ma kezdodott el a tuntetesek otodik napja. cimszavakban par erdekesseg:
– egyertelmuen fontos nap lesz a mai, mivel egyreszt ma jar le az ultimatum, amit a diakok adtak a kormanynak, masreszt ma van a Kinai Nepkoztarsasag megalakulasanak evforduloja, vagyis ket napos nemzeti unnep van, igy sokkal tobben raernek csatlakozni a tuntetesekhez
– ugyanezert tobb allami unnepseget is szerveznek ma, kevesebb mint egy ora mulva tartjak a hivatalos zaszlofelvonast, a tuntetok mar ejszaka elkezdtek gyulekezni a helyszinen.
– a zaszlofelvonas fontos lehet, mivel a diakok ket csoportra szakadtak, a tobbseg bekesen szeretne demonstralni a rendezveny alatt, egy kisebb csoport viszont meg szeretne zavarni az allami unnepseget. oket jelenleg a bekes tobbseg korbevette es elszigetelte, hogy ne tudjanak ilyennel probalkozni.
– ma hajnalban fobe lotte magat az egyik keruleti rendorkapitany az irodajaban. tovabbi informaciokat igertek, de elkepzelheto, hogy osszefuggesben all a vasarnapi tulkapasokkal. a tuntetok es a rendorok mar otodik napja vannak folyamatosan az utcan, tikkaszto melegben, illetve ma ejszaka 4 oraig tarto heves viharban. mindenki egyertelmuen nagyon kimerult, bar a viszony a ket oldal kozott sokat javult, amiota hetfo reggelre visszavontak a rohamrendoroket az utcakrol.
– a tuntetok ujabb “frontot” nyitottak a pesti oldalon Tsim Sha Tsuinal (TST), lezarva a Canton roadot, ahol az osszes luxus marka boltja talalhato. ez azert fontos, mert az anyaorszagbol erkezo turistak itt szoktak vasarolni, marpedig a nemzeti unnep miatt a varos tele van veluk. Kina ugyan cenzurazhatja a Weibot (a Twitter kinai megfelelojet), blokkolhatja az Instagrammot es leadhatja a hiradoban a tuntetesrol keszult kepeket mondvan, hogy a tomeg a nemzeti unnep miatt gyult ossze (true story), a sajat polgarai emlekezetet azert nehezen fogja kitorolni.
– a varos tovabbra is tisza es rendezett, a tuntetok osszeszedik maguk utan a szemetet es nem hasznaljak kozvecenek az utcat.
– tobb helyi hiresseg csatlakozott a tuntetokhoz es ingyen koncertekkel szorakoztatja oket.

ha nagyon röviden és tömören akarnám összefoglalni a lelkiállapotomat a második hét után, csak ezt az egy sztorit mesélném el: ma a környéket fedeztem fel és egy aranyos kis piaccal találkoztam (itt nem árultak varangyokat, mint a pár nappal korábban talált helyen). épp valami misztikus zöld leveleket tanulmányoztam, amikor körbe néztem és elégedetten sóhajtottam. mintegy rutinszerűen belém nyilalt, hogy “itt azért úgy tudnék élni”, mint a korábbi 9 alkalommal, amikor a városban jártam.

pár másodperc múlva vigyorogva döbbentem rá, hogy de hisz épp itt élek.

kicsit bővebben és árnyaltabban azért hozzátenném, hogy két napig beteg voltam, semmi nagyon komoly, de pont eléggé voltam ahhoz szarul, hogy elkezdjem sajnálni magamat és nyöszörögjek. egyedül élni és betegnek lenni sehol sem jó, egy 6 négyzetméteres szobában egy olyan városban, amit az ember csak hellyel közzel ismer, még kevésbé fun. szerencsére erőt bírtam venni magamon, hogy elkússzak különböző levesezők irányába, majd vissza az ágyba, ahol többnyire kiütve feküdtem.

nagyon élvezem, hogy minden nap máshol eszem, lassan kezdek belejönni, bátran térképezem fel a környék éttermeit. korábban kicsit aggódtam a büdzsém miatt, de direkt azért jöttem konyha nélküli szállásba, hogy ne jusson eszembe főzőcskézéssel elszarni az időt, itt az éttermek olyan olcsók és jó minőségűek, hogy sokkal jobb megoldás ez így.

a munkaritmust még nehezen veszem fel, de az mindenesetre nagyon jó, hogy minden nap elmegyek otthonról. az utcán mindig látok valamit és amikor nem egy teljes forradalomról van szó, akkor már azon is jót tudok vidulni, hogy az egyik fagylaltozó vattacukorral borított gombócokat kínál, a népek meg lelkendezve állnak érte sorba.

