egy női pszichopatát is. Egy időben vonzottam a
pszichopatákat és feltételeztem, hogy már egész profin ki tudom őket
szűrni és jó távol tartom magamat tőlük, aztán persze hehe, én is
vicces vagyok, mert arra nem is gondolok, hogy nőben is van mindenféle.
Egyébként női kivitelben még élethűbb a dolog, mert a pszichopaták
alapvető adottságuk, hogy hisztérikusak és feletébb hisztisek. Ez meg
azért lássuk be, inkább női adottság. Bár amióta fene nagy egyenlőség
van a nemek közt, már igazán nem kéne ilyeneket mondanom.

Még van egészen pontosan 2 percem 8ig, ami egész ideális (talán ma
végre nem kések el). Szóóóóval. Ja igen! A francia suliban a minap
kénytelen voltam felhomályosítani két nagyra vágyó 15 éves leányzót,
hogy ha ők feministák, akkor ne várják, hogy a férfiak előre engedjék
őket az ajtónál, kifizessék a piájukat, meg hasonlók. Szegények nagyon
csalódtak, amikor elmagyaráztam nekik, hogy ha ők arra várnak, hogy a
pasik virágcsokrokkal és bonbonos dobozokkal fussanak utánuk, akkor az
nem, hogy nem feminizmus, de még csak nem is kötelezően ez a század,
hanem akár a középkor is lehet. Szegények, nagyon megtörtek…

Hát én valami olyan édesdeden aludtam ma éjszaka, rég volt ilyen…
Lehet, hogy az úszás teszi. Egész minimális mértékben fá csak mindenem,
iaz, azért fáj. Mindegy, ha sikerül kitartani a terv mellett, miszerint
minden héten kétszer járunk, akkor elöbb vagy útóbb, de inkább elöbb
azért mégis csak formában leszünk és nem akarunk 300 méter után
szörnyet halni. Rá kellett jönnöm, hogy sulyos comb és hasizom hiányban
szenvedek. Szerdán megyünk újra, lehet, hogy nemes egyszerűséggel el
fogok utána aludni. Most meg el fogok késni, mert még a hülye OTPt is
ki kell rabolnom…

Olyan merengős hangulatba keveredtem. Ami mindenféle képen jobb, mint
az eggyel ezelötti dühös izé, amiben ültem. Szóval most az elszállt
zene, hangulatfény, cigi füst és magány állapotban vagyok. Csak nem
tudom hova vezet. Arról nem is beszélve, hogy a hangulatfényen kivül
semmi se stimmel. Lehet, hogy zenét éppenséggel még cserélhetnék is, de
talán lehet, hogy simán csak bele kéne vetnem magamat valami kellemes
olvasmányba…Ezt a témát jól megszívtam valamelyik hajnalban, amikor
Elfriede Jelinektől felfordult gyomorral valami softabb olvasmány után
kutatva egy Marguerite Durasra akadtam, aminek a huszadik oldalánál
erősen elgondolkodtam, hogy esetleg soha többet nem olvasok semmit,
amire azt mondják, hogy marha jó (mellesleg jogosan mondják, de én nem
bírom ezt a stresszt). lehet, hogy Agatha Christie-t, Stephen Kinget,
Barbara Catlandot és hasonló remekműveket (a maguk műfajukban jók, de
mit kezdjek a műfajjal?). Attól legalább nem kapnék lelkibajt. Na, majd kitalálok valamit. Mindig kitalálok vmit.

Hát ez egészen ijesztő. Egy alapvetően lényegtelen faszságon olyanszar
kedvem lett, hogy ihaj. Itt ülök a legkompletebb világkép, életkedv és
hasonlók hiányában. Szóval jól le is mondtam az összes programomat,
többek között azt is, amire 3 napa várok. Bírom ezt a végletes
hozzáállást,emlékeim szerint ezért nem ünnepeltem meg a 18.ik
születésnapomat se…
Kicsit aggasztó, hogy ilyen könnyen félre tud siklani a lelkivilágom
mostanság, minden jel arra utal, hogy küzdök, mint az isten nyila, hogy
a felszínen maradjak, de bármilyen akadálynál teljesen indokolatlanul
összerogyok. Na de mi értelme az önsajnálkozásnak, holnapra elmúlik
minden, ami meg nem, az majd holnapután múlik el, vagy a tizedik fröccs
után. Ezzel együtt két lényeges infó: több magányra van szükségem, nem
füghetek mindenben a külvilágtól. Akinek nem szimpatikus, hogy nem érek
rá mostanság, láthatja, hogy nekem se, mert elég rosszul reagál rá a
szervezetem.

