Rövid leszek (mondta a kigyó és rámászott a sínekre), na de komolyan, nincs időm.

Olvassátok el a tegnapi kommenteket, kettő darab nagyon okos, jogos,
helytálló meglátás jött. Senkit se zavarjon meg a tény, hogy
ellentmondanak egymásnak, mind a kettőben van igazság. Tegnap estére
maximálisan szétestem. Kellett ez az állapot,kellet, hogy őszintén
szarul legyek (ezt azzal értem el, hogy buborékkal vmi tragikusan rossz
beszélgetésbe keveredtünk), ahhoz, hogy belássam, hogy én tényleg hetek
óta nem vagyok jól és rájöjjek, hogy miért. Rájöttem rengeteg (na jó,
túlzás) dologra, hogy mit hol kakáltam el és mit nem kéne, mit igen.
EZT most tényleg se időm, se energiám kifejteni, maradjunk annyiban,
hogy a strucc politika nem kifizetődő.
Szóval ma reggelre jobban lettem. Azaz tisztábban. Aztán katarktikusan
szar volt a napom, de már átesett az abszurd világába, szóval röhögtem.
Meg azátn felhívott Independent Woman, aki egy nagyon jó barántnőm, aki
egy évet kint volt New Yorkban, most jött haza nem rég. Nem változott
semmit így elsőre, aminek nagyon örültem, mert egy vidám, életteli
csaj, akivel rengeteget lehet rögöni.
Meg találkoztam buborékkal és végre úgy éreztem, megint magam vagyok és magunk vagyunk mi ketten együtt is.

Ennek örömére lefexem. Azaz megtervezek még diszkréten két órát, aztán lefexem. Ámen.

Sikerült egy olyan szöszenetet írnom a toxikra, amitől én is
lehangolódtam. Ez azért már teljesítmény. Most már határozottan nem
merem állítani, hogy teljesen jól vagyok. Kicsit szemétnek érzem
magamat, kicsit rosszul, kicsit asszem lefexem, túl sok szar történt ma
velem és túl fáradt vagyok, hogy tudjam kezelni a dolgokat.
Legszívesebben zokognék pár órát. Kezd teljesen megszünni a
magánéletem, ami olyan szinten idegesít, hogy idegbajomban már
semmilyen konfliktust se tudok kezelni, pedig most konkrétan asszem két
mondat választ el a megoldástól, meg pár fröccs a megfelelő emberrel.

Nah, mi a szösz… Ma még nem mentem el itthonról sikítozva és talán jó
eséllyel nem is fogok. Erre hetek óta nem volt példa. Bár buborékból
kinézem, hogy sikítozva felhív mindjárt, hogy találkozzunk, de őszintén
szólva lehet, hogy annyira nem káros az egészségre, ha itthon is vagyok
néha.
Volkovval kommunikálok aktívan, azaz csak kommunikáltam,
lekommunikáltam dűhömet neki, hogy miért kellett ekkorát csalódnom
benne.

Erről eszembe ötlött egy mondat, ami még az őskorban ide is felírtam (akkor még tv2 blog voltam), ami így hangzik: Nem az fáj, hogy hazudtál, hanem, hogy nem hiszek neked többé.
Van valami erősen szívszorító ebben a mondatban egyébként. Legrosszabb,
hogy valószínűleg mindenkinek eszébe jut róla valaki (nekem is). Na de
úgy jön ez az egész Volkovhoz, hogy nem az bánt, ahogy viselkedett,
hanem, hogy ezek után sehogy se tudok rá felnézni vagy egyáltalán, rég
csalódtam ekkorát egy emberben, valószinűleg azért mert általában jó az
itélőképességem (kivéve ha az alany az átlagnál sokkal szebb nő és az
átlagnál sokkal hosszabb haja van, akkor bevallom, az itélőképességem
az átlagnál rosszabul szokott működni. Na de Volkov pasi és rövid a
haja.) De talán hagyjuk is ezt az egészet.