összességében sokkal szabadabbnak érzem magam, amit talán nehéz értelmezni, de így van, egyáltalán semmire sem érzem azt, hogy muszáj, vagy kell.

amit még gyakorolnom kell az az, hogy egyszerre csak egy helyen legyek, ez a szokásosnál is nehezebb, mivel szeretteimmel nem vagyok egy kontinensen és igyekszem velük tartani a kapcsolatot, ez a kommunikáció azonban gyakran eltereli a figyelememet arról, amit épp csinálok. törekedni fogok több egyensúlyra ilyen téren és igyekszem a telefonomat gyakrabban itthon hagyni, vagy kiiktatni.

ime egy video, amit tegnap csinaltam a tomegben, elnezest, ha kicsit hanyingert indukalo. a tomeg merete attol meg azt hiszem, eleg jol latszik.

megmutatom nektek az irodamat, meglehetosen kellemes, regi kantoni mozi tematikaju, hol mashol feliratozhatnam az ezevi finn filmnapok mualkotasait?

az elozo posztot nem akartam fotokkal terhelni meg, ime egy par, hol a kihalt varosrol, hol az oriasi tomegrol

miután a mai napon többen kerestek meg különféle portálokon mindenféle félinformációkat tartalmazó cikkekre hivatkozva, úgy gondoltam, írok nektek egy kicsit részletesebb beszámolót arról, hogy mi folyik itt és én mennyit érzékelek az eseményekből. nem vagyok politikai elemző sem újságíró, ez egy feletébb személyes beszámoló lesz, amit az utcán látottak, illetve a helyi sajtóban olvasottak alapján írok.

rövid összefoglaló az előzményekről: 1997-ben Nagy-Britannia ugyan visszaadta HK-t Kínának 99 év angol uralkodás után, de ezt több feltétellel tette. ez a feltételrendszer szülte meg a ma is érvényben lévő “two system, one country” felállást, ami szerint HK technikailag ugyan Kínához tartozik, de önálló egységként is működik, így az itt élők megtarthatták az angolok által kiépített demokratikus rendszert, saját tőzsdével, pénzzel, cenzúrázatlan internettel és főleg emberi jogokkal rendelkeznek. az átadás egyik feltétele az is volt, hogy 2017-ben a hongkongiak univerzális szavazati jogot kapnak (jelenleg elektorátus működik) és saját vezetőt választhatnak maguknak. na ezt a jogot vonta vissza augusztus 31-én Kína, amikor az azóta hírhedté vált “white paperben” lefektette, hogy ugyan minden hongkongi szavazhat, de a jelölteket ők állítják majd. ez érthető felháborodást keltett az egyébként békés hongkongiak körében, akik ezt követően több, legális, bejelentett óriástüntetést szerveztek. ezzel egyidőben megjelent az Occupy Central mozgalom (ami az Index fordítási bakijával ellentétben nem annyit tesz, hogy “Foglald el a központot”, hanem hogy “Foglald el Centralt,” ami az itteni üzleti negyed neve) aki vészjóslóan bénító tüntetéseket jelentett be, illetve polgári engedetlenségre szólította fel a lakosokat, ezzel is remélve, hogy ott fogja meg HK tökét, ahol a leginkább lehet: a pénzügyeknél.

a kedélyek egészen a múlt hétig meglehetősen higgadtak voltak, amikor az egyetemisták elkezdtek szerveződni, majd tanáraik engedélyével egy hetes sztrájkba léptek. ennek a döntésnek a súlyát európai és főleg magyar szemmel nehéz egyébként értékelni, mivel itt a tanulást kötelességként élik meg, az órákra van nem készülés, vagy urambocsá lógás szörnyű személyes szégyennek minősül. pénteken békés sit-int szerveztek a fent említett üzleti negyedben és amikor a számuk vasárnap hajnalra sem csökkent, az Occupy Central mozgalom kapott az alkalmon, hogy előrébb hozza az eredetileg október 1-re tervezett bénító akcióját (az itt nemzeti ünnep) és csatlakozott hozzájuk. az egyetemisták ennek többnyire egyébként nem örültek, de végeredményként több tizezres kína ellenes tömeg gyűlt össze HK sziget központjában, megbénítva a forgalmat. a tüntetés hansúlyozottan békés volt, a tüntetők a földön ülve énekeltek, szónokokat hallgattak és időnként tapsoltak.