Más. Voltunk úszni. Háááát, azt a siralomházat, amit ott produkáltunk.
Irdatlan mértékben el vagyok tunyulva. Anno domini képes voltam 45 perc
alatt leúszni 1 km-et. Most fél óra alatt örültem, hogy nem fulladok
meg a 300 méteremtől. És bármiben fogadok, hogy holnap a kisujjamat se
fogom tudni megmozditani sikítás nélkül.

Annyira nézőpont kérdése az ember alaphangulata. Most pl neonnal ki van
húzva az összes fájó pont az életemben, amikor máskor a pozitív dolgok
villognak az orrom elött.

Beszéltem Volkovval. Meg pár hete exgrafikussal is. Elég kiábrándító
volt mindkettő. Igaz Volkov nem is annyira személyében volt csalódás,
hanem az állásinterjúval kergetett a sírba, amiről mesélt. Vmi
logisztikai bizbasz a Pécsi Dohány Gyárnál. Esküszöm, egy titkos
ügynöknek nem kell annyi teszten megfelelnie, mint annak, aki be akarja
azt a rohadt állást tölteni. Ilyen stressz teszt, olyan pszichológiai
vizsgálat, amolyan számolási teszt, ez kész röhej. Ilyenkor mindig
megfogalmazódik bennem, hogy az öngyilkosság annyira nem is irreális
választás, ha az egész világ ilyen. Amikor meg ilyeneket írok, akkor
elgondolkodok, hogy esetleg mégsem múlt el nyomtalanul a mániákus
depresszíóm. Aztán meg eszembe jut, hogy az egész világ nem ilyen,
egyszerűen nem kell multihoz menni dolgozni, azt pá. Csak, hogy
betekintést nyerjetek az agyamba…

És valóban beleindultam a városba anyukámmal, ebédeltünk, majd moziban
voltunk (Ladies with Lavander, nézzétek meg, eszméletlenül kellemes egy
film), majd nagy nehezen sikerült venneme gy farmert a seggemre, ami
egy lenyügöző fordulat az életemben. Egyébként kiegészíteném az abszurd
balesetek témakörét azzal a kellemetlen ténnyel, hogy tegnap gyatya
próbálás közben sikerült elvágnom a popómat a cimkével. Ne kérdezzétek,
hogyan lehetséges, én megoldom az ilyet simán.
Este meg Evel bele mentünk a Szimplába, ahova beesett egy furcsa
állapotú buborék. Kicsit bizárr este kerekedett az egészből, aminek fő
meglepő motívuma az volt, hogy éjfélre már otthon is voltam (ééén,
szombat este), nem egészen józanul (amin anyukám jókat vidult).
Egyébként meg érdekes azért az élet. Valahogy az az érzésem, hogy egy
átmeneti állapotban vagyok és maradok is benne még vagy fél évig.
Kicsit kizökkentem a szokásos kerékvágásomból, pl. nem érek rá 
csak így hasra ütésszerűen. Ezt egyesek zokon veszik. Mire csak azt
tudom mondani, hogy vegyék, mert  miért is ne, tényleg  nem
érek rá mindenkinek a seggét nyalni naphosszat, kivételesen. Azt
mondjuk aláírom, néha kicsit köddé válok a semmi közepén, ami tényleg
egy csúnya dolog részemről. De asszem kezd lejönni rólam a kultúrmáz
(annyira fáradt vagyok, hogy egyszerűen nem látom át, hogy minek legyek
kultúr, ha semmi kedvem hozzá), szóval kicsit nyersebben állok hozzá
bizonyos dolgokhoz.
Most pl. megittam egy fél demizsonnyi kvt, ettől pöttyet idegesebb
lettem a kelleténél. Ez a remek ezzel a korszakommal, hogy időnként a
felszínre tör vmi lappangó stressz, amin én meglepődök, hogy ÁHÁ, ezek
szerint van bennem egy rakat stressz. Szóval kicsit pszichedelikus
minden.