A Színésznővel kommunikáltunk egy érdekest szombaton a megújult
Szimplában. Témakörünk az volt, hogy vajon azt csináljuk-e épp, amihez
kedvünk van, mármint amit a magunkénak érzünk. Ugye mind a ketten
felügyelünk és lassan (pár héten belül) őt is utoléri a tanítási
gyakorlat. Szegény Színésznő kissé kétségbe van esve, hogy ez nem az ő
világga. Mivel ez az én blogom, inkább magamra terelném a szót. Szóval,
nekem már egy fokkal jobban az én világom, mert pl. a felügyelést
marhára szeretem, úgy veszem észre a diákok is szeretnek engem, ami
azért elég jó érzés. Sokat szoktam velük beszélgetni, de ezzel együtt
szerintem én küldtem fel a legtöbbet az emeletre magyarázkodni a
hatóságokkal egy sort. Szóval szigorú is szoktam lenni, de ezzel együtt
embernek nézem őket, amiért elég hálásak. Meg én élvezem ezt, hogy
napról napra követem emberek életét, látom, hogy ki hogyan és hova
változik. Persze biztos egy nagy rakás pletykafészek vagyok… Na
szóval azért a felügyeléssel semmi baj.
Ami a tanítást illeti, tulajdonképpen, most, hogy kb egy hónapja
csinálom ilyen intenzív formában, mondhatom azt is, hogy igen,
szeretem, mert a francia suliban az egyik osztályt pl. gyönyör
tanítani, mindig libegve jövök ki az orájukról. Ugyan akkor mondhatnám
azt is, hogy utálom, mert azért elég aggasztó, hogy életem jelentős
részét azzal töltöm, hogy lesson planeket írok és lassan másfél hónapja
minden álmom a tanítás körül forog. Kispestre többnyire nulla
motivációval szoktam elvonszolni magamat, igaz, amikor belépek a
terembe, akkor egy fokkal mindig feldobódok, mert a diákokat semmilyen
esetben sem tudom utálni. Summa summarum, belejöttem ebbe a dologba,
kerékvágás, meg hasonlók. Kezdek rutinos lenni, nem stresszelek. Csak
ahogy beszélgettünk, úgy esett le, hogy tulajdonképpen kezdem
elfelejteni, hogy a tanítás csak egy alternatíva a sok közül.
Valamilyen szinten persze jó, hogy eddig számomra ismeretlen
lelkiismereteséggel vetem bele magamat valamibe, de ugyan akkor talán
nem kéne bezárnom magamat valamibe idő elött.

Intermezzo: most hívott buborék. Asszem pont néhány mondattal elöbb
mondtam, hogy ez lesz, nem? Csókolom, van olyan, hogy hivatásos
Kasszandra? Mert én szeretnék az lenni, jól keresnék!

Még egy zavaró tényező a tanítással kapcsolatosan: nagyon sokszor nem
értek egyet Sztefkával szakmailag. Most nem megyek bele a részletekbe,
mert nem kötelezően élvezhető, de lényeg, hogy megközelítésileg kicsit
másak vagyunk. Amivel nem lenne baj, ha ezt meg tudnánk beszélni. De
nem tudjuk, mert többnyire le vagyok /vagyunk tolva és kénytelenek
vagyunk kreatív ötleteinket megtartani magunknak. Mivel Sztefka az én
aktuális atya úristenem, igazán nem tudok mit mondani, csak nyelek,
nyelek és nyelek, csinálom azt, amit ő szeretne és szeliden robbanok
fel. Na most ez két szempontból nem jó: egyrészt egy nap fel fogok
robbani és az durva lesz, másrészt meg ez annyira nem az én alkatom,
hogy ne mondjam meg a véleményemet, hogy már ez is frusztrál. Nem tudom
eldönteni, hogy én most bölcsen cselekszem-e, vagy magamat
prostituálom-e épp.
 
Na, mostanra hirtelen ennyi, már így is biztos kifolyik mindenkinek a
szeme, lesz még egyéb mondanivalóm is, ami elég érdekes tud szerintem
lenni, csak nem most 😉

Na, asszem ez már a végleges. Tessék nekem véleményt nyilvánítani. És
fedje fel magát az, aki az elöbb misztikusan kommentált egy sort, hogy
ki ő és mit akar…
Háh, lesson plan az én uram, hozsánná. Közben meg szeretnék itthonról
elmenni, beülni egy fél órát szimplába, de nincs kivel (siralomház). Mi
lesz így velem??

