Kimentünk ma kispestre potyára. De nem szóltak volna, h maradjak
ágyban… Kezdem végtelenül utálni ezt az egészet… Dühömben olyan
frankó órát állítok épp össze a francia sulihoz, hogy azon élem ki
magamat, most komolyan.
Különben Rel takarítottunk a Madáchban naphosszat, kicsit leszakadt a mindenem, de jó lesz a party.
Lassan lépnem kell, buboréknak egy kabátot kell leszállítanom (régóta
mondom én, hogy már tiszta intézmény vok)…majd még leszek.

Undorítóan reggel van és semmi kedvem kitenni a lábamat sehova se.
Tegnap csak úgy, paff, elaludtam pár órárak, amikor én azt hittem, hogy
csak pihentetem a szememet. Frankón 3 és fél órával később ébresztett
fel anyukám. Ez az életvitel ezzel az időjárással megspékelve kicsit
tragikus. Nagyon gyorsan telnek a hetek ellenben, időm sincs unatkozni,
vagy bármi. Már megint szerda van pl. És holnap már megint 6kor fogok
kelni.  Ma Rel megyünk takarítani a Madáchba, ahol pénteken hippi
party lesz, ami szerintem valami hihetetlen hülye ötlet volt részemről,
mert mindenki (velem az élen) irdatlan fáradt, ráadásul ebben az
elfuserált időjárásban még a teraszra se lehet kimenni… Szóval nem
tudom, mi lesz, mindenki kezd nagyon lelkes lenni, csak én nem, mert
nincs időm rá.
Lövésem sincs, hogy a túróbvan fogok én órát tartani néhány óra múlva
Kispesten, pedig muszáj villognom látványosan, hogy Sztefka ne
feltételezze, hogy linkeskedek (lerosszabb, hogy tényleg nem,
rengeteget foglalkozok én mindennel, csak néha összenyeklek a
fáradtságtól).
Tegnap meglátogatott Panzer és Lamia egy hajnali időpontban, jó volt
végre embereket látni, bár attól félek, nem voltam a helyzet
magaslatán, lévén annyira álmos voltam, hogy majd felfordultam. 4 kvnál
többet meg nem vagyok hajlandó fogyasztani egy nap.
Most meg el fogok késni.

megint nincs időm írni. pedig akartam. msot, h utolértem magamat… 😦

Kétség kivül meg vagyok gaggyanva (copyright boszi a kifejezés).
Kezdjük ott, hogy Kispált hallgatok, amit én abszolúte nem szoktam, de
most nagyon jól esik. Közben persze lesson planeket kéne gépelnem, azaz
annál sokkal rosszabb, kitalálnom…pfúj. Ráadásul a gépem hülyéskedik,
frankón elszállnak cuccok róla, ami egészen aggasztó.
Na mindegy, rég írtam már ide, fogalmam sincs, hogy mit írtam utoljára
és mit nem. Kezdek lassan eljutni oda, hogy ugyan konstant hihetetlen
fáradt vagyok és az alvás már önálló programként szerepel a
napirendemben, nem esek kétségbe és ki tudom iktatni a fáradtsági
tényezőt az életemből. Magyarul nem vagyok nyügös és nem fá a fejem. de
persze minnél fáradtabb vagyok, annál kaotikusabb a lelki világom,
erről talán buborék tudna mesélni, aki izgalmas világ megváltó
teóriákat hallgathatott végig az elmúlt néhány napban. de ezt hagyjuk
is. A hétvégének megint támadt jelentősége, mert úgy igazán csak
ilyenkor tudok bárhova is menni, igaz, mostanság kicsit nehéz bárkivel
is találkozni.
Sikerült végre elmennem vásárolni pár göncöt magamnak (Rel mentünk
shopping turnéra, vele szokásom ilyeneket elkövetni), meglepően jó
cuccokat szerváltam a Ciánkáliból. Ha az embernek van türelme, akkor
megéri turkálni pár dolgot… berontottunk a gót boltba, csak úgy, erre
gazdagabb lettem egy kabáttal, amire ugyan semmi szükségem se volt
soha, de marha jól néz ki (szerintem) és erősen ott hagyhatatlannak
tünt).
Nyomasztanak ezek a hülye lesson planek, meg azért pár dolog izgalmas
mostanság az életemben, emeberek, akik nem vesznek észre halálosan
egyértelmű dolgokat és teljesen hülyén viselkednek, velem is. Ez most
kellőléppen enigmatikus volt és nem is utalás akart lenni senkinek,
csak minek belefojni életem unalmas részleteibe.