Lassan megyek úszni. Rel megfogadtuk, hogy járunk úszni hetente
kétszer, ha meggebedünk is, mert egyrészt irdatlan méreteket őlt a
valagam, másrészt meg muszáj már mozogni is valamit, mert
összenyekkenünk ebben a rengeteg tanításban és rohangálásban. Szóval ma
megyünk, ami érdekes lesz, mert nem volt rajtam fürdőruha nyár óta,
vízben meg nem voltam amióta két nyárral ezelött majdnem belefulladtam
az 50 méter kellős közepébe. Szóval majd beszámolok.

” A vakok országában a kalapos félszemű”. Nagy sikerem van a 13-16 éves
korosztálynál a francia suliban. Félnaponta lerohannak, hogy milyen jó
a bakancsom, kabátom, kitűzöm, kalapom. Feletébb vicces, teljesen
megfeletkeztem arról, hogy ebben a korban még erősen a ruha teszi az
embert. Meg aztán az én környezetemben messze nem én öltözködöm a
legizgalmasabban. Na mindegy, szóval vicces hely ez a francia suli.
Az én belső világom is egy vicces hely mostanság. Két napig olyan
migrénem volt, hogy könyörögtem, bárcsak a fal adná a másikat. Ebből
kifolyólag többszőr mefordult a fejemben, hogy esetleg most azonnal
Dunának megyek, leegyszerűsítve ezzel az életem zavaros szinuszgörbéit.
De aztán persze nem Dunának, hanem inkább Kispestnek mentem, ahol boszi
erős kooperácíójával sikerült leadni az órát, mad rohantam
Máriaremetére, ahol nagy nehezen még dolgozni is tudtam, igaz kicsit
morgorva és anti-hatékony módban, de azért mégis látványosan és
aránylag hatékonyan. Közben R rohangált a szakdolgozat címbejelentő
papirosommal, amit péntek délben ünnepélyes keretek között sikeresen le
is adott.
Ma kialdutam magamat, igaz, délután 1kor keltem, de most legalább
képben vagyok, hogy ki vagyok, meg egyébként is. Tegnap éjszaka ez még
nem egészen volt így, akkor sikerült buboréknak levágnom életem
szerintem legviccesebb és legzavarosabb szpícsét. De legalább hű voltam
magamhoz, már ez is valami.
Ennek örömére most elmegyek anyukámmal bele a városba. Pá.

Néha esküszöm, hogy meghülyülök. Ezt most nem biztos, hogy ki tudom
fejteni. De lényeg, hogy rákattan az agyam vmire és zakatolok
mindenféle új dimenziók felé. Aztán meg alszom egyet és paff, elmúlt az
egész (vagy nem?). Szívesen üvöltenék párat a világba, szívesen
közölnék dolgokat emberekkel, szívesen lépnék mindenféléket. Ilyenkor
általában úgy folytatódik a mondat, hogy “ugyse fogok”. De ki tudja, én
lehet, hogy éppenséggel fogok. Elvégre az egyéni szabadságban hiszek
mint állat, talán meg is kéne néha valósítani.
Ma tök ó, mert egyedül leszek pár órát. Meglepően ritka ez mostanság az életemben. Pedig szeretek egyedül lenni…
Most meg rohanok kispestre *sóhaj*

Hát izé… Nem voltam itthon túlzottan. Meg maganál se sokat.