estére eddig meg nem magyarázott okból kifolyólag az egyszerű közrendőröket rohamrendőrök váltották fel, akik meglehetősen ijesztő felszerelésben (maszk, pajzs, gumilövedéket/könnygázt kilövő puska) jelentek meg és többszöri felszólítás után elég csúnyán elkezdték oszlatni a tömeget. a legtöbb nyugati sajtóban látható kép ekkor készült. a tüntetők fegyvertelenek voltak, egy részük a földön ült, a másik felük pedig felemelt kézzel állt a rendőrök előtt, mutatva, hogy nincs náluk semmi az esernyőkön kívül, amivel korábban a nap ellen, majd a vízágyúk és a könnygáz elől védték magukat.

az oszlatás sikertelen volt, egyrészt azért, mert a diákok rendkívül jól szervezetten látták el egymást vízzel, védőszemüveggel, esernyővel, így még ha szét is rebbentek pár percre, azonnal újak mentek a helyükre, másrészt azért, mert amikor az oszlatásról készült képek lementek az esti híradóban (itt ugye nincs cenzúra), rengeteg felháborodott hongkongi csatlakozott hozzájuk.

egészen eddig az események Hong Kong szigeten zajlottak, vagyis “Budán”, míg én Pesten lakom, így ha a híreket nem figyelem, semmit nem érzékeltem volna az eseményekből. a rendőri fellépést látva a diákok és az Occupy Central vezetői békés hazatérésre szólított fel mindenkit, a tömeg azonban ekkora valahogy kicsúszott az irányításuk alól és inkább leült az aszfaltra és ott töltötte az éjszakát (gyakran tőlük 5 méterre aludtak a fáradt rendőrök, kettőjük között pár kordon).

én akkor lettem érintett az eseményekben, amikor hajnali 2-kor kinéztem az ablakon és arra lettem figyelmes, hogy a Nathan road, ami az egyik legforgalmasabb sugárút a “pesti” oldalon egyik irányba teljesen üres, a másikban viszont tele van elakadt buszokkal. gyors guglizás után kiderült, hogy tőlem egy sarokra spontán tüntetés tört ki. mondanom se kell, lementem megnézni. egy rendkívül békés és jól szervezett tömeget találtam, akik a földön ülve énekeltek, beszédeket hallgattak, illetve “hong kong! hong kong!” szlogeneket skandáltak. a sarkokon vizet és védőszemüveget osztottak, rendőrség nem volt sehol.

ma reggelre a város arra ébredt, hogy a tüntetők nem mentek arrébb, a lakosok pedig támogatásuk jeléül ingyen reggelit, vizet, banánt ajándékoznak nekik. a tanárok már tegnap bejelentették, hogy a heves rendőri fellépés ellen tiltakozva a mai naptól sztrájkba lépnek, sok bank és a tüntetésekhez közel eső boltok nem nyitottak ki. a sztrájkhoz ma csatlakoztak a szociális munkások, illetve a gimnazisták is.

ezzel együtt a város egyébként kiválóan működik, a metró ugyan tömöttebb a szokottnál, de mindenhová el lehet jutni, a piacok, éttermek nyitva vannak, a legtöbben mennek a dolgukra. a legtöbb lakó a forgalmi akadályokat jól veszi, a teherautók dudálással fejezik ki szimpátiájukat a tüntető tömeggel.

elsétáltunk ma centralba megnézni a legnagyobb gócpontot, ami több szempontból is szürreális élmény volt. egyrészt a legfontosabb sugárutakat bénították meg, így úgy lehet a 4 sávos autópályákon sétálni, mint egy zombi apokalipszis után, sehol egy árva lélek, vagy autó ott, ahol máskor több millió ember fordul meg nap mint nap. másrészt a diákok (akik fekete színű pólót viselnek és sárga szalagot kötnek magukra, hogy megkülönböztessék magukat) hihetetlen békések, jól szervezettek és nagyon kedvesek voltak. kicsit olyan érzés volt közöttük séltáni, mintha hirtelen woodstockban lennék (csak itt mindenki józan volt), pokrócokon pihentek a földön, zenét hallgattak, közben kisebb csapatok jártak körbe, keksszel, banánnal, vízzel kínálták egymást (minket is). mások szemetet szedtek, védőszemüveget, arcmaszkot, hűtőzselét osztottak. az átlag életkor alig lehet 20 felett, tényleg békés, fegyvertelen fiatalokról van szó, akik nem törnek-zúznak, vigyáznak egymásra, tapsolással és skandálással fejezik ki a véleményüket.