Voltam az új Kéretakörön, Phaidrán, annyira nem voltam elájulva tőle,
persze esztétikailag zseniális, de nekem egy icipicit már hatásvadász
volt, meg ilyen túlkonceptualizált, minden nagyon szimbolikus, de
tulajdonképpen a szimbolumok el vannak csépelve és kissé kliséként
hatnak. Ezzel együtt azért nem rossz és maga Eszterházy Péter ült
elöttem. Kicsit zavaró, hogy nagy része németül volt, én meg nem tudok
németül, szóval olvashattam a feliratokat, amihez egy kissé fáradt
voltam egy idő után.

Jah, nem is mondtam, találkoztam volt grafikussal tök véletelnül és
olyan hihetetlen normális volt (magához képest), hogy totál meglepődtem
és kvázi nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel (asszem még most se
tértem napirendre az egész fölött). Persze kit érdekel ez az egész, de
azért inkább pozitívan nem érdekel, mint hogy negatívan ne érintsen (ha
ennek van bármi értelme).

Na jó, hülye lesson plant nekem, elvileg még el akarok ma este menni
itthonról (bár ki tudja mi lesz belőle) és azt csak tiszta
lelkiismerettel tudom megtenni.

Szüleim megjöttek, ami jó, de bevallom, hogy már kezdtem belejönni
abba, hogy nincsenek itt. Kaptam egy frankó swatch órát, meg egy rakat
marcipánt, tiszta szerencse, hogy épp konstatáltam, hogy híztam 5
kilót, de sebaj, elvileg egészséges életmód gyanánt járunk majd megint
úszni Rel…

Hát nem mondom, hogy friss vagyok. de legalább kezdenek rendeződni az
egyetemi ügyeim. ma szószerint kisírtam magamnak egy kis eltávot, hogy
taníthassak a francia suliban. ez reggel volt. napközben rám tört, hogy
tulajdonképpen mennyi energiát vett ki belőlem ez az egész ügy és a
francia suliban már majdnem elaludtunk a Színésznővel munkaidőben.
szerencsére találtunk a gépen egy kis dalidat, amit megszavaztunk mint
a pont zseniális zene, amire szükségünk van. a Színésznő még táncolt
is, jót röhögtünk, amikor belegondoltunk, hogy majd akkor ront ránk az
igazgató (egy üveg kalitkában ülünk). aztán beültünk marximba, ahol
sikerült végre kicsit másról is beszélnünk, mint a tanítás, az egyetem
és társai. ennek feletébb örültem és azzal a mozdulattal rájöttem, hogy
egy-két érzelmi ügyemet függőben hagytam még kb egy hónapja. ezen
erősen feleuforizálódva (hogy végre másról is szól az életem, mint a
tanításról-tanulásról), hazajöttem aludni egy sort, majd találkoztam
Evel és buborékkal. aztán már megint buborékkal álltunk a szokásos
padunknál és valami rém érdekes fordulatokat vett az este, nem mindig
kellemeseket, de totálisan mélyérzelmieket. minden jó, ha a vége jó,
most teljesen érzelmi sokkban ülök, maximálisan pozitívban, csak izé,
szóval mindegy, le kéne feküdnöm, csunyán fognak rám nézni holnap
kispesten, amikor beleájulok a saját órámba….

