annyira szar itt a net, hogy en ugyan boszen jegyzetelek, de fogalmam sincs, mi mikor kerul fel a netre, de hat ez a hely baja.
tegnap napkozben meg yangonban elcsoszogtunk a shwe dagonhoz, ami rengeteg arany pagoda egymas hegyen hatan, eleg dobbenetes ennyi csillogast latni egy helyen, illetve a spiritualis hangulat is tetszett, mindenhonnan imakat lehetett hallani, emberek gyujtottak fustoloket, illetve ritualisan vizet ontottek a buddha szobrokra. az oda vezeto uton gyonyoru, teljesen elhagyatott es a termeszet altal benott gyarmati hazakat lattunk, kicsit elmelaztunk azon, hogy vajon milyen lehetett ott regen elni.
ezt kovetoen dobbenetes hatekonysaggal megtalaltuk az elozo nap nem talalt indiai ettermet, majd visszacsoszogtunk a szallasra, ahol erzekeny bucsut vettunk Barbolatol, majd taxiba pattantunk, ami
pottom egy ora alatt elvitt minket a bus citybe, vagyis a tavolsagi busz allomasra. ez tenyleg egy kulon varosresz, tele buszokkal, ettermekkel es boltokkal.
a buszunk meglepoen kulturalt volt es alig
voltak rajta, igy egesz kenyelmesen utaztunk, mar amennyira kenyelmesnek mondhato 10 ora ucsorges egy burmai tavolsagi buszon, ahol elobb buddhista imak, kesobb szappanopera, vegul mindenfele rock medley-k csendultek fel. miutan megalltunk pisilni, vacsorazni, pisilni, majd reggelizni, vegre hajnali 5kor megerkeztunk egy random utelagazashoz, ahol nyomban rank vetodtek a taxisok, akik behoznak nyuang shweba, ami egy kis falu az inle-to eszaki csucskeben.
miutan megerkeztunk az elozo nap telefonon lefoglalt szallashelyre, nemi tanakodas utan kiderult, hogy nem talaljak a foglalasunkat, szoba pedig csak deltol lesz. vegul kedvesen elkezdtek nekunk korbetelefonalni es kiderult, hogy a szomszedban van szabad szoba.
itt egy nagyon almos recepciosno nyitott ajtot, aki bevezetett minket egy szobaba, ami bizonyata a 80-as evekben minosult legutoljara divatosnak, de volt benne ket megvetett agy es kifizetheton aron volt, igy gyorsan kivettuk es elajultunk.
folyt kov.

sikeresen megerkeztem bangkokba, es bar az utat nem neveznem egy kejhompolynek, mire ideertem, a gyomrom allapota is stabilizalodott, igy nagy vidaman ravetettem magam egy kiemelkedoen finom pad thaira.

a repter egyebkent tele van elcsigazott hippi jellegu, szakadt ruhas feheremberekkel, a yangoni gepre velem egyutt egy kozepkoru sved tarsasag, ket kortalan hippi olasz no es egy robinson szakallas vilagutazo varakozik, tablet/telefon mindenkinel van, anelkul az ember ugye nem talalja meg onmagat azsiaban.

jelzem, en se logok ki kulonosen a sorbol, robinson szakalam ugyan nincs, de attol tartok, meg a tegnapi smink van rajtam es az elobb tunt fel, hogy kiforditva vettem fel a polomat reggel.

ugyan nem szerepelt a bucket listemen, de most azt is kipipalhatom, hogy “atmulatott ejszaka utan akkor ebredni, amikor a repteren akartam lenni, panikszeruen bepakolni es sikitozva repterre kirohanni”.
az akcio sikeres volt, de konkretan fogalmam sincs, mi lehet a borondomben, nagyon remelem, hogy 30 evnyi utazoi rutin relative hasznalhato dolgokat pakoltatott be velem 11 perc alatt (kozben meg zuhanyoztam is!) es nem egy polar puloverrel allok majd ott burmaban.

bangkokbol majd jelentkezem, ha az air asia is ugy akarja (emlitettem mar, hogy utalok repulni?)

mivel az itteni eghajlaton ugyebar a muanyag papaucs is kepes megpeneszedni es mert a heten misztikus korulmenyek kozott laba kelt egy szallitmany turo rudinak, amit a kozossegi hutobe raktam, ugy dontottem, elfogyasztom fontosabb gasztronomiai javaimat a holnap reggeli indulas elott.

ennek oromere egesz nap juhturot es kolbaszt ettem belga pralineval.

azt hiszem, a fel kilo trappistat az isteni gondviselesre bizom a hutoben.

miután tegnap este felraktam szüleimet a reptéri vonatra, némiképp hülye lelkiállapotban (és atomfáradtan) hazacsoszogtam és este f10kor lefeküdtem. igaz, csak hajnali 1-kor aludtam végül csak el, de ma meglehetősen fitten ébredtem, hogy előkészítsem a holnap kezdődő két hetes utat.