De elöbb egy kis szociológia:
keresőszavak, amikkel kilukadtak a blogomnál a hónap eleje óta (akit nem érdekel, ugorja a bekezdést)
-tarja turunnen: hát ez nem lep meg, minden hónapban ez vezet, valószínűleg kb százszor leírtam ide mostanság
-giccs party: na ez már vagy 4 hónapja kisért, pedig valamikor
januárban volt giccs party a Madáchban, azóta egy szót se ejtettem a
dologról, szóval nem értem…
-zorba kotta: ezt én ebben a formában szerintem sose írtam le, imádom a
zorbát, egyik kedvenc filmem és biztos emlegettem valami kottát, de hát
izé
-summerset maugham: theatre és elfriede jelinek: ez rendben van, mindig
kommentálom, hogy épp mit olvasok. most egyébként épp jelineket, a
zongoratanárnőt, hááát. jobb az erős idegzet husikáim. egyébként marha
jó és zseniális agya lehet ennek a nőnek, meg lélekbuvár meg minden, de
juuuj de rosszul lehet tőle lenni…
és végül a kedvencem eddig: how now brown cow. ezt tuti leírtam
valahova, mert egy időben megkattantam és csak ezt tudtam mondogatni
hulla fáradtan, zseniális kiejtéssel, jegyezném meg szerényen 🙂
egyébként a my fair ladyből van, ami a pygmalion alapján készült, ami
meg egy bernard shaw színdarab egyébként. ehhez még az a két izgalmas
infó kapcsolódik, hogy bernard shaw magyarországon azért ismert, mert
kommunista volt (még Sztálinnal is találkozott) és ezért itthon nem
volt anno betiltva. ezért elég ismert a Mrs Warren mestersége c. műve.
a másik izgi infó meg a pygmalion effektus, ami egy pszichológiai
jelenség, más nevén az önbeteljesítő jóslat, miszerint az ember elöbb
vagy utobb az lesz, aminek hiszik. Személyes jelentősége, hogy a
harmadik nekifutásra sikerült csak megtanulnom és megértem, hogy mi a
szarról van szó, addig sorozatosan buktam meg emiatt pszichó 3ból. Na
de tudálékoskodás off.

Nem voltam itthon drágáim. Meg ráparáztam erre a szakdolgozat témára,
mert le kell adni végleges témát, én meg elkezdtem szenvedni, hogy most
akkor mi van. Közben haltam meg a fáradtsától, de azért ültem egy egész
hétvégét a Szimplában rengeteg fröccs és buborék társaságában.
találkoztam végre Csvel is, meg a Színésznővel, aki nagyon cselesen
bent hagyta a francia suliban a lakáskulcsát. különben meg voltam a
Menzában ebédelni a családommal, ünneplendő első fizetésemet. azt kell,
hogy mondjam, hogy rég voltam ilyen kellemes családi ebéden.

ami meg a tanítást illeti, most írtam le szépen, hogy miről fogok
szakdolgozni, tiszta marketing, a végén még frankón én is elhiszem,
hogy jó a témám. de mindegy, most kivételesen pozitív nap van
kispesttel kapcsolatosan is, mert marha jó órát tartottunk, a
Sztefkával is nem, hogy konfliktusmentes napunk volt, de még
kifejezetten szeretett is minket. ráadásul követtük az osztályt egész
nap. életemben elöszőr voltam magyar gimiben… érdekes volt. olyan
rohadt rövidek ezek az órák (francia suliban 55 perc). ültünk matekon,
valszám, egy szót se értettünk. de szerencsére latinon brilliroztam
(persze csak magamban, mert elvileg én ilyenkor csak megfigyelek és ott
se vagyok). megállapítottam, hogy a kémia annyira nem is szar dolog,
továbbá, hogy az a csaj, akibe első nap beleszerettem tényleg
szeretnivaló, bármennyire is kissé botrányos a lelkem. de hát az ember
valahogy mindig magát keresi másokban. én személy szerint nem mindig
keresem, de gyakran megtalálom, valószínűleg nem véletlen.

a nagy történés, hogy MEGVAN A PÁRIZSI REPJEGY!!!!!!! magyarul november
2.től 7.ig párizst fogjuk viditani buborékkal, vagy magunkat párizzsal,
kit érdekel. jó lesz és nem fogok róla beszámolót írni. hah.

megyek lesson plant gépelni, majd még jövök. jjah és hétvégén vedeltem
a fröccsöket és nagyon jól esett! és ne nézzétek meg a hervadó
virágokat, mert nem éri meg a dilemmát, hogy ez most jó film v mi. és
szabad vagyok és ez kurva jó érzés, kár, hogy van, aki sose fogja
érteni.