Haladok,  haladok, bár nem értem hova tünt az archívumom…

Lehetséges, hogy nem Méheket kéne hallgatni itt ébredés után kevéssel, tiszta hülye leszek egész nap…
Comment funkcióm visszatért, ez kezdetnek jó. A többit meg majd
szerintem fokozatosan fogom pofozgatni, nem lesz itt semmi über
komplikáció, volt már elég csicsás blogom, bőven  jó lesz egy két
hangulat elem, azt pápá.
Különben biztos rengeteg dolog történt velem. Pl talán azt is szinte
elfelejtettem ide leírni, hoyg Volkov drága már megint(de most már
végleg) nem része az életemnek. A pénteki bulin sikerült is kissé
szétcsapnia magát. De ezt talán hagyjuk. Mármint Volkovot. A buli
egyébként így pár nap távlatában határozottan jó volt, bár én kettő
darab masszív adag abszinthot valami olyan szinten berúgtam, hogy már
rég volt ilyen. Ezzel együtt a visszajelzések alapján annyira nem volt
tragikus, amit produkáltam, mindössze a magánhangzók és az r betűk
tüntek el beszédemből (a legrosszabb az egészben, hogy ezt még én is
érzékeltem belülről). Elmeséltettem pár emberrel a történéseket és
döbbenten konstatáltam, hogy egy-két mozzanat nekem nagyon ködös.
Ennyit a legendás memoriámról… Találtam magamon egy darab lila foltot
(a karomon, teljesen abszurd helyen), aminek eredetére nem emléxem, de
ez valószínűleg nem jelent semmit…
Szóval ennyit a péntekről. A szombatot már egy fokkal depresszíósabban
töltöttem, de hála E masszív beavatkkozásának, meg egy kiadós
beszélgetésnek a Színésznővel, sikerült megélnem az estét, amikor meg
buborékkal egy tulajdonképpen elég vicces krizist produkáltunk, amitől
aztán jobb lett minden. Tegnap meg itthon alukáltam békésen, amikor
belém nyilalt, hogy talán lesson plant is kéne gyártani a mai órára,
belenyilalás, melyet boszi elég gyorsan és nyomatékosan megerősített
telefonon. Közben meg 7re mentem színházba, szóval enyhe mérgezett egér
üzemmódban megcsináltam azt a két rohadt lesson plant (amire nem kaptam
semmilyen jellegű visszajelzést, se boszitól se Stefka anyánktól, ami
azért egy kicsit érdekes). Ezek után elrohantunk Evel bele a színházba,
ahova tulajdonképpen azért mentünk, mert buborék volt/van a rendező
aszisztens. Közben aztán rájöttem, hogy ennél egy fokkal több embert
ismerek  a sztorival kapcsolatosan. A darab alatt (ami egy
kellemes limonádé valami, totális keleti mese az egész) frankó
röhögőgörcsök törtek rám, mert épp ilyen cinizmus rohamot kaptam és
egyes színészpalántákat nagyon nem bírtam idegekkel. Aztán
fogyasztottunk egy kis ingyen szeszt (mármint én), meg fasírtot, meg
hasonlókat és léptünk Szimpla felé, amit megcsináltak és marha jó lett.
Mármint nem reklámozom, mert szeretnék tudni azért leülni a
törzshelyemen, de marha jó az alsó rész, ez a nagy büdös igazság.
Na, indulnom kell, bár semmi de semmi kedvem Kispesten dekkolni és a
hülye Stefka fejét bámulni (ha egy nap ráakad a blogomra, jó nagy
szarban vagyok).
Ja és most ilyen “tudatosan eszem, azaz tudatosan _nem_ eszem”
korszakomban vagyok, mert a multkor nem jött rám valamelyik gatyám,
amin kisebb depresszíós rohamot kaptam (és majdnem lekéstem a hülye
francia suli buszt). Mellesleg, most valahogy úgy dereng, hogy ez
valahogy álmomban is előjött, a hajammal egyetemben, ami már egy
totális szénaboglya. Fodrászhoz nem megyek, végre megfelelő a hossza,
csak kissé tré a vége, szóval régi szép idők jelleggel anyukámat fogom
bevetni.
Hát asszem sikerült egy valag jelentéktelen dologgal teleírogatnom a
blogomat… A lényegesebb kérdéseket majd kicsit késöbb vitatom meg.

Hát izé…kissé átmeneti még a blog asszem… Pl nem tudom hova a
túróba tünt a komment funkcióm… Meg valahogy nem úgy fest ez a dolog,
mint szeretném. De legalább már nem piros 🙂 Ha valakinek van valami
tippje, keressen meg. Linkek is lesznek, csak kissé fárasztó ez a dolog.
Egyébként meg marha jó kedvem van, amire már rég volt példa (bár franc
tudja, lehet, hogy tulajdonképpen mániákus depressziós vagyok ;))

Átépítem magamat, csak közben lesson plant kéne írnom, szóval ha
valakinek van tippje, hogy miért nem jelenik meg a bal oldali cucc,
annak ellenére, hogy jól van belinkelve… Az is feletébb érdekelne,
hogy miért egyszer csak piros a szöveg…

Nem egészen értem, hogyan és főleg, hogy mitől lett ennyire szar a
tegnapi buli, de tény, hogy az volt. Asszem, hogy _nem_ akarok róla
beszélni. Persze ezzel nem kell egyet érteni, de valahogy úgy érzem,
mindenki fontosabb volt magának  tegnap éjszaka, mint én neki.
Amivel nincs semmi baj, csak hülyén jött ki, ennyi. Mindegy, én voltam
a hülye, kellett nekem akkor partyt szerveznem, amikor senki se ér rá
és mindenki fáradt. Mártírkodok? leszarom. Téma ezennel lezárva,
visszafexem.

Ránéztem a blogomra és nemes egyszerűséggel elborzadtam, hogy menniyre
nem ó ez a szürke cucc, szóval nesze nektek bugyi rózsaszínt 🙂 de
feletébb valószínű, hogy kaptok valami új, téli minimál dizájnt.
Persze már megint nem lesz időm írni ide. Pedig most már aránylag
kezdem magamat utolérni (ami dicséretes, mert már kezdetem unni ezt a
konstans rohanást). Apropó rohanás… tegnap szembesültem eltunyult
fizikai állapotommal, amikor szakmai okokból kifolyolag muszáj volt
átrohannom az egész Moszkván, hogy a rohadt LFB buszt lestoppoljam. Ezt
sikerült is elérnem, de időközben kicsit tönkre ment a combom, ergo
egész nap csak sikítozva tudtam járni, nagyon lélekvidító volt.
Egyébként meg esküszöm, leülök holnap blogot írni, mert ez így nem
állapot, de most muszá elindulnom, mert Máriaremete messze van.
Ma este hippi party, kiváncsi vagyok 🙂