a tüntetések jelen percben is tartanak, a rohamrendőröket a tegnapi fiaskó után visszavonták, most inkább közrendőröket küldenek be tárgyalni a tüntetőkkel, hogy a munkába igyekvőknek tartsanak fenn egy kis sávot, de a felszíni forgalom sok helyen továbbra is áll. én a szobámból kiválóan hallom a tömeget, az előbb az Oasistől a Don’t Look Back in Angert énekelték. rendőr mostanra alig van az utcán.

a tét természetesen óriási és mára egyértelművé vált mindenkinek, aki a városban van, hogy e fölött nem fognak tudni szó nélkül elsiklani, mivel a hongkongiak hangsúlyozottan békés és toleráns nép, évtizedek óta először vetettek be egyáltalán rohamrendőrséget és könnygázt, így érthető, hogy a közvéleményt nagyon megrendítették az események. annak boncolgatásába inkább nem megyek bele, hogy kína felé pontosan mit jelent ez az egész, mindenesetre újabb erőszak bevetése valószínűleg a város teljes lebénulását eredményezné. a tüntetők jelenleg HK kormányzójának CY Leungnek a lemondását követelik, illetve a white paper visszavonását.

lássuk be, miután lassan két hete itt vagyok és még mindig nem rázott meg semmi, kicsit talán elbíztam magam. naívan bepakoltam a ruháimat a frissen kapott mosógépbe, gyorsan le is ment egy negyed órás expressz program, dalolászva és feletébb vidáman átpakoltam az egész kocerájt a szárítógépbe, előre ujjongva, hogy milyen jó lesz, amikor fél óra múlva csontszáraz ruhákat pakolok ki a gépből. becsuktam, elcsavartam a “very dry” funkcióra, majd bekapcsoltam a gépet és… teljes sötétség tört ki.

némi szüttyögés után megtaláltam a biztosítékokat, lelkesen felkapcsoltam mindent, mire ugyan visszajött az áram, de több lámpa és konnektor gyanúsan szikrázni kezdett. itt jobbnak láttam egy műanyag felmosófát magamhoz ragadni, hogy a továbbiakban azzal fogdossam a biztosítékokat. miután lekapcsoltam mident, kikapcsoltam a légkondit, majd gondoltam, adok még egy esélyt a dolognak, tehát újra felkapcsoltam mindent, újra szikrázás, újra lekapcsoltam mindent és itt már telefont ragadtam, hogy kontaktáljam mr. yinget.

miután a telefonban több kantoni popslágert is végighallgattam (mr. yingnek a nálunk 2003-ban divatos személyre szabható csengés funkció lehet beállítva a telefonján), mr. yingnek meglepően gyorsan és hatékonyan elmagyaráztam a helyzetet, meg is jelent pár perccel később. ő végig csinálta azt, amit én, felkapcsolt mindent, szikrázás, elugrás, újra lekapcsolás. ezek után közölte velem, hogy “missy, no using, no using! electric bad, no using tonight, repairing tomorrow.” majd ezt követően kinyitotta a bejárati ajtót és kitámasztotta egy székkel, mondván “maybe water in electric. sometimes happen.” ebbe az opcióba inkább bele se merek gondolni, én mindenesetre ott rekedtem egy vödörnyi vizes ruhával, amit kénytelen voltam a jól bevált módszer szerint vállfákra aggatni és a ventilátor által generált huzatba akasztgatni.

same old, same old.

most, hogy kicsit több, mint egy hete vagyok itt, jó ötletnek tűnik kicsit összefoglalni az élményeket (nektek, és nekem is, mert 6 hónap múlva nem fogok arra emlékezni, hogy milyenek voltak az első napok).

all in all minden nagyon hasonlít arra, mint amit a fejemben elképzeltem. a város, az emberek, az időjárás és a szállás szinte semmilyen meglepetés nem okozott. a negatív faktorok, amikre előzőleg felkészültem, beigazolódtak (lásd még külképviseleti szindrómák), egyedül a repülő csótány lepett meg, de azzal csak első este találkoztam, azóta szerencsére nyomát se láttam.