mint már említettem, az út alatt valamennyit dolgoznom is kell, így az előkészületek egy része különböző fájlok másolgatásából áll, illetve lehetséges kompatibilitási gondok kiszűréséből. e mellett erősen fontolgatom még egy külső billentyűzet vásárlását a tablethez.

ami magát a célországokat illeti, a reggeli teám mellett tudatosítanom kellett magamban, hogy ezúttal nem holmi technológiailag fejlett gigalopoliszba megyek, mint Szingapúr és Japán, hanem fejlődő országokba, így a háromféle bankkártya és a töltőkábelek helyett inkább zselámpában, széntablettában és szúnyogírtóban kell gondolkodnom. ezzel egyébként nincs különösen baj, elvégre fejlődő országokban nőttem fel ésTyúkszarfalva sem volt éppen a Ritz, csak némi agyi ráhangolódást igényel.

szintén errevaló tekintettel szokásomtól eltérően úgy döntöttem, kinyomtatok mindenféle repülőjegyet és vízumpapírt, mert HKban ugyan teljesen elfogadott a telefon lóbálása ilyenkor, ezt talán nem várhatom el Burma külsőn (arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha áramszünet miatt a telefonom napok óta le van merülve?). a kinyomtatott dokumentumok között szerepel egyébként a Bárbolá által lefoglalt szállás névjegyének továbbított fotója, amin szerepel a cím és egy mini térkép, elvileg ezt kell majd lobogtatnom a taxisofőrnek, persze csak miután lealkudtam az árat a hatóságilag megszabott 7 USA dollárra. (a névjegy lobogtatás egyébként számomra nem ismeretlen fogalom, Kínában és HKban is hasonlóan jár el az ember). Bárbolá kedvesen azt is leírta fonetikus, hogy milyen kulcsszavakkal inspiráljam a taxisofőrt a helyes cím megtalálására, illetve mikor javasoljam neki a szállás telefonos kontaktálását.

akinek van valamilyen frappáns tanácsa, hogy mit ne felejtsek itthon, van 12 órája, hogy megossza velem 🙂

az egyensúly nevében holnap kikísérem szüleimet a reptérre, miután egy hétig napi 12 órában mutogattam nekik a várost és mindent megtettem, hogy illusztráljam, miért is jó hely ez a HK (úgy érzem, határozottan sikerrel jártam, mégha talán kicsit túl is stresszeltem a dolgot).

másfél nappal később megint kimegyek a reptérre, és ezúttal én utazom el, hogy némi detúrral megérkezzek Yangonba, Burma fővárosába, ahol összerandevúzunk a Godly Nőszeméllyel, aki 3 hónapja járja már Ázsiát, hogy közösen élvezzük Bárbolá vendégszeretetét (akivel még balga fiatalkoromban együtt dolgoztam a francia gimiben, így barátságunk meglehetősen szilárd alapokon áll). miután 9 napon és 8 éjszakán keresztül élvezzük burmai kalandjainkat (melyek olyan szintű improvizáció jegyében fognak zajlani, hogy jelenleg csak annyit tudunk, hogy szeretnénk eljutni Baganba és Mandalaybe), újabb detúrok árán megérkezünk a Nőszeméllyel Ho Chi Minh Citybe (previously known as Saigon), ahol most már magam sem tudom pontosan hány napot hesszelünk, de lényeg, hogy utána megint repülőre szállunk, hogy ezúttal Hanoiban bukkanjunk fel, amit további pár napig lelkesen élvezünk majd. végül január 31-én visszabotorkálok majd HK, édes HK-ba.

az egyensúly nem a némiképp rövidke előkészületekben és a kissé zavaros, illetve helyenként ismeretlen útitervben rejlik, hanem a február 6-ai határidőben, aminek hatására kénytelen leszek az út alatt moderált mennyiségben dolgozni (a hangsúly a moderálton van). ehhez olyan modern és frappáns technikai eszközöket szándékozok majd alkalmazni, mint tablet és felhőbe mentés, persze hogy miért pont Burmában akarom majd felavatni ezt az űrtechnológiát, ahol víz és áram is alig van, nem hogy internet, azt még magam sem tudom, de lényeg, hogy jó lesz és nem fogok belekukulni a munkába és az utat is élvezni fogom.