Már marha rég nem hallgattam a Gotham Radiot (ami egy internetes metál rádió, nagyon pofás dolgokkal) és most egyrészt fel vagyok dobva, hogy milyen jó kis dolgok mennek itten, másrészt eszembe jutott, hogy igértem Szigetről képeket még anno. Szóval az egyiken az látható, amikor Lamia beöltöztetett gótnak, tábori viszonyok közepette. Miint már akkor is említettem, állítom, hogy a füző a feminizmus alapja. A másikon meg az a rendkivül idíóta arckifejezés látható, amit akkor vágtam, amikor megkaptam Volkovtól a Nescafé gumimatracomat (15 KVs pohárért fosztogatták). A gótság egy póz, R állítgatott, nem túlzottan jellemző rám sem ez a ruha, sem a pózolás úgy általábban, szóval azért kaptok egy spontán Nescafét is (itt buborék fényképezett), ez már sokkal jellemzőbb rám. Hm, lehet, hogy innom kéne még egy vödör KVt, körülményesen fogalmazom.

Egyébként meg ma ünnepelek, napra pontosan 5 éve érkeztem vissza
Pestre. Addig szitne sose éltem itt (kivéve 4 évet ovódában), szóval
meg kellett ismernem és szeretnem ezt a várost. Most, hogy itt
begépeltem egy határozottan eufórikus beszámolót egy újabb zseniális
pesti éjszakáról, azt kell, hogy mondjam, hogy valószínűleg életem
egyik legjobb történése volt, hogy végre hazajöhettem. Pestet
megszeretni meg nem volt túl nehéz, bevallom 😉 Minden esetre ez egy
határozottan ünneplendő tényező. 5 éve van értelme annak a szónak, hogy
haza, ami azért nem rossz… Na jó, nem ömlengek itten, aki ilyen
gyökértelen életet élt, mint én, majd érteni fog. Aki meg nem ilyen
életet élt, az úgyis csak nehezen. Majd ömlengek egy év múlva is, akkor
biztos többet fogok tudni Pestről, mint most.