hihetetlen jó érzés, hogy állandóan meleg van (kivéve, ha az ember bemegy valahova a 12 fokos légkondiba), még akkor is, ha ez 90%-os párával társul és időnként leszakad az ég. háromszor voltam eddig a strandon és nagyon örültem, hogy végre napozhatok és a tengerben úszkálhatok. ettől függetlenül most kezdtem el érezni, hogy milyen fáradt vagyok, egyrészt ez a város és a mostani életem sokkal mozgalmasabb, mint bp, másrészt én sem gondolhattam komolyan, hogy a nyáron lenyomott embertelen életmód nem bosszúlja majd meg magát valahol.

ami már nagyon jól megy: a helyiekkel való kommunikálás. bár néha egészen érthetetlen párbeszédeket folytat itt az ember, nekem eddig mindig sikerült azt kapnom, amit rendeltem, a szállást is le tudtam alkudni és a minap mosóport is sikerült vennem heves hadonászások közepette (ez utóbbi azért is volt nehéz, mert az istenért nem jutott eszembe a british english kifejezés a mosóporra, itt ugyanis csak azzal van remény, ha az ember lánya tehát laundry helyett washingot mond, ne lepődjön meg, ha cloroxot kínálgatnak neki). a tömegben való közlekedésben is nagyon profi vagyok már, nem hiába szocializálódtam válogatott arab bazárokban, tegnap már odáig jutottam, hogy egy szerencsétlen gweilot (fehér ember, szó szerint az ördög embere) löktem fel nagy lelkesen a mozgólépcsőn. (a mozgólépcső egyébként újabban már azt is bemondja, hogy please do not keep your eyes only on the mobile phone, vagyis, hogy ne csak a mobilomat bámuljam, hanem a lábam elé is nézzek)

amit még gyakorolni kell: a napi rutinok kialakításában sosem voltam nagyon erős, mindenesetre igyekszem relatíve ugyanakkor felkelni minden reggel (ez többnyire kurva korán van, mert a jetlag elmúlásával visszatért az elcseszett bioritmus, így 5 óra alvás után kidob az ágy) és elsétálni reggelizni valami jó táplálót. két napja voltam futni is, ami meglepően feldobott (mégha ebben a párában kicsit érdekes is volt a dolog), így tervezem, hogy két naponta megismétlem ezt a remek élményt. étkezés téren a reggelim le van fedve, ezzel valójában az ebéd is félig, vacsora fronton viszont még nem állok túl jól, naponta nem akarok kétszer étteremben enni, de közben meg mindenféle műanyag szaron sem lehet élni. meglepő módon sok ételt _túl édesnek_ érzek itt, szóval bővítenem kell még a köröket.

a legfontosabb: az érkezésemet követő zen életérzés azóta sem hagyott el, egyszer sem idegesítettem fel magamat ittlétem óta, nem zakatol annyit az agyam, többször éreztem már kellemes ürességet és bambaságot. mindig is volt egy olyan érzésem, hogy ázsia alázatra tanít, ehhez most már hozzátenném a toleranciát is. ami a legfontosabb, hogy nem csak a helyiekkel (és a sokszor sokkal fárasztóbb expatokkal) lesz az ember teljesen elnéző, hanem saját magával is. érkezésem óta többször történt olyan, amin máskor kiakadtam volna, hogy hogy lehetek ilyen béna (nem alkudtam le a napernyő árát, így turista áron kaptam, elvesztem az egyik metróban és ezért 30 percet késtem, kirendeltem valamit, amit később nem volt gusztusom megkóstolni), most azonban csak legyintettem és annyit mondtam magamban, hogy “ezt még gyakorolnom kell”.

fuszeres csipos reggeli levesre tejeskavet meg veletlenul se igyal.

a lakasom helyzete rohamosan javul, miutan tegnap este arra jottem haza, hogy epp lelkesen kotnek be egy mosogepet es egy szaritogepet a kozos eloterbe. ezutobbinak feletebb halas vagyok, mivel a vodorben kimosott cuccaim meg szakszeru szaritas (vallfara logatva a max teljesitmenyen duborgo ventilatorral) mellett is csak felig szaradtak meg masfel nap alatt.
szinten a lakas rejtett adottsagai koze tartozik, hogy irdatlanul csuszik a csempe gumitalpu cipoben (vagyis a cipok 99%-aban), amire akkor jottem ra, amikor naivan es talan kicsit tul lenduletesen kileptem az ajton, majd korcsolyazo bebizsirafkent terultem el a foldon. percekig nem birtam felallni a rohogestol, de a hatsom azota is kisse faj.