épp a napokban terveztem, hogy írok majd ide egy közepesen nagyképű posztot arról, hogy ez a fantasztikus ázsiai kaland, amire elindultam önmagam és a világ megismerése végett ,milyen izgalmas és eddig számomra ismeretlen dimenziókban tett nyitottá, befogadóbbá, eat pray love, omm shanti shanti, javier bardem, világbéke. de talán kicsit elkalandoztak a gondolataim.

izé, valójában arról akartam nektek írni, hogy egyébként milyen szuper jókat lehet ebben a városban enni és mostanra mennyire belazultam ilyen téren, előszeretettel beülök bárhová, ahol egy szót se beszélnek angolul, mutogatok az étlapra (azért a fotókra koncentrálok), majd jóízűen megeszem a nem tudom mit. ugyanezt japánban is eljátszottam és tökéletesen működött a rendszer. a poszt nagyképű része az lett volna, hogy bezzeg a korlátolt hülye turista szellemiségű hülye turista és a rántott hús, meg a kitaposott út és rettegés az ismeretlentől, meg az idióta higéniai szempontok és az intolerancia és az emberiség úgyis tele van hülyékkel, csak én vagyok helikopter.

aztán kinyitottam a még egy hónapja vásárolt “four seas melting cheese kamaboko” feliratú, leginkább ömlesztett sajtra emlékeztető produktumot, ami mondjuk hűtés nélkül elál 2016-ig, de kicsire nem adunk, lelkesen beleharaptam és másodpercek alatt megértettem, hogy az univerzum azt üzeni, ne legyek nagyképű és fogadjam el embertársaimat, étkezési preferenciáikkal és hétköznapi félelmeikkel együtt. a cucc ugyanis leírhatatlan rettenet ízű volt, nem is csoda, a kisbetűs részből kiderült, hogy fish sausage, vagyis halvirsliről van szó, csak sajtnak álcázták. nyugodan állíthatom, hogy a hatodik emeleti kuplerájban is remekül hallották ékes káromkodásomat, a cucc meg persze azonnal landolt a kukában.

megyek, eszem egy kis kolbászt, az kell a magyar ember lelkének, nem ilyen emberiség elleni merényletek, mint halvirsli.

mint talán már említettem, nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, inkább általános prioritásokat nevezek ki. 2014-re a “több olvasás, több utazás” volt a mottó, azt hiszem, az utazás részére nem lehet panaszom, a több olvasást azonban még gyakorolnom kell.

így hát nem meglepő, hogy ezt a célt átemeltem az idei listára is, de erről majd talán egy másik posztban.

a másik cél már sokkal izgalmasabb, mivel a kissé nehezen megfogható “több egyensúlyt” szlogent választottam. bizonyára nekem is lassan benő a fejem lágya, mert míg régen büszke voltam rá, hogy én aztán teljes átéléssel csinálok valamit, mostanra annyira nem tudok gratulálni magamnak, amikor épp ezredszerre borul fel a napirendem, bioritmusom, életkedvem, bankszámlám, anyagcserém, mifeném. úgy gondolom, az elmúlt 10 év bőven elég gyakorlási lehetőséget adott arra, hogy kimaxoljam az éjszakázás, a non-stop partyzás, a munkamánia, az inszomnia, az anyagi csőd és az egyéb monomániák által nyújtott lehetőségeket. nem egy konkrét napirendet vagy edzéstervet akarok követni, nem tűztem ki leadandó kilókban, elolvasandó oldalakban, megkeresendő összegben megszabott célt, egyszerűen csak azt szeretném, hogy ne egyik végletből a másikba billenjen az életem és lehetőleg minden napra, de legalábbis minden hétre jusson egy kevés mindenből. és igen, ez szervesen kapcsolódik a több olvasáshoz is, mert szeretném, ha valahogyan vissza tudnám építeni az olvasást a hétköznapjaimba, nem pedig kampányszerűen elolvasnék egy hét alatt ezer oldalt, aztán hónapokig egy betűt sem.

elég bizakodó vagyok, mert meddig minden ilyen éves célomat elég jól sikerült teljesíteni (az is igaz, hogy hajlamos vagyok a folyamatokat értékelni és nem a konkrét tényeket, így ha pozitív a tendencia, már nyert ügyem van), illetve az már félsiker, hogy meg tudtam fogalmazni, hogy mit szeretnék.

2012-ben már eljátszottam ugyanezt, de most is nagyon örülök annak a teljes karton pall mallnak, amit a bőrönd részletes átvizsgálása után találtam az imént (egy üveg unicum és egy üveg gin társaságában, de ezeknek a létezéséről legalább tudtam).

most, hogy ideje visszaülnöm kicsit melózni (igaz, nem hosszú időre, de annál több melóra), gondoltam feldobom magam és kipróbálok új helyeket. ehhez másfél napig bújtam a netet, majd végül kiválasztottam pár helyet, amiket ma elkezdtem letesztelni.

a sors iróniája, hogy én, aki 4 év bölcsészkar alatt minden könyvtárat megvetéssel és némi undorral kezeltem (“oda csak a stréberek járnak”) most pont a hongkongi központi könyvtárban találom meg a hőn áhított dolgozószobát. a wifi gyors, a fény jó, a kilátás remek, a szék kényelmes, wc minden emeleten van dögivel, mindez ingyenes és reggel 8-tól este 9-ig nyitva van minden nap, igazán nem tudom, mit hiányolhatnék még (na jó, talán egy kávéautomatát).