Na nézzük csak. Marha ritkán jutok géphez mostanság, nem lesz ez így jó…
Pénteken tök jó napom volt az LFBben, tök hasznosnak éreztem magamat,
meg úgy érzem, hogy pedagógiailag is sikeres dolgokat vittem véghez.
Aztán este utolért egy email az egyetemről, ami kb választás elé állít,
hogy vagy francia sulis angolórák, vagy CETT, ami így ebben a formában
egy abszolút patt helyzet, mert a fr suli az az esély, amire egész
életemben vártam, a CETTen meg boszival együtt nyomolunk, akit
értelemszerűen nem hagyhatok cserben. Szóval ól felhúztam magamat,
telefonáltam pár órát jobbra balra, aztán valahogy mégis lehiggadtam.
Másfél évvel ezelött valószinűleg valami nagyon dafke lett volna a
reakcióm, de most arra jutottam, hogy a francia suli igazgatójával
fogok inkább konzultálni és megpróbálok találni egy megoldást,
ahelyett, hogy csapkodva és sürűn káromkodva felégetném a hídakat magam
mögött.
Minden esetre azért elmentem péntek este inni. Evel elindultunk, hogy
összeszedjük buborékot a ZPben, ahol Kispál ment. Bejutni nem sikerült,
de megtaláltuk Cs-t, kit ezer éve nem láttam. Végül kettesben Evel a
Móriczon kötöttünk ki. Nagy nehezen összeszedtünk egy elég hepi és
roppant hibbant buborékot, aki lomtalanitásból szerzett két börönddel
lófrált. Időnként leimpróztunk (én csak adtam mindenki alá a lovat) egy
kis magánjelenetet, miszerint kirúgtak minket az albérletből, mert
elittam a négy havi bért. Ebből Szimpla Kert lett, ahol jöttek mentek
az ismerősök és a fröccsök. A CETT távoli pici ponttáj zsugorodott és a
hirtelen támadt űrt meg kitöltötte két ír pasas, akiket kihívás volt
megérteni. Buborékkal felkerekedtünk, szembe jött velünk egy pasas
sminkben, szoknyában és valami flitteres felsőben. Majd jött két német,
hogy vacsorázzunk velük (hajnali 3kor). Hajnali 4kor egy vén kujon ért
minket utol, hogy leülhet-e mellénk a padra. Elmesélte az egész életét,
ami szomorú volt. Nem tudtuk igaziból utálni a pasast, mert eléggé meg
volt keseredve és az egész ember mintha egy másik korból jött volna
oda, ahogy beszélt, ahogy kinézett és amiket mondott. Szóval ugyan
vettük mi az adást, hogy mire megy ki itt minden (vagy persze lehet,
hogy tényleg csak beszélgetni akart vkivel…), azért kapott tőlünk egy
fél órát, utána hazamentünk.
Szombat dél tájékán buborék hazatendált tőlem, nekem meg szuszanásnyi
időm se maradt és már rohantam is CSvel kvzni, ami feletébb kellemes
volt. 2 hete most elöszőr nem éreztem magamat mosott szarnak és tudtam
tök emberien és higgadtan beszélgetni. Kibeszéltünk minden szar témát,
de többnyire csak röhögtünk az egészen. Fantasztikus EBE ellenes
pletykákat cseréltünk és lelepleztük, hogy egy kedves emberke milyen
amatör módon próbálja keverni a szart köztünk, uszítva mindenkit
mindenki ellen (szegény, sajnos mindenki kiáll mindenki mellett, szóval
ez szívás). Egyébként annyira nem meglepő ez az egész, mert az EBE elég
sok ember szemét szúrja, talán azért, mert eléggé ritka az ilyen tipusú
jól müködő barátság. Sok helyről hallottuk már vissza, hogy exkluzívak
vagyunk és kirekesztőek, ami ebben a formában egyébként nem igaz,
egyszerűen csak van egy belső összetartás köztünk, ami nem kötelezően
van meg másoknál. Nyasgem husikák.
No, ezek után a Tűzraktárban kötöttem ki, ahol a Krétakörnek volt
évadnyító akármilye. Végig néztem egy 20 perces zanzát az összes
darabjukból, kellőképpen hülyére röhögtem magamat, majd összeszedtem
buborékot. Elég gyorsan kiderült, hogy buborék nem fog mégse mucsára
kikúszni házibuliba, főleg nem úgy, hogy lemarad egy Mitsou koncertről.
Szóval jöttek mentek az emberek, marha jól éreztem magamat, pedig nem
is a saját társaságommal voltam (igaz, egy idő után beesett E, meg a
Nő, akikel nem tudtam nagyon beszélgetni, de kaptam tőlük mézes
pálinkát). Jött R is, akivel sétáltunk egy sort és tök jót
beszélgettünk.
Voltunk Mitsoun, meg a Krétakör Színész Együttesen. Mind a kettőn első
sorban táncoltam magamat hülyére, olyannyira, hogy frankón izomlázam
van (rég táncoltam). Folyt a bor minden honnan, sikerült megint
kellemes mármoba innom magamat, de úgy éreztem, hogy ezt megérdemlem.
Hosszú hónapok óta most elöszőr nem riadtam fel ezerszer az éjszaka
folyamán és tényleg úgy érzem, pihentetőt sikerült aludnom. Szóval na,
hozsanná.
4kor kvzok végre egy sort a Színésznővel, addig megpróbálok egy kis
rendet teremteni magamban, meg a lakásban, ahol eluralkodott az enyhe
káosz.

Mondhatnám, hozsánná, hozsánná, mert szoktam és végülis még indokolt is
lehetne. De most anyázni szeretnék, asszem ez itt rá a hely.
Nem igaz, hogy a rohadt ELTE ilyen rakás szar. A szarság CETT pampog
nekünk, hogy ne legyünk formabontóak. Sztefka ugyan bizongatta, hogy az
ő éves terve nem biblia, höhö, pedig de, ránk lett parancsolva, hogy
haladjunk oldalról oldalra a könyvben. Boszival sikítoztunk, anyáztunk,
majd arra jutottunk, hogy ha ez az ára annak, hogy életünk végéig
kreatívkodhatunk tanári szinten, anélkül, hogy bárki is beleszólna, ám
legyen. Lehet, hogy egyedül lázadnék, de boszit ebbe nem akarom
belerángatni, tudom, hogy neki is szar, de ez tipikusan az az eset,
amikor a merészség már a hülyeséggel lenne egyenlő.
A francia suliban kikészített egy 13 éves Vanessa Paradis klón (a
rebellis korszakából), egész órán arogánsan bámult engem, majd hangosan
megjegyezte óra közepén, hogy “Jaj, de unatkozom”. Tiszta mázli, hogy
roppant mód zordul tudok nézni, attól azért kicsit lelohadt a kedve a
lelkemnek.
A kiscsillag ETR meg laza erkölcsökkel kidobott a 4 órámból 3ról,
mondván, hogy az egyiket nem inditják, a másik kettőnél meg nem elég jó
a sorszámom. Az a vicc, hogy a sorszámot úgy számolják, hogy mennyire
sürgős az embernek az a tanegység. Nekem ezeket egy félévvel ezelött
kellett volna elvégeznem, szóval nem értem, hogyan lehetne ennél is
sürgősebb. Az egy külön kérdés, h ha valahova nem férek be, akkor vmi
mást miért nem inditanak, mondván, kevesen jelentkeztek rá.
Szóval nyasgem.
Holnapot még túlélem, este party buborékkal és Evel, szüleim elmennek
egy hétre, enyém a lakás meg minden, kár, hogy nem nagyon tudom
kihasználni, de mindegy.

Hát ez remek. A francia sulis helyetesítésem ütközik a kedvenc tanárom
kötelező órájával a CETTen, írtam neki magyarázó mailt, erre elküldött
melegebb éghajlatra, hogy ez felelötlenség, blablabla. Most hogyan
magyarázzam meg neki, hogy ez egy olyan ajánlat, amit az ember hülye ha
kihagy, mert nem ismétlődik meg többet az életeben, hogy egy zártkörü
társadalom csak így puff, megnyitja kapuit és betesékel. Én meg
utasítsam vissza engedelmesen, hogy párdon, az ELTE? Hát egy nagy
szart. Nekem az életem a francia nyelv, muszáj francia légkörben
mozognom. Csak 10 napja kerültem vissza megint ebbe a miliőbe, máris
fizikailag jobban érzem magamat. Skizofréniám határozottan kevéssé
kisért. Ráadásul végle szellemileg is aránylag lekötve érzem magamat a
háromnyelvűségemmel, mert az agyam egyik nyelvterülete se hever
parlagon. Szóval nagyon sorry, de ez nekem mindennél többet ér, igen,
az ELTEnél is, a diplomámnál is és annál is, hogy mikor fogok effektíve
diplomázni. Világ életemben utáltam a rohadt CETTet, bár elismerem,
hogy a cél szent, csak az eszköz színvonala tragikus. Rengetegszer
akartam otthagyni ezt az egészet, eredetileg nem egészen akartam tanár
lenni, bár 16 éves korom óta valahol tudom, hogy az is leszek még
életemben. Szóval utálom a CETTet, csak sajnos az egyik legjobb
hallgatójuk vagyok és ez az olcsó egomasszázs valahogy mindig
visszatartott attól, hogy ott hagyjam az egészet a pikulába (és mondjuk
kipróbáljam magamat inkább cukrászként, amire ugyan csak vágyok). Most
itt állok utolsó évben, 3órán túl és rá kellett jönnöm, hogy igenis
igazam volt, van és lesz, amikor az állítom, hogy tanítani nem lehet
megtanítani valakit, pedagógiai érzéke vagy van az embernek, vagy
nincs, fejleszthető, meg vannak trükkjei, de alapvetően ez úgy jön az
emberből. Vagy nagyon nem. Egzisztenciális bajaimat hallották, késöbb
folytatom, csak most órát készítek Evel, a holnapi francia
tűzkeresztséghez.